"Budapestet egy várossá kell szervezni" - interjú Fernezelyi Gergellyel

A Palotanegyed és a Magdolnanegyed városrehabilitáció és a Teleki tér apropóján ültünk le beszélgetni Fernezelyi Gergellyel a VIII. kerület főépítészével. Ő azonban ennél sokkal többről mesélt. Arról, hogy mit kellene fővárosi szinten újra átgondolni a fejlesztéspolitikában. Bardóczi Sándor riportja.

Építészfórum: Mikortól vagy a VIII. kerületben főépítész?

Fernezelyi Gergely: Nagyjából négy éve.

ÉF: Mondhatjuk akkor, hogy a VIII. kerületben korábban elindult Palotanegyed és Magdolnanegyed szociális városrehabilitációkba menet közben csöppentél bele?

FG: A Józsefvárosban nagyon régen folyik egy nagyon komoly szakmai munka és ennyiből nekem nagyon szerencsés helyzetem van. Alföldi Gyuri a szociális városrehabilitáció területén egy nemzetközi szinten is elismert szakmai munkát végez. Amikor én odakerültem, az önkormányzati elképzelés az volt, hogy a hivatali rendszer szervezeti keretein belül kell kialakítani egy olyan struktúrát, amelyik ezt a feladatot részben átveszi és folytatja. Ez a struktúra azóta már létre is jött, a Magdolnanegyed III pályázat jelentős részét már a Főépítészi és Városfejlesztési ügyosztály munkatársai készítették elő.

ÉF: Hogyan lesz egy ismert és elismert tervező építészből főépítész?

FG: A tervezői munkát nem akartam feladni, ez továbbra is az életem része. Az én motivációm egyik része családi vonatkozású. A nagyapám várostervező építész volt, egy időben Budapest főépítésze. Ő nagyon sokat foglalkozott a várossal, így egyetemista koromban például módom volt vele végigjárni Budapest összes akkor készülő lakótelepét. Nem vezetett autót, így én voltam a sofőrje. Kezdő építészként az ő hozzáállása nagy hatással volt rám. Szóval izgat ez a téma azóta is, azzal együtt, hogy amit ma a várostervezés jelent és ami ennek az oktatási oldala, annak zömét én nem gondolom jó iránynak. A motivációm másik része abból fakad, hogy tervezőként nagyon sokat kesergünk azon a közegen, amelyben a tervezés zajlik. Egy ponton úgy éreztem, hogy bele kell folyni a közigazgatásba és meg kell haladni a másikra mutogatást, kézbe kell venni és lehetőség szerint változtatni a folyamatokon. Nekem Budapest a szülővárosom, itt élek, itt dolgozom, ez a viszonyrendszer izgat.

ÉF: Most hogy már belülről is van tapasztalatod, máshogyan látod ezt a közeget?

FG: Budapest nagyságrendekkel több lehetőség rejt, mint amit ma kihasználunk. Ennek ellenére 25 év alatt a város keveset tudott mozdulni az átalakulásban, abban, hogy felvegye a saját ritmusát és egy dinamikus város képét mutassa. Az alulról jövő romkocsma-kultusz persze nagyon jó, de ebben a városban jóval több van. Ennek az alulteljesítésnek a fő oka pedig szerintem az a strukturális probléma, hogy Budapest ma is inkább 23 kerület és kevésbé egy egység. A jogszabályokban egyáltalán nem letisztítottak a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok kompetenciái. Mindkettő helyi önkormányzat, mindkettő a lakosságot képviseli. Azáltal, hogy most a fővárosi közgyűlésben ott ülnek a kerületi polgármesterek, ez jobban értelmeződni látszik, de attól még ez továbbra is szül ellentmondásos helyzeteket szakmai szinten. A fővárosi főépítész kezdeményezésére létrejött egy informális kerületi főépítész fórum. Itt került a felszínre, hogy a szomszédos kerületek szabályozása is olyan mértékben eltér egymástól, amely már gátja a közös fejlődésnek.

