Az óbudai óriás – a Flórián tér története

A tűzvészek ellen oltalmat nyújtó fogadalmi szobor köré szerveződő zegzugos óbudai terecskéből monumentális „nem-térré" fejlődő, mára falunyi lakost befogadó térség története szó szerint a mélyből indult és tart a felszín felé. Bán Dávid írása.

„Valójában nem tér, hanem forgalmi csomópont, mégpedig múzeummal kombinált forgalmi csomópont, melyet a műemlékvédelemre fogékony nemzedék városfejlesztő munkája az óbudai katonai tábor maradványainak megőrzése és lehető bemutatása céljából az északbudai úthálózat rendezése során hozott létre." – írja Kubinszky Mihály a Városépítés című korabeli folyóirat kritikai rovatában 1985-ben, nem sokkal a Flórián tér, alapvetően a jelenlegi formájában is ismert kialakítása után. Kétségtelen, közhelyszámba menő tény, hogy ha a mai főváros területén valahol igazán tetten érhető a régmúlt története, a városnak az ókorra ráépülő több százéves rétegződése, akkor az Óbuda.

A múlt emlékeit az évszázadok a változó igények, a kiépülő várak és a kibontakozó települések lassacskán maguk alá gyűrtek, esetlenként funkcionálisan újrahasznosították, beépítették, máskor azonban a feledés homályában veszni hagyták. Aquincum, az egykori római provincia, Pannónia Inferior – azaz Alsó-Pannónia – fővárosa volt, jól kiépített infrastruktúrával, számos középülettel, amfiteátrummal, gazdag villákkal és nem utolsó sorban méretes katonai táborral. A birodalom határát maga a Duna jelentette, igaz, kisebb ellenerődök a túlparton is megjelentek, aminek nyomai ma is jól láthatóak például az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. Aquincum aranykorát a 2-3. századra datálják, majd két évszázaddal később, a birodalom bukásával együtt a hajdan volt virágzó város is hanyatlásnak indult, lakói elköltöztek, épületei pusztulni kezdtek. A következő évszázadok népvándorlásai során a még meglévő építményeket valamelyest használatba vették, de a 11. században Buda névvel már egy új települést alapítottak a Duna-parti romváros szomszédságában. Miután az udvartartás a jobban védhető mai Vár-hegyre költözött, a hátrahagyott terület már az Óbuda elnevezést kapta, s ott királynéi birtokok alakultak ki, de itt alapított egyetemet 1395-ben Luxemburgi Zsigmond király is. A török hódoltság után egy időre elnéptelenedő mezőváros területe azután Zichy István birtokába került, aki a szőlőterületén kastélyt, kolostort emelt, német telepeseket hívott be, ezáltal Óbudán ismét felpezsdült az élet. A 18. századtól a város Budával párhuzamosan fejlődött, a két település lényegében össze is forrott, majd 1872-ben hivatalosan is – Pesttel együtt – egyesült.

A 19. század elejére Óbuda lakossága jelentő növekedésnek indult, amelynek egyik oka az volt, hogy a 18. században Budáról kitiltott zsidó lakosság itt kapott letelepedési engedélyt. A korábbi, szinte kizárólag mezőgazdasággal és szőlőműveléssel foglalkozó településen megjelent az ipar, a kisipar és a kereskedelem, 1784-től működött itt például a Goldberg kékfestő üzem, majd később a selyemgombolyító. Az 1838-as árvíz Óbudán is nagy pusztítást végzett, a Duna-parti házsorok szinte kivétel nélkül összedőltek, egyedül a korábbi Zichy-kastélyban berendezett katonai raktár élte túl a természeti csapást.

