"Az építészszakmának nagy szüksége van a nyilvánosságra"

Vass-Eysen Áron, Máté Tamás és Kovács Csaba terve, mely a Csontváry múzeumot zarándokhelyszerű építészeti környezetbe helyezi, 2016-ban első helyezett lett a Média Építészeti Díján (MÉD) terv kategóriában. A tervezőkkel a nyertes projektről, a tervekről és a MÉD szerepéről a szakma és az építésziroda életében Molnár Zsuzsanna beszélgetett.

Zarándokhelyként működő épületet tervezett a Csontváry Múzeum számára a Nartachitects Stúdió.¹ A cél egy múzeumépület megtervezése volt, mely képes olyan kontextusba helyezni Csontváry műveit, ami segíti a látogatót közelebb kerülni a művész munkásságának megértéséhez. Ezt szolgálja a helyszín és az épület kontrasztja: a Pécs peremvidékén található egykori szénbánya organikus krátere, valamint az épület precízen kialakított geometrikus formái. A munka a Csontváry alkotásait bemutató kiállítótér létrehozására kiírt ötletpályázatra készült, melyen második díjban részesült a Nartachitects, majd 2016-ban a tervvel a Média Építészeti Díján (MÉD) is indultak az alkotók, ahol az első helyet kapták tervkategóriában. A tervekről és a MÉD-en szerzett tapasztalatokról Vass-Eysen Áron és Máté Tamás, valamint Kovács Csaba építészekkel beszélgetett Molnár Zsuzsanna. A beszélgetés két részben zajlott. A cikk elején a Vass-Eysen Áronnal és Máté Tamással készült interjú olvasható, majd Kovács Csaba meglátásaival folytatódik és zárul a szöveg.

Molnár Zsuzsanna (MZs): Mi inspirált benneteket, hogy induljatok a pályázaton?

Vass-Eysen Áron (VEÁ): A munka elején elsősorban a helyszínválasztás kérdése volt ránk motiváló hatással. Úgy éreztük, hogy a megfelelő helyszín megtalálása adhat választ a tervezéshez fontos kérdésekre. Ez így is lett.

MZs.: Miért Pécs mellet döntöttetek Budapesttel szemben?

Máté Tamás (MT): Jelenleg Pécsett működik a Csontváry Múzeum. Meglátásunk szerint ez nagy értéke a városnak, és fontosnak tartottunk, hogy ez az érték meg is maradjon. A várost és környékét vizsgálva leltünk rá a Pécs mellett található bányatóra. Ekkor vált egyértelművé, hogy ebben a helyszínben gondolkodunk.

MZs: Bár a múzeum jelenleg Pécsett működik, az nem merült fel, hogy Budapesten kapjon helyet? Hiszen a fővárosban talán többen látogatnák.

MT: Az volt a célunk, hogy ez a múzeum ne egy legyen a sok közül, ahová a turistacsoportok csak úgy betévednek. Egy zarándokhelyet szerettünk volna tervezni, ahová tudatosan látogatnak el az emberek.

VEÁ: Ennek a szemléletnek köszönhetően Csontváry képeinek befogadása, az élmény megélése sem olyan lesz, mint ha csak „beesne" az ember a múzeumba, majd menne tovább. Úgy választottuk meg a helyszínt, illetve úgy terveztük meg az épületet, hogy annak látogatása egy tudatos döntés legyen, melyet egy folyamat övez: a látogató érdeklődik a kiállítás iránt, elmegy, megismeri a környéket és az oda vezető utat, megnézi a kiállítást, végül pedig az érkezéséhez hasonlóan hagyja el a helyszínt. Így az emberek egy hosszabb, akár meditatívabb folyamat révén lehetnek részesei Csontváry művészetének.

MZs: Egy igazán komplex tervet dolgoztatok ki. Hogy indult az előkészítés?

MT: Csontváry életrajzának tanulmányozásával kezdtük, valamint a képeinek elemzésével is foglalkoztunk. Ő „vizionárius napút festőnek" tartotta magát, aki a felhők felett, de az ég alatt jár. Inspiráló volt számunkra, hogy ilyen különös gondolatokat írt magáról.

MZs: Hogyan ragadtátok meg ezt a különlegességet az épület tervezése során? Miként jelenik meg a felhők felett, ég alatt gondolata?