Nincs olyan jogszabály, ami meghatározná az eljárásrendet, hogy a szomszédos kerületekkel és a fővárossal urbanisztikai kérdésekben hogyan kellene együttműködni. Ezért minden ad-hoc módon működik, ha működik.

Így a rátermett kollégák közül csak a megszállottak vállalják, hogy részt vesznek a közigazgatásban.

ÉF: De a kerületeden belül sem minden szivárványszínű? Vagy igen?

FG: Nekem nagyon jó a helyzetem a kerületben, talán azt is mondhatom, hogy összehasonlítva más kerületek főépítészeinek mozgásterével talán kiemelten jónak mondható. Számomra az is fontos, hogy a városfejlesztés része legyen a főépítész munkájának, a főépítészekről szóló törvény értelmében a főépítész a polgármester városfejlesztési és városrendezési kérdésekben megnyilvánuló elsőszámú tanácsadója. Én a főépítész iroda mellett a városfejlesztési irodát is vezetem Józsefvárosban.

ÉF: Amióta a rendszerváltozás megtörtént, egyre jobban csökkenni látszik a főépítésznek a városfejlesztésben betöltött szerepe, súlya. Ha Schneller István egykori és Finta Sándor mostani lehetőségeit nézem, akkor nagyon érzékletesen kirajzolódik a státuszukban egy jelentős súlycsökkenés.

FG: Én lehet, hogy nem jól látom, de nekem más a tapasztalatom a kerületben. A főváros egy másik kérdés. A rendszerváltáskor például Schneller István budapesti főépítészként második ember volt a polgármester után. Ő egy „elméleti" főépítészi munkát végzett a főpolgármester mellett, kevés városfejlesztési gyakorlati tapasztalattal. Az ő tevékenységében nagyon erős volt a város védelme és kevés szerepet kapott az a kérdés, hogy a várost hogyan fejlesszük. Országos szinten nem ez a jellemző, nagyon sok esetben a főépítész ma is, sőt egyre jobban a városfejlesztés aktív formálója. Ahogyan azt is érzékelem, hogy mind a kerületi polgármesterek, mind a fővárosi polgármester egyre jobban érzékeli és igényli a városfejlesztési stratégiát, különösen azért, mert ez a vidéki nagyvárosokban már látványos eredményeket hozott.

ÉF: Budapestet urbanisztikai folyamataiban kívülről is szembetűnő, hogy amíg a 90-es években a pálmát egyértelműen vitte a IX kerület, addig az ezredforduló utáni első évtizedben a XIII. kerület és a VIII. kerület osztozik a progresszióban. Egy picit még az V. kerület is, de annak más okai is vannak, nem csak urbanisztikai tettek határozták meg az ott lejátszódó fejlődést. Az V. kerület fejlődését előrevetítette az a nagyon sok állami forrás, amit ide pumpáltak be, míg a XIII. kerületet máig a Váci utcai irodatengely, mint gazdasági motor repíti előre. Viszont a VIII. Kerület az egyetlen, amely a hátrányából (leromlottságából, szlömjeiből) kovácsolt előnyt, és míg más kerületek vagy nagyvárosok féltek szociális városrehabilitációba kezdeni, addig a VIII. Kerület szinte minden ilyen uniós forrást levadászott. Tehát miközben számos dologban a keserűség jogos lehet, a VIII kerület magyarországi zászlóshajó, hivatkozási pont lett a szociális városrehabilitáció tekintetében, amely valljuk be, az egyik legnehezebb városrehabilitációs műfaj.

