”Budavár-Dísz tér 17.” építészeti tervpályázat

Rangsorolás nélkül 2 millió forint összegű megvételben részesült 16. bírálati sorszámú pályamű szerzői: Építész Stúdió Kft.

Rangsorolás nélkül 2 millió forint összegű megvételben részesült 16. bírálati sorszámú pályamű szerzői:
Építész Stúdió Kft.
Cságoly Ferenc, Hőnich Richárd, Szabó Levente, Marosi Bálint, Terbe Rita, Antal Máté, Hajnal Soma, Simon Orsolya

Részlet a műleírásból:

A helyszínnek, a hely szellemének ezen a helyen, mely Magyarország szellemi, spirituális közepeként is értelmezhető, különös ereje, jelentősége van. Az évtizedek óta magányos romként a Vár területén álló egykori Főparancsnokság romépülete építészetileg kevéssé, érzelmileg-történetileg annál inkább értékes épület-tárgy. A hely pedig olyan határhelyzetet jelent, mely az egykori polgárváros és a Palota közötti váltásról szól, határozott pólust igényel.

Az építészeti koncepció 3 fő elemből áll össze.
A tervezett együttes központi eleme a múzeum-torony. Ez a nem egészen negyven méteres torony, mint egy középkori vár öregtornya geometriailag a meglévő épület udvarának és az azt körülvevő kerengőjének kontúrjára épül. Ennek arányait követi és értelmezi át, transzformálja, de úgy, hogy szándékai szerint a folytonosságot biztosítja.

A romból kinövő torony mindenekelőtt szimbólum. A megújulás, a hagyományokhoz való kötődés és a jövőbe vetett bizalom szimbóluma. (A Várhegyet egykor közel negyven torony ékesítette. Kicsit ez a kép is motiválja szándékunkat.) A nagy torony négy sarkán, mint sarokkövek, kisebb belső tornyok helyezkednek el. A négy torony a hit, a tudás, a kultúra és a művészetek valamint a nép, az etnosz világát jelenítik meg az egyes történelmi korok metszeteiben. A múzeum térbeli felépítése határozott kiállítási útvonalnak megfelelő dramaturgiát követ. A földszintről lifttel, zárt rendszerben jutnak a látogatók a tetőszintre, ahonnan mozgáskorlátozottak számára is bejárható rámparendszeren és a kiállítási folyamatba bevont lifteken át ereszkednek le a pinceszinti kijáratig. A rámparendszert a jelenből az ezeréves múltba visszanyúló fordított időfolyam szervezi. A torony 7 szintjének 4x7 folyosóját és három kiállítási liftjét Magyarország főbb történelmi korszakainak megfelelően alakítottuk ki, azzal a megjegyzéssel, hogy egy ilyen kiállítási koncepció egy esetleges továbbtervezési stádiumban történész, művészettörténész és muzeológus szakmai konzultációval tovább pontosítandó, finomítandó. A történeti korszakok az időben visszafelé haladva tárulnak föl a látogató előtt, sajátos ráismerések lehetőségét ígérve. A rámparendszer a legalsó szint után is továbbvezet, de az egyre csökkenő belmagasságú, szűkülő-sötétedő folyosó itt már nem járható, csupán a történelmi gyökereket sejteti. A kiállítás alapvetően az installációt magában is foglaló építészeti térszerkezetre épül, erősen támaszkodva a hatást erősítő interaktív effektekre, hangokra, fényekre stb.

A torony belsejében lévő vastag „falban" helyezkedik el a felvonó és a menekülőlépcső. A rámparendszer minden szinten átmegy a saroktornyokon, itt az egyes korszakoknak a saroktornyok jelentéstartalmaihoz kötődő vonatkozásai kerülnek bemutatásra. A tornyok belsejébe jutva a teljes magasság érzékelhető. A tornyok oldalfalai tömörek, a tetejük viszont nyitott. A fentről beömlő fény a hidak-liftek szűrőjén át térben-időben lefelé haladva egyre sejtelmesebb sötétté vált.

Az egyes kiállítási folyosók állandóan változó, pulzáló szélessége és magassága kötődik az egyes korszakokhoz. Az egyes korokhoz kötődő belsőépítészeti formák, elemek változatossága, dramaturgiai sorrendje szervezi a kiállítást. Anyaghasználatukban ezek a folyosók neutrális, törtfehér hatású belső terek, melyeket csupán a tornyoknak – a homlokzatokhoz hasonló – kőburkolatos megjelenítése tagol. A torony belső kertjére és a külső homlokzatokra csak néhány, az egyre lejjebbi szinteken pedig még kevesebb és keskenyebb falnyílás néz. A fény egyre fogy, ahogy a kiállítási folyamon végighaladunk. A torony belső kertje még a pinceszintnél is mélyebben van, az egész koncepció gyökereit szimbolizálva. Olyan kert, mely egészében sohasem látszik, a toronyból keskeny nyílásokon át lehet egy-egy szeletét érzékelni.

A torony oldalát a felső szinten három nagyméretű nyílás lyukasztja át: az ég, a fény áttör, áttetszik a nagy tornyon. Ugyanilyen nyílás enged kismértékű betekintést az udvarra az agóra szintjén is. Rudolf Schwartz elmélete szerint a történelmi korok, korszakok egymásutánisága a kőzetek, geológiai rétegződések analógiája szerint is felfogható. A múzeum-torony térbeli felépítése és külső kőburkolatos megjelenése is a kőzetek tektonikus rendjének felépítését követi: a szintek felülről lefelé haladva egyre sűrűsödnek, ahogy a tornyot burkoló kövek anyaga, rajzolata is. Más megközelítésben a torony felépítése hasonlatos a fák évgyűrűs szerkezetéhez: az egyes gyűrűk (itt szintek) vastagsága, tulajdonsága utal a fa (itt történelmi korok) adott életszakaszára.

