A Tejfalusy Ház revitalizációs felújítása

A veszprémi várnegyed fejlesztése keretében új funkciót kap a Tejfalusy Ház, mely az Egyházművészeti Múzeum áthelyezésével az érsekség vendégei számára kialakított szálláshellyé változik. A projektet Galina Zoltán, vezető tervező mutatja be: "A megújulás koncepciója szerint az épület meghatározó mutatói és beépített alapterülete nem változik, tömegének arányossága nem sérül, a történeti tartószerkezetek megmaradnak, ellenben térkapcsolatai a helyiségek újbóli összenyitásával és egyes válaszfalak megszüntetésével nagymértékben javulnak."

A Tejfalusy Ház az egyházi és a világi élettel is kapcsolatban álló veszprémi várnegyed egyik rendkívül érdekes és egyben különös épülete. Egyrészt tömegének geometriai kettőssége és sajátos beépítése, de a komplex helyzetből adódó környezetéhez történő kapcsolódása, az egyedi felületek arányossága, léptéke, stílusbeli, valamint utcaképi illeszkedése ritkaság, melyet tovább fokoz az építési periódusaiból adódó eklektikus látványbeli megjelenés. A Vár utca felőli applikált homlokzat a múlt század eleji stiláris felülírásának köszönhetően került az épületre, mégis a várnegyed történeti közegébe mélyen integrált elemként tekintenek rá napjainkban is.

A barokk korhoz köthető főépület megépítése és a megtartott maradványokkal való összekapcsolása után, a XX. század eleji tűzvész, az addigi fennállásának legegyszerűbb aktív időszakát zárta le. A világháborúk után komplikáltabb évek következtek, melyet a múlt századi történelmünk tettei és sajátos kényszeres megoldásai idéztek elő. A számos átalakítást megélt épület 1985 és 2021 között adott otthont az Egyházművészeti Múzeumnak, az érsekség kincstárának és fő kiállítóhelyének, továbbá a magyarországi egyházi kincstárak második leggazdagabb, körülbelül 5000 műtárgyból álló gyűjteményének.

Az elmúlt években a veszprémi várhoz kapcsolt műszaki és városképi felújítási program részeként, a keletkezéséhez méltóan változik meg az épület jövőbeli rendeltetésszerű használata is.

A revitalizáció célja
A közel 40 évvel ezelőtt beköltöztetett Egyházművészeti Múzeum áthelyezésével, az épület – közhasználatú üzemeltetési funkcióját elhagyva – szálláshellyé változik: az érsekség meghívására érkező, kiemelten fontos vendégek számára elegáns apartmanokat biztosít rövidebb, vagy akár hosszabb tartózkodásra az Érseki Palota közvetlen közelében.

A helyszín adottságai
A kanonoki épületek sorába tartozik a Tejfalusy Ház, ami a Szentháromság tér északnyugati sarkától zsákutcaként tovább folytatódó Vár utca páratlan számozású, nyugati oldalán található. A rendhagyó beépítésű épület oldalszárny része, az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság által használt, korabeli nevén Dravecz Ház délkeleti falához, az utcavonalon zárt sorban csatlakozik, míg a főszárny délnyugati határolófala egybeépült a Ferences Rendház város felőli monumentális homlokzatával, a kettős várfalig visszahúzott északnyugati külső fallal. Az utca felé kapuval megnyitott, féludvarral kapcsolódó, földszintes épülettel szemközti oldalon pedig a Szent Mihály Főszékesegyház főkapuja és két tornyos főhomlokzata magasodik.
Bár a teljes várnegyed egyidőben történő nagyszabású felújítása összességében szerencsés helyzetet teremt, de a Tejfalusy Ház esetében a Dravecz Ház műszaki és műemléki felújításának elmaradása inkább kedvezőtlen, hiszen a két épület minden irányból nézve vizuálisan összetartozik. A legbántóbb kép a Szentháromság tér irányából érezhető, ahonnan a Dravecz Ház tűzfala a feltáruló látvány részét képezi.

Az épület keletkezése
A veszprémi vár megjelenésében hangsúlyos változást hozott a XVIII. századi újjáépítési periódushoz kapcsolható kis utcácskában lévő épületek részleges elbontása és a főszárny megépítése. A Nagypréposti Ház (1741), a Dubniczay Ház (1751) és az Érseki Palota (1765) felépítése után a Dravecz Házzal (1769-73), valamint a Ferences Rendház újjáépítésével (1770-76) azonos időszakban a hatvan esztendős Tejfalusy János György (1712-82) éneklőkanonok is megvalósíthatta kétszintes lakóházát.

