A szociális építészet tervezési aspektusai - Ormánság (II.)

Szolidáris építészet, szociális építészet, Ormánság. Zilahi Péter itt bemutatott kutatómunkájának második részében összegzi az eredményeket és tapasztalatokat.

Jelen esszésorozat a Breuer Marcell Doktori Iskolában végzett kutatási munkám során szerzett eredményeimet és tapasztalataimat hivatott bemutatni. Korunk társadalmi változásait figyelembe véve - növekvő szegénységi ráta, egyre élesebben szétváló társadalmi rétegek - megállapítható, hogy a szociális építészet eddigi, határterületként definiálható mivoltát hátrahagyva a kortárs globális építészet egy jelentős fókuszpontjává válik. Az cikksorozat első részében már határozottan állást foglaltam amellett a gondolkodásmód mellett, amely szerint az építészetről egyre inkább interdiszciplin módon kell gondolkodnunk.

Ez a fajta változás új típusú párbeszédet határoz meg mind a szakmán belül, mind pedig építész és laikus vagy az építészet és a társtudományok között. A párbeszéd kialakulásának ezen fázisában különös fontossággal bír a tapasztalatok megosztása. Jelen írásomban két aktuális munka építészeti és építészeten túlmutató tapasztalatairól számolok be. Az egyik egy ormánsági, megvalósulás alatt álló terv, amely így közvetlenül a kutatási programomhoz kapcsolódó munka, a másik egy pécsi szegregátummal, a György-teleppel foglalkozik. A téma nyitottsága okán azonban ez utóbbi is olyan releváns tapasztalatokat mutat, amelyek nagyban befolyásolhatják akár az ormánsági fejlesztéseket, kutatásokat is, de a teljes szociális építészetben tanúsított építészi attitűdre is kihatással lehetnek.

Az ormánsági Gilvánfa története jellegzetesnek mondható a régió tekintetében: a földművelésből élő település életében a II. világháború előtti időszakra datálható annak a folyamatnak a kezdete, melyben beás cigányok letelepedése kezdődött meg. A térség földrajzi adottságainak köszönhetően a mezőgazdaság egyedüli megélhetési forrásnak tekinthető. A lakosságcsere után azonban a mezőgazdaság is a teljes hanyatlás útjára lépett és ezáltal mára mélyszegénységben élő, teljesen roma lakosság él a faluban. Varga-telep a falu egy szociális lakásokból álló településrésze, mely sajnos nem tudja kiszolgálni a rászorulókat így újabb lakóházakat szükséges építeni.

A Belügyminisztérium egy tavaly őszi döntése értelmében 16 új szociális lakóház épülhet meg a területen. Az első ütemben ezek közül nyolc kerül megépítésére. A tervezési programban egy megkötés volt megbízói részről, mégpedig az, hogy helyszínen vetett vályogtéglából kell megépülnie a házaknak. Ez a megkötés tulajdonképpen pozitívan értékelhető, hiszen egyrészről egy ökologikus építési rendről beszélhetünk, másrészről a helyi lakosok maguk tudják építeni a házaikat, amely így sokkal inkább integrált része tud lenni az életüknek. Több példa is mutatja, hogy a szegregátumokban történő építkezések akkor tudnak eredményesek lenni, ha az építésben valamilyen módon a leendő használók is részt vehetnek. Ennek mibenléte oda vezethető vissza, hogy a cigány lakosság sok tekintetben sajnos zárványként van jelen a többségi társadalomban, amely betokozódás azt eredményezheti, és véleményem szerint eredményezi is, hogy nem ismerjük egymást, nem tudjuk megérteni az életmód adta különbségeket.

