A Belváros sokat látott városkapuja: a Kálvin tér története

A Kálvin tér sosem volt csendes. A nyüzsgő vásártéren ezerszámra fordultak meg a megrakott szekerek, később pompás bérpalotái között szüntelen csilingeltek a villamosok. Évtizedekig viselte magán a háború pusztító nyomait, de az élet akkor sem állt meg rajta. Mára a felszín alatti tereket is meghódította. Bán Dávid írása.

A Korona Szálló nemcsak a nyugati jellegű idegenforgalmi fejlesztések egyik zászlóshajója, egyfajta szimbóluma lett, hanem a korábbi bő négy évtizedben csonkán maradt Kálvin tér metamorfózisának kezdetét is jelentette. Hiszen a főváros egyik legfontosabb terének összképét hosszú évtizedeken keresztül a kopár, majd idővel hirdetésekkel színesedő tűzfalak határozták meg, alkottak ideiglenes térfalakat.

A mai Kálvin tér évszázadokon keresztül valódi városkapu szerepet töltött be, egyike volt Pest leginkább nyüzsgő térségének. Hangsúlyos pozícióját és szerepét leginkább a városfalnak és az azon elhelyezett kapunak, valamint a körülötte kialakult kereskedelemnek köszönhette. A mostani Március15. tér helyén feltárt erőd, a Contra Aquincum a budai oldal római településeinek védelmét szolgálta, egyúttal fontos átkelőhelyet jelölt ki a Dunán, amely szerepe a római birodalom bukása után is megmaradt.

A térség 11-12. században is révátkelőhelyként szolgált, ami megával hozta a kereskedelmi funkciók megerősödését, a vásárközpontok kialakulását. A területet már az Árpád-korban is fallal védhették, ami azonban nem birkózott meg az 1241-es tatárjárással. A 15. században azonban ismét virágzott a kereskedelem, a város mérete és lakóinak száma folyamatosan nőtt. A század végén megerősödő török fenyegetésnek elleni védekezésül, Mátyás király rendeletére, olasz építőmesterek segítségével fogtak bele egy újabb, a korábbihoz képest lényegesen nagyobb területet körbeölelő városfal építésébe. A török seregek ugyan ennek a rendszernek a védelmi funkcióját is kikezdték, de újjáépítve, megerősítve nagyban meghatározta a falon belüli város fejlődését a következő két évszázadban – minderről részletesen szóltunk a Deák teret bemutató írásunkban.

A 16. században kialakított, több bástyával ellátott városfalon való átjutást három fő kapu szolgálta: északon a Váci-, keleten a Hatvani-, délkeleten pedig a Kecskeméti kapu; a 18. században azonban ez az építményrendszer egyre jobban útját állta a városfejlődésnek. Az 1720-as évektől kezdve megindult a falakon kívüli részek beépülése, eleinte ugyan csak néhány, a falra kívülről tapadó házacskával, de pár évtizeddel később már egyre több és komolyabb épülettel. Ezek részben a városfal két oldalán, részben a Kecskeméti kapu előteréből a különböző mezőgazdasági területek felé tartó országutak mentén épültek, kirajzolva a mostani utcák előképét. A kőbányai szőlők, azon túl pedig az Alföld felé tartó útvonal lett a mai Baross utca, a Kiskunság gyümölcsösei és szántói irányába induló útból jött létre az Üllői út, de már láthatóak volt a mostani Ráday és Reviczky utca vonalai is.

A kapu elé futottak be az Alföldről érkező, főleg terményekkel megrakott szekerek, ide hajtották fel a parasztok a jószágaikat, és ezáltal itt indult be a kereskedés; állandó vásártér alakult ki a város határában. Pest városa 1734-ben kezdte el a kültelkeken lévő épületek telekkönyvi nyilvántartását és ezek alapján már be lehetett azonosítani a mai tér első építményeit, amelyek alapvetően mind a kereskedelemhez kötődtek.

Ekkor létesülhetett a később Két Oroszlán (Zwei Löven) néven ismertté vált fogadó épülete, amely a téren álló házak legrégebbike. A fogadó megnyitásának időpontjáról nem áll rendelkezésre pontos adat, de a ház feltételezhetően már az 1740-as évektől kezdve folyamatosan szolgálta a vendéglátást – egymásnak adták a kilincset a vendéglős családok a Ráday és az Oroszlán (ma Török Pál) utca sarkán. Az épületet azonban két alkalommal, az 1739-es pestis- és az 1831-es kolerajárvány idején karanténházzá nyilvánították: a Pest városába érkezőket itt vetették szigorú vizsgálatok alá és várakoztatták akár napokig, hogy a járványt ne terjesszék a falakon belülre – igaz, a második karantén idején a türelmetlen vendégek már szó szerint fellázadtak a vegzatúra ellen.