Mindeközben a korabeli római város romjait szinte teljesen befedték a további évszázadok építkezései, a középkori vár maradványait pedig későbbi épületek integrálták magukba. A feledés homályából először 1778-ban bukkant fel a múlt, amikor meszesgödör ásás közben egy sváb szőlősgazda réginek vélt falakra bukkant. A leleteket Schönvisner István régész, latin szakos egyetemi tanár azonosította be, majd kezdte meg az ásatásokat és készítette el az első publikációkat, latin nyelven. A felfedezett fürdőmaradványok izgalmas látványosságként szolgáltak, amely iránt még Mária Terézia is érdeklődést mutatott. A mai Flórián tér alatt megtalált helyőrségi fürdő alapozta meg a későbbi kutatásokat. A 19. századra azonban a már sűrűn beépült Óbudán mindez számos nehézségbe ütközött, a munka Schönvisner után egy időre meg is szakadt. A leletkeresés csak az 1930-as években folytatódott, de az intenzívebb feltárásra csak a II. világháború után, a városrész teljes átépítése során került sor.

A korabeli zegzugos óbudai utcahálózatnak nehéz lenne egy konkrét központi terét kijelölni. A hagyományos vendéglátás a kellemes hangulatú Fő tér köré csoportosult, ahova Buda központjából a 20. század elején már villamossal is ki lehetett jutni. Lényegében a Fő tér alkotta az óbudai térség centrumát. A szomszédágban kialakult, a Dunához közeli Szent Lélek tér mellett futott a Duna-parti helyiérdekű vasútvonal Szentendre irányába. Néhány sarkokkal nyugatra, több kis utca és a Vörösvári utcza metszéspontjában rajzolódott ki a szabálytalan alakú Flórián tér, középpontjában a névadó szobrával.

A korabeli Óbudát a pestisjárványok mellett a tűzvészek is rendszeresen sújtották, ezért Gróf Zichy Miklós felkérte Bebo Károly szobrászmestert, hogy az újabb csapásokat megelőzendő fogadalmi szobrokat állítson. A tűzvészek ellen oltalmazó Szent Flórián- és a pestistől védelmező Borromei Szent Károly-szobrokat 1758-ban – akkor már csak Zichy özvegyének jelenlétében – avatták fel, amit később, az 1863-as komáromi, máig legsúlyosabb hazai földrengés után Néri Szent Fülöp alakjával is kiegészítettek, aki a földrengések elleni védelemre hivatott. A szoborcsoport eredetileg a Zichy-kastély előtt állhatott, majd 1819-ben került a korábban névtelen útkereszteződésbe, amelyet ezután a népnyelv Flórián térnek, a mögötte nyíló utcát pedig Fórián utcának kezdett hívni. A Flórián elnevezés az 1874-es térképen már hivatalosan is megjelenik. A 20. század elején a felélénkülő forgalmat egyre jobban zavarta a térség közepén álló szoborcsoport, amelyet vaskorláttal igyekeztek megvédeni. 1919-ben a szobrokat megrongálták, majd 1928-ban lebontották, a téren innentől már csak a névadó szobra maradt meg, igaz, az is áthelyezve. Új helyén azonban egyfajta népszerű találkozóhely, társadalmi középpont lett. A mulatni vágyók innen indulhattak el Óbuda kétszáznál is több vendéglőjének, kocsmájának, cukrászdájának egyikébe, de szintén itt vártak jobb sorsukra a munkát keresők, a „Flórián-huszárok". „Nem valami katonai alakulat volt. 1930 körül ott még állt a Szent Flórián szobra, azt ülték körül a munkanélküliek, várták, kell-e kiskocsit húzni a piacon. Némelyiknek szerencséje volt: jöttek a borbélyinasok, elvitték őket, hogy borotválni tanuljanak a képükön." – szemlélteti a tér életét egy visszaemlékező 1959-ben, a városrész teljes átalakulása idején. A Flórián szobor végül az Árpád híd építésekor, az ahhoz kapcsolódó területrendezéssel együtt került el a helyéről.

A Szentendre és a Pilis felől érkező főútvonalak találkozási pontjában élénk kereskedelmi élet alakult ki, a szomszédos Tavasz utcában piac nyílt. A tér keleti oldalán dohánygyár létesült, majd a századfordulón két kétszintes üzletház is épült, amelyek látványosan kiemelkedtek akkor még igencsak szerény, földszintes házakkal tarkított környezetükből. Ezek egyikében működött a Fűszer Udvar, (később Gittinger György fűszer- és gyarmatárú kereskedése), vele szemben pedig a Weisz Áruháza, ami később Körtvélyessy áruház, de még inkább „Csemege-ház" néven vált közismertté. Az 1910-as évtized elején nyílt meg a Flórián Mozgó filmszínház, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal, egy időben Felszabadulás Mozi névvel, de egészen 2000-ig működött.

