Budapesti klímakirakós III.: Nyissuk meg a kapualjakat!

Szabó Lilla Budapest klímaadaptációs lehetőségeit vizsgáló cikksorozatának legújabb részében egy egyszerű, de hatékony elemét mutatja be az általa kidolgozott "klímakirakósnak": a belvárosi belső udvaros házak kapualjainak megnyitásával jelentősen javulhat a város átszellőzése.

Előző cikkeimben azt fejtegettem, hogy a klímakrízis, illetve a felmelegedés Budapestet (és főként a pesti belvárost) egyrészt földrajzi elhelyezkedése, másrészt kifejezetten sűrű beépítése miatt várhatóan jóval erősebben fogja sújtani, mint az európai városok többségét. A problémával viszont még mindig nem annak súlyosságának és sürgősségének megfelelő mértékben foglalkozunk. Ezért a cikksorozat törekvése, hogy mindezeket a szakmai réteghez közelebb vigye, és hangsúlyozza, hogy a témakör komplexitása, mélysége és építészeti-urbanisztikai potenciálja túlmutat azon, mint elsőre gondolnánk. Kutatásaim szerint számos olyan részstratégiát lehetne a klímaalkalmazkodás kapcsán Budapesten alkalmazni, amely eddig nem vetődött fel. Minden város helyzete, így Budapesté is, sajátos. A magyar főváros néhány olyan potenciállal rendelkezik, ami egészen specifikus lehetőségeket nyitna meg, amelyek más városokban, az eltérő urbanisztikai adottságok miatt nem lehetségesek.

Ahogy az előző cikkben részletesen kifejtettem, Pest külsőbb területein (elővárosi és átmeneti zóna) a zöldfelületi arány növelésére és egy olyan zöldfelületi hálózat kialakítására kell koncentrálni, amely elősegíti a természetes szellőzést. A pesti belvárosi területeken a sűrű beépítés korlátozza a zöldfelületi elemek növelését, ezért (emellett) egy új szél- és vízhálózat kialakítására kellene fektetni a hangsúlyt. Emlékeztetőül az előző cikkből: egy ilyen hálózat elemei a városi hősziget csökkentésére katalizátorként hatnának, többek közt azért, mert a párolgási hűtés a szél hatására fokozódik. Szélben a tényleges hőmérsékletet jóval alacsonyabbnak érzékeljük. Ha mindez árnyékban történik, akkor az érzékelt hőmérséklet hőségben (a budapesti klíma esetén pl. 40°C körül) akár 10°C-kal is alacsonyabb lehet. A fokozott ventiláció emellett csökkenti a káros üvegházhatású gázok és egyéb szennyeződések koncentrációját a város levegőjében.

Ebben a cikkben konkrét példán keresztül mutatom be, hogy Budapest esetében az említett "szél- és vízhálózat" koncepciót milyen elemekkel lehetne megvalósítani. A hálózatra egy tipologikus – hierarchikus (különböző léptékekben gondolkozó) rendszert dolgoztam ki. Míg a teljes koncepcióról és elemeiről a következő cikkben lesz szó, addig a következőkben a rendszer egyik legalapvetőbb elemét szeretném megmutatni.

A rendszer legáltalánosabban alkalmazható és talán legmeghökkentőbb eleme a zárt kapualjak (részleges vagy időszakos) megszüntetése. Ha megnyitnánk a belvárosi kapualjakat, illetve a kapukat rácsos, áttört szerkezetűre cserélnénk, akkor nagy valószínűséggel – a szimulációk alapján – az egész város tartós átszellőzése egy csapásra javulna, és ennek legnagyobb nyertesei a gangos belső udvarok lennének.

A CFD szimuláción jól látható, hogy átlagos szélsebesség és nyitott kapualjak esetén a nyomáskülönbség hatására erősebb cirkuláció alakul(hat) ki a közvetlenül a tetők felett elhelyezkedő légréteg, az udvar és az utca között. A második és harmadik ábrán jól látható, hogy ennek iránya változhat, ami főként az épület geometriájától és a szél irányától függ. A szimulációk konkrét értékeit érdemes mindig kritikával kezelni, hiszen ezek számos paramétertől függnek, melyek a valóság egyszerűsített leképezései (közepes szélerősség és egyetlen szélirány, geometriai egyszerűsítések, szimuláció egyéb keretfeltételei). Fontosabb ennél a folyamat, melyet leírnak, miszerint az udvar légáramlása összekapcsolódik az utcáéval, és ezáltal felgyorsul. Zárt kapuk esetében az udvarban rendkívül lassan, körkörösen cirkulál a levegő, ami nem teszi lehetővé annak megfelelő intenzitású cserélődését és tisztulását. Feltehetően ezt a termikus hatás tovább blokkolja, hiszen az árnyékos udvarokban a levegő, bár minimálisan, de hűvösebb, így nehezebb is, ezért az udvarokban alul megreked, melyet az enyhe szél/légmozgás ("wind driven flow") nehezen tud megmozgatni. A belső udvarok mint hűs zónák kialakítása kulcsfontosságú lehet az egész város számára. Ez egyrészt történhet – amennyire a hely engedi – zöldfelület kialakításával, másrészt – és ez talán még fontosabb – vizes tájépítészeti elemek alkalmazásával. Az átszellőzés beindításával a párolgási hűtés intenzívebb lesz, és átterjed az utcákra. A kapubejárók megnyitása és a szellőzés megteremtése a hajnali órákban a legalkalmasabb és leghatékonyabb, amikor már elegendő mértékű a szélsebesség a városi tetőréteg felett (szélsebesség analízis lásd. 2. cikk 6. ábra).