FG: Ezt maximálisan így látom én is. Európában a városfejlesztésnek ez a legprogresszívebb területe, ami meghatározó lesz az elkövetkezendő években. Nagy sikernek tartom, hogy Budapesten a Józsefváros élen jár ebben a tekintetben. Mivel a nagyvárosok kénytelenek a nehezebb helyzetű, szegényebb, gyakran máshonnan érkező lakosok helyzetét rendezni, akik gyakran nem tudják, vagy nem akarják a városi együttélés szabályait betartani, egyre inkább kénytelenek a szociális városrehabilitáció rögös útjára lépni. A nyugat-európai nagyvárosok jó részében zajlanak szociális programok, de a Benelux államokban, Németországban és Észak-Európában találhatóak a legtanulságosabb példák.

A nyolcadik kerület pedig azzal a látszólag nagy hátránnyal tud a jövőben előnyös helyzetet teremteni maga számára, hogy a budapesti kerületekhez képest nagy az önkormányzati tulajdonú lakásállománya. Természetesen a múlt rendszerből megmaradt rossz állapotú, gyakran komfort nélküli lakásállományról van szó. Ez lehetőséget teremthet egy jól működő szociális bérlakás program felállítására, amihez a jövőbeni szociális városrehabilitációs programok nyújthatnak megfelelő fedezetet.

ÉF: Ha most csak a VIII. kerületi szakmai munkára fókuszálunk, akkor szerinted mi lett itt a már néhol látható siker receptje?

FG: A hátrányos szociális-, és ingatlangazdálkodási helyzet, az átlagosnál leromlottabb állapotú épület és közterület állomány teszi indokolttá és szükségessé az ilyen típusú beavatkozásokat. Ezt a nyolcadik kerület mindenkori vezetése komolyan vette, és ez egy hosszú távú szakmai munkát tett és tesz lehetővé ma is.  De közrejátszott ebben egy közigazgatási belső reform is. Lecserélődött az önkormányzat személyi állományának egy része, és az új kollégák sokszor nem a közigazgatásból hanem a magánszférából érkeztek. A ügyosztályra is a 4-5 éve végzett, friss szemléletű emberek kerültek be.

Ugyanakkor a VIII. kerület egy nagyon széttagolt kerület. Talán ez az a pesti kerület, aminek a részei legjobban szegmentáltak, így nagyon nagy kihívás a szociális városrehabilitációs folyamat kiterjesztése, mert míg a kerület belső részei már most magasan vannak, addig a külső peremvidékek még mindig komoly szociális és gazdasági versenyhátránytól szenvednek.

ÉF: Tényleg így van ez? Külső szemlélőként nekem éppen a kerületrészek egymáshoz való közelítése szembetűnő. Amíg korábban egyfajta verbális sport volt a „nyóckerezés", addig ez ma már mintha tompulni látszana. Néhány hónappal ezelőtt körbekerékpároztam a kerületet és megdöbbentő volt látni a közterületi változást. A Palotanegyeden belül gyakorlatilag az összes kis utcában faltól-falig kicserélődött és koherensebbé vált az utcakép, szinte egy Barcelona-típusú városfejlesztési folyamat játszódott le. Magában a Magdolna-negyedben pedig enyhült az a fojtó érzés, amiben uralta az utcaképet a kiégett autók, az 56-os golyónyomok, a szemetes grundok látványa. Sőt látszik egy közterületi és zöldfelületi fejlődés. Nyílván ez nem igaz a Ganz területre vagy a Józsefvárosi pályaudvar ma is áldatlan állapotára, de egyértelműen látszik egy pozitív, egyneműsítő tendencia. Szépen lassan átértékelődik a kerület. Túl pozitívan látom?

FG: A Palotanegyedben tényleg működik a felújított köztérhez igazodni akaró magánerős épületrekonstrukciós folyamat. Ez tényleg egy pozitív folyamat. Az átértékelődés is érzékelhető. Amit ebből a magam eredményének tekintek, az az hogy sikerült jó struktúrában, működőképes módon, részben diákoknak kiírt ötletpályázat formájában, részben szakmai értékelés alapján lefolytatott közbeszerzésen köztérmegújításokat, tájépítészetet becsempészni a kerületbe, ami nagyon jó hatással van a kerületi fejlődésre. Triviális, de a kerületben bizonyítást nyert, hogy a környezet minősége meghatározza az emberek viselkedését. Ez jó érzés, de ez még csak a felszín.