„Az óbudai Flórián tér fél évszázaddal ezelőtt még a fővárosba olvasztott kisváros egyik tere, macskaköves úttesttel, zötyögő kocsikkal és mindenekelőtt a tér hangulatát meghatározó földszintes házakkal a környéken. Talán csak a villamos utalt valamikor arra, hogy ez a kisvárosi tér Budapesthez tartozik." – írta Kubinczky 1985-ben, a teret ért legjelentősebb változások befejezésekor.

Noha az Óbudát és a Flórián tér környékét ért erőteljes urbanisztikai változások csak az 1950-es évektől indultak el, az első tereprendezések már 1939-ben, az Árpád híd kezdődő, majd egy időre leálló építkezésével együtt megtörténtek. Az 1944-ben készült légifelvételen, a Dunába elhelyezett pillérek mellett az is jól kivehető, hogy a parttól a Flórián térig már megtörtént az új útvonal kijelölése, megkezdődtek az épületbontások. 1941-ben a beépítésre és korszerűsítésre írtak ki pályázatot, amelyre Olgyay Viktor és Olgyay Aladár nagyszabású tervet nyújtott be.

Az 1950-re elkészült dunai átkelő gyökeresen megváltoztatta a korábbi kisvárosi hangulatú térség életét, a közvetlen pesti kapcsolat megteremtésével közlekedési és kereskedelmi szerepe jelentősen megnőtt. A téren ugyan már 1907-ben megjelent a villamosközlekedés, a 33-as vonal megérkezésével, a pesti útvonal megteremtésével új irányok nyíltak meg. A Flórián tér körforgalommal osztotta szét a hídról érkezőket Szentendre, a Pilis vagy Újlak irányába. Az egyre élénkülő forgalom és a növekvő lakosságszám azonban állandó problémát jelentett, ezért az 1960-as években a „kisvárosi hangulatú" óbudai központ szanálásába kezdtek. 1969 és 1975 között épült fel a mai panelházas lakótelep, elsőként a Szentendrei út és Kórház utca sarkán álló tömbbel. 1970-ben költözhettek be a lakók a Faluházként is elhíresült, a városképet is markánsan meghatározó Szőlő utcai szalagházba, az ország legnagyobb lakótömbjébe, amelynek történetét Torma Tamás mutatta be az Építészfórumon. A lakótelep átadására készült el a korábbi „Csemege-ház" helyén Törőcsik Sándor, a LAKÓTERV építészének tervei alapján a Flórián Áruház, amelyet akkoriban az ország első bevásárlóközpontjaként aposztrofáltak. Ugyanakkor nem készült el az a tervezett lakótelepi központot, amely a tervek szerint három 20-30 emelet magas toronyházból, kultúrházból, tanácsházból állt volna, a Vörösvári út felett átvezető gyalogos felüljáróval és további hatalmas, piramisszerű lakótömbökkel. Az így szabadon maradt területet autóparkoló és park foglalja el.

Az építkezésekkel egy időben a korábban félbemaradt ásatások is új lendületet vettek. Még az 1960-as években kerültek napvilágra a fürdő keleti zárófala, egy 13 méter átmérőjű exedra, valamint több helyiség. Később az áruház alapozási munkálatainál kiderült, hogy a fürdő a Szentendrei út nyugati oldalán is folytatódik, egészen az áruház vonaláig.

