![Az építész[nő]](/uploads/images/2016/04/952_yenha.jpg)
Épületek/Középület
Az építész[nő]
2016.04.21. 12:45
Elfogadás, egyenlő bánásmód, feminizmus - csak néhány korunk kedvelt és gyakorta használt hívószavaiból. Ezek a fogalmak elméletben már működnek, de mi történik a gyakorlatban? Mi a helyzet a férfias szakmákban dolgozó nőkkel? Miért lepődünk meg, amikor egy nő minden vágya, hogy építész, mérnök, matematikus, informatikus, stb. legyen? Miért bánunk máshogy velük?
"Az építészetben nőként, egyedül megállni a helyünket még mindig nagyon nehéz, mert ez még mindig a férfiak világa." - vallotta a tragikus hirtelenséggel elhunyt Zaha Hadid. Annak ellenére, hogy ő maga kijelentette, nem akar a szakmájában semmiféle jelképpé válni, végzetét nem kerülhette el: ő a női építészek szimbóluma. Az American Institute of Architects tavaly végzett kutatásából kiderül, hogy a nők úgy érzik, ebben a szakmában a nemek közötti egyenlőség még mindig csak fogalomként létezik, a gyakorlatból azonban hiányzik. A nők és a kisebbség még mindig kevésbé számíthat előléptetésre, sőt, a női nemhez való tartozás az egyenlő fizetés elérésében is akadályokat állít eléjük. Zaha Hadid 2004-ben nyerte el a nívós Pritzker-díjat, akkor az építészek 24%-a volt nő, ám ez a százalék napjainkra alig növekedett: 25.7% (Bureau of Labor Statistics). Vajon mi okozhatja ezt a jelenséget? Miért nem fogadja el sem a szakma, sem a társadalom a nőket építészként? Miért degradálják őket az első találkozás alkalmával a lakberendező státuszra?
Zaha Hadid halála után a The New York Times érdekes ötlettel állt elő: tapasztalataikról kérdezték az építész - persze a női - olvasóikat. Mondják el széles közönségnek a történetüket, milyen az építészetben nőként dolgozni? Milyen tapasztalatokat szereztek, van-e lehetőségük a fejlődésre? Milyen akadályokba ütköznek munkájuk során - mind a vállalkozói, mind az ügyfél oldalon?
Áttörni az előítéletek falát
"Akadályokba ütközünk, minden egyes nap." - meséli Yen Ha. Az építészet még mindig a férfiak világa. Ritkán látni nőket a tervezőasztal mögött vagy fontos értekezleteken beruházókkal, építtetőkkel tárgyalni. "Minden nap emlékeztetnem kell valakit arra, hogy építész vagyok, sőt, nem csak egy, hanem ´az´ építész." - folytatja. "Nem vagyok fehér, nem járok fekete ruhában és nem hordok vastagkeretes ´hipszter´ szemüveget sem. Sőt, nem vagyok sem magas, sem férfi. Egy előfeltételnek sem felelek meg - már ami az emberek és az építőiparban dolgozók prekoncepcióit illeti. Minden alkalommal emlékeztetnem kell a rácsodálkozó vállalkozót vagy ügyfelet, hogy sem asszisztens, sem dekoratőr, sem gyakornok nem vagyok. Az esetek többségében a 3. találkozásnál jön el az a pillanat, amikor egy adott projekten dolgozó csapat hozzám fordul az építészeti problémák megoldásáért."
Egy másik megkérdezett építész hölgy, HJ Kim úgy véli, az alvállalkozók, akik kevésszer dolgoznak együtt nőkkel a szakmában, "gyakran azt gondolják, hogy mi még egy villanykörtét se tudunk kicserélni, és az egyedüli dolog, amihez értünk, az a lakberendezés."
Vajon itthon is ez a helyzet jellemző? Magyarországon is megfigyelhető, hogy ha valaki nőként vezető pozícióba kerül, nem ismerik el kvalitásait? Kíváncsiak vagyunk minden gondolatra, hogy milyen ma Magyarországon nőként az építészetben dolgozni. Valóban nehéz ebben a szakmában építésznőként tiszteletet és elismerést kivívni?
Fürdős Zsanett
09:57
Csatlakozom. Az oktatásban a női hallgatók aránya magasabb mint a férfiaké, az építész karokon is. A továbbképzésekben, szakmérnöki képzéseken is több nő vesz részt mint férfi. Ha megnézzük a tervpályázatokon induló csoportok összetételét, ott is nagyon sok nő dolgozik az egyes teamekben. Ha megnézzük az egyes irodák munkatársait az arányok hasonlóak. Azonban ha megnézzük az Ybl díjasok arányát - nagy a lemaradás, ha megnézzük a különböző kitüntettek arányát, még nagyobb a szakadék. Habnak a tortára: az MMA Építőművészeti tagozatában egyetlen nő sincs. Vagyis tanulni, pályázni tudunk, érvényesülni, elismerést szerezni a szakmában sajnos kevés nőnek adatik meg. Ez van, ebből kell főzni ezután is.