A lakosság összetétele viszont már egy mélyebb réteg. A VIII. kerületben zömében nagyon szegény emberek laknak. Ez nem feltétlenül roma kérdés, ez sokkal szélesebb rétegeket érint és ebben a tekintetben a két kerületrész nagyon keveset közeledett egymáshoz. Most jelentek meg a 2011-es népszámlálás végleges adatai, és ebből látszik a tendencia is, hogy míg bizonyos mutatók tekintetében a VIII. kerület mozdult felfelé, más problémák jobban elterültek. Míg a kerület néhány mutatóban javult, addig a szomszédos kerületek, például a X. kerület mutatói, vagy a VII. És IX. kerület bizonyos részei romlottak. Ebben a közegben pedig az a legfontosabb kérdés, hogy mi az a program, amelyet úgy vagyunk képesek megvalósítani, hogy a végeredményt a lakosság magáénak érezze. Hogyan tud integrálódni a lakosság életébe a Kesztyűgyár közösségi ház, a Mátyás tér, a Teleki tér, vagy a Fidó téri sport- és szociális létesítmények.

ÉF: Sokat hallunk mostanában a Józsefváros pályaudvar újrahasznosításáról. Mi ezzel a helyzet?

FG: Még most is küzdünk azzal, hogy a terület végre önkormányzati tulajdonba kerüljön. Elvben van egy olyan jogszabály, amely kötelezi arra a MÁV-ot, hogy a kihasználatlan területeit – amennyiben annak utóhasznosítása települési közcél – átadja az önkormányzatnak. Jelenleg nem is az a gond, hogy a MÁV ezt nem akarná átadni, hanem hogy kinek kellene a terület környezeti kármentesítését megcsinálni, finanszírozni. Egy másik égető kérdés, hogy ezeket a területeket átmenetileg, amíg a megfelelő forrás a teljes revitalizációra rendelkezésre áll, hogyan hasznosítsuk. Ma a Józsefvárosi Pályaudvar a kerület életében az a hely, ahová a közterületekről kiszorított dolgok átvonultak. Ott vannak olyan hangárok, amelyekben lehetne például koncerteket is tartani vagy berendezni oda egy kalandparkot. Ezzel máris másmilyen területhasználatot tudnánk ott megalapozni.

ÉF: Van még egy nagy szellemváros a kerületben, a GANZ terület…

FG: Igen, ez a terület talán még a Józsefvárosi pályaudvarnál is fogósabb kérdést jelent. Ma a Ganz területére olyan városi sétákat lehetne szervezni, ahol ha bekötöd a szemét a túrán résztvevőknek, rázod őket hat órán keresztül, majd a terület közepén leveszed a kötést, akkor biztos sokan azt mondanák, hogy Észak-Afrikában vagyunk. De vannak részek, amit Kínaként is el lehetne adni.

ÉF: Gondolom ezerféle tulajdoni viszonnyal is terhelt…

FG: Ez sajnos így van. Kerületi szinten most új tárgyalásokat kezdeményeztünk a nagy tulajdonosokkal. Ott működik még mindig a GANZ járműgyártó cége, elsősorban nosztalgiaszerelvényeket újítanak föl. A kovácsüzeme olyan, mintha egy századfordulós angol film forgatására csöppennél be. Közép-Európa egyik legnagyobb tartály fenéklemez gyára is itt működik. De itt van a Bárdi Autó főhadiszállása is. A magyar nagytulajdonosok kb a 30%-át birtokolják a területnek. A másik 50% néhány nagy kínai tulajdonos birtokában van és van kb 20%, ami tulajdonjogilag ezerfelé szabdalt. De az egész terület egyetlen osztatlan közös telek. Ha egy cégnek itt ki akarsz küldeni egy ajánlott levelet már zsákutcában találod magad. A területen lévő hatalmas iparcsarnokok zöme ma raktározásra használt, de olyan módon, hogy ha benézel egy 5 méter magas kapu mögé, akkor másfél méteres sikátorokban 20 méter magasra pakolt papírdobozváros tárul a szemed elé. A tűzvédelmi szabályok egy ilyen helyen betarthatatlanok.

