a_schau /a_show - Osztrák építészet a huszadik és a huszonegyedik században

150 év, 170 építész, 420 megépült munka. A bécsi Architektur Zentrum decemberig látogatható kiállítása átfogó képet ad az elmúlt másfél évszázad osztrák építészetéről. Garay Márton beszámolója.

Az aktuális társadalmi folyamatok és az építészet mindig szerves összefonódásban vannak. Az építészet, az adott kor sajátos kényszerétől vezérelt paradigmaváltásokkal, naprakész aktualitásokkal kap helyet a társadalomban. Mindez hogyan hozható összefüggésbe a nemzeti identitás megnyilvánulásával az épített környezetben? Milyen válaszokat kellett egykor és ma adnia az építészetnek? Hogyan változtak a meghatározó terminológiák egy-egy korszak során?

A feltett kérdésekre az osztrák építészet tükrében, a bécsi Architektur Zentrum a-schau/a_show c. állandó kiállítása keresi a választ, amely december 31-ig látogatható a Museum Quartier-ben. A kiállítás átfogó igényekkel lép fel, és mélyreható betekintést ad 150 év osztrák építészetének történetébe, mintegy 170 építész 420 megépült munkájának bemutatásával. A tárlathoz évente öt alkalommal az a_showcase nevet viselő kiegészítő program társul, mely az állandó kiállítás bizonyos részleteinek teljesebb bemutatását vállalja, egy-egy időszaki kiállítás illetve konferenciasorozat, szakmai párbeszéd formájában.

 

 

Mint az a címből is sejthető, a téma, melyet a kiállítás bemutat, hatalmas. Ahhoz, hogy a látogató ne vesszen el az információk tengerében, megfelelő tagolásra van szükség. Habár első látásra evidenciának tűnhet, mégis, a kiállítás lineáris, korszakokra bontott bemutatásával jól megoldott a folyamatosság és az optimális befogadás. A 10 részes anyag vizuálisan jól elkülöníthető a mintegy 300 m²-es kiállítótérben. Az egyes korszakokat önálló, eltérő színkódokkal jelölt installációk mutatják be, melyeknek feladata, hogy ráirányítsák a befogadó figyelmét az adott korszak legfontosabb építészeti irányzataira. A fő témákkal párhuzamosan a kiállító tér szélén egy időszalag húzódik végig, nemzetközi építészeti kontextusba helyezve a látottakat. Az épületek megálmodóinak portréi és életrajza a kiállítás végén tekinthetők meg. A tárlat speciális kiegészítésének tekinthető egy rövid összefoglalás az osztrák lakóépületek fejlődéséről (Kleine Geschichte des Wohnens), mely képet ad a mindennapok életszínvonaláról és a lakáshelyzet aktuális jellegzetességeiről. A kiállított anyag bemutatásához alaprajzokat, terveket, megvalósult épületek vagy modelljeik dokumentációit használták föl. A különböző korszakok jellegzetességeinek teljesebb átéléséhez, szociokulturális közegének könnyebb értelmezéséhez filmbejátszások egészítik ki a kiállított rajzokat és szövegeket.

 

 

A kiállítás kezdete egészen az 1850-es évekig nyúlik vissza. Az első rész (prolog) az Osztrák-Magyar Monarchiában lezajló városiasodási folyamatok előzményeit és annak eredményeit mutatja be. Különös hangsúly esik a bécsi szecesszióra, a Jugendstil-re, amit a későbbi modern irányzatok bölcsőjeként tart számon a kiállítás. Az irányzat fontos képviselője és úttörője, Otto Wagner számtalan épülete és urbanisztikai vonatkozású terve közül ismerhet meg többet részletesen a látogató.

A második rész a rotes wien címet viseli, mely arra utal, hogy Bécs szociáldemokrata irányítás alatt hatalmas városi szociális- és lakásépítkezésbe kezdett. A kor uralkodó, európai építészeti áramlatival szemben Bécs, sajátos városi szövetének diverzitását megőrizve hoz létre új városi tereket, oktatási, kulturális valamint egészségügyi intézményhálózatot. A kor legjelentősebb építészei közül Adolf Loos, Karl Ehn, Peter Behrens bécsi vonatkozású munkái kerülnek bemutatásra.

