Beszélgetés Szász Lászlóval, a Stúdió 100 vezetőjével

- Irodánkat - mely 1997-ben vált ki a MATERV-ből, feleségemmel, Hajnády Erzsébettel alapítottunk. Nem kellett nulláról kezdenünk, a meglévő ügyeinket, kapcsolatainkat vittük tovább. Jelenlegi tizenkét fős létszámunkkal közepes irodának számítunk, az alulról építkező stúdiók között viszont inkább a nagyobbak közé tartozunk. Jelenlegi helyünkön már nem tudunk több embert leültetni, munkacsúcsok idején bedolgozókat alkalmazunk. Reményeink szerint még az idén megkezdődik annak az irodaháznak az építése, ahol több helyünk lesz, és további bővülésre nyílik lehetőségünk. Igazából nem célunk a nagy létszám, pillanatnyilag úgy gondoljuk, hogy tizenöt fő körül lenne a jelenlegi szervezettel ideálisan működtethető az iroda.

- Mik voltak a sikeresen induló iroda eddigi legfontosabb eredményei?

- Nehéz meghatározni, hogy mit tartunk legfontosabbnak eredményeink közül, hiszen minden munkában vannak olyan feladatok, amelyek kihívást jelentenek. Megalakulásunk óta külföldi megrendelőknek dolgozunk - természetesen Magyarországon épülő projektekről van szó -, de megrendelőink szinte kizárólag angol nyelvterületről származnak. Profilunkhoz hozzátartozik, hogy idegen nyelveken tárgyalunk és kétnyelvű dokumentációkat készítünk, ami nemcsak az építészet területén, de a szaktervezői vonalon is igény.

A csapat a törökbálinti Glaxo-épület tervezésére rázódott össze. Ez a munka indította el azt a folyamatot, ami után a megrendelők egymásnak ajánlottak bennünket, így egyre jobb referenciákkal és háttérrel tudtunk a tervezési piacon megjelenni.

- Készteti-e valami másféle irányításra, viselkedésmódra az irodát az a tény, hogy sok külföldi megbízója van?

- Ez a fajta együttműködés egy bizonyos habitust is igényel, melynek lényege a folyamatos kompromisszum keresés. Sok esetben nem kis diplomáciai érzék szükséges a felmerülő konfliktusok megoldásához. Vannak persze helyzetek, amelyekből vesztesen kerülünk ki. Az elkészült házra nem lehet kitenni egy cédulát, hogy "én ezt nem így akartam, rám kényszerítették", - a végeredményt vállalni kell. Ha kudarc, akkor meg kell próbálni a következő alkalommal jobban csinálni. A körülmények nem mentenek fel a felelősség alól, - az épület akár több száz évig is állhat, - nem lehet másra mutogatni, mindig a végeredménnyel kell elszámolni.

A megrendelővel való együttműködés zökkenőire példa lehet a lágymányosi Info-Parkban lévő IBM bérirodaház, ahol főleg a belső térkialakítással kapcsolatban adódott néhány olyan konfliktus, ami részben a szűk beruházási keretből, részben a megrendelői ízlés másságából eredően nem egészen a mi elképzelésünk szerint valósult meg. Említhetném a TESCO-val való elég rég óta tartó munkakapcsolatunkat is, ahol folyamatosan adódnak olyan helyzetek, amikor elsősorban építészeti kérdésekben konfliktusok sora adódik. Mivel másokkal könnyebben boldogulnak, a típus-áruházak tervezésére már ritkábban kérik fel irodánkat, de ha valahol egyedi feladat adódik, általában mi kerülünk előtérbe. Anyagilag természetesen nem ráfizetéses ez a tevékenység sem, de ha van egyéb feladat, akkor azt szívesebben csináljuk.

Sajnos harmonikus viszony az üzleti siker és minőség között ritkán alakul ki, erre talán a Glaxo beruházás volt pozitív példa. Üzleti szempontból elsődleges, hogy az iroda folyamatosan működjön, akik itt dolgoznak, találjanak örömet a munkában, de anyagilag is megtalálják a számításukat. Munkát visszautasítani, vagy menet közben kiszállni egy feladatból nem nagyon ildomos csak azért, mert nem jött létre harmonikus együttműködés a megrendelővel. Ennek rossz üzenete lenne, ezeket a feladatokat is végig kell vinni, de a következtetéseket le kell vonni.

- Mostanában igen sok külföldi beruházó van jelen
Magyarországon, más építész irodák is rendszeresen dolgoznak velük. Mi a véleményük az általános helyzettel kapcsolatban?

- A magyarországi külföldi befektetések nagy részét magyarok tervezik. Ennek nagyon egyszerű oka van, Magyarországon a tervezési díjak olyan szinten vannak, amivel nem versenyképesek a külföldi irodák. A külföldi befektetők nagy része alkalmaz saját országbeli építészt, aki valamilyen szintig részt vesz a tervezési tevékenységben, és akivel ki kell alakítani egyfajta munkaviszonyt. Az angolszász területről érkező befektetők jobban megbíznak a hazai tervezőkben, mint a német, osztrák befektetők, akiket mi szerencsére csak hallomásból ismerünk. Meg kell értenünk azonban , hogy mivel a tervezés bizalmi kérdés, milliárdos beruházásokról van szó, tehát ismeretlenül vagy megfelelő háttér nélkül nem bízhatják teljesen rá magukat egy addig számukra ismeretlen magyar építészre, mindenféleképpen szükségét érzik egyfajta kontrollnak. Az viszont mindig az adott helyzetben dől el, hogy milyen szintig használják ezt: tényleg csak kontrollnak vagy tevőleges résztvevőnek gondolják a saját emberüket.