Az épület különlegességét jelenti a mai napig az a korabeli döntés, hogy az éneklőkanonok ideköltözött, hiszen bármennyire is kiváltságos a székesegyház főkapuja előtti pozíció, eltérően a környező kanonoki épületek telekméreteitől, az utca felől nem volt lehetőség a reprezentációra. A Tejfalusy Ház a Ferences Rendház épületét is figyelembe véve került a keskeny utca végére, ami a maradványa volt azoknak a közöknek, köznyelvben “térjmegutcáknak", melyek a XVIII. századi nagyszabású megújulás előtt, a veszprémi vár oly jellemző karakterét alkották.

Az építés körülményei
A XVIII. századi építkezésben résztvevő vezető-építőmester neve ugyan a mai napig sem ismert, de a közel egyidőben történt építkezések okán könnyen elképzelhető, hogy legalább részben azonos volt a szomszédos házakon dolgozó mesterek egyikével. Például az Érseki Palota építkezését vezető Fellner Jakab neve is felmerülhetne, ám valószínűbbnek tűnik az egyik hozzá közelálló munkatárs jelenléte. Korabeli terv vagy névvel ellátott irat nem maradt fennt az épületről, mindössze egy szignó nélküli olajfestményen látható rajz nyújthat sejtelmes információt, mely alapján az alkotás Tejfalusy kanonokról készült, aki a bal kezében büszkén tartja az épület vároldal felőli nézetéhez erősen hasonlító homlokzati rajzot.

Az építkezésekben résztvevő mesterek keveredését indokolhatja az a megfigyelhető hasonlóság is, hogy a főszárny több tekintetben is rokonságot mutat a Dravecz Ház külső várfalára helyezett, hosszfalas tartószerkezetével, az épület geometriájával, szimmetrikus, középrizalitos, 3x2 nyílástengellyel tagolt, saroklizénás homlokzatával, melyen azonos profilozású főpárkány található, és az udvar irányába eresztúlnyúlás nélküli, kontyolt nyeregtető fed le.

Az épület geometriája
A kialakult beépítés épületkontúrja egy stilizált Z formát képez. Az utcavonaltól induló oldalszárny felemelt padlószinttel, földszintes, a kettős várfalra ültetett főszárny pedig emeletes, mely azonban alacsonyabb padlómagassággal épült. Mindkét szárnyat hagyományosan magastetővel fedték le.

Szerkezetében az oldalszárny nem egységes, egyértelműen korábban épült, mint a főszárny, melynek falvastagsága egyöntetűen már a téglakötésből adódó méretrendhez lett igazítva. Szembetűnő egyes tereinek lefedése, hiszen a hevederes csehsüveg boltozat képzettebb építőmesteri tudást kívánt meg, mint a fiókos dongaboltozat megépítése.

Az oldalszárny esetében további adalék a kétféle traktusszélesség, ami két egymástól független és megtartott épületet jelenthet. Feltételezhetjük, hogy az építéskor egyszerűen a kettőt összeépítették és borított gerendafödémet használtak a helyiség felett.

Az egyes periódusokhoz tartozó és vegyes kő-tégla építőanyagból készített szerkezetek vastagsága épületrészenként változó, az adottságokhoz igazított összeépítésből fakadóan törésvonalak és síkbeli eltérések találhatók. Az összes szerkezetre jellemző a különböző anyagú, méretű, minőségű és az adott korhoz tartozó építőanyag használatából adódó keveredés, melyek inhomogén jellegét az alkalmanként történt kisebb átépítések tovább fokozták. A szükségtelen részeket eltüntették, ahol épp kellett, ott kiegészítették.

Az építés periódusai
A jelenkorban fennmaradt épület több száz éves múltja szinte minden egyes részletében tetten érhető, sok esetben megfelelő szakmaisággal könnyen datálhatónak is tűnik, mégis a fellelt konkrétumokkal párhuzamosan hipotézisek is megfogalmazódtak az építéstörténeti kutatás során. A korabeli dokumentumok alapján, a XVIII. századi építkezések során, az utcaszint alatti pincerendszert megtartották – aminek középkorban épített részei is lehetnek –, és ráépítéssel hozták létre az egymást követő időszakokban a napjainkban látható épületrészeket.

