A szélcsend lehetőség

„A gyors fogyasztás és a túlzottan gyors fejlesztés helyett egy megfontoltabb világnak van esélye a jövőben." A munka-jaj fókusztémában Demeter Nórát, a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda ügyvezetőjét kérdeztük a gazdasági válságról és az építészet helyzetéről.

Építészfórum: Hogyan érinti Önöket a gazdasági válság? Visszamondtak-e az építtetők megbízásokat, számítanak erre?

Demeter Nóra: A világválság alapvetően nem érintette az irodánkat. Szerencsére a külföldi munkák által sikerült egy folyamatos lekötöttséget és létszámmegőrzést biztosítani. Szintén fontos számunkra, hogy a szakmai elszántság, ami irodánk gondolkozását jellemzi, folytatódjon. Ezért biztosítjuk kollégáink részére, hogy az előretekintő gondolkodás és a szakmai párbeszéd folytatódjon.

ÉF: Az irodaház-piacon sem éreztette hatását a válság?

D.N.: Tény és való, hogy irodánk sok bérirodaház tervezésével foglalkozik. Évente minimum egy-két budapesti irodaház tervezése jellemzi munkáinkat. Úgy látjuk, hogy ez a fejlesztői tevékenység egyértelműen lelassult és várhatóan ez minket is érinteni fog.

ÉF: Hogyan lehet túlélni ezt az évet? Milyen megoldásokban gondolkoznak, egyáltalán fel lehet készülni előre?

D.N.: Szakmailag úgy érezzük, hogy sok olyan lehetőséget biztosít ez a helyzet, amit egy egyébként túlterhelt időszak nem engedne. Pontosabban kifejezve, olyan városproblémáknak a megfogalmazása, és esetleg az ezek megoldására való koncentrálás, ami egy tágabb látókör révén jön létre. Az építészek gyakran csak egy szűk megbízáson belül cselekednek azért, hogy megépíthető választ adjanak. Az utóbbi években Budapest szétesett szövetté vált, ahol a hosszú távú összefüggések hiányoznak. Reményeink szerint létrejönnek szakmai alkotó és gondolkodó grémiumok, amelyeknek most lehetőséget biztosít a „szélcsend". Így a hosszú távú megoldásokat megalapozhatják.

ÉF: Említette a külföldi munkákat. Min dolgoznak éppen?

D.N.: Irodánk jelenleg Sencsenben, Kínában egy kulturális intézmény tervezésével foglalkozik. Megtisztelő és egyben üdvözítő szakmai lehetőség, hogy a világ túloldalán a szakmai tapasztalatunknak és kulturális attitűdünknek ilyen kibontakozási tere nyílhatott. Úgy érezzük, hogy a magyar szakmának ilyen értelemben a kínai piac egy lehetőség, amit céltudatosan meg kell keresni. Meg kell tanulnunk, hogy más kultúrákban, más értékrendekkel hogyan kell érvényesülni. Ez a csendesebb időszak arra is alkalmat ad, hogy az építész szakma megtalálja a globalizált világ előnyeit.

ÉF: Mire számít, mikor enyhülhet a válság?

D.N.: Nem vagyok közgazdász, de született optimistaként bizakodom, hogy egy átmenet után olyan korszak vár ránk, ahol a szakmánk új minőségben tud érvényesülni. A világ minden részén érezni lehet, hogy zajlik egy átértékelési folyamat. A gyors fogyasztás és a túlzottan gyors fejlesztés helyett esélye van a jövőben egy megfontoltabb világnak. Ez a folyamat, mint egy darwini túlélési helyzet, sok áldozatot fog követelni - akár igazságtalanul is. De hiszek abban, hogy egy tudatosabb és környezetkímélőbb időszak jön utána.

ÉF: A politika, várospolitika szintjén, szükség lenne-e valamilyen beavatkozásra, esetleg szabályok módosítására? Ahogy Ön fogalmazott a „szélcsend" lehetőséget teremthetne az újragondolásra.

D.N.: Lehetőséget kap a város is, hogy a sok felszabadult szellemi tőkét előregondolkodó tervezői laborként használja. A következő években 5-10-15 éves távlatokban lehet átgondolni a várható szociálpolitikai, infrastrukturális, társadalmi  változtatásokat (elsősorban vidék-város összefüggésben), amelyekre fel lehetne készíteni az országot. Az új amerikai adminisztráció a munkanélküliség következtében felszabaduló munkaerő egy részét a környezettudatos energiaprogramok fejlesztése felé irányítja. Magyarországon is össze lehetne kapcsolni a hosszú távú szükségleteket a felszabaduló munkaerővel.

ÉF: Szükségesnek tartaná a szakmai párbeszéd intenzívebb megindulását? Egy nagyobb szakmai összefogás tompíthatna a helyzeten?

D.N.: Minden olyan párbeszéd, ami a közös megoldásokat keresi, hasznos. A szakma elég árva állapotban van, nem érzi azoknak az intézményeknek a támogatását, amelyek a szakma hátterét kellene, hogy biztosítsák. Ez is egy alkalom, hogy a kommunikációs szakadékokat áthidaljuk. Bármilyen fórum, ahol egy szakmai közösség egymással kommunikál, és egymásnak nyújt kitekintő lehetőségeket, csak kamatozó lehet. Sőt, a térséget kellene összefogni, hiszen a cseh, szlovák, lengyel kollégák hasonló léptékű problémákkal küzdenek. Akár regionális pályázatokon tudná az ország a korábban említett városi problémákat a térségi párbeszéd síkjára terelni.