Egy élhető város mindennapjai - Szingapúr kiállítása a 2016-os Biennálén
A szingapúri kiállítás az idei Építészeti Biennálén a mindennapok frontvonaláról, az otthonok világáról adott tudósítást. A tárlat már csak azért is számot tarthat az érdeklődésre, mert Szingapúr a felmérések szerint a világ egyik legélhetőbb városa - így talán tanulhatunk is az ottani sikerekből-, de a kiállított anyag intim hangulatot teremtő installálása is említést érdemel. Köles Kata írása.
Egy átlagos látogató egy hétvégére utazik el Velencébe megtekinteni a biennálét. Ez azt jelenti, hogy mindössze 16 óra áll rendelkezésére, hogy megismerkedjen a több mint 125 pavilonnal. A velencei kiállítás tehát egyből elénk tárja az építészet egyik jellemző vonását: az állandó időhiányt. Ha csupán a zord matematikai összefüggéseket nézzük, akkor kevesebb, mint 10 perc jut minden egyes pavilonra. Az ember nem akar, de kénytelen szelektálni. Elfárad, a kíváncsisága csökken, ahogy a befogadóképessége is. Mi alapján választunk? A kicsiny, félreeső szingapúri pavilon vajon felkerül a listánkra? Nem valószínű. A világ túlsó végén lévő városállamban valószínűleg sokan nem jártak, és nem is fognak soha. Ennek ellenére érdemes venni a fáradtságot, és áldozni rá pár percet.
A szingapúri pavilon első ránézésre rengeteg, szám szerint 81 üveglámpásával egy különleges installációnak mutatkozik, amit körbevesznek az elmaradhatatlan képernyők a falon. A lámpások a plafonról lógnak alá, hívogatva a látogatót, hogy fedezze fel őket, vesszen el bennük. Kint ragyogó napsütés, belül sejtelmes félhomály a sötétített ablaküvegeknek köszönhetően. 15 percenként a képernyők elsötétülnek, és nem marad más fényforrás a teremben, csak az üvegburák, amik gyönyörűvé, sejtelmessé és meghitté varázsolják a termet. Ez az a kép, amit pár perc ismerkedés után magunkévá teszünk. De a kiállítás valójában jóval több mondanivalót rejt magában.
Minden egyes lámpás különböző, de ezt csak akkor fedezhetjük fel, ha elég közel megyünk hozzájuk. Az üveg mögött fényképek sorakoznak, mindegyik egy háztartás életébe enged bepillantást, amint tagjai házimunkát végeznek, a kamerába néznek, élik az életüket, mintha egy függöny mögül kukucskálva próbálnánk meglesni őket. A házak önkormányzati lakások, amiket a HDB, vagyis a Housing Development Board igazgat. Az képeket alkotó páros - azaz Keyakismos és Tomohisa Miyauchi - a kezdetben egyforma lakásokban az egyediséget, a kreativitást próbálják megragadni és azt, ami otthonná tesz egy otthont.
Ez azonban csak egy a nyolc projekt közül, ami felépíti a pavilont. A nyolc projekt három csoportra oszlik:
- People and their Homes (Emberek, és otthonaik)
- People working the Land (Emberek, akik formálják a környezetüket)
- People engaging the City (Emberek, akik elkötelezettek a városuk iránt)
Hogyan áll össze ez a három terület egy közös kiállítássá? Dr. Wong Yunn Chii és csapata úgy próbálta megragadni az idei biennálé mondanivalóját, hogy néhány lépést hátráltak, és egészen más szintről vizsgálták a problémát: az átlagos emberek mindennapi küzdelmeit mutatják be - a privát zónáktól a közösségiekig. A kiállítás mottója már önmagában is elég beszédes: "Space to Imagine, Room for Everyone", vagyis "Tér a Képzeletnek, Hely Mindenkinek".
