A torony üzenete - Pályamű a Dísz tér 17. rehabilitációjára

"Minden rombolás utáni újjáépítés megőrzött valamit az előző korokból." - Rajk László, Novák Zsuzsy, Joó Éva, Szobota Eszter, Nagy Nóra 2. számú, díjaztlan pályaműve  

Díjazatlan pályamű:

2. sz. pályamű
Rajk László, Novák Zsuzsy, Joó Éva, Szobota Eszter, Nagy Nóra

I. Részlet az építészeti műleírásból

ÁLTALÁNOS ÉPÍTÉSZETI ALAPELVEK

Találunk-e valami közöset Budavár szinte folyamatos változásaiban azon kívül, hogy újra meg újra lerombolták, majd újra meg újra újjáépítették? A Vár történelméből három alapvetést (a változásban is állandó folyamatot) választottunk ki, mely pályámunkánk építészeti szempontjait alapvetően meghatározta:

1. Minden rombolás utáni újjáépítés megőrzött valamit az előző korokból. Néha csak romokat, némely esetben szinte belerejtve azokat az újonnan épült házakba. A Budai Vár az egymásra rétegződő építészet valóságos kincsesháza.

2. A vár házainak arányai gyökeresen átalakultak. Az természetes, hogy az újjáépítések során megváltozik a telekosztás, az épületmagasság és új funkciójú épületek születnek. Ez a természetes folyamat azonban különös irányokat vett a XIX. század végén, valamint a XX. század folyamán. Közös jellemző az is, hogy a vári arányrendszert alapjaiban megváltoztató új építmények szinte mindig a telekegyesítések eredményeként jöttek létre. E különös folymat elején még az épületmagasságokra (eresz, gerinc) sem ügyeltek, később a meglévő épületmagasságokhoz való igazodás már előírássá vált. Mégis, a telekegyesítésből adódóan a valamikori arányokhoz nehezen illeszkedő "dakszli"-házak születtek. (Ez alól üdítő kivétel és a maga korát messze megelőző építészeti együttes a Tóth Árpád sétány foghíjainak beépítése.)

3. Az újra meg újra feltámadó budai vár összképének igazi vesztesége, hogy tornyainak száma egyre fogyott. A különböző korok építészete túlélésének igazi ellenpéldája, hogy a vár sziluettje hogyan változott meg (kárára) a tornyok eltűnésével.


II. TERVEZÉSI ALAPELVEK

Réteges építészet

A budai vár egyik legfontosabb tulajdonsága a különböző korok építészetének egymásra rétegződése. Ebből kiindulva a Dísz téri egykori Honvéd Főparancsnokság épületének megmaradt részeit nem folytatható épületmaradéknak, a faszádizmus kiinduló elemének tekintettük, hanem egységes egésznek. Olyan építménynek, mely az újonnan létrejövő épületegyüttes egyik önálló egysége. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem kerül sor semmilyen átépítésre, hanem azt, hogy mindenfajta beavatkozás e modell-típusú alapelveknek van alárendelve. Az együttes új részei mint újabb meg újabb rétegek rakódnak rá a maradványokra, azt körülfogják, kiegészítik, és nem utolsó sorban új jelentéssel ruházzák fel.

Régi-új arányrendszer

A Dísz tér környéke a budai vár hosszú története során mindig is valami átmeneti zóna volt a polgárváros és a királyi palota között. Így feljogosítva éreztük magunkat, hogy szabadon eldönthessük, hogy a budai vár melyik jellemző arány és léptékrendszerét válasszuk: a polgárváros apróbb, tagoltabb arányait vagy a palotanegyed nagyvonalú gesztusait. Két okból is az előbbi mellett döntöttünk.

A polgárváros eredeti tagolása is már eltűnőben van, ahogy erre már a bevezetőben is utaltunk. Ezért nem egyszerűen a polgári negyed jelenlegi léptékrendjét követtük, hanem egy sokkal régebbi történelmi arányrendszer újraélesztése volt szándékunk.