ÉF: Mi lehet a GANZ terület sorsa?

FG: A Ganz hosszú távú fejlesztéséről nehéz bármit mondani. Ez nem egy kerületi léptékű probléma. A város barnazónái fővárosi rendezésért, egységes koncepcióért kiáltanak. Irodanegyed legyen? Munkahelyi terület? Lakóterület? Ezek Budapest szintű problémák. Ráadásul ez a barnamezős zóna gyakorlatilag egy egységet képez a maga kőbányai részével. Ha ezt így egyben nézem, akkor ez egy olyan óriási terület, amely nem is egy kis kérdés, hanem egy fővárosi viszonylatban is nagy kérdés. Ami miatt én kerületi főépítészként nagyon sokat foglalkozom azzal, hogy mi van a fővárosban, azok pontosan ezek a városi fekélyek. Amíg pedig a fejlesztések nagy része ötletszerűen zajlik a fővárosban – lásd Múzeumi Negyed – addig nem lehet hosszú távú városfejlesztés-politikáról beszélni.

ÉF: Az az informális fórum, amelyet említettél a fővárosi kerületi főépítészek vonatkozásában tudott már visszahatni a VIII. kerületre valamilyen módon?

FG: Még nagyon az elején tart ez a folyamat, de azt például már elhatároztuk, hogy kiemelten kellene foglalkozni a Nagykörúttal, ami több kerület és a főváros közös mostohagyereke jelenleg. Matus Istvánék a Terézvárosban például a saját kerületük vonatkozásában létrehoztak egy online elérhető, interaktív homlokzat megújítási tervet. Ezt például ki kellene szélesíteni a teljes Nagykörútra. De közben ez az egész Nagykörút, vagy mondhatnám a Rákóczi utat és a Baross utcát is, rávilágít egy nagyon jellemző fővárosi strukturális problémára. Miközben ezek a helyek a város legfontosabb helyei, közben paradox módon ez egy nagy senki földje, ahol a kerülethatárok, vagy a kerületeken belüli negyedek határai húzódnak és ezért a fejlesztéspolitikában kényszerűen marginális pozícióba kerülnek.

A főváros alig fókuszál ezekre a területekre, miközben az új TSZT és FRSZ a kerület legjelentéktelenebb utcácskájában is egységesen akarja szabályozni a párkánymagasságot. Tehát városi szinten előáll az a nonszensz helyzet, hogy például amíg a VIII. kerület Palotanegyedet a leginkább a Rákóczi útról és az Üllői útról tudod megközelíteni, ez a két kaputérség a legszakadtabb, legelhanyagoltabb része a kerületnek. Miközben a Palotanegyed kis utcáiban szembejön Barcelona és ez egyre inkább így lesz. A XIII. kerület vezetése például rosszul fogadta, hogy a Margitszigetet a főváros kiszakította a kerületből. Ha félretesszük a politikát, akkor viszont könnyen belátható, hogy a Margitsziget nem a XIII. kerület darabkája, hanem az a főváros egyik legfontosabb helye. Kinek kellene ezzel foglalkoznia, ha nem a fővárosnak? Az más kérdés, hogy a fővárosi önkormányzat jól működik-e és képes-e jobb gazdaként bánni vele. De strukturálisan mégis az lenne a helyes, hogy egy Margitszigettel vagy egy Duna parttal a főváros foglalkozzon, és ugyanez igaz egy Rákóczi útra vagy a Körútra. Ezért merül fel, hogy a fővárosban jelenleg az egyetlen járható út a centralizálódás lehet.

