Biztos tető

Zsilinszky Gyula, az FVM főtanácsosa értékelte a "Családi házak szükséghelyzetben felhasználható tervei" című tervpályázat március 12-én kihirdetett eredményét

Az elmúlt évek árvizeit, a sok rombolást, a nehéz helyzetbe került embereket látva 2000 szeptemberében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM), a Magyar Építészek Szövetsége, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara országos nyilvános tervpályázatot írt ki "Családi házak szükséghelyzetben felhasználható tervei" címmel. A bíráló bizottság egyik tagját, a pályázat szakmai titkárát, Zsilinszky Gyulát, az FVM főtanácsosát kértük meg, hogy értékelje a március 12-én kihirdetett eredményt.

 

- Sikeresnek mondható-e összességében a pályázat? A pályázók közül kiket lehet kiemelni?

- 32 pályázatot vettek ki. A sok éves átlag tapasztalatai szerint a kivett pályázatok egyharmada érkezik be, tehát körülbelül egy tucatra számítottunk, ehelyett azonban csak kilenc jutott el hozzánk. Azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a január 15-i határidő túl korai lehetett, hiszen ez azt jelenti, hogy már karácsonykor is dolgozni kellett volna. A rossz előérzet csak fokozódott, amikor részleteiben átnéztük a terveket. Rögtön látszik, hogy mennyire gyakorlottak a pályázók. Fiatalok, pályán kívüliek amatőr módon állnak hozzá. Ilyen szempontból ez a pályázat fele-fele. Volt, akiken látszott, hogy ezen a pályán régen vagy még nem szerepeltek, s voltak, akik viszonylag jó számítógépes technikával dolgoztak, bizonyos esetekben azonban a számítógéppel való küszködés a szellemi tartalom rovására ment. Összességében elég lesújtóak voltak a tapasztalatok.

Volt azonban egy minden tekintetben megfelelő és kiemelkedő pályamű, amely pontos helyzetismeretről tett tanúbizonyságot, hasznosítható ötletekkel komplex módon jó megoldást adott (1.500.000 Ft-os kiemelt díj: Laczó Zoltán, dr. Reischl Gábor, Krieger Orsolya).

S volt egy másik, szintén díjazott pályamű, amely nagy beleérzéssel, empátiával kezelte a kérdést - ha nem is érte el az előbbi szintjét - gyakorlatilag a pályázat szellemét megértette, és eszerint fogalmazta meg a válaszait. Ha nem is volt annyira frappáns és újszerű, mint az első, de összességében teljes értékű volt (900.000 Ft-os díj: Kertész Attila, Petri Zoltán).

A pályázati kiírásban rögzített összeggel, 300.000 Ft-tal pedig két pályaművet (Emődi-Kiss Tamás, illetve Usák Tibor) megvételben részesített a bizottság, a zsűri többségi álláspontja ugyanis az volt, hogy azokat a pályaműveket is vegyük meg, amelyek tartalmaznak hasznosítható ötleteket.

Nem állítjuk, hogy a kellő helyzetismeret megszerzéséhez vidéken kell lakni, de aki sosem mozdult ki a városból, nem tudja, hogy milyen problémák adódhatnak vidéken. A kiírásban benne volt, hogy nem a helyiségek zsugorításával kell a takarékosságot elérni, hanem normális, sőt még az átlagnál is nagyobb szobák kellenek, akármilyen családról is legyen szó. Sugalltuk, hogy inkább a felszereltséggel spóroljanak, mint a lakótérrel. Ezzel szemben a többség válaszfallal agyontaglalta a házakat, belső helyzetű fürdőszobákat, vécéket helyezett el, amit alapvetően a városi beépítéshez találtak ki, de ott sem vált be.