Ez a határfal – képletesen szólva - két oldalú, így azt gondolom, hogy ezeken a területeken rengeteg, a többségi társadalom által ismert, elfogadott és a mindennapokban alkalmazott hard és szoft eszközök (adózás, energiatermelés, stb.) nem kódolódtak. Így a köznek épített környezet mibenléte sem kódolódhat a szegregátumban élőkben. Ez azt jelenti, hogy UFO-ként jelenik meg minden, amit ott építünk így aztán nem is várható el, hogy az új építménnyel szemben törődő, gondoskodó fenntartók jelenjenek meg. Erre a folyamatra is számos példa sorolható a mindennapi tapasztalatokból (ajtó, ablak, parketta felbontása és eladása vagy eltüzelése). Ezen gondolatmenet mentén igazolható a részvételi építészet fontossága a hasonló jellegű projekteknél. További pozitív tapasztalat ugyanebben a témakörben a pécsi projekt leírásakor, alább olvasható.

Rendkívül fontos tapasztalattal járt e munka során a megbízó - jelen esetben a Minisztérium - és építész közötti kommunikáció. A Doktori Iskola eddigi kutatási eredményei és a hallgatók munkássága okán alaposan feltérképezett helyzetképünk volt mind Gilvánfáról, mind pedig az Ormánság összegészéről. Ezek a tapasztalatok olyan premisszákat adtak a kezünkbe, melyekkel célunk volt egy olyan lakóépület megalkotása, amely bizonyos, a többségi társadalom számára már kódolódott konvenciókat hátrahagy és igyekszik a jelen szituációnak megfelelni. Ismerve a romák lakáshasználati módját megállapítható, hogy az egyes tereket nem feltétlenül rendeltetésszerűen használják, sőt az ajtókat gyakran kiveszik és legfeljebb függönnyel helyettesítik, gyakorlatilag egyterű lakást létrehozva. Ennek okán olyan lakás megalkotása volt a cél, amely egyterűségével megfelelő variabilitást eredményez s így a leendő lakó maga képére formálhatja a teret. Szintén fontos szempont volt ennél a tervverziónál, hogy a család, a közösség kerüljön a középpontba, mely középpontot fizikai valóságában a konyha testesíti meg. Ily módon egy centrális teret kívántunk létrehozni, amely középpontjában egy "sparhelttel" kombinált fűtőtest áll. A tervverzió sokak által elfogadott alaprajzi elrendezést eredményezett. Azonban a megrendelő konvencionális lakástípust várt el, amely áll szobából, konyhából, előszobából, fürdőszobából, külön WC-ből, valamint kamrából. Értelmezésem szerint ez a fajta megrendelői attitűd azt mutatja, hogy társadalmunk túl erősen ragaszkodik ezekhez a konvenciókhoz, magyarul az a ház, amely az említett funkciókat szigorúan tartalmazza. Így ezen a ponton egy nagyon erős ellentmondás tapasztalható a tekintetben, hogy míg a szociális lakásépítés egy napjainkban egyre fontosabbá váló problémakör, addig a berögződések diktálják a fő irányvonalat és ezáltal elnehezedik a tervezési folyamat, amely így csak nagyon nehezen képes adekvát válaszokat adni különleges vagy adott esetben extrém kihívásokra.

A projekt vezető tervezője iskolánk vezetője, dr. Bachman Zoltán DLA volt, szerzőtársként pedig Vörös Erika DLA és Bódiné Kersner Katalinnal vettünk részt a programalkotásban és tervezésben. Tervezői koncepció volt az elvárt 80 m²-es lakások 42 m²-esre csökkentése, hiszen ebben a szituációban gondolni kell az épület továbbélésére, magyarul fenntarthatóságára is. A mélyszegénységben élők meglehetősen nehezen képesek a rezsiköltségeket megtermelni vagy valamilyen módon előállítani így mindenképpen egy, az alapterület tekintetében minimalizált programot kívántunk megalkotni. 

