Bővítés több értelemben: Modern Magyar Képtár, Pécs

Az 1731-ben épített vármegyeháza több jelentős periódust és funkcióváltást is megélt, míg 1978-ban született a gondolat, hogy a Modern Magyar Képtárnak adjon helyet az épület. Pénz hiányában a bővítésre, felújításra csak az EKF évében, 2010-ben került sor. Az idősebb és ifjabb Kistelegdi István tervei alapján végzett rekonstrukció a fizikai bővítésen túl felvállalta a műemléki épületrészek bemutatását és a ház energiahatékony fejlesztését is, így adva hozzá többletértéket.

Történet

A pécsi történeti belváros műemlékileg védett területén helyezkedik el a karakteres középület – volt vármegyeháza –, amely maga is jelentős történelmi korral bíró, védett műemlék épület. Az eredetileg barokk stílusban alapított épület egyedi jelentőségén túlmenően nemzeti kulturális örökségünk jellegzetes értéke, valamint a világörökség, a pécsi történeti városmag kiemelkedő eleme. Az épületegyüttes történelmében három jelentős periódus különíthető el, az első a vármegyeháza alapítása és felépítése 1731-ben, ekkor először az alápincézett, háromszintes, manzárdtetős épület készült el barokk stílusban. A második építési ütemre viszonylag hosszú idő után került sor, az eklektika korában, 1886-ban adták át az épület bővítését nyugati irányban, hasonló háromszintes, barokkizáló homlokzattal, mint a törzsépület megjelenése volt. A harmadik jelentős építési periódus 1930-ban érkezett el, amikor is északi irányú bővítéssel megvalósult a közgyűlési terem együttese, amely építészeti megjelenésében harmonizál az eredeti barokk épülettel. Köztes időben, 1895-ben épült az udvari épület, amelynek a déli homlokzata védendő, barokkizáló eklektika, rokokó köntösben.

Az eredeti funkciót, a megyei közigazgatási célokat 1950-ig szolgálta az épület, majd Járási Tanácsként működött, illetve földhivatali funkciókat is betöltött a ’70-es évek végéig, ekkor a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága költözött a valamikori Vármegyeháza ódon falai közé. Tulajdonképpen ebben az időben, 1978-ban született a gondolat, hogy a Modern Magyar Képtárnak adjon helyet az épület, s így a múzeumi funkcióra történő váltás ötlete elindult a maga meglehetősen göröngyös útján. A következő két évtized a tervezés és reménykedés – úgymond aktív – várakozásában telt el, viszont a pénzügyi kondíció hiányosságai miatt nem sokat változott a helyzet az EKF évéig, 2010-ig.

A Janus Pannonius Múzeum huszadik századi gyűjteménye a magyar képzőművészet nemzetközileg számon tartott kincsestára. Festészeti, grafikai és szobrászati anyaga a magyar kultúrtörténet pótolhatatlan része. A korszak legjelentősebb vidéki kollekciója, melynek egyes fejezetei országos vonatkozásban is csak itt találhatók meg a maguk teljességében, összefüggéseiben. A 12 ezer darabos gyűjtemény több milliárdos érték. A modern magyar kultúra európai irányultságának dokumentálása mellett a nemzeti értékek egyetemes jellegét is bizonyítják a művek. Nem csak kortárs gyűjteményi anyagot, hanem a klasszikus avantgárd, valamint a 18-19. századi történeti festmény- és grafikai gyűjteményünk túlnyomó többségét is itt őrzik, többek között Munkácsy, Benczúr, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai, Gulácsy, Egry, Szőnyi valamint Victor Vasarely műveinek állandó kiállításon nem szereplő kollekcióját.

Megvalósulás

A tetőszerkezet-, héjalás- és a homlokzatfelújítási munkák 1999-ben, a rekonstrukció előszeleként elkészültek. A megvalósított beruházás célja az értékes műemlékegyüttes múzeumi és rendezvényi funkcionális hasznosítása. Térbeli megjelenítése a sokoldalúan hasznosítható tereivel, illetve a múzeumi fogadótér kiépítésével a multifuncionalitás és múzeumi funkciók optimális kialakításával áll összhangban.

