Egy titkos kert feltárása, avagy a Budaörsi út 79. alatti területben rejlő lehetőségek

A MOME mesterképzésének elsőéves hallgatói az M1-M7 bevezetőszakasza mellett található titkos kert revitalizálásával foglalkoztak a múlt félév során. A volt amerikai katonai emlékhely újragondolására számos különböző hangvételű terv készült, melyeket az évfolyam hallgatója, Szalay Kata Csenge szavaival adunk közre.

Korunk egyik feszegető építészeti problémája a túlépítés. A városok túlzó szétterjeszkedése, és a vele járó természetrombolás számos negatív hatással bír. Egy előremutató megoldás a túlépítés elkerülésére a meglévő épített, illetve nem épített területek újrahasznosítása, átértelmezése. Az építészeti újrahasznosításnak számos aspektusa létezik. Új életet adni nem csak egy meglévő épületstruktúrának lehet, hanem különböző minőségű városrészeknek, barnamezős- vagy akár zöldterületeknek is. Egy ilyen esetben fontos kiindulópont a kontextus; a környezet és a helyszín fizikai, infrastrukturális és szociokulturális adottságainak feltérképezése, rejtett potenciáljainak felfedezése és ezek kreatív felhasználása a tervezés folyamán. A kihívást a területben rejlő kiaknázatlan lehetőségek felfejtése mellett az épített és nem épített beavatkozások arányának megtalálása jelenti. A MOME Építőművész MA1 hallgatói erre a feladatra vállalkozva gondolkoztak a Budaörsi út körbekerített, titkos kertjének revitalizálásáról.

A helyszín a sokak számára jól ismert útvonal, az M1-M7 bevezetőszakaszának változó minőségű és hangulatú beépítései között rejtőző, téglafallal körbevett zöldterület. A volt amerikai katonai emlékhelyként funkcionáló telek mára kihasználatlanul bújik meg egy szállodakomplexum és egy irodaház között. Adottságai magában hordozzák korábbi funkcióját: a hosszúkás, lejtős telek a Budaörsi út felőli bejárattól egymás fölé sorolt, sík teraszokra van osztva. A bejárat tengelyében végigfutó, lépcsőkkel megtört ösvény végén, a telek felső harmadában egy modernista, pengefalak kompozíciójából felépülő emlékmű helyezkedik el. A telek lakóövezet felé eső vége teljesen zárt, zsákutcaként fordul a hegyoldal irányába. A területet körbekerítő téglafalon csak a Budaörsi út irányában találhatók nyílások, a kapun kívül kis kerek kivágatok engednek betekintést az utcáról. A kerítés mentén méretes lombhullatókból, illetve feketefenyőkből álló fasor fut körbe, mely intenzívebben választja el a belső világot a környezőtől, megszűrve az út zaját. Jelenlegi állapota e dupla keretezés által egy eldugott, zárványként is felfogható helyzetet eredményez, melyben – akár egy titkos kertben – sok lehetőség rejlik.

A terület belakásához a telek adottságainak ismeretén kívül fontos a környezeti kontextus megismerése, a környék feltérképezése, lehetőségeinek, hiányosságainak megértése. A sasadi lakóövezetet vizsgálva oktatási intézményeken és kisebb boltokon kívül kevés közösségi szolgáltatás, köztér található. A hegyoldal kertvárosi beépítésének peremén futó nagyforgalmú útszakasz és vasútvonal jelentősen elvágja a kerület belvárosi, számos közösségi, kulturális, szabadidős szolgáltatásokat nyújtó részétől. Így az itt élők számára kevés könnyen és gyorsan megközelíthető közösségi lehetőség kínálkozik, a legközelebbi funkciókat is csak tömegközlekedéssel vagy autóval lehet elérni. A szabdaltságból adódóan, a tervezési terület elsősorban a környékbeli lakosok igényeinek tud helyet biztosítani, sok hallgató a tervezés során ezt az adottságot vette figyelembe, így kisebb, közösségi, szabadidős funkciójú beavatkozások, építmények születtek. A telek közelében húzódó autóút által kialakult holt terek és a forgalom zajterhelése erőteljes hatást gyakorolnak a környezetükre. A fákkal körülvett területen is sokáig érezhető a lent húzódó forgalmas út jelenléte, ez egy olyan adottság, amivel szintén fontos foglalkozni a tervezés folyamán. A Budaörsi út mentén szinte kizárólag kereskedelmi lerakatok, alulhasznosított területek és irodaházak találhatók. Az épített környezet laza sokfélesége kevés kapaszkodót nyújt egy újonnan tervezett épület lehetséges formájának keresésében, így az építészeti beavatkozásnak szabad mozgástere lehet. A hallgatói tervekben ezt a szabadságfokot kihasználva az egyéni építészeti nyelvezet, a beavatkozás különböző mértéke sokszínű megoldásokat vonultatott fel.

