A pályaudvar kultúrája – Marienhof, München
Az egészen a II. világháborúig beépített Marienhof tér ma kihasználatlan, viszonylag leromlott állapotú park München szívében. Ezt a területet rendezte Ángyán Attila virtuális és fizikai építészeti megoldásokkal, ám terve túlmegy egy szimpla városi rehabilitáción: a helyszínen megépítendő S-Bahn állomás felesleges tereit kulturális funkciókkal töltené meg. Diplomamunkája részt vett az idei Holcim Awards pályázaton is.
Koncepció leírása:
2009 nyarán jártam először Münchenben. Budapest Keleti – München Hauptbahnhof – taxi – Bonnerplatz – say hello – Odeonsplatz – see you soon, go sightseeing – Marienhof – első fotó. A hely kissé elhanyagolt. Miért nincs itt egy kult-találkozóhely? Egy nagy zöld placc, pár fűben ülő pár. Sok-sok kerékpár. Elhanyagolt. ’44-ben lebombázták. Sok koncepció született ezidáig. Nem lehet beépíteni. Nyertes parkterv 2006-ban. Berlinieké. Új S-Bahn állomás tervei. A fentiek tükrében születik a '44 előtti állapot alapján komponált park, valamint az új S-Bahn fölös tereit használó, ötvöző szimbióta.
Leírás:
A terv nem csupán egy normál értelemben vett épület, hiszen rendelkezik valós és virtuális terekkel is. A tervezési helyszín München egyik tere – Marienhof –, ami egészen a II. világháborúig be volt építve. Ma parkként funkcionál, komolyabb kihasználtság nélkül, viszonylag leromlott állapotban, annak ellenére, hogy München szívében, eléggé frekventált helyen található. A tervezés során a Deutsche Bahntól kapott új S-Bahn állomás terveit alakítottam át és szőttem bele egy föld alatti kulturális központot, kitöltve az S-Bahn építési technológiájából adódó felesleges tereket, valamint szem előtt tartva, hogy a városvezetés továbbra is meg kívánta tartani a felszínen a zöld tér funkciót. Mivel ez is szerves része az egész tervnek, így született a '44 előtti állapot alapján komponált park, ahol a régi épületeket helyeztem el, persze csak virtuálisan, ami annyit tesz, hogy fogj egy mobilt, csatlakozz a netre, és láthatod.
A tervem azt a kérdést feszegeti, hogy az olyan városi helyzetek, fejlesztési lehetőségek, melyeket egy nagy infrastrukturális beruházás generál, kihasználhatók-e intenzív közösségi funkciók telepítésére, illetve olyan városi hibridek létrehozására, mint például egy központi helyzetben lévő S-Bahn állomásba oltott előadó-szórakoztató-kulturális komplexum?
A földalatti közlekedés tereinek építése az összetett és rendkívül kötött építéstechnológiának köszönhetően sok, úgymond, kényszer-szülte teret eredményez, célom ezek hasznosítása volt valamely koncepció mentén. A közlekedési infrastruktúra saját funkcióját tekintve rendkívül nagy forgalmat generál, ennek egy részét „beterelni" kulturális, közösségi terekbe értelmes koncepció lehet, a kultúra számára egy újabb lehetőséget jelenthet. Persze az ilyen terek, szituációk nagy valószínűséggel visszahatnak magára a kultúrára is.
A tervezés során körüljártam a helyszínt, alaposan elemezve mind a tágabb városi összefüggéseket, a felszíni vonatkozásokat, mind a kontextust, a várost, és annak múltját is. A kutatásból kialakuló koncepció összetett, több síkon értelmezhető és működő komplex rendszert hozott létre, ennek eredménye főként a felszín tervein érhető tetten, de az erővonalak levezetnek a mélybe is az S-Bahn állomás térrendszerébe beleszőtt, spirális közlekedési rendszer mentén, melyen keresztül a legnagyobb felületen kapcsolódik a két funkció.
A felszín kialakítása, térképzése a városi szövet szerves folytatása, mely kortárs nyelven igyekszik bemutatni, értelmezni a terület szerepét és múltját München központjában. A koncepció alapján a nyüzsgő Marienplatz lüktetését próbáltam átvezetni a Rathaus mögötti területre, úgy, hogy közben lehetőséget biztosítok a tér zöldfelületei révén a pihenésre, lazításra is, a két tér így jól kiegészíti egymást. A kapcsolatok egybefonódó hálózati rendszere, a város, a virtualitás és a konkrét térbeliség egymásra úsztatása, ez mind MARIENHOF.
