Az antialvóváros kísérlete – A kelenföldi városközpont

Zilahy István és Bada József egy élő, pezsgő városközpontot álmodott meg a hatvanas évek végén a Kelenföldi lakótelep közepére. Az üzleteket, szolgáltatásokat, könyvtárat, művelődési központot, mozit egy helyre összpontosító épületkomplexum – amely a 2020-as Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának is az egyik témája lesz – több ütemben épült fel, utolsó elemeit negyven éve, 1979-ben adták át.

„Elkészültek a kelenföldi városközpont tervei, így építése előreláthatólag hamarosan megkezdődik" – nyilatkozta az MTI munkatársának a XI. kerületi tanács végrehajtó bizottságának elnöke az Esti Hírlap 1969. március 14-i számában megjelent cikk szerint. Május közepére a városközpont beruházási és programtervét a fővárosi tanács el is fogadta, ennek apropóján a Magyar Hírlap interjút közölt az egyik tervezővel, Zilahy Istvánnal, a Lakóterv Ybl-díjas építészével: „Napjaink egyik legvitatottabb kérdése a modern világvárosok »alvó pontjainak«, lakótelepeinek megépítése. Ha a lakótelepen nincs megfelelő kereskedelmi üzlethálózat, művelődési, szórakozási alkalom, ha a telep nem tudja ellensúlyozni a belváros vonzerejét, s este kihalt, sivár, nem tölti be az annyira jellemző »életzaj«, gyermekzsivaj, a vásárlással járó véleménycsere, az utcán járók hangja — »alvó város« marad. A kelenföldi városközpontot úgy terveztük meg, hogy ezt a sajátos egyedi légkört próbáltuk benne megteremteni" – foglalta össze a legfőbb célkitűzéseiket Zilahy István.

A kelenföldi lakótelepet az „antialvóváros" példájának szánták. Egyik központi épületébe, a kétszintes üzletházba virágüzletet, kölcsönzőt, tisztítót, fodrászt, szabót, fényképészt, ruházati és kalapboltot, továbbá patikát, óra- és ékszerüzletet, GELKA szervizt, mértékszabóságot, cipőboltot, büfét terveztek be, „és minden mást, ami kell, hogy a »mindent egy helyen« elv szem előtt tartásával lehetőséget adjunk a lakóknak a nézelődésre, a válogatásra" – mondta el Zilahy az interjúban.

Zilahy István 1917-ben született Nagymaroson. A Műegyetemen 1941-ben szerzett diplomát, majd 1945 után több állami tervezőintézetben dolgozott. Dunaújváros építésében is részt vett, az ő tervei alapján épült fel az Arany Csillag Szálloda (1952). Ybl-díját is egy dunaújvárosi iskoláért kapta. Munkái közé tartozik még a budapesti Szovjet Kultúra és Tudomány Háza kialakítása egy korábbi bérházból az Astoriánál. A Mesteriskola első korszakának egyik mestere volt, tanítványai között volt például Finta József is. Élete vége felé saját építészstúdiót alapított, de az ekkor átalakuló világban, az egyre élesedő szakmai versenyben már idegenül érezte magát, nem találta meg igazán a helyét. 1993-ban hunyt el Budapesten.

Az üzletházzal szemben ABC-áruházat, mögé piacot képzeltek el. „Azoknak, akik nem akarják idejüket főzéssel tölteni, étteremeszpresszót, szórakoztató kombinátot terveztünk széles terasszal. A terasz a városközpontot átszelő sétálóútra néz, ahol nincs gépjárműforgalom" – részletezte a terveiket Zilahy István. „A korzó, a nálunk szokásos »társasági élet« egyik központja lesz. A telepcentrum másik fő épületeként elhelyezett 600 személyes filmszínház az első lesz Budapesten, amelyet már eredetileg panoráma filmvetítésekre terveztünk."

A Fővárosi Kertészettel közösen a lakótelep parkosítási programját is kidolgozták, a városközpont parkos részét ötletes, színes világítású szökőkútsorral és egy szoborral kívánták mozgalmassá tenni. A Zilahy által említett korzó közepére óratornyot terveztek, amely bevilágította volna a környéket. „Az egész városközpont célja, hogy magához vonzza az embereket, megteremtse a lakótelep hangulatos belső életét" – hangsúlyozta a tervező. „A részletes terveken most dolgozunk. A tervek kivitelezéséhez az idén hozzákezdenek. Ha minden jól megy, két éven belül megnézhetjük, hogyan sikerült az első antialvóváros."