Időközben a környező vidék rohamos fejlődésnek indult, sorra épültek ki a mostani Ferencváros utcái, házai, és közöttük a fogadó épülete kezdett eltörpülni, korszerűtlenné válni. Ezért akkori tulajdonosa, 1816-ban Zitterbarth Mátyás építésszel teljesen átépíttette, kibővíttette, s a ház ekkor nyerte el ma ismert megjelenését.

A kereskedőváros felemelkedése együtt járt a Kecskeméti kapu előterében kialakult vásártér szerepének erősödésével is. Évente négyszer rendeztek kéthétig tartó nagyvásárokat, amelyeken akár 13-14.000 szekér is megfordult, illetve rendszeresek voltak a ló-, sertés-, birka- és marhavásárok.

A 18. század folyamán kezdődött el a tér egyértelmű fejlődése, amelyet Ketschkemeterplatz (Kecskeméti tér) néven, majd nem sokkal később Heul- und Borstenviehhändler Platz (Széna- és disznókereskedők tere) néven említettek. Mivel tűzvédelmi okokból a városfalon belül nem lehetett az állatok takarmányául szolgáló szénát tárolni, ezért a város a kapu mellett jelölt ki tárolóhelyet, ahol kazalba halmozták a szénát. Ezt a tér elnevezése is követte: Heumarkt (Széna piac), 1866-tól pedig Heuplatz (Széna tér) lett.

A tér sokszög formája azonban a 18. század végéig még szabályozatlan maradt. Ebben változást a városfal és a Kecskeméti kapu 1794-ben történt lebontása hozott. Az 1808-ban alapított, József nádor vezette Szépítő Bizottmány elkezdte a korábbi külterületek kiszabályozását, utak, parkok, sétányok, intézmények helyének kijelölését, a városfal teljes elbontásával pedig az impozáns kiskörút kialakítását. Továbbá megindult az elegáns palotanegyed kiépítése, 1815-ben pedig a tér rendezési tervét is kidolgozták.

Egy évvel később kezdték építeni a tér legmeghatározóbb épületét, a klasszicista kiképzésű református templomot. A Hild Vince tervei alapján épült templom 1830-ra készült el, igaz, akkor még nem nyerte el végleges, ma ismert képét. Az 1838-as árvíz – amely a környék házaiban súlyos, végzetes károkat tett –, az új templomot sem kímélte, de a helyreállítási munkák hamar megtörténtek, Hild József pedig több ponton kiegészítéseket is végzett rajta: kívülre timpanonnal ellátott előcsarnokot, belülre karzatot épített. Az épület végül az 1859-ben helyére került toronysisakkal vált teljessé.

A környéket sújtó árvíz után a Duna felőli területek feltöltésébe, a partok megerősítésébe kezdtek, ezzel együtt pedig új lendületet vett a városfejlesztés, a teret környező utcák és épületek kialakítása. Az északi oldal meghatározó városképi eleme, a tíz éves építkezéssel 1847-re elkészült Nemzeti Múzeum Pollack Mihály-féle épülete lett. A tér ugyanebben az évben vette fel a francia származású svájci reformátor Jean Calvin nevét, amelyet 1953-tól használunk a jelenlegi írásmóddal.

A Pesti Közúti Vaspálya Társaság 1866-ban építette ki a tér és Újpest közötti lóvasút pályáját, amelyet nem sokkal később a Duna irányába az Mészáros utcán, azaz a későbbi Vámház körút vonalán bővítettek. Az 1880-as években az Egyetem tértől már villamosvonal indult a Kálvin téren keresztül a Stáció (mai Baross) utca irányában az Orczy térig. A teret a századfordulóra annyi villamosvonal keresztezte, hogy a népnyelv a „Sín tér" elnevezést ragasztotta rá.

A közlekedés fontosságával és a polgárosodás lendületes megindulásával a térről a maradék piaci funkciót is száműzték, a szénavásár Budára került át, a teret pedig gránitkockákkal kövezték ki. Középre pompás díszkút került, az Ybl Miklós tervezte Danubius-kút, a Dunát, Tiszát, Drávát és Szávát jelképező alakokkal. A Középítményi Bizottmány már régóta tervezte egy nagyszabású díszkút felállítását a szépülő és modernizálódó Pesten, amelynek helyét végül a látványosan és elegánsan fejlődő, ugyanakkor nyüzsgő csomóponttá is alakuló Kálvin téren jelölték ki. A hosszan tartó tervezési folyamatban, valamint a mű elkészítéséhez szükséges anyagi forrás előteremtésében aktív szerepet játszott az Pesti Hazai Első Takarékpénztár.