ÉF: De ez a centralizálódás nem vezethet ahhoz, hogy pont a rossz tendenciák erősödnek fel? Éppen te mondtad, hogy a főváros a VIII. kerület belső kis utcájában akar szabályozni mélyebb helyismeret nélkül, ugyanakkor a városképileg fontos, kiemelt területeket pedig marginálisan kezeli…

FG: Ezzel együtt két irány lehetséges. A fővárosi önkormányzat működésének legnagyobb részét a fővárosi infrastruktúra üzemeltetése jelenti. Ha ezt az állam átvállalja, akkor gyakorlatilag megszüntethető a fővárosi önkormányzat és ilyen értelemben a 23 kerület majd egymás mellett elvegetálgat. Ezt nem akarhatjuk. Ebből soha nem lesz az a világvárosi struktúra, ami pedig mint lehetőség, itt van. Budapestet egy várossá kell szervezni. A másik lehetőség az alulról szerveződve, gerillaharcban valami jót csinálni.

ÉF: Nemrégiben beszélgettem Szokolay Örssel, aki a Budapest Kört elvitte egy bécsi tanulmányútra. Bécsnek van egy programja, amelynek keretében fiatal tervező műhelyeknek pályázat keretében biztosít kihasználatlan utcaszinti bolthelyiségeket és biztosítják a műhelyben dolgozók fizetését néhány évre. Ezeknek a műhelyeknek az a feladata, hogy becsábítsák az utcáról az utca emberét, és kiszedjék belőle, hogy milyen fejlesztéseket látna a saját lakókörzetében szívesen. Ezeket műhelymunka keretében feldolgozzák. Sok esetben a tervek nem érnek le teljesen a földig, de folyamatos inputtal látják el a városi tanácsot, amely dönt a megvalósíthatóságunkról. Ez egy felülről segített, de alulról jövő városfejlesztési akciósorozat. Kicsit olyan Teleki teres, de intézményesített formában. Nem lehetne a központosítás helyett inkább ezt kipróbálni?

FG: Ha bécsi hivatali struktúrát megnézed, ott sem a kerületek túlsúlya tapasztalható, hanem a városi tanácsé. Amikor a Múzeumi negyed gondolata ott felmerült, akkor az első megközelítés egy magasházról szólt. Éveken át vitatták, sok társadalmi fórummal, csináltak egy konténermúzeumot ott, ami az ideiglenességével tüntetett. Betettek a városlakók szeme elé egy olyan dolgot, ami abszolút nem illett oda, hogy vitára ösztönözzék őket. Szóval lehet ezt központosított módon is jól csinálni. Hiszen ott van egy városi tanács.

A főváros szintjén kellene lefektetni a struktúra alapjait. Van jó néhány fürdőváros a régióban. Van sok olyan város, amely kulturális szempontból kiemelkedő. Van sok olyan, amit a természeti környezet, a vízpart, a domborzat tesz érdekessé. De olyan város, ahol ez egyszerre van jelen, olyan nincs még egy. Ez itt hever körülöttünk, csak nagyon rossz állapotban, és alig történik vele valami. Ez pedig néha nagyon lehangol.

ÉF: Mégis csinálod valami miatt…

FG: A VIII. kerületben ma is van egy igazi civil élet, ami például a mostani lakóhelyemre, a XI. kerületre kevésbé jellemző. Itt van például a CAPE (Civilek a Palotanegyedért Egyesület), akik a múltkor egy olyan végtelenül egyszerű ötlettel leptek meg bennünket, hogy összehívták a kerületi intézmények vezetőit. Különböző egyetemek, iskolák, cégek vezetői jöttek el és rögtön születtek ebből együttműködések. Az egyik egyetem például gyakornokokat tud küldeni az egyik céghez. Ugyanígy lett és működik a Társak a Teleki Térért Egyesület, akik az elhíresült Teleki téri közösségi tervezés, és közösségi térfelújítás aktív részesei voltak. Ezek nagyon jó dolgok, kellenek és az ilyen történések miatt érdemes csinálni.






Bardóczi Sándor