Milyen sors vár a budai Pikler-villára?

A Trombitás utcában rejtőző, mára romossá vált villa nemcsak pusztuló építészeti érték, hanem ritka kivétel is: a bécsi szecesszió mestere, Josef Hoffmann jegyzi. Vízkelety László cikkében az épület sorsáról indít párbeszédet. 

Évszázados vadgesztenyefák jótékony takarásában bújik meg egy régi villaépület a budapesti Trombitás utcában. Télen, a lomb nélküli fák mögött jól látható, hogy a ház még budapesti viszonylatban is igen rossz állapotban van. Első látásra leginkább ezzel hívja fel magára a figyelmet, pedig más okból is érdemes rá figyelni. Hosszú ideje problémája a magyar fővárosnak, hogy igen kevés jelentős, nemzetközi építész hagyta rajta a keze nyomát, de ez a rejtőzködő rom éppen kivétel: Josef Hoffmann, a bécsi szecesszió egyik vezéralakja tervezte, eredetileg nyaralónak. A ház évtizedek óta méltatlan, szinte romos állapotban van. Állami tulajdon, műemlék. Egy tavaly ősszel közzétett dokumentum szerint az állam értékesíteni szeretné az ingatlant, így várható, hogy a ház állapotában a közeljövőben változás fog történni. Fontos lenne, hogy a jelentőségéhez méltó minőségű, helyreállító felújítást kapjon, és olyan funkciót, amely legalább részlegesen biztosítja a látogathatóságot, valamiféle közösségi funkciót.

A villa Pikler Gyula jogászprofesszor megbízásából épült, 1909-ben. Az eredeti tervek elvesztek, de szerencsére az alkotók gondoskodtak az alapos dokumentálásról, főként fotók formájában; az éppen elkészült házat több neves nemzetközi szaklapban publikálták. Igaz, sem léptékében, sem építészeti minőségében nem tartozik Hoffmann igazán jelentős művei közé, hazánkban mégis egyedülálló: egy valódi szecessziós összművészeti alkotás. A ház minden apró részletéért a Wiener Werkstätte művészei voltak felelősek: a teljes bútorzat, az apróbb használati tárgyak, a kilincsek, a falak díszítőfestése, a függönyök, a kerti bútorok mind a bécsi szecesszió iparművészeinek alkotásai voltak. Még a díszpárnák huzatai is egyedi tervek szerint készültek. A kert is gondosan illeszkedett a villa geometrikus stílusához, habár annak kialakítása Bogyay Gyula budapesti kerttervező munkája volt. A nyaralót nem sokáig élvezte az építtető. Pontosan nem ismert, hogy milyen okból kellett eladni a házat, de feltételezhető, hogy összefügg Pikler közélettől való visszavonulásával, amit egészségi állapotának romlásával indokolt. 1911-ben már új tulajdonos, Weidinger Miksa gabonakereskedő alakíttatta a nyaralót családi lakóházzá. Ennek során némileg átépítették és bővítették a házat, de törekedtek az eredeti állapot és a berendezés megőrzésére. A második világháború pusztításai jelentős károkat nem okoztak az épületben, a Weidinger család az kitelepítéséig, az ötvenes évek elejéig lakta a házat és őrizte annak többé-kevésbé eredeti értékeit. Ezt követően állami tulajdonba került, és hat bérlakást alakítottak ki benne.

A szocializmus évtizedeiben az épület múltja, értékei feledésbe merültek. A helyzet az 1970-es évek vége felé változott némileg, talán nem függetlenül attól, hogy elkezdődött a századforduló magyar építészetének újrafelfedezése, kutatása. 1977-ben műemléki védelmet kapott, 1982-ben pedig Sármány Ilona művészettörténész tollából egy terjedelmes cikk jelent meg róla az Ars Hungarica folyóiratban. Ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy az épület a szélesebb szakmai körökben ismert legyen. Mint műemlék a rendszerváltást követően is állami tulajdonban maradt, továbbra is bérlakásokkal. Ha alaposabban szemügyre vesszük a homlokzat vakolt felületeit, akkor a golyónyomokból kikövetkeztethetjük, hogy 1945 óta bizonyosan nem történt komolyabb felújítás. 