A múzeum-tornyot a meglévő Főparancsnokság épületének átalakításával kialakuló térszövet öleli körbe. Az egykor jelentőségteljes épület a háborús pusztítás és évtizedek amortizációja során fizikai és szellemi értelemben is kiüresedett, széttöredezett, mint egy kiszáradt tengeri szivacs. Ezt a magára hagyott építészeti vázat újra használatba veszi, benövi az élet, szándékosan megtartva-kihangsúlyozva múltjára utaló töredezettségét. A régi épület födémeinek és falainak részleges elbontásával, új födém-hidak beépítésével kialakul a szivacsszerű térszövet. Ennek földszintjén kerül kialakításra a Dísz tér felől az előcsarnok, ahonnan lépcső vezet le a pinceszintre (ahonnan a múzeumi séta végeztével visszajutunk a földszintre, továbbá elérhetők a pinceszinti vizesblokkok), illetve az emeletre, ahol az időszakos kiállítások rendezésére alkalmas területet alakítottuk ki. A földszinten helyezkedik el egy kávézó-cukrázda és egy netkávézó, valamint a múzeumbejárat, az azt kiszolgáló információs állomással és ruhatárral, végül egy - az előterével egybenyitható - idegenforgalmi rendezvényterem, mely utóbbi kapcsolódik a rendezvényterem épületének földszinti tereihez is.

A földszinten a tornyot megkerülve mindkét irányban átjárható a megmaradó épület térszövete az agóra irányába, így egyfajta „kapu-házként" is értelmeződik a megújuló együttes. A koncepció harmadik eleme a megmaradó épülethez és a toronyhoz kétoldalról csatlakozó, a Színház utca és a Szent György utca vonalára épülő két új épületszárny. Ezek a szárnyak az egykori Honvédelmi Minisztérium épületének helyére épülnek, de nem zárt, hanem a Szent György tér felé nyitott udvarral. Olyan agórát fognak közre, melynek kétoldali térfalát fegyelmezett oszlopsorral határolják, melyeken átsejlik a mögöttes tartalom: a Színház utca felé a földszinti üzletek és az emeleti irodák világa, míg a Szent György utca felé a reprezentatív előadótermet és térsort tartalmazó épületbelső.

Ezen épületszárnyak utcai homlokzatai viszonylag zártak, formálásuk a vári architektúra léptékéhez igazodik. Folytatják a Főparancsnokság megmaradó homlokzatait, azokkal együtt sajátos kérgét, keretét képezik a teljes együttesnek. Az irodaszárnyban a földszinten tetszőlegesen osztható, akár zárt, akár fedett-nyitott, az agórára néző üzletek, a helyhez illő karakterű és nívójú kirakodóvásár helyezhető el, a két emeleti szinten pedig az irodaegységek (zömében a Várgondnokság irodái) és kiszolgáló funkcióik kaptak helyet. A pinceszintre a karbantartók műhelyei kerültek.

A nagyterem szárnya a Szent György tér felőli beforduló tégla kéregfal mögötti előtér-sikátorra nyílik. Kétszintes tere teljes felületű üvegfallal fordul az agóra felé. Közepén faburkolatú tárgyként áll az előadóterem kubusa. Földszintjén a főbejárat felől az előcsarnokban a catering egység található, majd a faburkolatú kubus mentén a ruhatár. A Főparancsnokság épületrésze felőli oldalon – a régi épületrésszel összenyitható módon – büfét helyeztünk el. Az agóra felőli oldalán található a ruhatár, mellette a vizesblokk. A földszintről elegáns olaszlépcső vezet az emeleti galériára, ahonnan a nagyterem nyílik. A szükséges gazdasági, személyzeti és technikai kiszolgálást a terem és a Szent György utcai homlokzati fal közötti szerviz-traktus biztosítja. A pinceszinten helyeztük el a próbatermet, az öltözőket, valamint a szükséges gépészeti helyiségeket is.

A Szent György tér hal formájú térrész, méreteinél fogva impozáns. A térburkolat a múzeum épületétől indul vízszintesen, az eredeti tereplejtésből így kiemelkedve halad a Nemzeti Galéria felé. Az így kirajzolódó kontúr a középkori beépítés vonalát hozza vissza. A különböző szintű térrészek közötti kapcsolatot a keleti oldalon lépcsők, nyugatról rámpák biztosítják. A tér hangsúlyos eleme a Szent Zsigmond templom. A templomhajó alapfalait a térburkolatban jelölnénk. Ugyancsak rajzolatként jelenne meg az egykori boltozat finom hálója – a háló vonalait hatalmas kőlapok között csordogáló víz rajzolja ki. A szentély 70 cm magasságig kiemelkedő falai alkotta mély medencét víz tölti ki. Ezt a medencét a toronyból egy kis vájaton, az agórán végigcsordogáló ér táplálja. A főhajó oszlopait a szentéllyel megegyező magasságúra építenénk vissza.

Összefoglalóan koncepciónkról azt gondoljuk, hogy noha néhány ponton a helyi szabályozási előírásokat felülírja, a hely és a funkció ereje, már-már szakrális konnotációi szükségessé teszik ezen előírások átgondolását. Tervünk erre tett határozott kísérletet.