Miután az "egyterű" koncepció nem tudott megvalósulni egy konvencionálisabbnak mondható alaprajzi elrendezést fogadtak el. Az engedélyeztetési eljárás után, májusban el is kezdődtek az építkezések. A munkafolyamatokat műszaki vezető felügyeli és szakképzett kőműves és ács irányítja az egyes munkálatokat, amelyekben helyi romák vesznek részt. Ezáltal a helyiek gyakorlati úton tanulnak szakmát. Az építkezésre történő látogatásunk során azt tapasztaltuk, hogy a közmunkási státusszal dolgozó helyi férfiemberek meglehetős odafigyeléssel és ezáltal profinak mondható minőségben végezték munkájukat. Beszélgetésünk során elmondták, hogy nagyon örülnek neki, hogy megtanulták a vályogvetést és más kőműves munkákat és ezzel kapcsolatban reményüket fejezték ki, hogy talán hosszútávon is el tudnak majd helyezkedni ezzel a tudással. De nem csak a munkaerőpiacon való érvényesülés volt az egyetlen tervük, hanem az is, hogy "ezután tudnak majd egymásnak segíteni garázst építeni… vagy olyasmiket, amikhez nem kell engedély."

Ez utóbbi mondat elgondolkodtatott: ezek az emberek megtapasztalták az alkotás örömét és ráadásul tudást is szereztek mindehhez, ugyanakkor a különböző szabályozások (szigorú építési engedélyek, köteles bejelentett segédmunkások még akkor is, ha barátról van szó) ellehetetlenítik a kalákában dolgozás lehetőségét. A nőtt, szabad, ugyanakkor egységes faluképek e nélkül a - véleményem szerinti - túlszabályozottság nélkül jöttek létre. Ma pedig, amikor az építész társadalom azt gondolja magáról (önkritika), hogy mindent leszabályozva meg tudjuk alkotni a tökéletes települést, láthatjuk, hogy mi történik. És ehhez még csak nem is kell elmennünk az Ormánságig, ritka az a magyar település, ahol nincs szétesve a falu- vagy városkép. Mindenesetre elgondolkodtató. Mindezek ellenére pozitív töltettel bírt a helyszínen lenni és látni, hogy a házak épülnek, és hamarosan használni fogják őket. Úgy gondolom érdekes tapasztalat lesz megnézni a házakat működés közben és megtapasztalni, hogy az egyes tereket miként élik be. Ezek után a tapasztalatok után lehet teljes a történet, legalábbis ami a tudományos kutatást illeti.

A már említett második munka a pécsi György-telep szociális városrész-rehabilitációjáról szól. Ez egy sokkal komplexebb, valóban interdiszciplin munka volt. A projekt Európai Uniós forrásokra alapozva valósulhat meg, azonban nem hivatali munka alapozta meg a tervek elindulását, hanem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkássága, amelyet a telepen végez. A telep a 20. század első évtizedében épült, a pécsi bányászat kiszolgálására egyszintes, hosszú, négy lakást tartalmazó kolóniaépületekből áll. A bányászat megszűnésével szociális bérlakásokká váltak az épületek és mára jórészt - bár nem kizárólagosan - romák, de jellemzően mélyszegénységben élők laknak a telepen. Ugyanakkor a terület földrajzi elhelyezkedését vizsgálva megállapítható, hogy egyrészről a fejlettebb városrészektől nagy távolságra található, valamint az is, hogy egy olyan völgyben fekszik, amely teljesen elszigeteli a területet a város mindennapjaitól.

Ez a "sziget" státusz rendkívüli módon megnehezíti a rehabilitációt vagy integrációt. Ezt a problémát felismerve költözött a területre a Máltai Szeretetszolgálat és indította el Jelenlét programját. Ezen a ponton visszacsatolnék az előző fejezethez, ahol a részvételi építés problematikájáról írtam és utaltam még egy fontos tapasztalatra. A máltaiak beköltözéskor egy nem lakott épületbe költöztek. Megjelenésük természetes módon bizonyos feszültségekkel járt és a házukat rendszeresen feltörték és kifosztották. Ezek után a szervezet megvásárolt egy teljes épületet, amelyet felújított és átalakított oly módon, hogy különböző közösségi és foglalkoztató tereket hozott létre. A munkálatok során helyiek segítették a munkát. Ezek után azonban semmiféle betörés nem történt, hiszen a házat magukénak, életük részének érezték és érzik. Az övék is ez a ház, nem csak egy szervezeté, aki megjelent a területen.