Emberek, és otthonaik
Az első, fent már részletezett lámpásos projekt (HDB: Homes of Singapore) tartozott ebbe a szekcióba, illetve a 03-FLATS projekt - egy dokumentumfilm, ami 3 háziasszony küzdelmes mindennapjait mutatja be. Jelölték a Busan Nemzetközi Film Fesztiválra (2014) és megnyerte az ASEAN dokumentumfilm kategóriát a Salaya Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon 2015-ben. A készítői Lei Yuan Bin és Lilian Chee.
Emberek, akik formálják a környezetüket
A második kategóriához három projekt tartozik: a Community In Bloom a Goldhill Gardening Club-tól, az Urban Farming az Edible Garden City-től és Comrop-tól, az utolsó pedig a Rootedness & Resilence a Groun-Up Initiative-től.
A Community In Bloom egy olyan mozgalom az NParks szervezésében, ami arra próbálja rávenni az embereket, hogy termeljenek maguknak növényeket a privát területeiken és a közösségi kertekben. Ezáltal nem csak új zöldterületeket hoznak létre, de a közösségüket is erősítik. A bemutatott projekt egy kezdeményezés legjobban sikerült kertjét mutatja be kisfilm formátumban.
Az Urban Farming két mozgalmat foglal magába: az egyik a Grow Your Own Food, amit nem kell különösebben magyarázni, lefordítva: Termeld meg a saját ételed, a másik pedig elsősorban a tetőket célozza meg, és a zöldségtermesztésre fókuszál. Jelenleg Szingapúr szükségletének 3%-át fedezik, de remélik, hogy ez a jövőben tovább nőhet.
A Rootedness & Resilence projekt egy non-profit szervezettől való, ami létrehozta Szingapúr első alacsony ökológiai lábnyomú és 5G-s (Gracious, Green, Giving, Grounded, Grateful) kampuszát.
Emberek, akik elkötelezettek a városuk iránt
Három projekt tartozik a People Enganging The City alá. A Rail Corridor Porject egy elhagyott vasúti sínről szól, ami Peininsularral (Malajzia) kötötte össze Szingapúrt, de már nem működik. Négy társulat (Friends of the Rail Corridor, Nature Society, Singapore Heritage Society, és Urban Redevelopment Authority) tárja fel egy kisfilmben ötleteiket a hasznosítására. (5.kép)
Az Our Favorite Place egy program az Urban Redevelopment Authority-től, ami azt próbálja elérni, hogy a közösségek jobban beleszólhassanak a városuk alakulásába. A film szintén egy megvalósult projekteket mutat be, és az embereket, akik segítettek a létrehozásukat.
Az utolsó projekt az Empowering Design a Participate in Design-tól. Ez egy olyan non-profit szervezetet bemutatkozása, amelynek fő célkitűzése, hogy segítsen az embereknek megtervezni és karbantartani a közösségi tereiket. Videón és a participációs folyamatot bemutató színes cetliken is elénk tárják a gondolataikat.
Szingapúr jelenleg az ott lakók számára egyike a legélhetőbb városoknak, amit komoly erőfeszítéssel, mintegy 50 év kemény munkával sikerült elérni. Jeffrey Ho szerint a következő tíz év legfontosabb munkája az lesz, hogy a város ne csak élhető legyen, hanem szerethető is. A lámpások által előidézett hangulat kiválóan illeszkedett a kiállítás mondanivalójához: titokzatos és intim atmoszférát teremtett. Nem véletlenül választották ezt az installáció fő részeként: így próbálnak bennünket elkalauzolni a világukba, hogy megoszthassák velünk harcaikat és győzelmeiket. A többi projekt jól kiegészíti és más oldalairól közelíti a témát. Ha mindet egymás mellé tesszük, akkor egy nagyszerű, egymáshoz jól passzoló részekből felépített pavilont kapunk, aminek megismerésére érdemes időt szánni. Bepillantást enged olyan életekbe és élethelyzetekbe, amikhez hasonlóval nem igen találkozhatunk, érzékenyen megmutatva Szingapúr élhetőségével és szerethetőségével kapcsolatos problémáit, állhatatosan keresve a megoldásokat. Bárki, aki akárcsak 5 percet elidőzik az üveglámpások között, gazdagabbá válik.
Köles Kata