A régi-új Mende-villa

A Málnai Béla által tervezett Mende-villa épületén az elmúlt évszadban sorozatosan oda nem illő ráépítések, kiegészítések keletkeztek. A Nartarchitects építészei azonban Kovács Csaba vezetésével megtisztították, helyreállították eredeti értékeit, és kiegészítték kortárs igényeknek megfelelően, és egy kis extrával is. 

A második világháború előtti magyar modernizmus épületeivel kapcsolatban elsősorban a kortárs műemlékvédelem viszonyait; a szanálás-megőrzés kritériumainak hiányosságait szokás emlegetni. Fontos azonban felidézni, hogy a progresszív építészet megítélése a korban is ambivalens, kibontakozásának lehetőségei erősen korlátozottak voltak.

Egy-egy épületet sok esetben sajátos építészeti értékei mellett - vagy helyett - a társadalmi-esztétikai kontextus ismerete is értékes kordokumentummá tehet. A Horthy-rendszer '20-as, '30-as éveinek hivatalos, állami-esztétikai doktrínája a neobarokk, neohistorista pszeudovilág megteremtése volt. Ebben a környezetben az európai történésekkel tisztában levő építészek csak egy szűk, az avantgárd kultúrára nyitott elit megbízásából dolgozhattak. Az alapvetően erős szociális és társadalomalakító aspirációkkal rendelkező modern mozgalmak hazai képviselői így többnyire kis és közepes léptékű magánberuházások – lakóházak, villák, kereskedelmi épületek – keretében kísérletezhettek.

Az utókor által párhuzamos történetekként kanonizált és kategorikusan elkülönített progresszív és retrográd attitűdök ugyanakkor az egyes alkotók életműveiben, különös metszéspontokban találkoznak és rétegződnek egymásra. A legtöbb 20. század első felében alkotó építész munkássága a mából visszatekintve döbbenetesen heterogén, a piaci viszonyok és az ideológiai hatások mentén a neobarokk palota, és a Bauhaus-kubus gyakran párhuzamosan kerülhetnek egyazon alkotó életművébe.

Málnai Béla működésére is jellemző a kettősség, a historizáló épületek és az idén megújult, „szelíden" modern Mende-villa ráadásul térben és időben egymás zavarba ejtő közelségében állnak. A rokon Mende házaspár számára tervezett ház közvetlen szomszédjában Málnai – meglehetős pragmatizmussal - 1930-31-ben egy historizáló neomanierista házat tervezett, amelyet további budai villák, illetve a Kossuth tér északi bérpalotájának kulisszahomlokzata követett. Ugyanakkor a Lechneri premodern istállójából érkező, Lajta Bélát is mesternének nevező Málnai a jelek szerint tájékozódott a virágzó avantgárd mozgalmak felől is. A rehabilitált Orló utcai házon a sajátos, klasszicizáló olasz modern hatása érezhető leginkább.

A 19. században még a pesti oldal reprezentatív főútvonalai mentén tömörülő társadalmi elit az új század elejétől egyre gyorsuló ütemben hódította meg a budai hegyvidék panorámás lankáit. Pasarét és környéke a 30-as években rohamtempóban alakult szórványosan lakott, és művelt, erdős vidékből elegáns, társasházas- és villanegyeddé, a folyamatot Rimanóczy temploma és körárkádos központi tere koronázta meg. A már említett okokból a világszínvonalú szellemi tőkével rendelkező háború előtti modern magyar építészet története a környék magánvilláin és társasházain olvasható leginkább.

A 20. század viharai közepette, különösen a szocializmus évtizedei alatt a Mende-villa eredeti tömegére – a sorozatos funkcióváltásokkal párhuzamosan – ad hoc bővítések, sátortető, és egyéb spontán építészeti sallangok rakódtak. Ezek a történelmi rétegek, sok más korabeli társához hasonlóan eltorzították az épület eredeti kompozícióját. A Nartarchitects építészei egy reprezentatív, a ház eredeti értékeit helyreállító és megőrző, de azokat a mai igények kiszolgálására alkalmas funkciókkal bővítő rehabilitációra kaptak megbízást. Kovács Csaba és tervező munkatársai először megtisztították az elmúlt évtizedek lerakódásaitól Málnai némiképp elfeledett épületét, majd ezt kiindulópontként használva kezdték el az új program hiányzó elemeit a meglévőkhöz illeszteni.