Szeretném a máltaiak munkáját tovább dicsérni, hiszen olyan elhivatottságot és nagy alázatot mutatnak munkájuk során, amely sikeressé teszi jelenlétüket. A házban baba-mama szakkör folyik és a különböző foglalkozásokon túl olyan praktikus dolgokban vannak a helyiek segítségére, mint elmagyarázni, hogy a számlák mért úgy alakulnak ahogy, vagy miként kell egy hivatalos iratot kitölteni. Ez a munka az, amely megalapozhatja egy szociális város-rehabilitáció sikerét.

A város vezetése mindezek alapján úgy döntött, hogy átfogó fejlesztésbe kezd a területen. A hozzáállás mintaszerű, hiszen nem egy – sajnos - szokványosnak mondható, döntéshozó és építész által kidolgozott koncepciót szerettek volna összeállítani, hanem egy minden szakterület által elfogadott terv volt a cél. Ennek érdekében már az első egyeztetések során jelen volt minden szereplő, akinek releváns véleménye lehet erről a fejlesztésről: Máltai Szeretetszolgálat, Családsegítő Szolgálat, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, PTE PMMIK Breuer Marcell Doktori Iskola. A Doktori Iskola részéről Rohoska Csaba DLA és Hutter Ákos DLA vettek részt vezető tervezőként és koordinátorként, építész társzerzőkként doktoranduszok vettünk részt: Dányi Tibor Zoltánnal, Kósa Balázzsal és Stemmer Andreával. A megelőző beszélgetések, tárgyalások mind azt a célt szolgálták, hogy a végeredmény sikere érdekében egy alapos és átfogó képet kapjunk a megoldásra váró problémákról illetve a lehetőségekről.

A következő fázisban megjelent a UNDP, amely az ENSZ egy szociális lakhatással foglalkozó alszervezete. A szervezet városban történő megjelenésével és támogatásával a város ötletpályázatot hirdethetett építészhallgatók számára, amely pályázat azt hivatott szolgálni, hogy minél több friss ötlet gyűljön össze, amellyel az építészeti koncepció kialakítható. Az építészet azonban "csak" egy hardware, amely működésképtelen, sőt feleslegessé váló lehet, amennyiben nem telik meg tartalommal. Ahhoz, hogy az ötletpályázaton releváns építészeti válaszok szülessenek, szükség volt arra, hogy a hallgatók, leendő pályázók a társtudományok képviselőinek szempontjait is megismerjék, s ezáltal kerüljenek közelebb a működő ház víziójához. Ezt felismerve a Város képviseletében dr. Csaba Ders főépítész szervezett egy, a pályázatot elindító mini konferenciát, amely a 7x7 György-telep nevet viselte. Ahogy a címből is kiolvasható 7 előadás, 7 szemszög került bemutatásra: Beck Zoli - romológia, dr. Füzér Katalin - szociológia, dr. Glied Viktor - kormányzás, dr. Tóth Zoltán DSC - urbanisztika, dr. Kovács Katalin, Jónás Gergő - a györgy-telepi rehabilitáció, dr. Hutter Ákos - építészet, Szaffenauer József -épületszerkezettan.

