A kávézás szabadsága

Többszöri újjászületés után új névvel és koncepcióval nyílt meg a Liberté Budapest Grand Café a Szabadság tér szomszédságában. A korábbi Szabadság kávéház, majd Spartacus söröző most Lengyel Márton tervei alapján kapott új értelmezést és várja törzsközönségét. Bán Dávid írása.

A XVIII. században emelt, rosszemlékű Újépület 1897-es lebontása után megszületett a főváros új, nagyvonalú tere, a Szabadság tér. A bankpalotákkal és tőzsdével körbevett szellős térség környékén hamarosan megjelentek az üzleti negyedhez kapcsolódó egyéb szolgáltatások – éttermek, kávéházak. A tértől pár lépésre, a mai Aulich utca sarkán 1902-ben nyílt meg a Szabadság Kávéház, amely a környék azon kevés helyei közé tartozik, amely – ha némi áthangszerelések árán is, de – lényegében eredeti funkciójában élte végig az elmúlt bő évszázadot.

A szocializmus idején a Szabadságból Spartacus lett, a kávéházból presszó, amely azután még a rendszerváltást is túlélte, igaz, egyre igénytelenebb megjelenéssel, a végén már inkább csak sörözőként. Végül megmenekült attól, hogy bankfiókként éledjen újra, helyette komoly felújításon esett át a 2000-es évek elején, és ismét az eredeti szecessziós hangulatot idéző kávéházként nyílt meg. A régi fényképek segítségével, nagy odafigyeléssel kialakított tér stilisztikailag mégis falsul hatott, burjánzó ívei, szecessziós stukkói, laminált bútorai inkább a múlt romantizáló túlértelmezései voltak, amibe még egy Ady-viaszszobor is bekandikált.

A hely új tulajdonosai Lengyel Márton építészt kérték fel a kávéház új belső terének megteremtésére, arculatának kialakítására, ebben tanácsaival Baldaszti Péter és Sándor Szandra segített neki, akikkel korábban már dolgozott együtt. Az első beszélgetések után már egyértelmű volt, hogy a kávéházi miliőt ugyan meg kívánják tartani, de az akkori megjelenésre, gondolkodásmódra nem tudnak építeni. A cél az alaprajz újragondolása, első lépésként pedig a hullámos, romantikus vonalvezetések megszüntetése volt. A tulajdonosoknak határozott elképzelései voltak egy kortárs nagy kávéházról, étteremről, amely már reggeltől nyitva van, komoly melegkonyhával várja közönségét, s bázisa törzsvendégekből állna. Mindezek mellett pedig a századforduló kávéházi kultúrájához visszakanyarodva lehetőséget adna arra, hogy a vendég hosszasan elüldögéljen egy újság mellett, megebédeljen, s utána akár biliárdozzon is, tehát nem a gyors vendégcsere lenne a cél. Egy otthonos, kortárs, a hagyományokból táplálkozó, de minden részletében egy modern városi helyet képzeltek ide.

Lengyel Márton beleélte magát egy olyasféle időutazásba, hogy milyen lehetett volna anno egy kávéház, ha mai elemekkel rendezték volna be. Ezek alapján képzelte el a korabeli újdonságok világát, annak hatását az emberekre: vajon a távoli, egzotikus trópusokról érkező kávé illata milyen érzeteket kelthetett az akkori pesti vendégekben, akik körül morajlott a helyiség és a márványasztalokon állandóan koppantak a kávéscsészék? A térbe ezt az élményt kívánta valahogy átemelni, a növények, az ornamentika, a trópusi kolóniák párás homokszínű világát idéző elemek, formák, színek segítségével.

A fehér és fekete, valamint a barna uralta térben a szecessziós burjánzás helyett inkább a határozott egyenesek, párhuzamok jelennek meg, a pult oldalától kezdve, a faldekorációban az amerikai mozik hangulatát idéző betűsínen keresztül egészen a lépcső és a galéria katonásan sorakozó vertikális korlátjáig. Az íves bárpult az előző térkialakítás egyetlen öröksége, a belső falak lebontásával, a helyiségek újragondolásával az egész kávéház új dinamikát kapott.

A falak előtt végigfutó – a század közepének világát idéző – bársonyos párnázatú padsorok segítségével a helyiségben aránylag sok embert le tudnak ültetni úgy, hogy még sincs zsúfoltságérzet. Az asztalokra viszonylag kommersz, de modern terekben ritkán használt, viszont itt jól ható agglomerát műkő került. Az áttört székek szintén a tér légiesítését szolgálják, a helyiségbe pedig a Lumoconcept készített egyedi világítást. A padlóburkolat hexagonális mintázatú mozaikja szintén felpezsdíti a teret, a galérián pedig a törzsközönséget míves kivitelű biliárdasztal várja, de akik társasjátékozni akarnak, azok is nyugodtan végigjátszhatnak itt pár partit.

Lengyel Márton korábbi munkáinak tiszta, szikárabb látásmódját ebben a térben nem szerette volna alkalmazni. A nagykávéházi hangulat megteremtésére inkább új eszközökkel, formákkal tett kísérletet, amiben komoly segítséget, iránymutatást kapott a tulajdonosoktól is.

Bán Dávid