40 éve halt meg Carlo Scarpa, a besorolhatatlan

Carlo Scarpa halálának 40. évfordulójára Scarpa tragikus hirtelenségű halálát követően szinte azonnal bevonult a hallhatatlanok közé. Munkásságának kutatása, elemzése, építészeti hagyatékának feldolgozása azóta is tart. Négy évtizeddel a japán Sendaiban történt baleset után is számos helyen sokféle megemlékezést tartanak Olaszországban a XX. század egyik legsokoldalúbb mesteréről. Klaniczay Péter írása.

Scarpa munkássága talán az egyik legjobban dokumentált építészeti életmű Olaszországban, ennek ellenére mindmáig folyamatosan jelennek meg a legkülönbözőbb szempontú írások, monográfiák, illetve kiállítások, előadások, vitaestek teszik lehetővé, hogy az érdeklődők az életművet egyre mélyebben és részletesebben megismerhessék. Születésének századik évfordulóján, 2006-ban létrejött a római Táji, Építészeti és Kortárs Művészeti Központ Igazgatósága (PARC), Veneto tartománnyal közösen létrehozták a trevisói egykori ferences kolostorban működő állami levéltárban a Scarpa Archívumot, ahol a 2001-ben Scarpa fiától, Tobia Scarpatól megvásárolt mintegy 30000 tervrajzot és dokumentumot elhelyezték. Itt folyik a rajzanyag feldolgozása, továbbá előzetes bejelentkezéssel kutatókat is fogadnak, valamint konferenciákat és kiállításokat rendeznek.

Évenként tematikus kiállítás mutatja be Scarpa munkásságának egy-egy részletét vagy egy kevéssé ismert alkotásra fókuszálva tervezési és építési folyamatait tárják az érdeklődők elé. Ehhez mindig egy szerény katalógust is megjelentetnek, amelyben a feldolgozott rajzok egy részét is publikálják. Eddig többek között a „lakhatás terei" (2008), a „színházi tervek" (2009), az írás művészetét bemutató „Carlo Scarpa és a szavak formája" (2010, a „Carlo Scarpa és a Fusina-i camping" (2010), a monselicei villát bemutató „építészeti rapszódia – Scarpa és a Palazzetto" (2010) című kiállításokon keresztül juthattunk közelebb Scarpa eddig kevéssé ismert terveihez.

Mind megannyi gyöngyszem, kisebb és nagyobb feladatok, eltérő irányzatok, a korai időszakából is, de inkább a negyvenes évek végétől egészen haláláig, közel három évtized termésének részletei tárulnak olykor elénk. Számos fotóművésszel ált kapcsolatban, közülük is Guido Guidi volt az, aki legközelebb tudott jutni hozzá és képes volt Scarpa valóját a fotókon keresztül is bemutatni. Ennek adott tanúbizonyságot a Guido Guidi, Carlo Scarpa című kiállítás 2016-ban. Különös érdeklődésre tarthatott számot a Scarpa és Japán című kiállítás (2017), hiszen ha valamihez vonzódott igazán, akkor az Japán volt. A víz, a növények, a formák keresése közben érte a tragikus vég is.

A számos tervezési feladatnak ugyan csak egy kis hányada jutott el a megvalósulásig, de ez már az építészek sorsa, még a legnagyobbaké is. Ennek ellenére a megvalósult épületek (legyen az bank, villa, lakóház, vagy akár síremlék), illetve múzeumbelsők, kiállítások, belsőépítészeti megoldások olyan magas szintű képességekről tanúskodnak, amilyenekkel kevesen rendelkeztek a XX. században. Hatott rá a bécsi szecesszió, a holland De Stijl mozgalom, Mondrian művészete, a Novecento, a racionalizmus, de mégse lehetett soha egyetlen irányzathoz sem sorolni.

Rajzkészségét a velencei – még akadémikus ízlésű – Szépművészeti Akadémián szerezte. A diploma megszerzését követően kisebb tervezési munkákat vállalt, a Venini üveggyár tervezője volt közel másfél évtizedig, ahol rajztudását kamatoztatta és a több száz új formájú üvegtárgy a gyár termékei között is önálló világot jelentett. Az ötvenes évek elején készült kisebb épületeivel, főként a velencei Biennále bejáratával és pavilonjaival (olasz és venezuelai pavilon) hívta fel magára a figyelmet, ezt követően szinte elárasztották a tervezési feladatok.

Munkásságáról halálának 35. évfordulójára jelent meg összefoglalóm Carlo Scarpa - a részletek XX. századi mestere címmel az Építészfórumon. Most inkább a művek utóéletéről kell szólni, mivel a művek keletkezése óta eltelt 40-60 év már szükségessé teszi az elmúlt időszak alatt a használatból adódó és az időjárás miatti újabb beavatkozásokat, nem beszélve az egyes épületek használatában az építésük óta bekövetkezett funkcionális változásokról.