16:10
Saját házunk építésekor, amit én terveztem(hát ki más), az építőmunkások (kollégáim egy építőipari cégnél) a födém vasalásánál, a szigetelés csomópontjainak megoldásánál, a hovarakjukasódert problémánál mindig odamentek mérnök, de távolról sem építész páromhoz és megkérdezték: „akkor jó lesz így Főnök ?" Ez egészen addig tartott, amíg egyszer fájront után le kellett volna vakolni egy nagyobb falszakaszt, mert másnap jött a villanyszerelő az órákkal. A kőművesek vállukat vonogatva csomagoltak és hazamentek. Hiszen a fájront az szent dolog. Anyag volt, talicska,vödör, fándli,vakolókanál, méteres deszka, simító, kétméteres vízmérték. Éjfél körül kész voltam a vakolással. Úgy nézett ki, mint egy rendes vakolás, merthogy az is volt. Reggel hatkor ott hümmögtek a kőműves és segédmunkás urak, egymást és engem méregetve „ezt meg ki csinálta….?” Attól fogva tőlem kérdezték; jó lesz-e így? Hiteles „építésznői” történet a XX. század végéről.
Ha azt vesszük, hogy női építész hallgatót Magyarországon 1918-ban engedtek a (rémüldöző) férfiak a Műegyetem közelébe, egész jó haladás. Azért még nem lehetett a nőneműeknek nagyon örülni, mert 1927-ben, amikor hirtelen kenyérkérdést is jelentett ez a diplomaszerzési dolog, már 5%-ban korlátozták a felvehető nők arányát az építészmérnöki karra, ez is csak akkor teljesült, ha nem volt kellő számú férfi aspiráns. Alkalmasságként előnyt jelentett, ha a kedves papa vagy nagypapa mondjuk egyetemi tanár volt a Műegyetemen, de mérnök és egyéb műszaki értelmiségi is szóba jöhetett a felvétel javára.(Talán örökletes tényezőnek tudták be a derék urak a műszaki felmenőket?) Miért nincs sok építész a nők között? Pedig a tanulmányok alatt még fej-fej mellett az élen haladnak a tehetséges, kreatív és ennek a nagy szorgalmat kívánó szakmának szorgalmas női képviselői a fiúkkal. Kötetnyi tanulmányok szólnak erről . Ezért csak a lényeget: azért mert ezen a pályán a biológiai szerepével fizet az a nő, aki mégis sikeres építész szeretne lenni. A befektető, az alkalmazó, a vállalkozó, minden megrendelő garanciákat akar arra vonatkozóan, hogy „nem jön közbe semmi”. Semmi, ami egy szokásos női szerephez köthető, egy szokásos családi életet élő nő esetében. És ennek a szigorú követelménynek bizony még mindig egy férfi tud inkább megfelelni. Hacsak, aki nő létére akar mégis építész lenni, nem áldoz be valamit (vagy mindent) hagyományos női szerepeiből. És itt a pont. Tehát mi vagyunk, leszünk kiváló egyetemi, főiskolai diplomákkal a másodhegedűsök, a szürke eminenciások, a segítők, a szorgalmas tervezőtársak. Mert nem mondunk le női szerepeinkről. De az építész szakma olyan, mint a sebészet, nem lehet évekig nem csinálni, aztán mégis. Amikor pedig eljön az idő, és remegni kezd a kéz, bizony le kell tenni a szikét. Ezek a körülmények mind nem segítik a nőket alkotó építésszé válni.
2009-ben egy súlyos síbaleset után lábadozva bukkantam rá az éf-re és szóltam hozzá az engem érdeklő témákhoz (nick névvel, ami inkább bátortalanságomat jelentette, mintsem valami rejtőzködést). Mikor beléptem az „arcosok” klubjába, szükségképpen kiderült , hogy mégsem férfi volnék, mint sokan gondolták (nick nevemet egy úr-ral kiegészítve).Hát kéremszépen az írásaim fogadásának pH-ja 8-9-ről azonnal 3-5-re mérséklődöt. Miért? Azért mert. Tisztelt Uraim. Egyelőre ott tartunk, ahol YenHa is:
„Minden alkalommal emlékeztetnem kell a rácsodálkozó vállalkozót vagy ügyfelet, hogy sem asszisztens, sem dekoratőr, sem gyakornok nem vagyok.”
„csak” építész, mint Önök.