VEÁ: Miután megtaláltuk a megfelelő helyszínt, vagyis a Pécs melletti bányató környékét, adta magát, hogy az organikus közegbe egy letisztult geometrikus formát helyezzünk el. Egy minél zártabb, dobozszerű építmény magjában szántunk helyet Csontváry műveinek. Ide természetes fény nem jut be, mesterséges fényekkel vannak megvilágítva a helyiségek. A mag és a külvilág között pedig egy rámparendszerből kialakított héj helyezkedik el. Ezen a héjon keresztül jut be a látogató az épületbe. Tudatosan alakítottuk ki ezt a rámparendszert, hogy a feljutás is egy viszonylag hosszabb folyamat legyen. Míg megérkezik az ember, végig a természetben van, majd beér az épített világba, ahol Csontváry művei kapnak helyet.

MZs: A gondolati háttér eredménye vagy szakmai követelmény, hogy a terveitek szerint a műtárgyak nem kapnának természetes fényt?

VEÁ: A kettő együtt: egymásra találtak a múzeumszakmai követelmények és a gondolati háttér. A festmények állagmegóvása szempontjából nem előnyös a természetes fény. A látogatókat azonban nem akartuk elszakítani a külvilágtól, ezért hoztuk létre a már korábban említett héjszerű rámparendszert, egy köztes teret a természet és az épített környezet között.

MT: Mindig nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a szakmai követelmények és a gondolati háttér ne menjenek egymás rovására, mert az naiv eredményt hozhat létre. Addig kell gyúrni a terveket, mire ezek a különböző szempontok és igények szerencsésen egymásra nem találnak. Ettől lesz hiteles és erős egy terv.

MZs: A munkátok a Csontváry alkotásait bemutató kiállítótér létrehozására kiírt ötletpályázatra készült. Ezt követően egy másik pályázatra, a MÉD-re is jelentkeztetek a tervvel. Miért éreztétek fontosnak, hogy ezen a platformon is megmérettessétek magatokat?

MT: Számunkra az a legvonzóbb a MÉD-ben, hogy első körben egy nemzetközi szakmai zsűri szűri meg a mezőnyt, ők választják ki azt az öt pályázót, aki szélesebb közönség előtt is bemutathatja pályaművét. Ez nagyon jó visszajelzés arra, hogy lássuk, megfelel-e a munkánk a nemzetközi szakmai zsűri elvárásainak, szempontrendszerének.

MZs: Hogyan értékelitek mindemellett azt, hogy a végső döntést a média képviselői hozzák meg?

VEÁ: Izgalmas visszajelzés, hiszen ők teljesen más nézőpontból vizsgálják a pályázati anyagokat. Fontos számunkra látni, hogy egy nem építész hogyan értékeli a terveinket.

MT: Gondoljunk csak bele: építészeknek nem fogunk házat tervezni, mégis elsősorban építészektől kapunk visszajelzéseket munkánk során. Tehát mindenképpen jó kezdeményezésnek tartjuk, hogy nyit a külvilág felé a díj.

VEÁ: Egyetértek Tamással: fontos, hogy a szakma ne önmagáért legyen, és ne csak zárt körben folytassunk diskurzusokat. Elengedhetetlen, hogy megismerjük a laikusok véleményét is, erre pedig kiváló csatorna a média.

A beszélgetést Kovács Csaba építésszel, a Nartarchitects Stúdió alapító tulajdonosával folytatjuk.

MZs: A Nartarchitects Stúdió 2016-ban indult a MÉD-en a Csontváry Múzeum terveivel, amit Máté Tamással és Vass-Eysen Áronnal közösen terveztek. A fiatal építészek számára valószínűleg mást jelent ez a díj, mint egy jó nevű, számos sikeres munkát a háta mögött tudó irodának. Az iroda vezetőjeként Ön miként tekint a díjra?

Kovács Csaba (KCs): A fiatalok sem egyformák, eltérő háttérrel rendelkeznek. Áronnal már korábban is voltak közös sikereink, melyek közül a Galyatető kilátó rehabilitációját emelném ki. De a kérdésre válaszolva: egy fiatal számára lendületet adhat, hogy a pályájának egy viszonylag korai szakaszában ilyen eredményt ér el, vagy, hogy olyan teammunkában van lehetősége részt venni, mely során a csapatot éri elismerés. Egy tapasztaltabb építész számára pedig megerősítésként hathatnak a díjak. Elengedhetetlen visszajelzés, hogy értékes, hasznos, előremutató dolgokat csinálunk. Úgy gondolom tehát, hogy mindkét korosztály számára fontosak a kívülről jövő elismerések, csak más-más aspektusból.

