Aki tanult Las Vegastól: Denise Scott Brown

Denise Scott Brown és férje, Robert Venturi határokat feszegető építészetüknek és elméleti munkásságuknak köszönhetően a 20. század legnagyobb hatású építészei közé tartoznak. Bár szinte mindig együtt terveztek, a férj nevével gyakrabban találkozunk. Ezért Nők az építészetben című sorozatunk mai részében Denis Scott Brown életét mutatjuk be.

Denise Scott Brown 1931-ben született az észak-rodéziai Nkana városban (ma Zambia), Denise Lakofski néven. Már 5 éves korában kijelentette, hogy építész lesz, ezért később a nyári szünidőket építészekkel dolgozva töltötte. A gimnázium után a dél-afrikai, johannesburgi University of Witwatersrand építészhallgatója lett. A diploma megszerzése után, 1952-ben Londonba költözött, ahol Frederick Gilbert építész, az ilfordi Fullwell Cross Library és a liverpooli Metropolitan Cathedral tervezőjének munkatársa lett. Angliában tovább folytatta tanulmányait, a független és kiemelt presztízsű Architectural Association School of Architecture hallgatója lett, ahova még Dél-Afrikában megismert későbbi férje, Robert Scott Brown is követte.

1955-ben összeházasodtak, három éven keresztül Európában utaztak és dolgoztak, majd Philadelphiába költöztek, hogy a University of Pennsylvania urbanisztika szakán folytassák tanulmányaikat. Sajnálatos módon Robert Scott Brown 1959-ben halálos autóbalesetet szenvedett, felesége azonban a tragédia ellenére megszerezte diplomáját 1960-ban, és egyetemi oktatóként dolgozott tovább az intézményben.

Itt ismerkedett meg második férjével, Robert Venturival. A párt az egyetemi könyvtár Frank Furness által tervezett, velencei gótikát idéző épületének tervezett lebontása hozta össze, ami ellen Denise Scott Brown hangosan tiltakozott, a szintén az intézményben tanító Robert Venturi pedig azonnal támogatásáról biztosította. Az épület lebontását sikerült megakadályozni, ez a mai Fisher Fine Arts Library. A két építész innentől kezdve, 1952 és 1954 között közösen is tartott órát a pennsylvaniai egyetemen. Denise Scott Brown 1965-re komoly nevet szerzett magának a várostervezés terén kifejtett oktatói tevékenységének köszönhetően, így a kaliforniai UCLA urbanisztikai tanszékének társ-tanszékvezetőjévé nevezték ki, ekkor már a Berkley-n is tanított. Lenyűgözték az újonnan épült amerikai városok, Los Angeles és Las Vegas, utóbbit 1966-ban közösen fedezte fel Robert Venturival, majd 1967-ben össze is házasodtak – de nem Las Vegasban, hanem a kaliforniai Santa Monicában.

Innentől kezdve közösen terveztek. Legnagyobb hatású teoretikai művüket is együtt, Steven Izenourral közösen írták, 1966-os utazásuk és a Yale-en tartott kurzusuk alapján. A Learning from Las Vegas: the Forgotten Symbolism of Architectural Form című művet 18 nyelvre fordították le, és hatalmas szerepet játszott a posztmodern építészet kialakulásában. A könyv jól kapcsolódott Venturi korábbi, Complexity and Contradiction in Architecture című munkájához, mely az addigra kiüresedett és elitista modern építészet alternatívájaként az amerikai városokat és a vernakuláris építészetet hozta fel. (A mű magyar fordításban is elérhető Összetettség és ellentmondás az építészetben címen.)

Érdekes módon Scott Brown csak 1980-ban vált Venturi cégének névadó tagjává, ekkor lett az építésziroda neve Venturi, Rauch and Scott Brown, majd 1989-ben Venturi, Scott Brown and Associates. Urbanisztikai munkáik során a városra mindig szociális, gazdasági és kulturális tényezők összetett rendszereként tekintettek. Épületeikre jellemzők a játékos formák, a meglepő anyaghasználat, a ragyogó színek, a klasszikus és historizáló elemek használata és a figyelemfelkeltő megjelenés.

Közösen tervezett merész és formabontó munkáiknak köszönhetően 1991-ben Robert Venturi Pritzker-díjat kapott, amiből botrány kerekedett, hiszen az indoklásban szereplő épületeket mind feleségével együtt tervezte, a díjat mégis csak neki ítélték oda. A Harvard Graduate School of Design hallgatói petíciót indítottak, hogy Denise Scott Brown férjével együtt megkapja az elismerést, és 20000 aláírást gyűjtöttek, ám ez a bírálóbizottságot nem hatotta meg. 2017-ben aztán megkapta a Jane Drew-díjat, az átadóünnepségen pedig elmondta, mennyire meghatotta az a kedvesség és támogatás, amit a Pritzker-díj kapcsán tapasztalt.
A következő összeállításban a páros néhány ismert és kevésbé ismert munkáját mutatjuk be:

Vanna Venturi House
Az építészpáros korai és egyik leghíresebb munkája a pennsylvaniai Chestnut Hill településen található Vanna Venturi House, melyet Robert Venturi édesanyjának terveztek. Az 1964-ben épült ház szokatlan arányait és szimmetrikus homlokzatát a klasszikus elemek használata teszi izgalmassá. Előrevetíti Venturi Összetettség és ellentmondás az építészetben című művét, és ma az egyik legkorábbi posztmodern épületként tartjuk számon.

Tűzoltóállomás, Columbus, Indiana
Az 1968-ban épült tűzoltóállomás szintén az építészpáros korai alkotása. A vörös és fehér mázas téglával burkolt homlokzatú épületben nem csak tűzoltóautó-garázs és tűztorony található, hanem a tűzoltók számára kialakított lakrész is.

Seattle Art Museum
A seattle-i művészeti múzeum kannelúrázott mészkő homlokzatát a földszinten látható, színes-mázas kerámiával díszített, terrakotta díszítés teszi jellegzetessé. A belső tér legizgalmasabb része a hatalmas lépcsőház, melynek mennyezetét élénksárga, háromkaréjos díszek osztják szakaszokra.

National Gallery – Sainsbury Wing
A londoni National Gallery bővítéseként 1991-ben emelt épületrész többször megtörő homlokzatán a klasszicista eredeti épület motívumait figyelhetjük meg, melynek köszönhetően belesimul a Trafalgar Square képébe, az üvegből készült tető és oldalfalak azonban a kortárs múzeumépítészet igényeit elégítik ki. Az épületrész a múzeum itáliai és németalföldi reneszánsz gyűjteményének ad otthont.

Children’s Museum of Houston
A texasi gyermekmúzeum 1992-ben épült a Jackson & Ryan Architects-szel együttműködésben. A gyerekek rajzaira emlékeztető, vibráló színű épület játékosan használ fel klasszicizáló és egyiptizáló elemeket, a ház belsejében nemcsak kiállítóterek, hanem tantermek, művészeti műhely és irodák is helyet kaptak.

Museum of Contemporary Art, San Diego
A San Diego-i kortárs művészeti múzeumot 1996-ban tervezték, David Singerrel együtt. Az új múzeumépület tiszteleg a gyűjteménynek 1941 óta otthont adó, Irving Gill által tervezett villaépület előtt. A belső tér leglátványosabb része a magas gádorfalakat áttörő hatalmas ablakokon keresztül megvilágított, csillag alakú bejárati csarnok.

Paár Eszter Szilvia

Forrás:
archdaily.com
dezeen.com
venturiscottbrown.org

A "Nők az építészetben" című sorozatunkat az NKA támogatja.