A budapesti 4. sz. metróvonal első 10 állomása

Állomások utasforgalmi tereinek építészeti megoldása

Szerzők: Golda János, Koszorú Lajos, Szenderffy Gábor, Ásztai Bálint, Sándor Gergely, Petõ Zoltán, Kovács Csaba, Szentmáry Szabolcs

"Állomás az állomásban …"

A föld alatt tartózkodó, közlekedő ember alapvető igénye a biztonságos, egyértelmű és gyors tájékozódás. Ezért átlátható tiszta hierarchiájú terekre vágyik.

Tervünkben egy pillérekből és gerendákból álló homogén építészeti szövetet hoztunk létre, amely átlátható és átjárható viszonyítási felület a térben. Ennek az összetett építészeti térnek a megismerése alapvetően mozgás által lehetséges. A hierarchia a mozgó ember szempontjától függ, azzal szinkronban folyamatosan változik. Az építészeti minta a vasútállomás és peronja közötti szoros, áttekinthető, de funkcionálisan határozottan leválasztott térbeli kapcsolat.

Tervünkben a középső tér a tájékozódás, a mozgás tere, a peron a várakozásé. Ugyanakkor a középső tér a kevéssé sietős várakozás tere is, a peron az intenzív mozgásé. A terek határzónája a tömegszerűség és az intimitás állandóan egymásba olvadó kontrasztját jeleníti meg: a hártya az építészeti megfogalmazás kontrasztjával erősíti a funkcionális megfeleltetést és szorosra fűzi a térbeli egységek közötti kapcsolatot.

Az egymásba olvadó erős kontrasztokra a tér arányainak finom hangolásával, a világítás modulálásával, a karakteres anyaghasználattal reagálunk. A középső, utasforgalmi zónában egységes, erős, homogén hatású megvilágítást terveztünk a hossztengelyre merőleges vonalszerű fénycső csíkok ritmikusan sűrű sorolásával, amely az alagútból érkező szerelvény nézőpontjából az állomás pozitív, előképekben alapuló érzetét erősíti. Ez a homogén megvilágítású álmennyezeti sáv követi a mozgólépcsőt a lejtaknában és hívó jelként jelenik meg az aluljárók metró bejárati szakaszán. A peronzónában viszont az alapsíkot erősen megvilágító, foltszerű spotos világítás készül, amely statikus jellegével biztonságot sugall a vágányok mellett és átmenetet képez a sötét alagút, illetve a kivilágított „állomás" között.

A mozgás--várakozás, beolvadás--elkülönülés, sötét--világos, fényes--matt ellentétpárok kontrasztjára épülő építészeti koncepció határozta meg az anyaghasználatot.

A mélyállomások oldalfalai és a peronzónákat kísérő pillér-gerenda rács egységesen csempeburkolatot kap, amely jól tisztántartható, "vandálbiztos", kellemes felületi hatású és a budapesti földalattiban hagyománya is van. A peronterek hátfala erőteljesen vízszintes tagolású (80x8 cm) fényes fekete csempeburkolatot kap, amely az állomásra befutó szerelvények mozgására, lassulására és gyorsulására rezonál. A fényes fekete burkolatra szerelt matt fekete zománcozott táblákon fehér, illetve zöld betű-vonal kombinációval jelenítettük meg a tájékoztató állomáslistát és a menetirányt. Ezzel kontrasztban a középső zónát övező rács mellett fehér csempeburkolatot kap (40x8 cm, 8x8-as sarokelem). Fontos a sarkok, peremek, csatlakozások pontos és egzakt részletképzése. Ez a fehér falburkolat kíséri a mozgólépcsőt a lejtaknában az aluljáróban kialakított metróbejáratig.

A függőleges felületek finom mintázatával kontrasztban a vízszintes felületek homogén jellegűek, osztás nélküliek. A padlósík az állomásokon matt fekete -- aszfalt jellegű -- mosható öntött padlóburkolat. Az aluljárószinteken a meglévő, vagy tervezett kőburkolatokat folytatjuk.