Búcsú a Néprajzitól

Volt, nincs. Bezárt, és ki tudja, mikor nyílik ki újból? A nagyközönség most léphetett utoljára a Hauszmann Alajos tervezte pompázatos Kossuth téri palotába. A műtárgycsomagolás ugyan elkezdődött, de a hányattatott sorsú gyűjtemény jövője most is bizonytalan. Utoljára jártunk a Néprajzi Múzeumban. Bán Dávid írása.

Megint elbúcsúztattunk egy múzeumot. Kisfiammal néhány éve szomorúan intettünk búcsút akkori kedvencének – apjától örökölte –, a Közlekedési Múzeumnak azzal, hogy mire újból megnyílik, ő már javában iskolás lesz. Ő már javában iskolás lett… Voltunk az Iparművészetiben is, ott már semmit nem mertem neki jövendölni. A hétvégén a Néprajziban jártunk, most utoljára. Legalábbis ebbe az épületbe nagy valószínűséggel most léphettünk utoljára. A nagyközönség elvesztette a csodás palotát. És hiányozni fog.

Mindig is tudtuk, hogy nem ennek épült, mindig is tudtuk, hogy múzeumnak alkalmatlan, a bírósági tárgyalókból nem lehet ideális kiállítótereket létrehozni. Mindig is tudtuk, hogy egyszer eljön majd ez a nap, mégis szomorúan ültünk az amúgy színes, karácsonyi kavalkádos záró hétvégén. Elismerem, hogy van bennem egy erőteljes szentimentális kötődés az épülethez. A recsegő parkettájú könyvtárhoz, a valaha szebb napokat látott, de a maga korában nagyon modernnek tűnő, forgó fényképrendező rendszerhez, a pincébe bezsúfolt elképesztő korabeli videótechikák és kisfilmek gyűjteményéhez, a titkos csigalépcsőkhöz és persze a monumentális aulához. Ahhoz, hogy bármilyen kiállítást jártunk végig, a végén mindig valamelyik szolgálati folyosón találtuk magunkat, ahonnan hatalmas hivatali ajtók nyíltak. Lehet mondani, hogy nem volt éppen ideális múzeumi tér, de megvolt a varázsa.

A Néprajzi Múzeum, noha a kontinens egyik legkorábban létrehozott és máig kiemelkedően magas színvonalú gyűjteményét hívatott őrizni és bemutatni, története nagy részében hányattatott sorsú intézmény volt. Alapítását 1872-re szokás tenni, amikor Xantus Jánost kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum Etnográfiai Osztályának őrévé. A hatalmas kutatómunkával összegyűjtött hazai népi tárgyi gyűjtemény nagy része az akkor – a kontinensen szintén az elsők között – alapított Iparművészeti Múzeumba került. A városligeti millenniumi világkiállításra több falusi házból néprajzi falut emeltek a látogatók nagy örömére. De a Néprajzi Osztály munkatársa volt Vikár Béla, Lajtha László, Bartók és Kodály is, akik világszínvonalú népzenei gyűjteményt vittek a még ekkor sem létező múzeum falai közé. 1929-ben a népligeti iskola épületébe, 30 átalakított osztályterembe költözhetett a gyűjtemény – ma a Pedagógiai Múzeumnak ad otthont.

A Néprajzi Múzeum formális önállóságát végül csak 1947-ben nyerte el és 1975-ben költözött a Kossuth tér 12-be, a Hauszmann Alajos tervezte, általa római barokk stílusúnak nevezett épületbe. Az 1896-ban átadott Igazságügyi Palota szépen ellensúlyozta az Országház burjánzó tömbjét. Az épület, akárcsak a Néprajzi Múzeum, szintén sokat látott, működött munkásmozgalmi intézetként, itt alapították meg a Magyar Nemzeti Galériát, majd ez lett az első "igazi" otthona a Néprajzinak.

Most azonban bezárt és ismét az igazságügy szolgálatába áll a Hauszmann-féle, ténylegesen messzi földön híres palota. Pompázatos fogadócsarnoka a nagyközönség számára ezután már csak emlék maradhat: Kocsis Zoltán itt vezényelte az újév beköszöntét ünneplő Himnuszt – emlékek –, utoljára pedig Rowan Atkinson Mr. Bean szerepéből kilépve, megkomolyodva itt játszotta Maigret felügyelő szerepét, de számos egyéb film, videóklip és tévéfelvétel örökítette meg a múzeum központi csarnokát.

A gyűjtemény, így a külső raktárak anyaga is a tervek szerint jövőre beköltözhet a Szabolcs Utcai Kórházból átépülő új raktárbázisba. Hogy a kiállításokkal és a közönséggel mi lesz? Nagy kérdés. Elfogadott terv már nem egy született. 2015-ben még úgy tudtuk, a francia Vallet de Martinis DIID architectes építi meg az új Néprajzit a Városligetben. Míg sokan húzták a szájukat, hogy kívülről egy monumentális doboz lesz az épület, addig a belső terétől a muzeológusok lelkesedtek, hiszen a tervezők velük végig konzultálva, az igényeik szerint alakították ki a különböző kiállító-, szolgáltató- és szolgálati tereket. Jelenleg a Ferencz Marcel és a Napur Architect Kft. jegyezte tervek alapján ígérnek új múzeumot, többszöri időpont módosítás után most már csak 2020-ra.

Ezek persze csak némi kincstári optimizmussal meghintett ígéretek, olyanok, amelyeket a hazai múzeumügyet figyelemmel kísérők erős szkepticizmussal kezelnek. Halkan teszem csak fel a költői kérdést: nem lehetett volna csak akkor elindítani a költözést, amikor már van hova? Lehet, hogy biztosabb, praktikusabb, netán költséghatékonyabb lett volna, és a különleges gyűjtemény érzékeny darabjai is talán eggyel kevesebbszer zötyögtek volna végig a városon. Nincs más hátra, csak várakozni és reménykedni, hogy a nem túl távoli jövőben valóban minőségi tereket kapjon a gyűjtemény és igazi élményt a látogató, és talán addig sem kopik ki a köztudatból, hogy volt valaha egy Néprajzi Múzeumunk.

Bán Dávid