A magyar tervező így sem teljesen kiszolgáltatott, mert az engedélyeztetés- és a hatósági ügyintézési folyamatban, a tenderterv és a kiviteli terv készítés során, - amelyek nagyfokú helyi ismeretet és tapasztalatot igényelnek - pótolhatatlan.

A magyar építész az uniós csatlakozás után is versenyképes lesz, de megitélésem szerint csak azok maradnak helyzetben, akiknek már vannak nemzetközi kapcsolataik, szövetségeket építettek ki külföldi irodákkal. Azoknak, akik eddig is a nemzetközi megrendelői piacon mozogtak, talán még jobb lesz a helyzetük, azoknak, akik nem tudtak ebbe a körbe belépni, érzésem szerint még nehezebb.

- Tudnának-e ötletet adni más, újonnan alakuló irodáknak, akik most szeretnék megvetni lábukat a piacon?

- Nincs általános érvényű recept arra, hogy lehet kiépíteni ezeket a kapcsolatokat, hogy lehet betörni erre a piacra. Leinkább azt mondanám, hogy kitartó, kemény munka, és egy adag szerencse kell hozzá. Abban biztos vagyok, hogy hagyományos hirdetések útján ez nem működik. Én még nem hallottam olyan esetről, hogy bárki a szakmában hirdetés útján talált volna megrendelőt. Ez annyira bizalmi kérdés, hogyha valakit nem ajánlanak, vagy nem hívják fel rá a figyelmet, nem jelenik meg olyan információs közegben, ahol sok minden lekérdezhető róla, akkor nem tud belépni ebbe a körbe. Az internetes kiadványoknak, -szemben a hagyományos reklámmal, - van, vagy lehet jelentőségük; fontos, hogy az irodák közzétegyék legyűjthető, megnézhető referenciáikat egy olyan helyen, ami könnyen elérhető. A nemzetközi cégekre egyre inkább jellemző, hogy a hálón indulnak el, ha tanácstalanok.

Egyáltalán nem hátrány egy építészirodának, ha munkáival kapcsolatos hírek nyilvánosságot kapnak, mint ahogy ez mindennek jót tesz, ami a piacon mozog. Persze az a kérdés, hogy kikhez jut el az információ. A legfontosabb, hogy a megépült és jól sikerült épületek kapcsán beszéljenek az építészről, illetve az irodáról.

- Tudnának-e említeni olyasmit, ami különösen rosszul érinti a szakma helyzetét napjainkban?

- Hogy mi rontja az építész közérzetét manapság? Az, amikor egy-egy közberuházással kapcsolatban a hatalom és a politika diktátuma ellen nem tud mit lépni, tehetetlennek érzi magát - lásd Nemzeti Színház.

Ha nem is ennyire sommás, de legalábbis felemás érzésünk alakult ki a Kortárs Magyar Művészeti Múzeum pályázata kapcsán. Egyfelől nagy megtiszteltetés és kifejezetten jó érzés, hogy a hét meghívott építész illusztris társaságában részt vehettünk ezen a pályázaton. A napi robot, a folyamatosan élesben menő küzdelem, a határidős munkák hajtása mellett nagyon jó egy kicsit szabadabban gondolkodni, olyan feladaton, ami talán minden építész számára vonzó. Az eredménye ebből a szempontból szinte mindegy is, már a részvételnek is van egy sor előnye. Viszont az, hogy a döntés nem nyilvános, hogy nem volt indoklás, miért volt eredménytelen munkánk, az, hogy egy ilyen horderejű kérdést megint botrányszag leng körül, nem örömteli. A Reimholz Péterrel éppen az Építészfórum-ban publikált kitűnő interjú híven tükrözi a pályázat után kialakult helyzetet, ami viszont rossz érzéssel tölti el az embert, nemcsak a saját munkája, hanem a közélet helyzete miatt is. És amiatt is, hogy a Kamara aktív vezetői magas szinten érintettek a dologban, ami megint csak azt mutatja, hogy lenne még a saját házunk táján is tisztáznivaló.

Egy internetes építészeti oldal éppen abban kaphatna nagyobb szerepet, hogy lehetővé tenné a közélettel kapcsolatos szakmai hírek gyors és naprakész követését. Bár mindez nem volna elég ahhoz, hogy megváltoztassa például a pályázatok körül kialakult gyakorlatot, de az, hogy gyors és fésületlen reakciókra, véleménynyilvánításra ad módot, feltétlenül jó dolog.

Úgy érzem, nekünk - és itt most elsősorban magamra és társamra, Hajnády Erzsébetre gondolok - szakmai szempontjából az utóbbi években nem volt okunk panaszra, a esetek többségében az élet napos oldalán álltunk, ráadásul szakmai díjakat, elismeréseket kaptunk. Sikerült nagyon tehetséges, szorgalmas munkatársakat találni, akik egyre több feladatot oldanak meg önállóan, az irodában nagyon jó a hangulat. Most szerencsére konjunktúra van, aki egy kicsit is tud lavírozni a piacon, annak van munkája. De hogy ez meddig tart, és még inkább, az EU csatlakozás után hogy fog alakulni, nehéz lenne megjósolni.

- Köszönjük a beszélgetést!