Az 1873-ban felállított díszkút Budapest ostromakor megsérült, majd restaurálva már az Erzsébet térre került át. Ybl-nek nem ez az első munkája a téren, hiszen ő tervezte a Takarékpénztár elegáns bérpalotáját is, amelybe elkészülte után, 1874-ben családjával együtt maga is beköltözött, és egészen haláláig itt élt. A századfordulóra az összes térfal kialakult: elkészült „a tehetős Geist család bérháza és egy másik kétszintes bérház, majd a tér további házai: a Magyar-Hollandi Biztosító Rt. épülete, a Gazdák Biztosító Szövetkezetének székháza, s végül a Pintér família Kecskeméti utca másik sarkán álló bérháza". (Csontó, 2014)

A tér közepén kialakított pavilonszerű épületben 1871-től működött a Bátorkának becézett Báthory kávéház. Decens, „családiasan egyszerű régi magyar kávéház" volt, szecessziós stukkókkal díszítve, külön szalonnal, ahol az urak rendszeresen kártyázhattak. 1910-ben a kávéházat felújították, a stukkókat leverték, de a kávéház helyett mintaárucsarnokot terveztek nyitni. „A Báthory sohasem volt afféle zenés, zajos pesti kávéház, minőket pompás és kevéssé pompás kiállításban százával látunk másfelé! Nem volt ez afféle üzletszerző, fiókbörze jellegű lármás hely sem. A Báthory régimódi kedves öreg uraknak volt pihenésre, elmélázgatásra igen alkalmatos helyek." – így búcsúztatta a kávéházat a Budapesti Hírlap 1910 augusztusában. A kereskedőház végül nem tudott megnyílni, helyette nyilvános illemhelyet rendeztek be az épületben.

Szintén ekkor új, nagyszabású épületek jelentek meg a téren. Az Üllői út és a Ráday utca által közrefogott telken, 1913-ban épült fel a Hültl Dezső tervezte Magyar Gazdák Biztosító Szövetkezetének épülete, egy korábbi Ybl-féle kétszintes lakóház helyén. Földszintjén divatüzlettel, hidegvizes gyógyintézettel, a pincében fürdővel, a felső szinten stukkókkal díszített bérlakásokkal, legfelül tetőterasszal, ahova a gyógyintézet páciensei külön lifttel juthattak fel nap- és légfürdőzni. A kevés épület egyike, amelyik később a második világháborút túlélte, majd 1996-ban az Aegon Biztosító felújította.

Vele szemben, a Kecskeméti utca déli sarkán állt a Pintér-bérpalota, amely szintén Hültl tervei alapján épült 1912-ben. „Hatemeletes, két emeletet átfogó csavart tetőszerkezetű ingatlan volt, földszintjén és első emeletén Stern József női ruha- és fehérneműboltja működött, egészen a háborúig." A háború során végzetesen megsérült, majd lebontották.

A Közmunkatanács a század elején a bérkocsi-állomás helyére parkot tervezett, de az elszaporodó villamosvonalak – az 1920-as években ekkor már hat vonal találkozott a Danubius-kút körül – lassan teljesen behálózták a teret. A konflisok ugyan eltűntek, de a helyüket átvették a taxik. A téren ekkoriban népkonyha is működött, így a jól felszerelt bérpalotákkal együtt a Kálvin tér az 1930-as évekre megtestesítette a modern nyüzsgő metropolisz sokoldalú képét, amelyet ugyanakkor – vagy épp ezért – akkoriban számos kritikával illettek. A városvezetés közben a maradék klasszicista bérház lebontásával még nagyobb szabású építkezéseket vizionált, a közlekedés fontossága miatt pedig a díszkút áthelyezését is kezdeményezte, valamint gyalogosaluljárót is tervezett.

A Kálvin tér szeretve-utált nagyvárosi miliőjének a második világháborús pusztítás vetett véget, amikor a tér házainak nagy része hatalmas károkat szenvedett. A lebombázott házakat eltakarították, és a tér összképét évtizedekre a tűzfalak rengetegje határozta meg. Ezeken eleinte vörös csillag, majd 1956-ban „Ruszkik haza" felirat, az 1980-as években pedig többé-kevésbé látványos festett hirdetések jelentek meg. Többek között itt készített Erdély Miklós avantgárd képzőművész a fénykép és kerámia ötvözetét kihasználó különleges technikával nagyméretű mozaik hirdetést Pataki Ágnes arcképével a Fabulon kozmetikai termékek számára 1982-ben.