A forgalom és a városrész növekedésével lépést tartva az 1980-as években megvalósult az Árpád híd kiszélesítése a mai kétszer három forgalmi sávosra, középen az újra megjelenő villamosvágányokkal – előzőleg a téren átfutó 11-es és 33-as viszonylat közlekedése 1981-ben megszűnt. A Flórián téren két különálló kétsávos felüljáró épült az Árpád híd és a Szentendrei út között közvetlen összeköttetést teremtve. A térbe való újabb beavatkozás egyben esélyt adott a régészek számára, hogy folytassák a római romok feltárását, de a beépített terület nem tette lehetővé összefüggő terület kibontását. Az ásatás 1981-ben a hídépítési munkálatok megkezdésével indulhatott el ismét és 1984-ben ért véget, amikorra a fürdő számos helyiségét sikerült feltárni, igen jelentős leletegyüttest megmenteni, konzerválni. A közlekedési csomópont alatt komplex aluljárórendszert alakítottak ki, amely nagyban figyelembe vette a leletek elhelyezkedését, lényegében ezek mentén alakult ki a nyolc, rámpával ellátott – tehát már az 1980-as években akadálymentesített – lejárat. A részben nyitott aluljárórendszerben nyílt meg a régészeti leleteket mindenki számára bemutató Fürdőmúzeum, amelyet 1985-ben úgy adtak át üzemeltetésre, őrzésre a Budapesti Történeti Múzeum számára, hogy közben költségvetési forrást nem biztosítottak a fenntartásra.

A térnek az 1980-as években, a tervezőasztalon elképzelt teljes beépítése végül elmaradt, így „kényszerből" hatalmas zöldfelületet kapott, és megvolt a lehetőség arra, hogy a használói organikusan lakják be. Igaz, a korabeli Fővárosi Kertészeti Vállalat próbált némi többletet belevinni a térségbe, építettek görkorcsolya- és kerékpárpályát, amelyeken azonban hamar fogott az idő vasfoga. Igen egyszerű eszközökkel kialakított játszótér is várta a Faluházban élő – nem beszélve a környező épületekből érkező – gyerekeket, akik az aluljáró melletti lankákat szánkópályának is használhatták. A zöldterületen a nyári időszakban egy ideig még ideiglenes vurstlit is felállítottak, körhintával, dodzsemmel. A parkban 1996-ban leplezték le a közlekedési balesetben elhunytak emlékművét, Mihály Gábor alkotását. 2012-ban a térre visszakerült a korábban a Kiscelli Múzeumban őrzött Szent Flórián szoborcsoport és a fogadalmi oltár. A főalakokat sikerült restaurálni, de Borromei Szent Károly szobra annyira rossz állapotban volt, hogy újra kellett faragni.

A Flórián Üzletház a maga módján sikeresen túlélte a rendszerváltás viharait és a piaci struktúraváltást, 2012-ben felújították és mind a mai napig működik. A Faluháznak nevezett, 800-nál is több lakásában mintegy 3000 lakost befogadó, 15 lépcsőházas hatalmas szalagházat, amelyet eredetileg 40-50 éves időtartamra terveztek a 2000-es években, Európai Uniós forrásokból felújították és energiahatékonyan korszerűsítették, ekkor kapta a ma is látható, a zöld árnyalataival játszó homlokzati festését. Az előtte elterülő park sorsa, megújulásának terve azonban állandóan terítéken van, legutóbb a lakosság bevonásával közösségi tervezés keretében próbálták annak jövőbeni funkcióját meghatározni, kialakítani.

A Flórián tér mára a szellős térségével, római emlékeivel egyfajta szokatlan térképződményként megmarat masszív közleskedési rendszernek és óbudai alközpontnak. Noha több, mint a Kubinszky Mihály említette múzeummal megspékelt közlekedési csomópont, hagyományos értelemben nehéz urbánus agoraként tekinteni rá. Több ideiglenesnek szánt eleme idővel megszilárdult, ugyanakkor fél évszázada folyamatosan keresi a téralkotás lehetőségeit.

Bán Dávid

Forrás:
Budapest, 1984. (22. évfolyam, 10. szám)
Holló Szilvia Andrea: Budapest régi térképeken 1686-1896. Officina Nova, Budapest, 1994
Műemlékvédelem, 1993 (37. évfolyam, 1. szám)
Városépítés, 1985 (21. évfolyam, 3. szám)
https://mut-mutato.blog.hu/2013/03/25/az_obudai_florian_ter_es_a_kutyasetaltato_park_tortenete
https://pestbuda.hu/cikk/20220718_a_magyar_regeszet_bolcsoje_mult_es_jovo_talalkozasa_az_obudai_florian_teren

Szerk.: Winkler Márk

Az írás megjelenését az Építészfórumon a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.