Scarpa egész életművét védetté nyilvánították, s így talán alkotásaira különösebb figyelmet fordítanak. Sajnos így is van veszteség, mivel a korai kisebb alkotások közül számosat átalakítottak (üzletek, lakásbelsők), vagy el is bontottak (főként kiállítási installációk), illetve leégett, mint a Biennále könyves pavilonja. Több tervét már nem tudta kivitelezni, vagy csak részben épültek meg haláláig. A veronai Népbank (Banca Popolare di Verona), a trieszti Revoltella múzeum és a bresciai vár fegyvermúzeuma csak a 80-as években készült el, de mindig korábbi munkatársai vitték tovább a munkát. A múzeumi épületek átrendezésével (a velencei Correr múzeum, a palermói Palazzo Abatellis (a szicíliai Nemzeti Galéria), a veronai Castelvecchio, az Akadémia Galéria Velencében), illetve bővítésével (a Canova Gipszgyűjtemény Possagnoban) az Olaszországban az 50-es évektől meghatározó módon jelen lévő múzeumépítészet élvonalába került és máig a korszak megkerülhetetlen szereplője a leginkább Genovához és Padovához kötődő Franco Albini mellett.

Persze a múzeumok szerepe - mint mindenhol - változóban van, s Olaszországban is újabb funkciókat kell a meglévő terekben kialakítani vagy a használatból fakadó avultság és a gépészeti korszerűsítés kényszere teszi szükségessé a beavatkozásokat (Canova Gipszgyűjtemény teljes felújítása, többfunkciós kiegészítő terem építése; palazzo Abatellis teljes helyreállítása; Castelvecchio korábban nem érintett részeinek restaurálása és várfalainak hasznosítása).

Scarpa munkatársai tovább viszik szellemiségét (Arrigo Rudi, Franca Semi, Guido Pietropoli, Sergio Los) és egyetemi oktatókként az ifjú építészhallgatókat sokszor a helyszíneken ismertetik meg az alkotásokkal, vagy éppen az időszerű restaurálás részleteit dolgozzák fel szakdolgozataikban. San Vito d’Altivole, ahol a Brion családnak emelt temetőrész áll és saját sírja is ott van, mára már zarándokhellyé vált, viszont az egyes építmények több ponton teljes felújítást igényelnek, amihez komoly anyagtani vizsgálatokat is kell végezni, hisz az alkalmazott faanyag fajtája, a beton összetétele, a különböző díszítőelemek, ötvözetek kialakításának módja mind olyan kérdés, amivel máshol is a XX. századi épületekkel kapcsolatban nehézségek merülnek fel. De teljesen elkészült már a velencei bíróság „Manlio Capitolo" tárgyalótermének mintegy fél évszázados lehasználását követő helyreállítása, eredeti faanyagok beépítésével és minden részlet restaurálásával. Ugyancsak befejeződött Velencében a Biennálé helyszínének helyt adó Giardini felé vezető tengerparti sétány víz által nyaldosott emlékművét és Murer szobrát (La Partigiana) drámai módon bemutató elrendezés restaurálása. Tovább folyik a hatalmas életmű rajzanyagának teljes feldolgozása és publikálása, valamint a műveiről építésük korában készült fotóművészeti anyagok rendszerezése és bemutatása.

Újabban a még élő kortársakkal készült interjúk és visszaemlékezések tesznek emlékezetessé összejöveteleket és ezek közreadása is folyamatban van. Művei néhány kivételtől eltekintve Olaszországban találhatók (a svájci Zentner-ház Zürichben, ill. már nem álló kiállítási installációk, London, Montreal, Madrid), ott is főként Velencében és Veneto tartományban. Ezért is vállalt a hagyaték felett védnökséget több más intézménnyel együtt (Castelvecchio múzeuma, a vicenzai Palladio építészeti központ) a Veneto Tartományi Hivatala.

Idén is számos megemlékezés volt már és folyamatosan jelentik be a különböző szintű rendezvényeket Scarpa halálának 40. évfordulójára. Kiemelkedik ezek közül a velencei Szent Márk téren álló Olivetti szalonban (ami sokáig méltatlan funkcióval és állapotban várta a jobb időket) szeptemberben megnyílt üvegművészeti kiállítás Az üvegek felülete címmel, a Venini cégnek Scarpa által tervezett alkotásaiból. Említésre méltó a Genovában Francesco dal Co építészettörténész által tartott előadás november 12-én, vagy a pármai „la Pilotta" palotában - a jelenleg az archívum vezetésével megbízott - Orietta Lanzarini előadása „a művészetek és a terv" címmel. Emellett a Treviso-i központban december 6-án a palermói Abatellis palotáról készült legújabb monográfia bemutatóját tartják.

Ugyancsak itt nyílt meg az idei kiállítás, amelyet Scarpa és Olivetti, összhang a szavak és a tervek között címmel rendeztek. Adriano Olivetti és Scarpa kapcsolata 1956-ban kezdődött és a mester haláláig, több mint húsz éven át tartott. Az Olivetti szalon 1958-ban készült el, ami egyben az olasz XX. századi építészet egyik mérföldkövének is tekinthető. Erről és a további kapcsolatukról rendelkezésre álló dokumentumok, tervek és írások megismerésével teheti gazdagabbá ismereteit, aki január 13-ig Trevisóba látogat.

Klaniczay Péter

építész