A józan ész építészete
2011. július 1-től a BME Építészmérnöki Karán a Közép tanszék vezetését Cságoly Ferenctől Balázs Mihály – Kossuth-, Ybl-, Prima Primissima, Pro Architectura (és számos egyéb) díjas építész veszi át. Balázs Mihály februári habilitációs előadására egy plusz gombostű sem fért volna be, amit azért volt jó látni, mert nem a marketing aktivitás vonzotta oda oktatók és hallgatók tömegét. Balázs Mihály előadása, illetve már annak címe is kinyilatkoztatás értékű, egy életmű esszenciájából összeálló, a magyarországi építészet - elkövetkezendő vagy inkább itt mindig is jelenlévő? - értékrendjét alapvetően meghatározó, kristálytisztán és egyszerűen megfogalmazott tézise, összefoglalója.
A józan ész építészete
Hasonlóságok a népi építészet és az építészeti gyakorlat között.
(az előadás összefoglalója)
Peter Zumthor A+U 1998 Extra edition
Szeretem, ahogy az építészek nélküli építészetben megjelennek azok a szerkesztési módok, tér- és anyaghasználati módszerek, természetes építési logikák, amikkel a kortárs építészet is egyre többet bíbelődik. Kedvelem a szükség és a lehetőség kettősségében formálódó megoldásokat, örömömet lelem egy pajta vagy kukoricagóré okosságában és szépségében. Szeretem a kortárs építészet útkereséseit is. Feltűnő, hogy az építészek körében ma egyre gyakrabban felbukkanó slow-tech, low-tech kérdése, a mindinkább előtérbe kerülő (az anyagra, helyre, vagy akár a közös tudásra vonatkozó) újrahasznosítás gondolata milyen sajátos erővel van jelen a nem intézményesült építészetben. Bizonyos szempontból a népi építészet és a műépítészet egymástól jól elkülönülő két önálló kategória. Mondhatnám, hogy a vernakuláris építészet spontán logikája, az anonim alkotások szépsége és a műépítészet kifinomult szemléletmódjának közös halmaza érdekel, de ez a kategorizálás, melyben elmúlt idők jelentéstartalmai rögzülnek, számomra sok kérdést vet fel. Előadásomnak „A józan ész építészete" címet adtam. Ebben megtalálom a variánsokban élő és folyamatosan változó építészetet éppúgy, mint a több évezred tudásából módszeresen építkező kortárs építészetet. Az egyik rugalmas, mint a beszéd, a másik kötött és kifinomult, mint az írás. De mind a kettő ékesen szól arról a gondolkodásról, amelyet építészetnek nevezek, s amely ilyen értelemben egy.
Az építészet az én értelmezésemben tág fogalom. Amikor építészetről beszélek házak, terek, várososok, falvak, kertek és a természet képei jelennek meg a szemem előtt, tehát a kultúra különböző nyomaira gondolok. Ezek mögött a látható megnyilvánulások mögött mindig ott van az ember, vágyaival és lehetőségeivel. Az építészet az emberi élet „védjegye". Azért tartom fontosnak a terminológia rövid tisztázását, mert azt tapasztalom, hogy a szavak (különösen a magyar szóhasználat) gyakran nem követik az idők változásait és amelyeket épp ezért ma érdemes lenne újragondolni. Ilyen kifejezés a népi építészet és az építészet (műépítészet) is. Az újraértelmezés lehetősége előadásom egyik felvetése.
Az építészet, mint professzionális gyakorlat, ma jól körülhatárolható szabályok alapján, képzésen alapuló tervezési jogosultsággal folytatható tevékenység, intézményesült hivatás. Az építészeti mű alapja a szerzőséghez kötött egyéni teljesítmény. Annak ellenére is így van ez, hogy az építészet közösségi műfaj. Ebben a közösségi tevékenységben azonban nagyon egyértelműen meghatározott feladatrészek, egyértelmű hierarchia szerint szerveződő jogok és felelősségi körök találhatók. Az építészeti mű egyetlen példányban születik, a mű “többszörözése" a szerző joga. Ebben az értelemben az építészet komplett idea.
A hely, a helyi közös tudás és a rendelkezésünkre álló tér megosztása (shared space) fizikai és szellemi értelemben egyaránt egyre fontosabb kérdés sok építész számára. A hig-tech hegemóniája véget ért, a slow-tech és a low-tech szintén fontos ideákká lettek.
A népi építészet hagyományos értelmezés szerint egy adott társadalmi osztályhoz, a parasztsághoz kötődik. Ilyen értelemben (parasztság, mint társadalmi osztály ma már nem lévén) az építészettörténet egy lezárt fejezete. A népi építészet sok-sok variánsban létező, folyamatosan változó és megújuló, közösségi jellegű tevékenység. Az egyes találmányok (lelemények) szabadon közkinccsé válhatnak, a szerzőség kérdése fel sem merül.
A mai gondolkodásban a népi építészet fogalmának értelmezése egyre nyitottabb. A morfológiai és tipológiai szempontok másodlagossá válnak, előtérbe kerülnek a szociológiai vonatkozások. Különösen nagy hangsúlyt kap a helyi tudás, az építészet közösségi jellege és az építés logikája. Ezek a gondolatok visszavezetnek a népi építészethez. Saját értelmezésemben a népi építészet az építészek nélküli építészetet kortól, társadalmi osztálytól függetlenül magába foglalja.
A józan ész építészete csak az intellektuálisan és érzelmileg egyaránt értett és megélt megoldásokat használja. Nem a szerzőség kérdésén van tehát a hangsúly, sokkal inkább a személyességen, a személyes megértésen és elfogadáson. Ez az oka annak, hogy az építészet és a népi építészet vonatkozásában nem az építészet két típusáról, azok átfedéséről beszélek, hanem az építészet kétféle olvasatáról, különböző nézőpontokból való értékeléséről, párhuzamos folyamatairól. Nem kölcsönhatások, még kevésbé egyirányú hatásfolyamatok nyomait keresem elsősorban, hanem az építési logikák, az anyag- és térhasználati módszerek megjelenési formáit az építészet egészében, illetve ezek alkalmazásának helyénvalóságát egy adott építészeti feladat keretein belül. Az építészet hatalmas lehetőség egy szintézis megteremtésére, az egyre nagyobb számban felbukkanó új gondolatok integrálására. Az építészet egy.
A bemutatott példák az építészet fenti értelmezésének illusztrációi. Az előadásban kiemelt hangsúlyt kap Ócsa, Öreg-hegyi pincesorával, híres műemlék-templomával és jelenkori építményeivel. Kortárs külföldi és magyarországi épületeken keresztül bemutatom a helyi tudás beépülését az építészeti gondolkodásba, példákat mutatok helyek, anyagok, építési logikák újrahasznosítására. Az előadást hallgatóim jövőbe mutató diplomaterveivel zárom.
Balázs Mihály
építész
2011.02.17.
Képek a habilitációról és a kiállításról (BME, 2011. február 17.)