Innováció és szállíthatóság – Progresszió
„A bennünket körülölelő világ nagy része mozgásban van. Az építészet merev mozdulatlansága az egyedüli kivétel. Ennek meg kell változnia. Az építészetnek meg kell elevenednie." (Marcos Novak)
A térfelszínen megjelenő virtuális falak, melyek a II. világháborúban 1944. december 18-án lebombázott épületek kortárs másai, éves performansz keretében esnek alkotóelemeikre, majd szóródnak szét a városban, emlékeztetve a II. világháború áldozataira és veszteségeire. A virtuális elemek „augmented reality" szemüveggel, illetve mobiltelefonra írt alkalmazással lennének láthatók, hasonlóan a holland fejlesztésű Layar alkalmazáshoz.
Elrugaszkodva a házak megjelenítési lehetőségétől, további kutatási és fejlesztési lehetőségeket hordoz magában a virtuális technológia a forgalom irányítástól a virtuális performanszokig. A virtuális rendszerekkel egy olyan „anyagot" kapunk a kezünkbe, amit bármikor átformálhatunk, lebonthatunk, felépíthetünk. Egy anyagot, amit már használunk a mindennapokban (internet, email), viszont építészeti vonatkozására még kevés példa található.
Etikai normák és szociális egyenlőség – Emberek
A tér, valamint a tervezett S-Bahnhoz spirálisan kapcsolódó, föld alatti kulturális épület a Marienhofra érkezett embereknek kínál új atmoszférájú szabadidő-eltöltési lehetőséget, egy helyet, ahol találkozhatnak, ahol bár rengetegen járnak, mégis csak elmennek egymás mellett az aluljárókban, az U-Bahn, S-Bahn alagutakban. A tér és épület tervezése során kiemelt figyelmet kapott az akadálymentesítés.
Környezettudatos minőség és hatékony erőforrás-felhasználás – Föld
A tervezési koncepció részben a kihasználatlan terek beépítésének lehetőségéből indult ki. Mivel az épület teljes egészében a föld alatt található, a lehűlő felületek jelentősen csökkennek. A fűtés-hűtés geotermikus energiával történik, hővisszanyerés használt meleg levegőből, plusz az emberi hő. A téli fűtésre rásegít az 5. homlokzaton elhelyezett üvegmedencék alatt kialakított, 675 m3-es pufferzóna. Az áramellátást segíti a téren felszerelt, 360 m2 fotovoltatikus panel, valamint az S-Bahn főbb közlekedési útvonalain és a tánctermekben elhelyezett piezó membrános áramtermelő padló. A gépészeti terekben csapadékvíz-tárolás van, a vizet a közvécék üzemeltetéséhez, a park fenntartásához hasznosítják újra.
Közlekedés: 289 db bicikli elhelyezésére van lehetőség, ami szintén elősegíti az ökologikus közlekedést. A Schrammerstrassén megszűnik a parkolási lehetőség az embereket arra sarkallva, hogy tömegközlekedési eszközöket használjanak autó helyett.
Az S-Bahn állomáson 4 db öko „blend wall" kerül elhelyezésre, ezek az S-Bahn vasúti kocsik által generált szelet alakítják árammá, valamint interaktív képként működnek, mivel folyamatos változásban vannak a fekete-fehér színezésnek köszönhetően. Az ökofalak szélkerekeinek széle piros-zöld-kék (RGB); egy számítógép választ ki random 3 szélkereket az ökofalakból, és a színezett szélek szögelfordulásának mértékétől függően kever ki egy színt, amivel az állomást megvilágítja.
Gazdasági hatékonyság és kompatibilitás
A koncepcióm egy tervezett S-Bahn állomás és felette lévő tér terveit gondolja/szervezi át, komplex funkciót adva mind a térnek mind az állomásnak. Az épület központi elhelyezkedését, valamint megközelítését tekintetbe véve jól szervezett kulturális programokkal fenntartható és kifizetődő a beruházás.
Környezeti és esztétikai hatás
A tervezési folyamat során törekedtem arra, hogy a meglévő S-Bahn terveket minél kisebb mértékben változtassam meg (pl.: a -2. szinten elhelyezkedő galéria a ki nem használt tereket tölti ki). A tervezett épületem valójában belefolyik az S-Bahnba. A föld feletti tér a régi városi szövet alapján került kialakításra. Mind a park mind az épületem egyfajta szimbiózis motívumaként fogható fel.
München Marienhof kulturális központ és park
tervező: Ángyán Attila
konzulensek: Hatvani Ádám, ifj. Kistelegdi István DLA
tervezés éve: 2010
bruttó szintterület: 22946 m2 (saját épületrész+park) összesen: 45155 m2