A tárlat harmadik szakasza (landschaft) az osztrák építészetnek azt az időszakát mutatja be, amelyben egy, az addigiaktól eltérő, nemzeti identitás kap hangsúlyt. Az I. világháború elmúltával Ausztria az Alpenrepublik (Alpesi Köztársaság) jelszó alatt szakít addigi monarchikus hagyományaival és geográfiai előnyeit kihasználva egy újfajta országimázs kidolgozásán munkálkodik. A tervezők sokat merítenek a tradicionális osztrák népi építészet elemeiből és motívumvilágából.

 negyedik rész (macht) az osztrák történelem sötét időszakára esik. Az ország építészete a fasiszta uralom alatt követi a birodalmi törekvéseket. Az Albert Speer által kidolgozott „heimat" stílus ikonográfiája szerint egész városok esnek át teljeskörű építészeti arculatváltáson. A folyamat legékesebb példája Linz városa, mely Hitler ausztriai bázisaként egyúttal nehézipari központtá is vált.

 

 

Az ötödik rész a wiederaufbau, azaz az újjáépítkezés címet viseli. A háború után az építészet fő jelszavai a gazdaságosság és a gyorsaság voltak. Az ország mentális újjáépítését az építészeti megújulás is szimbolizálja, melynek egyik legrelevánsabb megtestesülése a Roland Rainer által tervezett bécsi Stadthalle (városi sportcsarnok).

A következő szakasz (international) a hatvanas években színre lépő, új építészgeneráció műveit mutatja be. A nemzetközi modern irányzatok kissé megkésve ugyan, de elérik Ausztriát is, így a funkcionalista, geometrikus formavilágú koncepciók kapnak helyet az építészetben. A kor legfontosabb képviselői között Ernst Hiesmayr-t, Georg Lippert-et, Karl Schwanzer-t tartja számon a kritika.

A kiállítás hetedik része (system) azokat az építészeti alkotásokat tárja a néző elé, melyek az intenzív iparosodás és tömegtermelés időszakában születtek. A kor épületeinek formavilágát jelentősen meghatározza, hogy egy fellendülő gazdasági helyzet racionalizált világának lenyomataként erősen ipari jelleget mutatnak. A hetvenes évek legtevékenyebb építészcsapata, az arbeitsgruppe 4, fontos érdemeket szerzett abban, hogy az osztrák építészet bekerüljön a nemzetközi élvonalba.

Az 1968-as diáklázadások az osztrák építészetet is jelentősen érintették. Ennek az időszaknak a dokumentumait láthatja, olvashatja az a_schau látogatója a kiállítás nyolcadik részében (utopie). A kor protagonistái az építészet demokratizálását követelik. Az avantgard művészetek és az építészeti projektek szerves összefonódásával új kontextusba kerülnek a városi struktúrák és helyszínek, így maga a koncepció válik az építészeti folyamat lényegévé.

A collage címet viselő kilencedik szakasz, a hetvenes évek végétől a kilencvenes évek elejéig mutatja be az osztrák építészet főbb jellemvonásait. Az olajválság hatására az utópista koncepciókat egy konstruktív szemlélet váltja fel. Megerősödik a regionális építészet (Grazer Schule, Salzburg Projekt, Voralberger Baukünstler). A nyolcvanas évektől fokozatosan megélénkülő gazdaság hozzájárul ahhoz, hogy az egyre jobb minőséget felmutató osztrák építészet a nemzetközi tendenciák szerves részesévé váljon. Bécsben a történelmi környezethez való illeszkedés problematikája számos kérdést vet fel – a legtöbb megoldás inkább a múltból „idéz", mintsem, hogy formabontóan újat alkosson. Erre a szemléletre legrelevánsabb példaként említhetők Hermann Czech belsőépítészeti tervei, míg ellenpéldaként Coop Himmelblau Falkestrasse-i tetőtér-beépítését érdemes megjegyezni.

 

 

A kiállítás záróakkordja viszonylag rövid. A jelent (gegenwart) bemutató digitális prezentáció az osztrák építészet sokféleségét tárja a néző elé. Az új típusú megbízások és megrendelői kör, a megváltozott tervezési eszközrendszer valamint az új technológiák nagyban hozzájárultak a kortárs osztrák építészeti állásfogalalások sokszínűségéhez.

Egy-egy korszak építészeti célkitűzéseinek fókuszában mindig más gondolat, eszme állt. A kiállítás precíz katalogizálással tárja föl számunkra a korok és stílusok egymásra épülésének rendszerét. Kérdés, hogy az építészet milyen válaszokat tud adni ma, az energiahordozók rohamos drágulásának időszakában? Milyen irányba terelik a világban zajló gazdasági és társadalmi eltolódások? És milyen eszközökkel reagál a már-már fenyegető környezeti válságra? A kiállítás nem fogalmaz meg predikciókat, frappánsan a die gegenwart ist immer im werden jelmondattal zárja a tárlatot, miszerint ahogy a jelen alakítja az építészetet, úgy alakítja az építészet a jelent is.

Garay Márton