Az előzetes feltáró és később a kiterjesztett kutatások alapján részben tisztázódtak a különböző időszakokban történt kiegészítések, meglepő helyeken történtek átalakítások vagy megerősítések. Azonban csak a felújítás megkezdése utáni bontások jelentettek valódi információt az eltelt 250-300 év különböző színvonalú építési minőségéről, tudásáról, szemléletéről, mesterségbeli hozzáállásáról.

A falszerkezetek építőanyaga és vakolata, a beltéri díszítőfestés számos egymásra rakódott rétegei, a helyiség felett használt térlefedések karakterének különbségei segítséget jelentettek az egyes periódusok meghatározásánál.

Talán a legérdekesebb kérdés az oldalszárny részeinek datálása volt, az eltérő boltozati típusok egymásmellettiségével, a főszárny építésekor megtartott szabadkéményes pitvar korabeli használatára utaló fragmentumok feltárásával, továbbá a falkutatás során történt vakolat leverése után láthatóvá vált árkádos boltövekkel épített falszerkezete, a befalazott részeivel, valamint a belső terekben végzett festőrestaurátori kutatás eredményeinek megismerésével.

A kanonok háza
A barokk korabeli használatkor az oldalszárny helyiségeibe jellemzően a cselédség lakóterei és a főszárnyat kiszolgáló terek tartozhattak. Az utcára néző keskenyebb oldalszárny két helyiséges lakóház volt, melyet az utcától erősen kiemelt padlómagassága okán, az oldalszárnyra merőlegesen elhelyezett verandalépcsőn keresztül, a féludvar belső része felől lehetett megközelíteni. A cselédházhoz tartozó pincetérbe a Dravecz Ház felőli beltéri pincelejárón keresztül lehetett közvetlenül lejutni.

A féludvarból megközelíthető szélesebb oldalszárny feltehetően szintén két helyiségből állt és a hosszfal mellett felvezető tornáclépcsőn lehetett feljutni a konyhába, ahonnan egy kamra, vagy egy kis tyúkól nyílhatott. A főépület előterével egy lépcsős átjárón keresztül volt az összeköttetés, alatta a borospince lejárata, mely közvetlenül az épület bejárata mellé került. A kétszintes főszárny volt a kanonok lakóhelye. Bejárata a féludvar végéből közvetlenül a ház lépcsőterébe nyílt, ahonnan a Bakonyra néző helyiségsorba lehetett bejutni és szintenként három különböző méretű szobát jelentett.  Mindkét szinten a lépcsőtérből faragott kétszárnyú ajtón egy három ablakos, nagyméretű, díszesen festett térbe lehetett belépni, melyet a földszinten ebédlőként, az emeleten vendégfogadó szalonként használhattak.

A tér két átellenes irányába egy-, illetve kétablakos helyiség nyílt. A földszinten lévő kisebbik helyiségből egy faszerkezetű lépcsőn lehetett a kertbe lejutni, az emeleten lévőt dohányzóként, vagy oratóriumi célokra vehették igénybe. A középső helyiségekből nyíló kétablakos szobák is fűthetők voltak, a földszintit dolgozóként, vagy vendégszobaként, az emeletit hálóként használhatták. A lépcsőház traktusában található helyiségek, az emeleten tisztálkodó helyként, a földszinten kamraként szolgálhattak. A bejárati ajtó melletti, a Ferences Rendház felőli oldalon lévő két kisebb helyiség lehetett az előteres árnyékszék, hiszen alatta húzódott a falazott csatorna, felette az emeletről csigalépcső vezetett a padlástérbe.

Az átalakítások nyomai  
Az épület megjelenésével kapcsolatban jelentős változás a XIX. század elejéig valószínűleg nem történt. Ekkor a székesegyházat Aigner Sándor tervei alapján neoromán stílusban elkezdték újjáépíteni és a veszprémi várnegyedben kialakult tűzvész utáni felújítások következményeként az utcai homlokzatot neogótikus és neoromán stílusban, historizáló megjelenésű, applikált külső réteggel egészítettek ki, feltehetően azzal a szándékkal, hogy a Szentháromság tér felőli látványhoz megfelelően illeszkedni tudjon. Az applikált fal az utcakép zárt térfalainak folytonosságát kívánta biztosítani, mellyel a nyitott féludvar megszűnt és az utcában szokatlan módon a két csatlakozó szomszédos épület közé, egy sarkos átfordulással ékelődött be a ház. A magasságkülönbség okozta vizuális egyensúly helyreállítása céljából dupla pártázatos attika és a sarokra fiatorony került, mellyel egyidőben teljesen új ácsszerkezetű tetőt helyeztek az épületre.