A tér átalakulása csak lassan és először a felszín alatt kezdődött meg. 1976-ban készült el az észak–déli metró állomása és a hozzá kapcsolódó amőbaszerű aluljáró rendszer.  A metróvonal tervezésekor már felmerült az a gondolat, hogy a folyamatosan bővülő földalatti hálózat egyik fontos helyszíne a Kálvin tér legyen, ide tervezték a Móricz Zsigmond körtér felől érkező és az Újpalotai lakótelep felé tartó 4-es metró vonal belvárosi csatlakozását is.

Ez a kapcsolat, ha nem is teljesen az eredetileg elképzelt formában és időzítéssel, de végül 2014-ben megvalósult, viszont a korabeli tervek szerint a mai Semmelweis Klinikák alatt is jelentős átszállóhely alakult volna ki. Ide tervezték ugyanis a majdani 5-ös metróval való egyik kapcsolatot. Az 5-ös vonal terve néhány éve ismét előkerült, amikor elkezdték a csepeli és ráckevei HÉV-ek Kálvin térig tartó közös belvárosi szakaszának tervezési munkálatait, amellyel már egy háromszintű földalatti csomópont alakulhatna ki a tér alatt. A tervek jelenleg parkolópályára kerültek.

A felszín átalakulása, „építészeti befejezése" csak az 1990-es évektől kezdve valósult meg. A Csontos Csaba tervezte, 1990-re elkészült Korona Szálló a nyugati oldal összes foghíját egycsapásra beépítette. A számos kompromisszumot vállaló, két tömbből álló együttest, a Kecskeméti utca felett egy városkapu szerű passzázzsal kötötték össze. A 434 szobás, nyugati mintára megépült szálloda próbál illeszkedni környezetéhez, a szomszédos épületek tömegéhez és magasságához.

A szállodával szembeni oldal beépítésére a következő évtizedben számos terv született, végül 2000-ben kezdődött el a Baross utcai torkolat két oldalának kialakítása a Virág Csaba és Fehér Zoltán tervezte Kálvin Center és a Z. Halmágyi Judit jegyezte Kálvin Tower üveghomlokzatú, egymásra jól – sokak szerint a környezetre azonban kevésbé – reagáló tömbjeivel. Az építkezés és az átadás végül jó pár évet húzódott, mire 2007-ben a keleti térfal is teljesen beépült.

A tér legutolsó felszíni rendezése a 4-es metró építése kapcsán valósult meg, ekkor Skardelli György (KÖZTI) és Mohácsi Sándor (s73) tervezésével sikerült egy, a korábbinál lényegesen gyalogosbarátabb térséget kialakítani, amely jól kapcsolódott a Belváros Főutcája elnevezésű, V. kerületi programhoz. A közlekedés megszelídítésével és az egyes útvonalak megszüntetésével nyert tereken találkozópontok létesültek, amelynek központja a templom előtti térség lett a Búza Barna által megformált Kálvin János-szoborral.

A metrólejárat és a villamosmegálló fölé markáns, rovarpáncélszerű esővédő tetők kerültek. Az Építészfórumon is bemutatott utolsó metamorfózissal, majd a pár évvel később a Hetedik Műterem tervezésében a reformáció 500. évfordulójára megvalósult köztéri emlékművel a Kálvin tér elnyerte jelenlegi arculatát, s mára a kritikus hangok is lecsengeni látszanak. A tér, a maga előnyeivel és hátrányaival, akárcsak egy évszázaddal ezelőtt, ma is Pest egyik legnyüzsgőbb központja, találkozóhelye és közlekedési csomópontja.

Bán Dávid

Források:
Adatok a Belváros történetéhez 1. (Budapest, 1993)
Csontó Sándor: A Kálvin tér szerepe Pest városfejlődéstörténetében. Kortárs, 2014. július-december (58. évfolyam, 11. szám)
Historia, 4. évfolyam, 3-4. szám (1931)
Magyar Építőművészet, 1992 (83. évfolyam, 6. szám)
https://budapest100.hu/wp-content/uploads/2017/01/2013-anno_lezo-n_kalvin-ter.pdf
https://pestbuda.hu/cikk/20200226_gonczi_ambrus_duna_tisza_drava_szava_negy_folyonkat_jelkepeztek_a_danubius_kut_szobrai_a_kalvin_teren

Szerk.: Winkler Márk