Az, hogy ez a stratégia ennyire általánosan alkalmazható a városban, abban a tényben is rejlik, hogy a budapesti bérház tipológiájának sajátossága – kategóriától függetlenül: bérkaszárnya / bérház / bérpalota –, hogy a földszinti kapubejáró/kapualj direkt összeköttetéssel csatlakozik a körfolyosós udvarhoz. A kapualj mérete (akár 4 - 6 méter magas) már elegendő ahhoz, hogy a légmozgást jelentősen befolyásolja. Különösen érdekes, ha ezeket a gondolatokat történeti távlatban vizsgáljuk, hiszen a szocializmus időszakában ezek a bejáratok nyitva voltak, és csak később, a rendszerváltozást követően lettek zárhatóak a kapuk.[1] A bérház és az ezekből felépülő eredeti városszerkezet klimatikus értelemben is jobban működött. A korabeli városszerkezetben nyáron jóval kisebb volt az antropogén hőtöbblet, mely például az egykori közlekedés (lovaskocsi), illetve használatok jellegéből fakadt. Itt gondolhatunk például arra is, hogy a mai klímaberendezések nyáron a beltérből elvont hőtöbbletet a kültérben adják le forró levegő formájában. Tehát miközben hűtjük a belteret, aközben jelentősen fűtjük a várost, ezáltal ördögi kört generálva.

Összegezve az udvarok jelentősége figyelemre méltó, mert ezek – mint ahogy a második cikkben is említettem - otthont adhatnak kisebb zöldfelületnek. A helyhiány figyelembevételével ennél még fontosabb, hogy a gyűjtött csapadékvíz párologtatásával, egyidejűleg a kapualjak megnyitásával vagy áttörésével, és ezáltal a fokozott átszellőzéssel az udvarok hűs pontokká, kiegyenlítő puffer-zónákká válhatnának a városszövetben. Így a város hálózatosan összekapcsolódó klimatikus – lélegző, párologtató – szövetté válhatna. A kapualjak megnyitása a szélrendszer legegyszerűbb eleme, aminek a többi elemhez mérten önmagában kisebb a hatása, viszont ez a stratégia a tipologikusan homogén belvárosi szövetnek köszönhetően majdnem mindenhol alkalmazható, ezért összvárosi hatása jelentős lehet. Emellett a beavatkozás költsége is minimális. A kapualjak megnyitása, az udvarok és ezáltal az egész város lassú átszellőztetése csupán egyetlen eleme az általam kidolgozott rendszernek. A létrejövő hatásmechanizmust további beavatkozásokkal lehet erősíteni, és további variációkkal fejleszteni. Mivel a beavatkozások alkalmazhatósága számos faktortól és szemponttól függ – többek közt az érintett ház elhelyezkedésétől, tipológiájától, műemlékvédelmi besorolástól –, így elengedhetetlen a javaslatok mátrixszerű tipologikus vizsgálata.

Szabó Lilla, építész (ETH), tájépítész (BCE)

A lektorálásért hálás köszönet Ongjerth Richárdnak.

A cikk részben a következő munkák kivonata:

Szabó Lilla: The potential of ventilation corridors to mitigate urban heat island effect - case study Budapest, Focus work Spring-Autumn Semester 2020, Chair of Architecture and Building Systems Prof. Dr. Arno Schlüter, Institute of Technology in Architecture, Department of Architecture, ETH Zürich, 02.02.2021

Szabó Lilla: Re-activate Budapest, Klimatische Interventionen zur Stadtwiederbelebung, freies Diplom, Lehrstuhl von Prof. Andrea Deplazes, Koexaminatoren: Prof. Dr. Ákos Moravánszky, Prof. Dr. Arno Schlüter, Departement Architektur, ETH Zürich, 20.05.2021

[1] Ongjerth Richárd szóbeli közlése 2021 jan.26.

Szerk.: Hulesch Máté, Winkler Márk