A belső terek felosztásában és használatában, valamint a külső homlokzat megjelenésében a II. világháború után az épület karaktere és látványa tovább változott, hiszen a kanonoki házat többlakásos lakóépületté alakították át.  Közel 40 évvel ezelőtt Dragonits Tamás építész tervei alapján történt átfogó rekonstrukciós felújítással egyidejűleg múzeumi funkció befogadására tették alkalmassá. Mindkét alkalommal karakteres változások történtek, ezért az építés évének 250. évfordulójához is köthető revitalizáció tervezésekor a történeti hitelesség megtartásával, de a korunk építészeti szemléletével összehangolva kívántuk az új funkció számára megfeleltetni az épületet.

Adottságok anomáliái
A múzeummá alakulás előtt a várköpeny melletti kis kertre is csak a földszintről lehetett lejutni, ezért a múzeumi rekonstrukció során a barokk kőkeretes ajtó átkerült a pincefalra, a lépcsőt elbontották és az ajtó helyére ablakot tettek. A homlokzat szimmetriája helyreállt, de a látvány jelentősen megváltozott. Az új, lábakra állított terasz elhelyezésével, a korabeli pozícióba újra ajtó kerülhet, így az aszimmetria ismét megjelenhet a homlokzaton és a jövőben az alsó udvarba közvetlenül a földszintről is le lehet jutni.

Az udvarszint megemelésével a pincelejáró közvetlenül az épület főbejárata elől indul. A szélesebb oldalszárny alatti alapfalak közötti feltöltés kibontásával átjáró folyosó alakítható ki és a pince lejáratának áthelyezésével a jelenleg kedvezőtlen pozíció megszüntethető, a főépület bejárata pedig balesetveszély nélkül akadálymentesen is megközelíthetővé tehető.

A főszárnynak és az oldalszárnynak külön bejárata volt. A két épületrész közötti átjárót befalazták, de az újbóli megnyitással a terek összekapcsolhatók és az oldalszárny bejárata megszüntethető, ezért az épületnek így egyetlen bejárata marad.

Hasznosítási szempontok
Az új rendeltetéssel teljes mértékben megváltozik az épület használata. A pince mindössze az épületet kiszolgáló gépészeti és tároló helyiségek befogadására alkalmas, valamint átjáró, közlekedő szerepet kap az utcáról nyíló előudvar és az alsó kert között. Az épület bejárati előtere a barokk korból fennmaradt díszesen festett lépcsőtér, ahonnan a földszinten kettő, az emeleten pedig egy – négy helyiségből (szalon, étkező, háló és fürdő) álló – apartman nyílik. A jövőben a földszinten közös használatra alkalmas társalgótér kapcsolódik a lépcsőtérhez, az emeletről pedig az oldalszárny feletti tetőteraszra lehet kijutni, ahonnan kitüntetett nézetből látható a székesegyház főhomlokzata és a Séd- patak völgye. A főszárny tetőterébe rekreációs tér kerül, melyhez a lépcsőtérből felvezető csigalépcsőn és a földszintről induló akadálymentességet biztosító felvonón lehet feljutni.

Karakterbeli változások 
A megújulás koncepciója szerint az épület meghatározó mutatói és beépített alapterülete nem változik, tömegének arányossága nem sérül, a történeti tartószerkezetek megmaradnak, ellenben térkapcsolatai a helyiségek újbóli összenyitásával és egyes válaszfalak megszüntetésével nagymértékben javulnak. A homlokzatok és a megjelenés látványa is jelentősen módosul. A várfalról lekerül a vakolat, az épület homlokzatai sajátos színezést kapnak, a történeti épületszerkezeteket restaurálják. A belső terek fehér festését letisztítják és a korábbi korokból fennmaradt színes és mintázott, festett falak minden helyiségben restaurátori konzerválást kapnak, vagy egyedi lazúrozással lesznek újra megszínezve.

Galina Zoltán

Szerk.: Borenich Levente