A tervezési feladatot nem egy, azaz egy épület megtervezéseként tételeztük, hanem egy olyan épületegyüttesként, mely elemeiben követi a valamikori régmúlt városrész jelllemzőit. Vagyis egy "épület" helyett egy "városkát" terveztünk. Megjegyzendő, hogy valamikor ezen a helyen kis házak alkotta "háztömb" állt, vagyis alapelvünket úgy is alakíthatnánk, hogy csupán ezt a tömeget rekonstruáltuk. Ennél azonban jóval messzebbre mentünk. Hiszen nem csupán a házak összességét építettük újra, hanem a sikátorok fura hálózatát, az ezeket átmetsző szélesebb gyalogosutcákat, sőt egy, a város szövetébe ágyazódó terecskét is teremtettünk. A sikátorokból a terecskére kilépve ott állunk a fölénk magasodó torony lábánál. Megpróbáltuk ismét átélhetővé tenni azt az élményt, mely évszázadokig a városlakók életének része volt, de a XIX. század végi nagy városrekonstrukciók során szinte nyomtalanul eltűnt (Ld.: Pogány Frigyes meghatóan gyönyörű tanulmányát a firenzei Signoria-ról.)

A Színház utca keleti oldalán lévő, II. József által megszüntetett rendház Kempelen Farkas által világi funkcióra áttervezett Várszínház épülete a másik ok, ami miatt úgy döntöttünk, hogy a polgárváros újrafogalmazását választjuk egyik tervezési alapelvünkül. Úgy érezzük, a várban nem teremthetünk egy olyan utcát, melynek mindkét oldalán hosszan elnyúló, aránylag alacsony homlokzat, térfal van. Szerencsére ettől eddig a vár megmenekült, nem beszélve arról, hogy egy ilyen térfalakkal határolt utca csúnya és unalmas.

A torony üzenete

Az építő ember mágikusan abszurd tevékenysége a toronyépítés. Anélkül, hogy belemennénk ennek hosszú történelmi tárgyalásába és elemzésébe, elégedjünk meg azzal, hogy ha a budai vár bármely régi ábrázolását felidézzük, érzékeljük, mennyire hiányoznak a tornyok a mai összképből. A hiány azonban nem arra sarkallt bennünket, hogy beazonosítsuk az eltűnt tornyok helyét és rekonstruáljuk azokat. Az előző pontban már utaltunk arra, hogy a tervezés során sokkal inkább "modelleztünk", mint visszaépítettünk. Éppen ezért a torony nem csupán építészeti elem, hanem üzenetünk megjelenítője. Éppen úgy, ahogy a Mátyás-templom tornyának újjáépítése, a Magdolna-torony műemléki helyreállítása vagy a Palota kupolájának teljes átépítése is pontosan meghatározható, egymástól jól elkülöníthető üzenetek hordozói voltak.

Az általunk tervezett Szent György-torony a jelen üzenete a jövőnek. Átlépi a múlt modellezésének kereteit, még akkor is, ha ezzel a múlt örökségétől elütő elemet teremt a budai vár épületegyüttesében. Mondanivalónk lényegét nem a torony anyaghasználatában, szerkesztésében, esztétikájában találjuk, hanem abban, hogy a természet, a bioszféra hordozója. A város fölé magasodó függőkertek összessége jelképesen kiemeli a város szövetéből a fákat, a bokrokat, a virágokat. A város szövetében mindig is léteztek lehatárolt (zárt), mintegy a paradicsomi kertet jelképező míves oázisok, azonban a természet burjánzását szinte ellenségként látta a városlakó. A Szent György-torony látogatói a teraszokról az egész várost látják. De percepciójukban a természet éppúgy jelen van, mint a tornyot messziről szemlélők esetében. A bioszféra jelképes felmutatása mellett - ismét a modellezési technikát segítségül hívva - a régmúlt idők kolostor kertjét is újrateremtjük. A tervezendő múzeum emeleti kerengője öleli körül a jövő peripatetikus emberének oázisát.