A rekonstrukció és bővítések révén, az épület teljes kubaturájának hasznosításával az értékes barokk létesítmény külső és belső védettsége, bemutatása hosszútávon biztosítható. A bővítés-hozzáadás értéknövelő tényező, és mind belső, funkcionális, mind pedig külső, tömegbeli megjelenéseit illetően a múlt és a 20-21. századforduló szerves találkozása. A bővítés kettős célt szolgál, egyrészt a nagymennyiségű műtárgyállomány kulturált raktározási feltételeinek biztosítását (ezáltal az értékes barokk terek bemutathatóvá válnak a közönség számára, s nem raktárként funkcionálnak), másrészt a mennyiségi bővítés egyben minőségi is, gondoljunk csak az északi üvegtető alatti kiállítóterek, galériák áttetsző tereire. Az esztétikai értékbővüléseken túl, a funkcionális hasznosítással egyben hosszútávon védetté válik a 270 éves barokk műemlék épület.

A történeti épületegyüttes rekonstrukciója és az északi – udvari – bővítés megvalósulása révén különleges térbeli és funkcionális építmény született a Papnövelde utcában. A masszív barokk és eklektikus történeti épület szerencsésen és intenzíven kapcsolódik az acél-üveg bővítés áttetsző tömegéhez. Az „üvegház" a belső térben lehetőséget ad a nézőknek, hogy egyrészt a történeti épületrészeket felfedezzék, másrészt az üvegen keresztül a középkori városfal, a rokokó udvari homlokzat és a közgyűlési terem építészeti elemei érzékelhetővé, élvezhetővé válnak a látogatóközpont elegáns teréből is. A kapun áthaladva, a múzeum bejáratáig az üvegfalban tükröződő rokokó homlokzat kíséri, vezeti szemünket, majd megérkezvén az udvari intim térbe, a teljes üvegtömb feltárulkozik a látogató előtt, magába foglalva a környező történelmi közeget. A meglévő terek összenyitása, kapcsolata az új épületrésszel lehetőséget ad időszakos és állandó kiállítások rendezésére. A kiszolgáló funkciói révén korszerű, 21. századi múzeum született a Papnövelde utcában, méltó elemeként az EKF programnak és a Múzeum utcának.

Részletek

A meglévő kő-tégla vegyes falszerkezetek csak az új bővítés mentén kerülnek falsíkba rejtett vasbeton pillérekkel megerősítésre, s fogadják annak többletterheit. A boltozatok és fafödémek egyaránt vasbeton héj- és lemez-megerősítéssel készültek a történeti szárnyakon. A régi épületben utólagos padló és falszigetelésen biztosítják a talajnedvesség elleni védelmet.

Az új bővítés felmenő szerkezetei acél tartóvázon lévő acél szelemenekből állnak, amelyek az északi vasbeton falakra, illetve a meglévő eklektikus falakban rejtett vasbeton pillérekre támaszkodnak. Ezen acél keresztvázra kerül az üveg-acél, strukturált háromrétegű üvegezés, mint függőleges és ferde térlehatároló konstrukció. Az új üvegfelület hőszigetelt, fémlemez burkolatú „cezúra" közvetítésével csatlakozik a történeti épület zárt tömegéhez.

A belső felületképzések terén a meglévő épületben világos, tört fehér szín biztosítja a képzőművészeti alkotások visszafogott hátterét, csakúgy, mint a szürkészöld kőlap padlóburkolat. A bővítés felületein az üvegfal és tető dominál, valamint a látogatóközpont mobil „bútorai" jelennek meg meghatározó elemekként.

A létesítmény komfortját, függőleges mozgásait a beépített személy- és teherlift biztosítja a képtár szintjei között.