A kiemelt díjazású pályamű pozitívuma, hogy olyan módon indult ki alaptípusokból, s úgy fejlesztette azokat, hogy a bővítés során keletkező új épületrészek szerves kapcsolatban állnak az alapegységgel. A pályázati kiírásban három kidolgozandó épületvázlatot kértünk mind falura, mind városra: minimális költségű családi ház egyedül élőknek és idős házaspároknak, minimális költségű családi ház szegény sorsú nagycsaládoknak, illetve átlagos jövedelmű, egy-három gyerekes család lakóháza. A legkisebb ház bővítését sokan úgy képzelték el, hogy ahhoz szerkezeti vagy homlokzati falakat kell bontani, vagy a tető felét  el kell bontani. Az első helyen díjazott pályamű hosszirányú bővítést javasolt, mely gyakorlatilag nem jár bontással, tehát a legjobb, a legcélszerűbb megoldást adta.

- A pályázat alapján milyen tapasztalat fogalmazható meg általánosan?

- Úgy látjuk, hogy ezekre a tervekre nemcsak az árvizek miatt lesz szükség, hanem ha folytatódnak az önkormányzati szociális lakásépítések, akkor további hasonló pályázatokat írunk ki. Ezzel a hosszú távú célunk az, hogy megtermékenyítsük azt a gondolkodásmódot, ami jelenleg a pályázat tanulsága szerint is vagy hiányzik, vagy elavult, tisztelet a kivételnek. Nemcsak a falu és a hátrányos helyzet kapcsán, hanem általában az egész lakástervezésből kivonult a szellemi potenciál. Például a Világörökség területére tervezett, országos tervtanács elé került társasházaknál, apartmanházaknál sem értjük annak az okát, hogy olykor még Ybl-díjas építészek tervei is gyengék használati értéket, alaprajzi elrendezést, térelrendezést tekintve. A díjazott pályázók gyakorlatilag a szakma becsületét mentették meg! Látható, hogy azon kevesek, akik ma építkezni tudnak, általában elég jó anyagi helyzetűek. A tervezők odafigyelnek az ő igényeikre, mert ebben megélhetési lehetőséget látnak, tehát alkalmazkodnak, ugyanakkor pedig a szociális igényeknek hátat fordítanak. Úgy tűnik, hogy nincs elég gondolat, nincs elég szellem, nincs elég fantázia, nincs elég lelkesedés ezen a területen. A minisztériumnak a pályázatokat a kezdeti sikertelenség vagy félsiker ellenére folytatnia kell. Ha sokadszor sem fogunk eredményt elérni, akkor lehet, hogy abbahagyjuk, de az nemcsak a minisztériumnak lenne a kudarca, hanem az egész építész szakmának, s az egész értelmiségnek. A fejlett országokban mindenütt naprakész megoldások vannak a váratlanul felmerülő problémák gyors és megfelelő kezelésére, beleértve a reális lakásmegoldásokat is.

Nem árucikket akarunk csinálni a tervből. Ennek a tervpályázatnak az volt a célja, hogy egy második menetben ezekből néhány tervet dolgozzon ki az a sikeres pályázó, akit majd a minisztérium megbíz. Két-három további terv kidolgozásáról lenne szó, ezek azonban - és ez a lényeg - semmiképpen sem a régi ajánlott tervek utódai lennének, amiket boltokban lehetett kapni, s aztán valaki helyszínre alkalmazta azokat. Ezek az előzetes elképzelések szerint az építészkamarák adatbankjába kerülnének, hogy szökség esetén felhasználhatók legyenek.

Ha egy területet elönt az ár, az a kérdés, hogy hány ház dől össze. Mostanára kiderült, hogy a falusi lakásállomány túlnyomó része, tehát a régi vályogházak, melyek a századfordulón, a világháború előtt épültek, szerkezetileg teljesen megbízhatatlanok. Látszik rajtuk, hogy nem bírnak ki egy nagyobb bel- vagy árvizet. Eddig még járható volt, hogy az önkormányzat a hátrányos helyzetűeknek nem építtetett, hanem eladó, de eladhatatlan házakat vett meg. Nade, ha az eladó ház is összedől, akkor mi van? A tervgazdaság idején, az 1970-es szamosi árvíz során falvak dőltek össze. Az építeseket hitel formájában fizették vissza. Azóta sok minden megváltozott, de az államnak az a felelőssége nem szűnt meg, hogy megsegítse az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került embereket.

