Egy művész, aki kezébe vette a sorsát - Solthy Viktória festő-designer

Sopronban végzett és most már közel 10 éve van galériája a Max City-ben. Egyszerre festő, grafikus tervező, belsőépítész, designer. A Jövő otthona standon kiállított képei célzottan ide, a standra készültek, a színvilághoz és a stílushoz illően. Solthy Viktóriának fontos, hogy munkái mindig az adott térbe illeszkedjenek.

Alkalmazott festészet? Ez egy új műfaj Magyarországon, ami a tér design elemeként kezeli a képzőművészetet. A képzőművészeti intézményrendszer arra az elvre épül, hogy a műveket (többnyire) galériák értékesítik, s a művészek adott stílust, tulajdonképpen „nevet" (brandet) képviselnek. Solthy Viktória ezt a rendszert a feje tetejére állítja. Közvetlen kapcsolatba kerülve a megrendelővel, annak személyére és személyes tereire szabja alkotásait. De vajon hogy alakul így ki a művész saját „arculata", védjegye?

Viktória kétfajta képet készít. Fémes hatású festményei adják az egyik vonalat, amin évekkel ezelőtt elkezdett dolgozni. Egy olyan technikát talált ki, ami reflektál a kortárs home decor trendekre: inspirálják a prémium design tapéták, bútorok, és azok fémes, csillogó felületei. Képei azért illenek a mainstream art deco, neobarokk belsőépítészeti, lakberendezési vonalakba, mert azokhoz hasonló színeket, formákat és felületeket használ. Évekig kísérletezett különleges technikájával, s azzal, hogy ezeket a speciális, kalligrafikus felületeket és struktúrákat izgalmas, sokféle, egyedi variációban állíthassa elő. A lakberendezők szerint, akikkel együtt dolgozik, ez az ő védjegye.

A másik vonal, amivel dolgozik, közelebb áll a képzőművészethez: grafikus alapot fest tovább, s ezt egészíti ki játékos figurális elemekkel. Női fejek, portrék jelennek meg képein, könnyed vonalvezetéssel, az adott enteriőrhöz minden esetben finom érzékenységgel illeszkedő, impresszív színekben. Ezek a képek határvonalat húznak Viktória praxisában is: saját bevallása szerint ezeket vagy megveszi valaki azért, mert tetszenek, vagy nem. Ezek az arcok – talán nem véletlenül épp arcokról van szó - fejezik ki az alkotó szabadabb, képzőművészethez közelebb álló világát szemben a home decorba jobban illeszkedő fémes vonallal.

A művészeti intézményrendszer új eleme van a szemünk előtt kibontakozóban: a művész-vállalkozó, aki saját galériát menedzsel, maga határozza meg, hogy mit képvisel és bár piactól függően, de mégiscsak szabadon dönti el, hogy mit árul, hogyan és mennyiért. Profi menedzser is, aki egyelőre mindent maga csinál: ő tervezi a kommunikációt, és ő is valósítja meg. Saját weboldalt készít, saját maga tervezi az arculatát, kiadványait, és a többi megjelenési formát is. Részt vesz kiállításokon, kapcsolatokat épít, és tudatosan keresi a lehető legtöbb megjelenési felületet. Élete és munkássága nem egy, a művészet társadalomtól elkülönülő, öncélú és a képzőművészeti kereskedelmi galériáktól függő modelljét rajzolja meg, hanem általa egy tudatos, saját világot és értékeket építő, huszonegyedik századi művész-praxis építésének tanúi lehetünk.

Pásztor Erika Katalina