Az ambiciózus tervek ellenére két évvel később a városközpont még korántsem volt készen, ellenkezőleg, Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1971. szeptember 1-i ülésén a lakótelepek kereskedelmi, szolgáltatóipari, egészségügyi és kulturális létesítményeinek építésében történt jelentős elmaradásról tanácskozott: „A legkedvezőtlenebb helyzet ezen a területen alakult ki annak ellenére, hogy a problémák megoldására itt történtek a legnagyobb erőfeszítések. 1971. év lakásarányos átadása 12.000 m2 kereskedelmi és szolgáltató létesítmény megvalósítását tenné szükségessé. A várható megvalósítás azonban csak 7.000 m2 nagyságrenddel várható annak ellenére, hogy a szükséges tervdokumentációk és területek rendelkezésre állnak, mint azt az 5. sz. melléklet bizonyítja. Súlyosbbítja (sic!) a helyzetet a III. ötéves tervben jelentkezett lemaradás, mely azt eredményezte, hogy pl. Óbudán ezideig egyetlen üzlet sem készült el, Zuglóban mindössze 300 m2 és Újpalotán pedig csak egy ideiglenes barakképület látja el a lakosság igényeit" – olvashatjuk az ülés jegyzőkönyvében.

1973 júliusában újabb sajtóhírek jelentek meg arról, hogy a Kelenföldi lakótelep építésének befejező szakaszával párhuzamosan hamarosan megkezdődik a városközpont kivitelezése. Az építkezést a Tétényi út és a Szakasits Árpád út (a mai Etele út) kereszteződésénél tervezték megkezdeni az ABC-áruházzal, majd ezt követte a szolgáltatóház. Emellett több három-négyszintes irodaépületet is fel akartak húzni, hogy a lakótelep alvóváros jellegét munkahelyek létesítésével is csökkentsék. Az ABC-áruház közelében a korábbi elképzelésekkel összhangban étterem, eszpresszó és panoráma filmszínház létesítését is tervezték, ezeken kívül ekkor már megjelent a művelődési ház és a könyvtár gondolata is. A Kelenföldi városközpont építésének befejezésével 1975 végét célozták meg.

A városközpont kivitelezése ugyan a tervezett időpontra nem fejeződött be, de 1975. március 17-én megnyílt az első épület, a Csemege Vállalat ABC-áruháza, és egyúttal az addig csak a térképen szereplő Vahot utca Tétényi úthoz legközelebb eső szakasza építési területből valódi utcává vált. Ugyanekkor lassan a befejezéséhez közeledett a szolgáltató- és üzletház építése és megkezdődött a mozi és a klubkönyvtár kivitelezése is.

1977 novemberére elkészült a komplexum vendéglátóipari létesítménye, a Topáz étterem, presszó és bisztró. Az étterem eredeti állapotáról sajnos nem áll a rendelkezésünkre semmilyen forrás, de feltételezhető, hogy a belsőépítészete nagyon igényes kivitelben készült el, ugyanis még a függönyöket is iparművész – Czeglédi Júlia textiltervező – készítette. A Topáz tervezésében munkatársként a nemrég elhunyt Rajk László építész is részt vett.

Ma nyit a Topáz

A kelenföldi városközpontban ma tartják a Topáz elnevezésű vendéglátó kombinát hivatalos megnyitóját. A kétszintes passzázsrendszerhez kapcsolódik: földszintjén gépszobák, raktárak kaptak helyet — nyáron nyitott pavilonok állnak majd előtte —, emeletén a vendégfogadó termek: a boxos elrendezésű étterem, a bisztró, az eszpresszó. — A városközpont közétkeztetési gondjait reméljük ezzel megoldani — mondja Tóth Tihamér, a Délbudai Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese. — Az étteremben állandóan többféle menüt tartunk. Köztük kimondottan gyerekek részére összeállítottat és kímélőt is. Szolgálunk előfizetéses ebéddel, vacsorával egyaránt. A presszóban szombattól minden délután discoprogrammal várjuk a környék fiataljait, a felnőttek e helyiségben éjszakánként bárt találnak.

