Construma 2014
Április 2-6. között, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban számtalan újdonság, akció, program várja a szakma mellett az építkező, felújító, lakberendezni vágyó nagyközönséget.
A kiállítás csokor iránt a kiállítani szándékozó cégek részéről sokkal élénkebb az érdeklődés, mint a tavalyi évben. Több nagy kiállító, gyártó cég, akik az elmúlt években nem állítottak ki, most ismét visszatérnek. Mindez jól jelzi a tavalyi év sikerét: a megújított koncepció beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mind a kiállítók, mind a látogatók pozitív visszajelzése és a mostani érdeklődés alapján.
A CONSTRUMA 2014-ben is egy komplett építőipari-otthonteremtési kiállítási csokorként kerül megrendezésre, az építőanyagoktól a lakásbelső kialakításig:
CONSTRUMA
- építőipar, építőanyagok
- nyílászárók, kapu, árnyékolástechnika, üvegipar (FRONTÁL)
- tetőfedés, bádogipar (DACH-TECH)
- víz-, hő-, hangszigetelés, homlokzatépítés (INTER-ISOLA)
- kerttervezés, kertépítés (CONSTRUMA KERT)
RENEO
- megújuló energia, alternatív energia
- épületgépészet, fűtés-, hűtés-, légtechnika
- épületautomatizálás, intelligens épület
- településenergetika, épületenergetika
- városfejlesztés, városfenntartás
OTTHONDesign
- hazai és nemzetközi design trendek
- lakberendezés felső fokon: bútorok, fürdőszoba, konyhatechnológia
CONSTRUMA – KÖZÉPPONTBAN A ZÖLD ÉPÍTŐANYAGOK
A klasszikus építőipari tematikák ezúttal is a legnagyobb pavilon, az A pavilon teljes területét megtöltik az építőanyagoktól a nyílászárókon és szigetelésen át egészen a homlokzatok, tetőfedés témakörig lefedve mindent, amire az építkezések során szükség lehet. A legújabb termékek és szolgáltatások széles kínálatában számos környezetbarát, költségkímélő megoldással találkozhatnak a látogatók.
A kiállítást széleskörű szakmai támogatottság övezi. A szakmai partnerek segítségével 2014-ben is igen gazdag szakmai konferenciasorozat társul a CONSTRUMA kiállításhoz: 3 nap alatt közel 30 konferencia zajlik a Vásárközpontban.
A konferenciák az építőipar legaktuálisabb kérdéseivel foglalkoznak. A témák között szerepel a fenntartható építészet, az építőipar stratégiai feladatai, a településenergetika lehetőségei, épületenergetikai kérdések a tartós rezsicsökkentés érdekében, az építésügy aktuális kérdései, green city – green infrastruktúra és még sok más szakmai felvetés. 2014 Ybl év, ennek jegyében az emlékév hivatalos programjaként a Várbazár megújításáról szóló konferencia is a CONSTRUMA kiállítás mellett kerül megrendezésre.
A Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara standdal is jelen lesz a kiállításon, ahol várják tagjaikat és a szakmai látogatókat egyaránt.
A Magyar Építész Kamara tagjai számára továbbképzési pont jár.
RENEO – MEGÚJULÓ ENERGIÁK SZAKKIÁLLÍTÁSA
A CONSTRUMA látogatói évek óta a leginkább a megújuló energiák hasznosítása iránt érdeklődnek. A RENEO kiállítás keretében jelenik meg ez a témakör, felvonultatva a legújabb technológiákat, eszközöket.
A kiállítók nem csak a szakembereknek, hanem a végfelhasználóknak is sok újdonsággal készülnek, tanácsadással, bemutatókkal színesítve a kínálatot.
ÖKO CITY STAND kormányzati intézmények támogatásával: a szemléletformáló projekt keretében felépül üzemelni fog egy közel 40 m2-es családi ház. Előadó fórum és egy kormányzati tájékoztató sziget is üzemel közvetlenül a ház mellett. Az ÖKO CITY feladata az, hogy megmutassa a látogatóknak, hogy milyen épületgépészeti megoldásokkal, építőanyagokkal, automatizálási rendszerrel lehet egészségesen, biztonságosan, környezetbarát módon, és megfizethetően, közel nettó 0 energia felhasználású épületet építeni, felújítani, üzemeltetni.
CONSTRUMA KERT – kerttervezés, kertépítés
A ház elmaradhatatlan része a kert, annak tervezése, ápolása, kialakítása. A CONSTRUMA Kert keretein belül egyrészt remek ötleteket kaphatnak a látogatók a profi kerttervezők, kertépítők versenymunkáiból a VI. MAKEOSZ Kertépítő Verseny és Show keretében, másrészt számos termék közül válogathatnak a kertápoláshoz és dísznövények közül a kertek kialakításához.
OTTHONDesign – minden ami lakberendezés
A CONSTRUMA csokor stabil részét képezi már harmadik alkalommal a legnagyobb magyar design és lakberendezési szakkiállítás. A konyhatechnológiától a fürdőszobán át a nappaliig minden megjelenik a kiállításon, ami a lakásbelső kialakításához szükséges lehet: bútorok, szaniterek, jacuzzik, burkolatok, kandallók stb.
Ismét lesz Magyar Design stand, ahol fiatal magyar tervezők mutatkoznak be. A Jövő Konyhája pályázat nyertesei ezúttal maketteken mutatják be a jövő trendjeit. Újdonság lesz az Intellingens Otthon by hg, ahol smarthome eszközökkel és design bútorokkal ismerkedhetnek a látogatók.
A kiállítási csokor nyitva tartása:
Április 2-6. 9:00-18:00
Szakmai napok: április 2-4. 9:00-18:00
Bővebb információ a kiállításokról, regisztráció: www.construma.hu, www.reneo.hu, www.otthon-design.hu