Az építészet hazacuccol

Mármint hozzád, a lakásba.  De mivé lesz az építészet, az iroda, a szakma a home office-ból? Hatvani Ádám véleménycikke a tervezés jelenére reagál az aktuális helyzetből kiindulva – és próbál optimista maradni a jövőre nézve is.  

Az Építészfórum szíves invitálására nemrég már majdnem írtam egy véleménycikket. Persze halogattam, amíg lehetett. Ízlelgettem a lehetséges témákat: 

-    hogy már milyen régóta nincsen vagy majdnem nincsen nyilvános tervpályázat a közpénzen megvalósuló épületek tervezésére (tudjátok, olyan rendes tervpályázat), és ez milyen természetessé, magától értetődővé vált, 

-    hogy milyen gyalázatos a média nagy részében a projektek megjelenése, megjelentetése, a szerzői jogok nagy menetelésének árnyékában az építész tervező említése legtöbbször gondosan kimarad a híradásokból és a cikkekből (itt most nem a vezető szakmai médiára gondolok, hanem az országos médiára általában), 

-    hogy nem minden az energetika, hogy mennyire indokolatlanul szűkíti a tűzvédelmi és egyéb, a szakértők által is folyamatosan bírált, elburjánzóan kaotikus és sokszor önellentmondó műszaki előírás és egymásnak ellentmondó szabályozás az építészet játékterét, sokszor túlélését mind az új épületeknél, mind a felújításoknál (az engedélyeztetés útvesztőjét nem is említve),

-    hogy milyen alacsony szintre süllyedt az építkezések színvonala a elsősorban a munkaerő- és szakértelemhiány miatt, hogy nem úgy mennek az építkezések, mint akárcsak a 4-es metró idején, hogy szét van esve a rendszer, a szakma, a szabályozás, vagy hogy Budapest, merre hogyan (itt végre sok évnyi sötétség vagy legalább is szürkeség után feltűnt egy új korszak lehetősége, de egy korszakváltásé egészen biztosan), 

-    hogy az utóbbi években milyen izgalmas helyzet alakult ki a szakmai közéletben újabb és újabb generációk megjelenésével, és hogy hogyan lehetne intenzívebb, nyíltabb közbeszédet, szerves folyamatokra alapuló értő, pozitív kommunikációt, vitát generálni, (ez ma nagyon hiányzik), 

-    vagy hogy miért nem lehet igazi áttörést elérni a fenntartható építészet terén, értve itt a fa, ill. hibrid szerkezetek alkalmazásának akadályait, amikor a világ már régen az energiatermelő épületeknél, fa felhőkarcolóknál, sokadik dimenziójú BIM tervezésnél tart, 

-    vagy hogy minek kell építeni/visszaépíteni bármit neobarokk vagy neo-eklektikus vagy milyen „eredeti" stílusban vasbetonból, polisztirollal, amikor ezen már túl voltunk egyszer… 

Szóval random ezek jutnak az észbe, és persze még lehetne sorolni. Többé-kevésbé mindannyian ismerjük ezeket a témákat, szokásos napi dühöngések, zsörtölődések vágyai, de néha okoznak vidám pillanatokat is. Úgy tűnik, ezek alapos átgondolására – afféle HÁZI feladatként – lesz időnk mostanában. Addig is, amíg tisztul a kép, csak egy zaklatott home office napló szórványos gondolataira futja.

Ami most ezek a témák elé tolakodott, természetesen az új helyzetünk, a járvány, amin utazunk. A koronajárgányon (egy barátom szíves elszólása nyomán). A készülődő, vagyis már részben beütött vesztegzár. Az otthoni iroda, a home office, a menő, az előremutató, a trendi. Hogy rögtön az lett. Hogy ez milyen magától értetődően történt. A felelőségteljesség, az otthonmaradás tudománya, a fizikai távolságtartás. Maszk, gumikesztyű, fertőtlenítő, szappan, vécépapír, skype, messenger, VPN, otthoni gép. (Liszt, cukor.) Esetleg kenyérsütés. Átálltunk digitálra, a millió home office világa lettünk. Mindenki digitális nomád lett. Sérülékeny ez a rendszer, 100%-ig ki van szolgáltatva az internetnek és az elektromos hálózatnak.  De még működik. (Az ELMÜ az áramszünet-részét biztosítja, a UPC újabban csatlakozni látszik.)

Szóval ideje rendet rakni, otthon is. Eddig otthon szándékosan próbáltam nem dolgozni. Mondjuk este kilenc után kinek lenne még kedve valamibe belefeküdni (az ágyat kivéve). Most ez a menetrend felfordult, talán nem is olyan nagy baj önmagában, kissé felrázza a dolgokat és jó kilépni a rutinból. 

Lassan megtanuljuk használni azt a kb. ötféle online konferenciaprogramot (na jó: hármat), mert persze mindenki mást preferál, rájövünk, hogy a kamerát ki is lehet kapcsolni. (Sőt a mikrofont is.) Vagy néha nem lehet bekapcsolni. Kicsit a telefonálás és a személyes beszélgetés közötti átmenet, mert nem kell tömöríteni, mint a telefonban (legalábbis nálam kényszer), idő van, net van. 

És ez a legfontosabb. Van idő többször is átgondolni valamit. Van idő kitalálni, letesztelni valamit. Ezt azért élvezem. Ez most új, mert legyünk őszinték, az utóbbi időkben olyan pörgés volt, hogy sokszor egyszerűen csak az elmélyült gondolkodásra nem maradt idő. Nem esett jól. A home office segít visszanyerni a koncentrációt. Vagy a fókuszálást. Lehet, hogy eddig csináltuk rosszul. Túlpörgött a rendszer, most nyugi van (relatíve). 