(Esti Hírlap, 1977. november 4.)

A Népszava 1978. július 9-i száma arról számolt be, hogy az ABC-áruház, a szolgáltatóház és a Topáz étterem, presszó és bisztró után megnyílt az üzletház is, amelyben 16 üzlet – köztük vas- és edénybolt, Keravill, óra- és ékszerbolt – kapott helyet.

1979. július 3-án felavatták a Budapesti Művelődési Központot és Könyvtárat, ami a főváros első komplex művelődési intézménye volt. A központ elsősorban a Kelenföldi lakótelep, illetve az egész, akkor 200 ezer lakosú XI. kerület közművelődését szolgálta, a színháztermében kamara-előadásokkal, irodalmi estekkel, hangversenyekkel, és a különböző szakköröket és művészeti csoportokat befogadó kisebb termeivel. Ugyanakkor a művelődési ház közművelődési, módszertani központként is működött, a hatáskörébe tartozott a főváros hatvan művelődési otthonának, 500 ifjúsági klubjának és egész amatőr művészeti mozgalmának irányítása és szakfelügyelete. A Népművelési Intézettel együttműködve részt vett a népművelők képzésében és továbbképzésében is. A mintegy 1800 négyzetméter alapterületű könyvtár a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár legnagyobb kerületi fiókjaként nyílt meg. Százezer könyv, háromszázféle folyóirat várta az olvasókat, a könyvek fele szabadpolcon. A gyermekkönyvtár 28 ezer kötettel és körülbelül félszáz különböző folyóirattal rendelkezett a nyitáskor. A zenemű- és hangtárban zenei könyvek, hanglemezek, kották között válogathatnak ma is a látogatók.

A Kelenföldi városközpont utolsó ütemében épült fel az eredetileg Etele, majd az 1980-as moszkvai olimpia tiszteletére Olimpia mozinak elnevezett filmszínház. „A Fővárosi Tanács Mozgóképüzemi Vállalata tervidőszakonként 100 millió forintot költ a mozihálózat felújítására. Ugyanakkor új mozi létesítésére ennek az összegnek a fele jut. Érthető tehát, hogy anyagi eszközök hiányában lassan halad a filmszínházak korszerűsítése és újabb mozik építése. Ebben az ötéves tervben csak a XI. kerületben, a Tétényi út és a Szakasits Árpád út sarkán létesítendő Művelődési Központban kap helyet egy új filmszínház, amelynek tervei a LAKÓTERV-ben készülnek. Az Etele mozi — ez lesz a neve — csak 1978-ban kerül átadásra. Ez az új mozi 400 férőhelyes lesz" – írta a Film Színház Muzsika 1977. január 8-i száma. Későbbi sajtóhírek szerint aztán az átadás tervezett időpontja 1979 végére, majd 1980 elejére csúszott. Viszont a rendelkezésre álló források több helyen is arról írnak, hogy a filmszínház már az 1979-es Budapesti Mozitérkép című kiadványban is szerepelt, így feltételezhetjük, hogy ha esetleg nem is készült el teljesen, a mozi már 1979-ben megkezdte az üzemelést, ami egészen 2000. január 12-ig folytatódott.

A mozi acélpilléres tartószerkezettel épült, hasonlóan az ABC-áruházhoz, az üzletházhoz és az étteremhez. A H keresztmetszetű pilléreket 6 x 6 méteres raszterben helyezték el, kivéve a mozi nézőterének 24 x 24 méteres terét, amit egyedi rácsostartókkal fedtek le. A Lechner Tudásközpont tervtárában őrzött, 1974 novemberében elkészült építész műleírás szerint a pillérek tűzvédelmére szórt azbesztet alkalmaztak, amit alumínium burkolattal vettek körül. Az alapozás Franki cölöpözéssel készült, a mélyalapozásra a környék lápos talajviszonyai miatt volt szükség.