Az volt a célunk, hogy serkentsük az építészeket a gondolkozásra, gyorsan hasznosítható tervek szülessenek, hiszen kétszer ad, aki gyorsan ad. Amolyan kötelességtudat is vezérelt bennünket, mivel most, hogy pályázni lehet a szociális lakásépítésre, elképesztően hevenyészett tervekről hallunk, és kevés a remény arra, hogy a helyzet magától megváltozna. Az államnak serkentő, ösztönző politikát kell folytatnia ezen a téren is. Erre nekünk van meg a hatáskörünk.

A mostani árvizes helyzet magával hozta azt a problémát is, amely megoldása most kezd körvonalazódni, az eredményhirdetés után. A kiemelt díjban részesített pályázat egyik tervezőjét, dr. Reischl Gábor, Ybl-díjas építészt, az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar főigazgatóját kérdeztük arról, hogy felhasználhatóak lesznek-e már most a tervek?

- Az eredményhirdetés után beszélgettem Szaló Péter államtitkár úrral (FVM), és Kovács Imre főosztályvezetővel (FVM Építésügyi Hivatal) arról, hogy most hogyan tovább. A főiskola diákjaival, tanáraival dolgoztunk tavaly fent a Felső-Tisza vidéken, pont ebben a térségben. Felmértünk egyes falvakat, köztük például Tivadart. Ismerjük a polgármestereket, ismerjük ezt a térséget. Kölcsén a teleházban (minden kommunikációval ellátott épület, számítógépekkel, másológéppel, telefaxszal felszerelve) működik egy kht., ami az ottani térségfejlesztéssel foglalkozik, és annak a vezetője, Takács József szervezte tavaly a diákok munkáját.

A kritikus helyzet beállta óta is beszéltünk, és jelezték, hogy kell a segítség mindenképpen. Most leküldjük a háromfajta falusi tervnek az általunk anyagkimutatással kidolgozott részeit. Meg kell jegyeznem, hogy előbb a minisztérium engedélyét is be kell szereznünk, hiszen a tervpályázati szabályzat szerint valamennyi díjazott terv jelenleg a pályázatot kiíró tulajdona. A segélyakciók során tehát nagy szükség van pontos anyagkimutatásra, mivel minden segélyező attól retteg, hogy egy részét elviszik a segélynek, elherdálják, ellopják. Azt kértem, hogy a térség építési felügyelője nézze át a terveket. Ugyanis az lenne a legjobb, ha gyorsan referenciaházak épülhetnének. Gyorsan: nem csak azért, hogy legyen tető a fejük fölött, hanem hogy legyen példa arra, hogy a nyáron tömegben építendő házak milyenek legyenek. Javasoltuk, hogy először időseknek építsünk, ez a kisebb, gyorsabban kivitelezhető. Persze ugyanúgy fontos a nagycsalád, de mind a három háztípust azonos szisztémában kell építeni. Aki egyet megtanul, annak már gyerekjáték a többit megépíteni. Nagyon könnyű fűtést, vízvezetéket szerelni.

Tehát az építési előadó keres egy-két olyan helyet, ahova szerinte megépíthetnénk természetesen konkrét, bajbajutott embereknek ezeket a házakat. A tavaszi szünetben azok a hallgatók, akik vállalják, hogy lejönnek dolgozni, mentesülnek három napi óralátogatás alól, amit azért majd be kell pótolniuk. A szünet többi napjával együtt hat egész napot végig lehet ott dolgozni, ha minden rendesen elő van készítve. Én magam egy válogatott csapattal megyek, akik ott el tudják készíteni az engedélyezési terveket. Ez azt jelenti, hogy húsvétra az engedélyezési tervek készen lehetnek. Ha lesznek segélyakciók és pénz, akkor tudnánk csinálni párhuzamosan a többit, de azokat már nem csak mi. Azért is kell a referenciaház, hogy a környékbeli kollegák megtanulják, hogy hogyan kell ezeket megépíteni, mi átadjuk a terveket, s ők csinálják tovább.

