Egy terv, egy történet: az ENSZ Bécsbe költözik

Az ENSZ az 1960-as években választotta ki harmadik székvárosát, és tette a világpolitika fontos színterévé szomszédvárunkat, Bécset. Abban az időben persze még állt a vasfüggöny, így az új irodanegyedre kiírt nemzetközi tervpályázat komoly kihívást jelentett a hazai építészeknek. Ez azonban nem állíthatta meg Kévés Györgyöt! Az Egy terv, egy történet új epizódjában az 1968-as bécsi pályázat terveivel vele utazunk, nem csak Bécsbe, de Sydney-be is.

Hruscsov és Kennedy egy időben kibékültek a kubai ügy után, és Hruscsov azt mondta: el kellene hozni az ENSZ-et New York-ból Európába, kelet és nyugat határára. Így választották ki Bécset. 1968-ban kiírták a pályázatot a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az ENSZ Iparfejlesztési Szervezete kombinált székházára. A pályázatot egyébként a nemrég elhunyt César Pelli nyerte meg, de politikai okokból a megbízást végül a negyedik helyezett osztrák építész kapta. 

Abban az időben komoly nemzetközi pályázatokat rendeztek. Én akkoriban végeztem, amikor a sydney-i operaház pályázata zajlott. Részleteket is tudok, mert Eero Saarinen irodájában dolgozott két magyar építész, akik aztán eljöttek Magyarországra, a MÉSZ-ben tartottak előadást, és ők mesélték el, hogyan született a Jørn Utzon-féle terv. Ők tudták, mivel Utzon is ott dolgozott az irodában – együtt ültek az asztal körül… Az a történet, hogy kiírták a pályázatot, amire főzsűrörnek Saarinent kérte fel a város. Utzon, amikor hallott erről a pályázatról, kilépett a Saarinen-irodából, nagyon tisztességes módon – nyilván tudták azért, hogy csinálja, és azért döntött így, hogy ne okozzon Saarinennek gondot ezzel. Nagyon sokan adtak be pályázatot, hiszen az akkori világ legnagyobb tervezési díjával hirdették meg. 

A nemzetközi építészeti pályázatokon jellemzően egy-két ember szava számított a legtöbbet. A fiatal Saarinen azonban több napot késett: más dolga akadt, és Sydney messze volt… A zsűrizést viszont elindították a megadott időpontban. Úgy ment, hogy vagy ötven ember, a várostól, kijelölt szakértőként, azzal foglalkozott, megfelelnek-e a pályázatok minden elvárásnak. Mire Saarinen megérkezett, lezajlott az előzsűrizés. Miután Utzon az utolsó pillanatig hezitált, hogy beadja-e a munkáját, végül skiccpauszon adta be a pályázatot, és az nem is felelt meg teljesen a szabályoknak. Az előzsűri fogta és kidobta a mezőnyből. Mikor végre megérkezett, Saarinen végignézte nem csak a kiválogatott anyagot, hanem azokat is, amiket kidobtak. Egyszer csak előbányászta Utzon pauszait, és felmutatta: ez az első díjas. Így született meg az Opera. 

De! Utzon terve annyira tetszett Saarinennek, hogy rögtön visszatelefonált New York-ba. Az irodája akkor dolgozott a Kennedy Airport bővítésén. Leállította a tervezést, azt mondta: új koncepció van! És akkor tervezték a héjszerkezetet, ami tehát tulajdonképp Utzon ötletéből származik, pedig előbb épült meg jóval, mint az operaház (a TWA Flight Centert 1962-ben, a sydney-i operaházat csak 1973-ban adták át – a szerk.).

Végeredményben tehát nyert Utzon, csak az volt a baj, hogy ő nem volt statikus, és ezt a héjszerkezetet nem tudták megstatikázni… Hosszas hezitálás után megbízták az Arupot, és ők tervezték meg. Végül azonban a ház olyan méregdrága lett, hogy a sydney-i városháza megkérte Utzont, hogy ne foglalkozzon többet a dologgal – szabályosan kirúgták. Nem is ment el az átadásra – nem is hívták meg…

Ezután történt Magyarországon, a hatvanas évek elején, hogy kiírtak egy pályázatot a Vigadó helyreállítására és bővítésére. Nagyon sok munka érkezett be. Weichingerék nyertek, Virág Csaba, Jurcsik voltak a díjazottak között. Azért csináltuk mi is a bécsi pályázatot, mert ez sikk volt akkor. Tudtok, hogy nyerni nem fogunk. Szendrői Jenő, az IPARTERV főmérnöke kiküldött négyünket Bécsbe, hogy nézzük meg a helyszínt. Én előtte 13 évig nem kaptam útlevelet, mert 1956 után nyugatról jöttem haza, de Szendrői elintézte, hogy erre az egy alkalomra kiengedjenek Bécsbe. 
Ha belegondolok, hogy akkor miket csináltak meg… Szendrői végeredményben egy 1500 fős vállalat főmérnöke volt. Azt mondta nekünk: az Építésügyi Minisztérium nem tud valutakeretet adni az útra, de az IPARTERV kifizeti nektek forintban. Menjetek ki Bécsbe, az már rajtatok múlik, hogy cserélitek ott le valutára. Mészöly Andrással mentünk el tanácsot kérni Kárpáti Györgytől (háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója – a szerk.). Kárpáti azt mondta: menjetek el a Kärtnerstrasséra, az Esterházy-palota kaszinójába, és mondjátok azt a portásnak, hogy „Kárpáti György" – majd ő elintézi. Na, kiértünk Bécsbe, elmentünk a kaszinóba, és mondtuk a portásnak. De nem történt semmi, válaszra sem méltatott. Ott maradtunk Bécsben a sok forinttal. Végül ki kellett mennünk a Westbahnhofra, ott váltottuk be svarcban!

A bécsi helyszín tulajdonképp egy sziget. A helyszíni szemle nem volt különösebben fontos, annyi értelme volt, hogy érezzük, mit is jelent a városszerkezetben egy ekkora épület. Olyasmi lett volna ez, mint az Európai Unió központja, ami aztán Brüsszelben el is készült. Az általunk tervezett együttesnek két csomópontja volt, az egyik lett volna az ENSZ-épület, a másik az Atomenergia-ügynökség irodaháza. Annyiban hasonlított a nyertes Pelli-tervhez, hogy az is tervezett egy nagy, merőleges utat, de amellé végig toronyházakat rakott, előttük nagy lepényekkel. A meglévő tévétoronyhoz igazítottuk az út tengelyét. A liftblokkok köré szerveztük a belsőket, rendes, középfolyosós szintekkel – ezt is írták ki, hatszor négy méteres irodahelyiségekkel. Az ENSZ-alkalmazottak nem szerettek nagyterű irodákban dolgozni. Baromi nagy mennyiségű irodát kellett elhelyezni, gondolhatod, hogy az ENSZ-nek mekkora apparátusa van…

Naivan azt gondoltuk, hogy számít az, ha Magyarországon adjuk fel a terveket. Hiszen kiérkezik Bécsbe, és a postabélyegzőből tudják majd, hogy a kommunista világból jött! Ez egy adu az ellenfeleknek! Így aztán itt és később több osztrák pályázaton is az IPARTERV kifizette az autóutat, a terveket pedig bepakoltuk a kocsiba, kivittük Bécsbe és ott adtuk fel postán. A tervek sötét hátterét sraffozással csináltuk, ott is attól féltünk, majd lemásolják a nyugatiak…

A történetet Kévés György elmondás alapján lejegyezte és szerkesztette: Kovács Dániel. A képeket Kévés György bocsátotta rendelkezésünkre.