A Kelenföldi városközpont építész tervezői Zilahy István és Bada József, a Lakóterv munkatársai voltak. A beruházó a FŐBER volt, a kivitelezést a 43. számú Állami Építőipari Vállalat (43. sz. ÁÉV) végezte. A lakótelep-építési hullám végeredményeit ismerve tulajdonképpen mindig rendkívül meglepő, amikor egy-egy témának kicsit alaposabban utánanézve az derül ki, hogy az építészek már a hatvanas évek végén nagyon is tudatában voltak a lakótelepek veszélyeinek: az egyhangúságnak, az elidegenedésnek, a kietlenségnek. Ismerték a külföldi példákat, nemzetközi szinten is tájékozottak voltak. Igyekeztek emberi környezetet teremteni, a veszélyeket kivédeni, a céljukat mégis csak nagyon korlátozottan tudták elérni. Vajon hol siklottak ki az elképzeléseik? Milyen folyamatok, milyen mechanizmusok révén őrlődött fel a lendületük a korabeli építőipar viszonyai között? Hogyan emésztette fel a szocialista berendezkedés hatalmas közegellenállása a pozitív szellemi energiáikat? Akik éltek a múlt rendszerben, azok sejtik ezekre a kérdésekre a választ, de mindenképpen megérne a téma mélyebb kutatásokat is, ezért ezúton is a történészek, szociológusok, építészettörténészek figyelmébe ajánljuk.

Az 1945 és 1989 közötti időszak épületei napjainkban egyre inkább a figyelem fókuszába kerülnek, ugyanis az idő múlásával rendkívül aktuális kérdéssé vált ezeknek az épületszerkezetileg és erkölcsileg is amortizálódott, ugyanakkor sokszor komoly építészeti értékeket is felmutató házaknak a további sorsa. Erre a témára fogja felhívni a figyelmet a 2020-as Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonja is, ahol a korszak tizenkét budapesti épületét a közép- és kelet-európai régió ugyancsak tizenkét fiatal építészirodája fogja újragondolni. A kiválasztott épületek között ott van a Kelenföldi városközpont is, kíváncsian várjuk, hogy a fiatal építészekben milyen friss, kreatív ötletek fognak felmerülni a hetvenes évek mára elavult épületkomplexuma kapcsán.

Pesti Monika
 

Források:
Bossányi Katalin: Az antialvóváros mintája: a kelenföldi lakótelep, Magyar Hírlap, 1969. május 19.
(t.p.): Megkezdik a kelenföldi városközpont építését, Hétfői Hírek, 1973. július 12.
Ma délelőtt Kelenföldön – Nyitás a központban, Esti Hírlap, 1975. március 17.
Felavatták a budapesti művelődési központot és könyvtárat, Népszava, 1979. július 4.
Épülő és újjászülető mozik, Népszabadság, 1979. október 24.
Papp Géza: Kinek kell a Kelenföldi városközpont?
 

A szerkesztő megjegyzése: Pesti Monika cikke eredetileg 2019. október 27-én jelent meg az Építészfórumon. 2020 tavaszán a Lechner Tudásközpont, az Othernity és az Építészfórum együttműködésében elindult a 17. Nemzetközi Építészeti Kiállítás Magyar Pavilonjában szereplő, 12 épületet bemutató cikksorozat. Ennek részévé tettük ezt a cikket is, ezért új megjelenési dátumot (2020.06.09.) és részben módosított címet kapott. 

A koncepcióban szereplő 12 budapesti épület
Déli pályaudvar (1962, 1977), tervező: Kővári György, MÁVTI
Dob utcai trafóház (1965), tervező: Léstyán Ernő, ERŐTERV
OTP lakóház (1967), tervező: Boross Zoltán, BUVÁTI
OKISZ székház (1973), tervező: Mónus János, ÁÉTV
Domus áruház (1974), tervező: Reimholz Péter - Lázár Antal, IPARTERV
Újpalotai toronyház (1976), tervező: Tenke Tibor, TTI
Planetárium (1977), tervező: Lux László (BME Építészmérnöki Kar)
Kelenföldi Városközpont (1979), tervezők: Zilahy István - Bada József, LAKÓTERV
13. kerületi pártház (1979), tervezők: V. Pázmándi Margit, KÖZTI
Kelenföldi református templom (1981), tervező: Szabó István (magántervezőként)
Újpesti Ady Endre Művelődési Ház (1986), tervező: Ferencz István, ÉSZAKTERV
Villamos Teherelosztó Központ (1979), tervező: Virág Csaba, LAKÓTERV