A nemnövekedés építészete: Építészeti Triennále Oslóban

Szeptember 26-án startolt az Oslói Építészeti Triennále, a skandináv országok legfontosabb szakmai fesztiválja. Fókuszában idén a „nemnövekedés" (angolul degrowth, franciául décroissance) áll, a termelés és a túlfogyasztás ellen indult, az önkéntes egyszerűségen alapuló mozgalom. 

A 2019-es Oslói Építészeti Triennále kurátora az Interrobang építészeti és mérnöki kollektíva; a főkurátori csapat tagja a kollektíva két alapítója, Maria Smith brit építész, mérnök, író (a Studio Weave egyik alapítója) és Matthew Dalziel kanadai építész, oktató mellett Phineas Harper brit kritikus, designer, valamint Cecilie Sachs Olsen norvég városkutató, képzőművész. A holisztikus szemléletéről, tág érdeklődési köréről és nagy perspektívájú projektjeiről ismert Interrobang 2017-ben nyílt pályázaton kapta a megbízást (71 pályázó közül) az „Elég. A nemnövekedés építészete" (Enough. The Architecture of Degrowth) témájú programmal.

A nemnövekedés, a 19. századi eredetű, de fősodorrá a Római Klub tevékenysége nyomán, majd a 2009-es gazdasági válságot követően vált eszme és mozgalom. Alapvetően az energia- és anyaghasználat tervezett, a Föld lehetőségeivel arányosított csökkentését, és ennek kapcsán a társadalmi működés újrakalibrálását jelenti, amely egyben a jólét növelésére és a javak arányosabb elosztására törekszik. Középpontba helyezésével a szervezők túllépnek a klímakrízis és az erőforrások túlhasználása miatti vészcsengő-nyomkodáson, és élhető, megvalósítható alternatívát próbálnak kínálni. A folyamatos piaci növekedésre alapozott gondolkodás nem fenntartható tovább, a GDP hamis bálvány – állítja a triennále manifesztuma. „Az otthonok a tőkespekuláció eszközeivé váltak, a galériák befektetőket vonzó hirdetésekké, az utcán a fogyasztás infrastruktúrájának helyszínei, az egyetemek profitért exportálják a felvilágosodást." A kurátorok szerint az építészetnek és az építészeknek szembe kell nézniük ezzel a helyzettel, és a túl sok vagy túl kevés helyett az eleget választani.

A triennále már a helyszínek kiválasztásával is üzenni kíván annak a világnak, ahol egy átlagos manhattani felhőkarcoló élettartama mindössze harminc év. A négy központi projekt helyszíne minden esetben újrahasznosított tér: egy múzeumként működő 19. századi banképület, két funkciót váltott erőmű, és egy galériaként szolgáló autógarázs.

A négy épületben jön létre a triennále négy nemnövekedési intézménye: a Könyvtár, a Színház, a Játszótér és az Akadémia. A szerepváltásra jó példa a november 24-ig Könyvtárrá alakuló norvég nemzeti múzeum, a Nasjonalmuseet. A négy szekcióra bontott, szabadon lapozható, kezelhető dokumentumgyűjtemény rajzok, modellek, anyagminták, tárgyak, eszközök és kiadványok segítségével mutatják be a nemnövekedés gazdaságtanának eszméjét – természetesen kritikai szemszögből is.

A kiemelt projektek közé tartozik a világhírű Rimini Protokoll előadása, a Nemzeti Színházban bemutatott Society under Construction (State 2), ahol a közönség nyolc szakértő nyomában vonul végig nyolc különböző építkezés jelenetén. A multidiszciplináris programban a performance, a kortárs irodalom, a participatív színház, és a közösségi tervezésen alapuló workshopok is helyet kaptak. A triennálét publikációk sora kíséri: az online-eflux Architecture magazinnal közösen indított, a nemnövekedésre fókuszáló tanulmányok olyan szerzők munkái, mint a Weelwright-díjas Anna Puigjaner, az építész-filozófus Hélène Frichot, vagy a The Big Rethink című esszésorozatáról ismert Peter Buchanan.