Fájdalmasan szép táj – Az Archikon terve a Recski Nemzeti Emlékpark pályázatán

Az Archikon megvételt nyert pályaműve a bírálóbizottság ítélete szerint bár felvet néhány problematikus kérdést, a többi pályázóhoz képest teljesen eltérő megközelítéssel keresi a megfelelő választ a recski emlékhely életre hívásához.

TERVEZÉSI ALAPGONDOLATOK

A FÁJDALMASAN SZÉP TÁJ

„Zárt világunknak, melyből túlságosan szép, fájdalmas, ábrándokat keltő kilátás nyílt, az eső szűkebb, józanabb és a valóságnak inkább megfelelő korlátokat szabott" idézi meg a tábor emlékezetét Faludy György Pokolbéli víg napjaim című könyvében.

A természet sebei mára már begyógyultak, a fák zöldjében, a napsütötte dombos tájban nehéz átérezni a helyszínen elkövetett embertelen szörnyűségeket. Építészeti koncepciónk erre a konfliktusra épül. A táj szépsége a kegyetlen erőszak emlékét őrzi. A természet majdnem teljesen begyógyította ezt az emberek által sebzett tájat. A kényszermunkatábor emlékét azonban őrizni kell, átadva és átélhetővé téve az ott történteket és azok előzményeit a látogatóknak.

Építészeti koncepciónk lényege, hogy a felszín felett a természet öngyógyuló képességét tiszteletben tartva avatkozik be, a látogatóközpont és kiállítás nagy épülettömege pedig a föld alá kerül, rejtetten. A felszínen csak az újjáépített barakkok és jelszerű szerkezetek emlékeztetnek minket az itt elkövetett kegyetlenség abszurditására. A beavatkozások így megkímélik a visszanőtt növényzetet, tájépítészetileg nem rekonstruálva a tábor pusztaságát. A koncepciónk szerint a táj fájdalmas szépsége így konfliktusos érzéseket kelt a recski kényszermunkatábor emlékparkjának mai látogatóiban is.

A VÍZ ÉS EMLÉKEZET SZIMBOLIKÁJA

A tábor felállításakor a hegyoldalban csörgedező patakot egy négy tavas víztározóvá bővítették ki a rabok, ezekkel biztosítva 1300 ember szűkös vízellátását. Ma kiszáradt medrek jelzik a tábor feledésbe múlt arcát. Koncepciónk szerint a tavakat és árkokat nem egyszerű tájépítészeti módon élesztjük újjá, hanem a kényszermunkatábor kiállítási tartalmával „töltjük meg", melyek az itt szenvedő rabok emlékét táplálják ugyanúgy, ahogyan egykor a mederben tárolt víz tartotta őket életben. A víztározókba helyezett épületek rögzítik a meder mai, átalakult kontúrjait, megőrizve a rabok egyik utolsó táboron hagyott nyomát. A földbe rejtett kiállító épületek tetején a víztükrök az egykori tározókat idézik meg. A víz „élet és emlék" szimbolikája a kulcs az általunk tervezett építészeti koncepcióban, mely túlmutat a tábor skanzenszerű rekonstruálásán és helyette egy, a tájjal finoman bánó, Recsk emlékét méltósággal feldolgozó helyet és jelet alkot.

AZ EMLÉKÚT

A recski kényszermunkatábor kiállítási programját egy emlékútra fűztük fel. Az emlékút egy zarándoklat a múltba, a kiállítási forgatókönyv dramaturgiája szerint a megérkezéstől a kiállításon, az újjáépített történeti emlékeken, a szimbolikus „tárgyakon" és a parkon át, majd a kőbányára és a tájra is visszatekintést nyújtó kilátóig végigvezetve a látogatót.