Nem tudni, hogy csak a lendület viszi tovább a dolgokat, vagy már magától működik. Furcsa érzés volt hazaköltözni a gépekkel. Először az összes nemzetközi utazás, program lemondva. Aztán – két hete – még csak elméleti lehetőség, hogy majd otthonról fogunk dolgozni. Majd puff, haza mindenki, iskolák bezárva, eddigi élet kikapcsolva. Egy pillanat alatt bekövetkezett. Erre mondják, hogy földcsuszamlásszerű. Szürreális. Ilyen még nem történt. Mára viszont már rutin lett ez az új életforma.

Az építészek mindig is jók voltak home office-ban, csak kellett egy rajzasztal és egy párhuzamvonalzó. Most gép és internet. Tulajdonképpen készen álltunk már erre, ez csak egy új forma. Az eszközök régóta ott vannak, a technológia kipróbált, a megfelelő filmeket megnéztük, az irodalmat elolvastuk (mi még), az utópiákat megemésztettük és átéltük. 

Mégis olyan ez most, mintha egy filmet néznénk. Mintha egy filmben lennénk. Amikor New Yorkban jártam, az volt hasonló. Olyan ismerős volt az egész, aztán rájöttünk, miért. Már láttuk a filmekben, és nem csak láttuk, tulajdonképpen át is éltük. Globális déjà vu. (Tudod, a Madison Square Parkban csalták csapdába a Godzillát, háttérben a vasalóház.) Olyan, mint egy Spiró-, egy Houellebecq- vagy egy Saramago-regényben. Globális összeomlás forgatókönyv, disztópia testközelből. Másrészt kísérlet, az otthon, mint űrállomás, a home office mint vezérlőpult, ad abszurdum ÁDI helyiség. A marsi mentőexpedíció (ha elfogyna a papír).
 
Olaszországban erkélykoncertek, erkély-partik vannak, a közterek új formája jelent meg. Egyik napról a másikra egyszerre privát és publikus terek lettek az otthonaink. Átértékelődhet, elcsúszhat a köztér fogalma. Sőt, ez már meg is történt. Sokkal személyesebb lett: kiderült, hogy nem is olyan éles a határvonal a privát és a publikus között. Láthatjuk végre kinek milyen a könyvespolca, a konyhapultja, a nappalija, a hálója, a terasza, az otthona. Vicces, áthidaló megoldások, videók, karikatúrák a megszokott mindennapi rutin pótlására. Otthoni megoldások, barkács, home made, beindult a kreativitás. Kis képzavarral élve: a Youtube életre kel. (Kedvencem az a videó, ahol az erkélyen két srác a vitorlázást imitálja.) Tanárok, egyetemi professzorok, kutatók, művészek egyre többen választják gondolataik online megosztását, valahogyan ezzel őrizve meg a normalitás látszatát, ami már maga a normalitás. Egyszerre bezárult és kinyílt a világ. A home office, mint a szabadság új formája. Ez is egy lehetőség.

Az építészet csapatmunka, ma ez nem kérdés, összetettségénél fogva nem is lehet más. De az építész munkája mindig is az egyéni alkotás és a csapatmunka között oszcillált, jóllehet az utóbbi időkben sokkal inkább csapatmunkává vált. A fizikai elzártság a digitális kapcsolatok ellenére újra felerősítheti az egyén szerepét. Egy biztos, meg fog változni a munkánk, a munkamódszerünk, ez a válság most nagyot lökött ezen. Nem lesz teljesen új, de más lesz, mint ahogy megszoktuk. Digitális találkozók, iroda meeting, skiccelés a képernyőn, közös gondolkodás a virtuális térben, konferenciahívás, teamwork a szerveren. 

Elsőre működni látszik, bár aggódtam, hogy a hatékonyság legalább is lefeleződik (vö. skype meeting versus személyes találkozó). A nemzetközi irodák eddig is így dolgoztak, egy hete mindenki. Az egyik kolléga szerint ez most egy globális home office kísérlet, és ha jön egy (pl. észak-loreai) hackertámadás, mehetünk vissza vadászni, halászni, gyűjtögetni – már ha még van mit. Egy biztos, az építészet reagálni fog, legyünk ott!

Hogyan tudjuk a karantén status quo-t pozitívra fordítani? Mi lesz az irány? Valóban kaptunk egy kis időt gondolkodni?  Ki tudjuk használni, vagy visz tovább a lendület? Drukkolok is, meg nem is. Drukkolok, hogy legyen vége, ússzuk meg valahogy, minél kisebb bajjal. A másik oldalról viszont kiderülhet, hogy működik, hogy az eddigi élet nagy része is sokkal egyszerűbben megoldható lett volna... Látva a már régóta tartó folyamatot, mely során a kommunikációnk egyre nagyobb része virtuális, illetve digitális útra terelődik, erősödik a remény, hogy a személyes jelenlét súlya, jelentősége ettől csak nőni fog. Úgy, mint a szabadkézi rajzé a digitális korban.

Egy csomó minden már nem lesz új ebben a cikkben, már másfél hete halogatom/írogatom meg-megtörő lendülettel és születnek a reakciók, utolérte magát a film, a film, amit most mindenki közösen néz…

Folyt. köv., addig is, küldj egy képet a home office-ról, ahol dolgozol!

Hatvani Ádám
A szerző építész, a Sporaarchitects alapítója és vezető tervezője, a KÉK – Kortárs Építészeti Központ alapítója.

Illusztráció: Kiskovács Eszter

Ádám felhívására örömmel fogadjuk a névvel, iroda megnevezésével ellátott home office-fotókat a szerk@epiteszforum.hu címre. Ha eleget kapunk, készítünk belőle egy jó kis galériát, sőt, talán még szavazást is! A szerk.