A Mende-villa a klasszikus villaépítészet szimmetriáját ötvözi a modern villák funkcionális aszimmetriájával. Ha az elegáns arányaiban megtartott utcai homlokzatot egyfajta kiinduló síkként képzeljük el, attól a telek hátsó része felé haladva fokozatosan olvadnak össze a történeti és a kortárs elemek egyetlen új kompozícióvá. A legnagyobb bővítmény a hátsó traktushoz kapcsolódó, félig az emelkedő talajszint alá süllyesztett rekreációs blokk. Az új teraszt L alakban határoló zöldtetős szuterén terekben wellness- és pihenőhelyiségek kaptak helyet, melyek a ház alagsorából, illetve az udvarról is megközelíthetőek. További jelentős változtatás a tömeg tetejére helyezett pavilonszerű ráépítés, amely valójában a néhai tetőteraszra kijutást biztosító felépítmény bővítése. Az ötfős család igényeihez igazodva ebben helyezték el a szülői hálót és kiszolgáló helyiségeit. A főhomlokzat tengelyére szerkesztett térsor minden irányban megnyílik, átlátást nyújt a környező dombvidékre. Ugyan tipikus modern tetőterasz egy részét beépítették, de a déli oldalon egy nagy méretű tetőterasz így is megmaradt, valamint az északi oldalon a lakosztályhoz egy kisebb, meghitt, új kilépő is kapcsolódik.

Az építészek kontrasztos színezéssel teszik hangsúlyossá a talált és a hozzáadott közötti különbséget. Az eredeti tömegek világos, míg a kiegészítések sötét, antracit szürke vakolatot kaptak. Az utcai déli homlokzatok jellemzően szimmetrikus építkezésűek, még a belső udvari, északi homlokzatok jellemzően aszimmetrikusan komponáltak. Mivel a villa nem élvez műemléki védettséget, így az építész szabadon dönthetett arról, hogyan értelmezi a megőrzés és modernizáció, a hagyomány és a hatékonyság fogalmait. A házon látszik a Málnai-terv szellemiségének megtartására irányuló építészeti szándék, de ezt láthatóan inkább újraértelmezésekkel, direkt, vagy absztrakt utalásokkal, mint a görcsös műemléki szemlélethez való ragaszkodással igyekeztek érvényre juttatni.

A ház lábazatain alkalmazott mészkőburkolat összefogja a ház tömegét, felfuttatása a ház karakterét adó árkádos vasbeton erkély szabadon álló mellvédjeire pedig még inkább kihangsúlyozza a tartópillérek filigrán könnyedségét. A nyílászárók esetében is inkább az eredeti korszerű interpretációja dominál - az étkezőben mementóként konzervált két gerébtokos ablak kivételével.

Az emeleti hálókat árnyékoló, mediterrán ízű zsalugáterek antracit színezésű fémből, tolható kivitelben éledtek újjá, míg a nappaliból nyíló télikert rácsos üvegfalát egyedi osztású függönyfalként idézik. Mindez, a ház burkolataival, és az innovatív technológiákat alkalmazó épületgépészeti megoldásokkal lehetővé teszi a Mende villa energiahatékony családi otthonként való működését. (Ennek kétségtelen üdvössége ellenére - a kötelező hőszigetelés és az eredeti arányokhoz való hűség közötti feszültségről szóló beszámolókat hallgatva felmerül a kérdés, vajon meddig tart még a mai épületszerkezetek „hízókúrája"; egy-egy ház alaprajzain és metszetein egyre nagyobb felületet utalva a szakági tervezők fennhatósága alá. De ez mellékszál)

Az enteriőrök kellemes visszafogottságot sugároznak, a terek hangulatát belsőépítészeti truvájok helyett a felhasznált nemes anyagok felületei modulálják. A földszinti helyiségekben, az előtérben és az alacsonyabb padlószintű, nagyvonalú nappali-könyvtár szobában a gyönyörű és mellesleg a budai villaépítészet hőskorára is visszautaló európai dió burkolatok uralkodnak. A közvetlenül az ikonikus boltívekkel fedett teraszra nyíló teret izgalmasan differenciálja a tolóajtóval intim pihenőhellyé változtatható télikert, és az étkezőből nyíló belső erkély.

Az eredeti megoldásokat integratív gesztusként keretezi a falakon teljes magasságában körbefutó könyvespolc-rendszer. Az étkezőt a már említett eredeti ablakok és a hatalmas étkezőasztal határozza meg, míg a kettős konyhában a célszerűség uralkodik. Az emelet a gyerekek birodalma, amelyet közös fogadótér, és télikert egészít ki. A szinteket a dióborítású lépcsőn kívül az építészeknek sok fejtörést okozó, a programba utólag illesztett személylift köti össze.

A ház körül járkálva felmerül a szemlélőben, hogy az egész rekonstrukció legnagyobb értéke talán annak a visszafogott transzparenciának a megtartása, amely egyáltalán nem jellemző az elmúlt két évtizedben épült, nagy-értékű magánházakra. A megújult Mende-villa úgy elégíti ki az ötfős család minden kényelmi, biztonsági és technológiai igényét, hogy közben nem bújik áthatolhatatlan és átláthatatlan falak, jellegtelen garázskapuk és szögbe kényszerített sövénybástyák mögé, az elzárkózás, és a külvilág kizárása helyett értelmezhető kapcsolatot teremt környezetével. Mindez egyre ritkább érték a műfajban.

Takács Ákos