A látogatók a tábor történeti bejárata mellett közelítik meg a területet, ahol a szocialista brutalizmust idéző, magasba törő acél kapuépítmény jelzi a bejáratot, mely egyszerre képezi a megérkezés helyszínét, valamint a kiállítási útvonal utolsó stációjaként annak csúcspontját. A lépcső alatt áthaladó út mellett található a pénztár és a csomagmegőrző, melynek érintése után a látogatók elindulhatnak a kiállítótérbe vezető drámai rámpán, mely előidézi a rabok táborba jutását és az azzal járó félelmetes bizonytalanságot. A pályázati kiírásban leírt dramaturgia mentén egy lineáris útvonalra bontottuk szét az épülettömeget kisebb, különálló, tájba illő elemre. Szétválasztottuk a szakrális és profán funkciókat, hogy a kiállítási tematika jobban és teljesebben tudjon érvényesülni.

TÁJÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ

A pályázati munka egyik lelki és szakmai értelemben mély dilemmája az volt, hogy miként lehet reagálni a természeti környezet élő esztétikájára. Meg kell-e gyalázni ezt a gyönyörű erdőt? Ki kell-e írtani fák százait, akár ezreit, hogy a zsigeri visszaalakítás kulisszájával idézzük meg a terror helyét? Olyannak kell-e lenni az építés folyamatában, mint a terrortábor építői? Itt lehet csak bemutatni az őrtornyok nyílt, átlátható lőtereit?  Van esetleg ennél életszerűbb megoldás? Van-e filozófiai és társadalmi alapja egy valósan maibb jelentéstartalom közvetítésének?

Mi hiszünk benne, hogy van ilyen fontosabb cél!

Az őrtornyok önmagukban a veszélyesek vagy az erőszakos izoláció a társadalomból? A kerítés maga a vészjelzés vagy annak előzetes létesítési célja? Akkor kell csak észrevenni a diktatúrát, amikor büntető munkatáborba zár tömegeket? Pályázatunk felvállalja, hogy ennél több a feladata a leendő recski emlékközpontnak! A szélsőséges rezsimnek nem szimplán „tomboló" szakaszát kell megismertetni, bemutatni. A diktatúra idealisztikus mesék formájában történő „lopakodó", alattomos beszivárgásakor kell felismerni a veszélyt. Ezt kell megismerniük gyermekeinknek, újra és újra.

Koncepciónk egyik lényegi üzenete ennek az alapvetően egészséges, de időről időre elbizonytalanodó társadalmi szövetbe történő groteszk ideológiának a megjelenése esztétikus egységben a környezettel. A „gyógyult" természeti környezet, a felnövekedett fák, az erdő egy életképes társadalom jelképévé váltak számunkra. Az emlékhely tervezett elemei viszont a „belopakodás" stádiumában mutatják be a terrorrendszer természetét. Jelen van erővel, de még nem ijesztően monumentális. Terepszint alatt szövi át az életet. Az életet fenntartó víz útjában jelenik meg, amit saját esztétikájához használ fel, de elveszi azt az erdőtől magától. Pont úgy, ahogy a közgondolkodás átitatódik a földi menny hazug ígéretét prédikáló önjelöltek szavaival.

Ezt a pontot kell felismerni a jövő generációinak.

Ennek a célnak az érdekében az emlékközpont épületei, elemei, útjai beilleszkedő, esztétikus kontrasztot alkotó elemenként kerültek megfogalmazásra. A pályamunka koncepciója szerint a zöldfelületeket alkotó élőlények, a fák, cserjék és gyepfelületek a lehető legtermészetesebb és legéletképesebb képüket kell, hogy mutassák. Ebből a természeti képből csak a fehér rózsa ágyás mozdul ki. Virágának hideg színtelensége, sötétzöld levelei, tüskéi, rideg esztétikája a terror által célzott, idealizáltnak gondoltan sterilizált társadalom leképezésének természeti képe a környező erdővel szemben. Ez a növény idézi fel az őrök lakhelyének környékén volt rózsabokrok groteszk kontrasztját az itt őrzött rabok sorsával.

ARCHIKON Architects

Szerk.: Hulesch Máté