MZs: Jellemző a Nartarchitects Stúdió munkájára, hogy pályázatokon indítja a kiemelkedő terveket? Ha igen, milyen szerepet töltenek be ezek a megmérettetések az iroda előremenetelében?

KCs: Ennek változó a ritmusa, összességében azonban jellemző ránk a pályázatokon való megmérettetés. Mindennek különféle szerepei lehetnek az iroda életében. Az egyik alapvető funkció, hogy megbízást, munkát szerezzen a stúdió. Bár meg kell jegyeznem, hogy a Nartarchitcts életében nem ez a munkaszerzések forrása. A pályázatokra inkább szakmai kihívásként tekintünk: egy-egy érdekes problémafelvetés és az arra adott válasz megmozgat bennünket és felráz a hétköznapok építészeti küzdelmeiből. Egyes pályázatok kimondottan inspirálóak. Ilyen volt a szóban forgó Csontváry Múzeum tervezése is, mely extra kihívást jelentett számunkra. Ekkortájt a fiatalokban, Tamásban és Áronban is nagy volt a lendület: számos megmérettetésen vettünk részt, kb. nyolc-tíz pályázatra neveztünk be. Ezek a próbatételek engem is inspiráltak, érdekes volt látni, hogy melyikbe milyen innovativitást vagy kreativitást tudtunk belevinni. Ismét meg kell jegyeznem, hogy Áront és Tamást más motiválta, mint engem. Míg ők szerették volna kipróbálni magukat, bizonyítani, hogy képesek értékes dolgokat létrehozni, addig én azt igyekeztem bizonyítani önmagam számára, hogy még nem fáradtam el, továbbra is megvan bennem az inspirációs erő, a kreativitás és a rugalmasság, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember tapasztaltabban is figyelemreméltót tudjon alkotni.

MZs: Úgy fogalmazott, hogy a pályázatok kapcsán a kihívás motiválja Önt. A Csontávry Múzeum épületének tervezése során miben látta a kihívást?

KCs: Csontváry személye és művészete egy nagyon különös fejezete a magyar kultúr- és művészettörténetnek. Megosztó a személyisége és az életműve is: vannak, akik álmodozó laikusnak tartják, míg mások a magyar művészettörténet legnagyobb alakjaként aposztrofálják. Én nagyon szerettem már egyetemista koromban is. Évtizedekkel ezelőtt jártam Taorminában, ahol beültem a görög színházba, melyet Csontváry A taorminai görög színház romjai című képén megfestett. Én is lerajzoltam ugyanazt a nézetet. Vannak tehát múltban gyökerező kötődéseim is hozzá. Később jártam Papp Gábor művészettörténész előadásaira is, melyeken Csontváry művészetét értelmezte. Papp nagy híve Csontvárynak, spirituális szempontból is kiemelkedő művésznek tartja művészettörténeti jelentősége mellett. Ez is nagy hatással volt rám annak idején: Csontváry akkor magas polcra került nálam. A pályázati anyagunkban is abból indultunk ki, hogy ő nem egy „átlagos" nagy festő, hanem egy különleges figura, aki azt kívánja, hogy egyedi építészeti megoldást dolgozzunk ki a munkái bemutatása számára. Így jutottunk arra a gondolatra, hogy annak a múzeumnak, mely Csontváry alkotásait állítja ki, egy zarándokhellyé kell válnia. Ez pedig a szokásos gyorstalpaló múzeumlátogatáshoz képest nagyobb elmélyültséget feltételez az emberben. Lelkileg tehát jobban rákészül, aki az ő műveit szeretné megnézni, megérteni. Ez volt a gondolkodásunk kiindulási alapja.

MZs: Visszatérve a pályázatokhoz: ha jól értem úgy közelítette meg a válaszadást, hogy számos olyan pályázat létezik, melyeken azért indulnak el az irodák, hogy új megbízásokat szerezzenek. A MÉD-re viszont már kész tervekkel, akár megvalósult munkákkal is lehet nevezni. Egy ilyen típusú pályázat miben különbözik a többitől? Miként tekint egy olyan megmérettetésre, amely alkalmasint nem eredményez új munkát?