- A gyors felépítés mit jelent?

- Az alapozáshoz egy hét kell, mert meg kell várni, hogy megkössön a beton. A falak fölhúzásával sem kell sok időt vesztegetni, ezt is megterveztük: ki van osztva téglára, nem kell téglát felezni. Egy jó kőműves a segédeivel majdnem egy hétvége alatt föl tudja ezt húzni. Mondjuk, hogy ez megint egy hét, s a tető, az ácsolat megint egy hét, akárcsak a tetőfedés. Közben tudnák szerelni a vízvezetéket, beépíteni a cserépkályhát. Különben majdnem az a legdrágább, de az biztos, hogy mindig meleget ad. Vakolni nem kell, mert biobetonból lesznek a falak, s az vakolatlanul se rossz, mellesleg jó hőszigetelő. Összességében szerintem két és fél hónap kell. A kezdet nehéz, meg a vége.

- Milyen házak lesznek ezek? Milyen problémák lehetnek?

- Mindenképpen szimmetrikus házat kell építeni, a pszichika miatt. Én nem vagyok annyira szimmetria párti, de ezeknek az embereknek holt biztos, hogy elegük van abból, hogy valami ferde, nem szimmetrikus. A lényeg, hogy van egy ilyen alapház, biztos tetővel. Mondhatnám azt is, hogy ez a szlogen: "minél előbb biztos tető". A kémény például középen van mindig, mindegyik tervben. Ez is biztonságot ad. A pénzt bele kell fektetni, mert ha jön egy ár, tudjuk, hogy mi miatt roggyan meg. Mi a biobetonból készítendő alapokat magasabbra tettük. Most néztem, hogy a jelenlegi ár átlagban nem érte volna el ezeket a házakat, de például Tarpa egy részén igen, ahol hirtelen szakadt át a gát. Olyan magasra azonban már nem tudjuk tenni.

A lomból nem szabad semmit fölépíteni. Az sok időt venne el, mert meg kellene nézni, hogy mi gombás, mi nem gombás stb. A cserép azonban sokszor használható. Ezért mi olyan tetőfedést csináltunk, hogy mindenfajta cserépre jó legyen. Amikor pedig megvan a fix ház, akkor télen, tavasszal, jövőre, a romból hozzá lehet építeni. Tudnak csinálni egy olyan tornácot, amit beüvegeznek, s akkor ott lesz egy kis meleg zug, ahova besüt a nap. A másik oldalra tudnak fáskamrát toldani vagy mást, ami védi északról. Ezt még elvileg vályogból is megépíthetik. Ha jön a következő árvíz, csak ezt viszi el, az alapház biztosan áll. Nem elég, hogy olcsón építhető legyen, hanem kell, hogy utána olcsón fenntartható is legyen, tehát a déli oldalról napcsapdát, az északi oldalról pedig plusz hőszigetelő zónát toldhatnak hozzá. Most ezt miből tudják megvalósítani, ha nem a bontott anyagból, hiszen nem kapnak újabb segélyt.

Az alapház sematikusságát így le lehet küzdeni, s mivel a bontott anyag már a szobán kívül van, nem számít, hogy nem olyan jó minőségű. Ugyanakkor minden ház egyediségét ez fogja adni, és így megidézhető az elvesztett ház kedvessége. Ezzel fokozatosan életszerűvé válik a dolog. Azt hiszem, ezekért is kaptunk első díjat.

Csordás Izabella