2020-ban, az akkor éppen tíz éves Budapest100 keretében ez a ház is látogatható volt. Az érdeklődés akkora volt, hogy végül egy pótalkalmat is kellett tartani. Ekkor számos cikk és videó mutatta be az eseményt és az épületet is. Néhány évvel később az Iparművészeti Múzeum a Ráth György villában egy kamarakiállítást szentelt a témának. Itt számos lakberendezési tárgyat is bemutattak, amelyek egykor a villa berendezéséhez tartoztak, és a régi tulajdonosok leszármazottai adták kölcsön a kiállításra.

Paradox módon a ma is fennálló áldatlan állapot nagyon sok mindent konzervált az eredeti, építéskori részletekből.  Annek ellenére, hogy az ötvenes években több lakásra osztották az épületet, az eredeti térszerkezet nagyrészt megmaradt – néhány válaszfal lebontásával, két-három befalazott ajtó újbóli megnyitásával könnyen helyreállítható lenne. Szinte az összes nyílászáró eredeti, a kilincsek úgyszintén. Az előtér és az egykori hall faburkolatának egy része, a tölgyfából készült főlépcső és a hozzá kapcsolódó díszítőfestés mind eredeti. Hátul szintén eredeti állapotában látható az egykori személyzeti lépcső teljesen vasból készült szerkezete. Megvan továbbá két eredeti beépített szekrény és az egykori női hálószoba ruhásszekrénye is. A Hoffmann tervezte kerítésnek és az egyedi kerti bútoroknak ma már hűlt helyük, de a kert eredeti struktúrája fő vonalaiban követhető, az idős gesztenyefasorok a házzal egyidősek.

A legújabb fejlemény, hogy az ingatlant az állam értékesíteni tervezi. A 2024 őszén közzétett ingatlanajánlóban többek közt a társasházzá alakítást javasolják a leendő vevőnek. Joggal lehet gondolni az épület mai állapota láttán, hogy “igen, újítsák fel, a mostani helyzetnél csak jobb lehet". Viszont érdemes a jelenlegi adottságokat alapul véve, egy kicsit tágabb perspektívában gondolkodni a ház jövőjéről. A legtöbb budapesti többlakásos lakóházzal ellentétben ez az épület egy kézben van, ráadásul állami kézben! Ez a tény egyben lehetőség is arra, hogy egy valóban műemléki helyreállítás történjen és az épület közösségi funkciót kapjon. Gyakran felmerülő gondolat, hogy a budapesti turizmust nem a mennyiség, hanem a minőség felé kellene fejleszteni. Ennek a műemléknek a helyreállítása kiváló lépés lehetne ebbe az irányba. Itt – lássuk be viszonylag kis anyagi ráfordítással – egy valóban nemzetközi kulturális attrakciót lehetne létrehozni. Csehország például számos jó példával szolgál a témában. Prágában az Adolf Loos tervezte Müller-villába nem könnyű bejutni, akkora iránta az érdeklődés. Brünnben, a Mies van der Rohe-féle Tugnedhat-villába hónapokra előre kell időpontot foglalni – sokan a tengeren túlról érkeznek, hogy láthassák a példásan helyreállított bauhaus műemléket. Az utópisztikus-modernista Zlin iparvárosba ellátogatni pedig hihetetlen élmény, látva, hogy a hatóságok és a városlakók egyaránt mennyire értékelik és büszkék a városuk építészeti értékeire. De nem kell ennyire sem messzire menni. Pesten, a Bajza utcai Walter Rózsi villa is sikertörténet – még ha az üzemeltetésen, marketingen lenne is mit csiszolni. Ez az egy, viszonylag kicsi épület feltette Budapestet az iconichouses.org térképére, amely a világ múzeumként látogatható modernista épületeit gyűjti egybe.

A budai Josef Hoffmann tervezte villa egyfajta enteriőrmúzeumként helyreállítva könnyen lehetne világhírű turisztikai attrakció, amely kitermeli a fenntartása költségeit, és ezen túl az egész budapesti idegenforgalom is profitálhatna belőle. Jelenleg nincs egyetlen látogatható Josef Hoffmann tervezte villa a világon...

Vízkelety László