KCs: Hadd mondjam el, hogy nagyon nagyra tartom az Építészfórum létrehozóinak és működtetőinek munkáját. Úgy gondolom, hogy kiemelkedően fontos tevékenységet végeznek, az építészszakmának nagy szüksége van a nyilvánosságra. Ezen a téren az Építészfórum az egyik élvonalbeli portál Magyarországon, az egyik legjelentősebb felület, ahol értesülhetünk egymás munkáiról, a szakmában zajló eseményekről. Ezt a folyamatot erősíti a MÉD is. Nemcsak a fórum ismertségét növeli, hanem az építészszakmáét is. Segíti a szakmaközi információcserét, valamit a szakma és a laikus közönség közötti kommunikációt. Én személy szerint elsősorban ezért tartom jelentősnek ezt a kezdeményezést, és ezért is örülök annak, hogy az utóbbi években mindig voltak olyan munkáink, melyeket publikálhattunk a fórum hasábjain. Mindennek köszönhetően pedig lehetőségünk volt indulni a MÉD-en. Külön öröm számunkra, hogy két alkalommal is sikeresek voltunk.

MZs: Tekinthetünk úgy a MÉD-re, mint egy „konferenciára", ahol minden évben összegyűlik az építészszakma, és prezentálja a legjelentősebb munkáját? Önök is bemutatkoznak, de arról is képet kapnak, hogy a konkurencia mivel foglalkozik, hol tart.

KCs: Mindenképpen van egy konferenciajellege a MÉD-nek. Emellett izgalmas aspektusa még, hogy míg az előszűrést szakmai zsűri végzi, addig a végső döntést egy a szakmát nem idegenként kezelő, de mégis csak laikus zsűri, egy újságíró csoport hozza meg. Pályázói oldalról pedig aki sikeresen végez és díjban részesül, annak extra öröm a megmérettetés, hiszen ez visszaigazolása annak, hogy a nyertes minőségi munkát tudott alkotni. Ez pedig erőt adhat a következő munkákhoz, valamint ismertséget is hozhat, ami szintén sok előnnyel jár.

MZs: Rendszeresen indulnak nemzetközi pályázatokon is. Ezek között hol helyezkedik el egy olyan hazai pályázat, mint a MÉD?

KCs: Bizonyos tekintetben a MÉD nagyon hasonló az olyan építészeti versenyekhez, mint az Architizer A+ Award. A nagy különbség az, hogy az Architizer globális szereplőként pozícionálta magát a piacon, ezért sokkal nagyobb a merítés a résztvevők körében és a zsűriben egyaránt. Mivel több tucat országból jelentkeznek a pályázók, ezért egy átfogó, nemzetközi mezőnyben mérettetnek meg. De ha a merítést nem nézzük, nagyon sok az analógia a MÉD-del: hiszen a munkák digitális információhordozó felületeken keresztül ismerhetőek meg, és törekszenek arra, hogy a szakmai közeg mellett a szélesebb közönséget is megszólítsák. Érdekes lenne a MÉD-et kiterjeszteni az országhatárokon túlra és egy regionális díjjá fejleszteni. Ez bizonyára a nyelvi korlátok miatt sem lenne egyszerű feladat. Ennek ellenére nagyon ígéretes lenne kétnyelvűvé tenni a publikációkat és legalább a környező országokat bevonni a versenybe. Meglátásom szerint a MÉD hazai szinten nagy ismertséget és elismertséget ért el, de nyílhatnának még lehetőségek a pályázat előtt.

MZs: A MÉD kapcsán a Csontváry Múzeumról ejtettünk szót, de adjon ízelítőt a jelenlegi munkáikból is! Van esetleg olyan munka, amivel elképzelhető, hogy indulnak az idei MÉD-en?

KCs: Én idén is örömmel indulnék a MÉD-en, bár még nem publikáltuk az Építészfórum hasábjain azokat a terveket, melyeket érdemesnek tartok a pályázásra. Ezek kisebb léptékű, immár megvalósult munkák. A jelenlegi munkáink egyébként széles spektrumon mozognak, ahogy ez a Nartarchitects-re jellemző. Vannak éppen épülő kis családi házak a repertoárunkban, és nagyobb léptékű terveken is dolgozunk. Ezek közül kiemelném a Balaton-felvidéken található mezőgazdasági feldolgozással foglalkozó volt ipari épületet, melynek a teljes átstrukturálásával foglalkozunk. Futnak egészen nagyléptékű projektjeink is, melyek sorsa még nem dőlt el. Ezek között szerepel irodaház és lakónegyed is, tehát elég változatos mindaz, amivel nap mint nap találkozunk.

Molnár Zsuzsanna 

 ¹ A pályázat kidolgozása és elnyerése idején a Nartarchitects Stúdió alapító tulajdonosa, Kovács Csaba építész mellett dolgozott Vass-Eysen Áron és Máté Tamás is. A fiatal építészek azonban 2016 őszén kiváltak a Stúdióból, és megalapították saját építészirodájukat, a BIVAK-ot.