Azt gondolom ennek a széles körű diskurzusnak is köszönhető az, hogy a pályázatot elbíráló zsűri véleménye szerint a pályaművek jó válaszokat adtak a megfogalmazott kérdésekre, problémákra. A konklúziók leszűrése után a koncepció, a tervezési program kidolgozása is a már említett szervezetek részvételével történt és egy olyan építészeti terv született, melyre minden szakértő egyhangúan mondott igent. Természetesen a lakások felújítása volt ebben a projektben a legfőbb feladat. Fontos volt, hogy a néha életveszélyes körülményeket egy élhető épített környezet váltsa fel. Ugyanakkor a közösség szempontjából fontos, hogy az épületek közötti terek úgy alakuljanak át, hogy azok a közösséget kiszolgálják, és olyan életnek biztosítsanak színteret, amely identitást adhat. Ennek eredményeként a "Málta házzal" szembeni üres területre egy olyan komplex teret terveztünk, amely megfelelő diverzitásával képes kiszolgálni a területen élő embereket korosztálytól függetlenül. Ennek megfelelően helyet kapott egy "grundszerű" sportpálya, kerékpáros "cross-pálya", egy ligetes terület tűzrakó hellyel, valamint a már nem használt, támfalban elhelyezett tárolókból kialakítandó játszókuckók a legkisebbeknek.

A rehabilitációs program komolyságát mutatja, hogy a város kialakított egy, a teljes keleti városrészt és az ott elhelyezkedő szegregátumokat kiszolgáló képzési helyet, amelynek helyszíne a régi Jószerencsét mozi. A mozi-épület átalakításával olyan tereket hoztak létre, ahol takarítónő vagy kőműves képzéseket tudnak tartani a helyieknek. Az Apollo Art mozi is részt vállal a mozi-épület ilyen irányú újraélesztésében, filmvetítéseket szolgáltatva a helyi lakosoknak, akiknek egyébként nem lenne módjuk az ilyen típus kulturális kikapcsolódásra. Szintén egy támogatott program keretében létrehoztak egy férfi klubot is, mely több, mint húsz tagot számlál és amelynek feladata a hulladéktakarításon túl a különféle építési munkálatok segítése. Ők segédkeztek például a mozi felújításában is. A fejlesztések ezen szegmense hosszútávon is valóban sikeresnek tűnik, ennek okán a telepen terveztünk két, ezen programok befogadására alkalmas épületet is.

A családok pontos elemzése után a szakértők meghatározták, hogy mely családok milyen összetétellel fognak a jövőben is a területen élni. Ennek megfelelően három lakástípust határoztunk meg: kicsi (30 m² - 1-2 fő számára), közepes (45 m² - 3-4 fős családok részére), nagy (60 m² - 4 fő feletti családok részére). Mindezek alapján két épületben megszüntethető a lakó funkció és potenciális helyszínként szolgálhat a férfi klub számára, illetve raktározási lehetőséget is biztosít. Megjelenik továbbá tankonyha, ahol háztartásvezetés sajátítható el és ehhez tartozik a területen kialakított gyümölcsös és tankert is. A későbbi remélt fejlődés okán koncepció szinten piac lehetősége is adott ezekben az épületekben, amely a helyi gazdaságot erősítheti.

Látható, hogy a program nagyon komplex. Az egyeztetések során rendkívül sok és árnyalt problémát megvitatva alakult ki a végleges terv. Az ilyen típusú kooperáció mindazonáltal rendkívül lassan jut eredményekre, ugyanakkor a szisztéma lassúsága alapossággal jár együtt. Vannak bizonyos pontok, ahol ezek az egyeztetési mechanizmusok javíthatóak és maga a folyamat gyorsítható. Ennek ellenére azt gondolom, hogy prototípusként egy követendő példa az ilyen típusú interdiszciplin diskurzus. Mindkét munka megmutatta több ponton is, hogy az építészi szerep az ilyen jellegű szociális témáknál megváltozik a jól megszokott pozícióhoz képest. Mindezek a változások potenciálisan gyökerei lehetnek az elkövetkezendő évtizedek építészeti fejlődésének is.

Zilahi Péter
doktorandusz, Breuer Marcell Doktori Iskola
Témavezető: Kovács-Andor Krisztián DLA

„A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú 
Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást  biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt  projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális  Alap társfinanszírozásával valósul meg."