Energetikai aspektusok

Egy múzeum-képtár funkciójú épületnek nagyon szigorú hőtechnikai igényeket kell egész éves távlatban kielégítenie. Az épület egy normál és egy emelt szintű épületklíma-zónára lett tagolva, hogy a nemzetközi színvonalú kiállítási vándoranyagokat be tudja fogadni. Az épület alaphőterhét és -hőigényét egy alacsony hőmérsékletű, energiahatékony, felületi kondicionáló rendszerrel, mennyezethűtéssel és padlófűtéssel lehet hűteni, ill. fűteni. A csúcsterheléshez (nyáron kb. 24°, 55%) már konvencionális épületkondicionáló rendszer kerül bevetésre. Mindkét esetben biztosított a mesterséges szellőzés az előírásoknak megfelelően. A felületi fűtő-hűtő alaprendszer energiahatékonyságának a hagyományos megoldásokhoz képest páratlan, pozitív mellékhatása, hogy az épületbelső felületei kellemes hőmérsékletűek, mely nem csak a komfortérzet és a vitathatatlan egészségügyi előnyök szempontjából fontos. E rendszer működési elve alapján mindig vagy magasabb (tél) vagy alacsonyabb (nyár) felületi hőmérsékletet hoz létre, mint az adott beltéri levegő hőmérséklete.

Épületpszichológiai kutatások kimutatták, hogy a beltéri levegőnél magasabb vagy alacsonyabb felületi hőmérsékletek az emberekben mindig melegebb, ill. hidegebb szubjektív hőérzetet alakítanak ki, mint ami az épületbelsőben valóban uralkodó hőmérséklet, így sokkal takarékosabb és hatásosabb energiahasználat biztosított. Mivel a középületek hűtése köztudottan sokkal problematikusabb, és több, mint háromszor annyi energiaigénnyel rendelkezik, mint a fűtés, a múzeum megoldásában optimális megoldásnak tűnik a felületi termo-aktív rendszerek alkalmazása, ill. az üvegcsarnok északi tájolásának kihasználása.

Az új bővítmény-épületrész üvegfalának és tetőfelületének érdekessége a 3 rétegű „passzívház" üvegezés, U=….W/mK alacsony hőátbocsátási tényezővel (minimált hideglevegő-eséssel az üveghomlokzat belső felén) és szinte elhanyagolható hőveszteséggel. A meleg levegő befúvatással az üvegfelületek téli hőszigetelését optimálva, a téli és nyári hővédelem „megváltásával" nagymennyiségű fűtési, ill. hűtési energiát takaríthatunk meg – a téli transzmissziós energiaveszteség, továbbá a nyári hőteher drasztikusan csökken. Az üvegburok transzparens, neutrális „bőrként" inkább hangsúlyozza, felértékeli a barokk épület udvari homlokzatát, egyben egy energetikailag hatásos, hőszigetelő pufferzónaként védi az örökséget. Az északi tájolás esetünkben kifejezetten előnyös, a bejárati (2.em.) szint látogatói központjában a homlokzaton keresztül egész évben kiegyensúlyozott, diffúz természetes fényviszonyokat teremt a beltérben. A nagy üvegfelület okozta túlzott nyári felmelegedés veszélye a tájolásból és a légtechnikai rendszerből adódóan nem áll fenn, továbbá a direkt fénysugárzott tetőfelület szitanyomtatott, fehér reflektáló, fénytörő-árnyékoló mintázattal lett ellátva. A beeső direkt napsugárzás ezen a diffúzor árnyékolófelületen képes az épületbe bejutni. A világos üvegcsarnokban a megvilágítási elektromosenergia-megtakarítás jelentős.

Udvarrendezés

Az udvari bontások révén felszabaduló területekkel kiegészülő telken a parkolók kiépítése és az épületek megközelítései biztosíthatók az udvarrendezés során. A rekonstrukció során az udvarban már megtalálható anyagok megtartása, megújítása és bővítése kívánatos. A megvalósulás során az udvar északi oldalán kiszabadul a középkori történeti városfal. Fontos része az udvarrendezésnek a meglévő faállomány és zöldterületek védelme és megtartása, valamint kiegészítése-bővítése. A szilárd burkolatú felületeken a meglévő kiskockakő megújítása és bővítése készült el.