A tervezési folyamat elején lezajló kontextusvizsgálatból, közvéleménykutatásból kirajzolódó alapfelvetésekre a hallgatók a társadalmi és környezeti kihívások különböző aspektusait érintő, szerteágazó válaszokat adtak.  A programalkotásban szinte mindenki a helyiekre szabott funkciókban gondolkozott; különböző korú és érdeklődési körű környékbeli célcsoportok számára befogadó funkciókat alakított ki. Kimondott cél volt az épített beavatkozás minimalizálása, illetve a park különböző tájépítészeti eszközökkel való formálása. Sokak tervében egy, a gyalogos és kerékpáros megközelítést előtérbe helyező, környezetileg és társadalmilag is fenntarthatóságra törekvő vízió formálódott: közpark és kisebb pavilonok képében. Mivel a telken kevés fix kapaszkodó található, minden tervezési folyamat egyéni, a tervező hozzáállását jól tükröző módon fejlődött, alakult.

A kiszemelt terület egy-egy markáns adottsága megfelelő kindulópontként szolgált a tervezéshez: sokan a helyszín lépcsőzetes kialakításából, az emlékmű jelenlétéből indultak ki, meghagyva, finom addíciókkal kiegészítve a meglévő jellemzőket. A park érintetlenül hagyásával kisebb, „akupunktúra jellegű" beavatkozásokat tervezett Máša Khositashvili prágai Erasmushallgató. Három különböző nyitottságú pavilont helyezett le a parkba, ezzel erősítve a teljes feltárhatóságot, a bejárás igényét. A legzártabb, zajos műhelyfunkcióval ellátott épület a Budaörsi út közelébe került, míg egy részben nyitott közösségi ház és egy pergolatető alatt kialakítható piactér a felső, csendesebb zónában kaptak helyet. A különböző formájú, mégis hasonló építészeti nyelvezetű pavilonok hármassága sokszínű aktivitásnak biztosít terepet, keretezve, összekötve a középen meghagyott teraszos rétek laza használatát.

Véghelyi Borbála tervében a Budaörsi út és a felette elterülő lakónegyed kapcsolatát vizsgálta. A forgalmas út melletti zajos, poros járda problémáját úgy oldotta fel, hogy a gyalogosforgalmat feljebb elhelyezve, a telken át vezeti. Erre a tengelyre merőlegesen létrehoz egy újabb utcát, ami összeköti a lakóövezetet a Budaörsi úttal. Az újonnan kialakult útvonalra különböző, játékosan kialakított közösségi funkciójú pavilonokat és köztük kialakuló tereket fűzött fel, így a végigjárás egy izgalmas, változatos téri élménnyé változik. Az épületeket fémváz szerkezet fogja össze, amely egyben nagy játszótéri elemként funkcionál hintákkal, csúszdákkal. A felső szakaszon kialakuló burkolt fórum a környékbeli lakók számára számos szabadtéri lehetőséget nyújt, míg az épületekben pékség, kávézó, közösségi ház várja a látogatókat. A színes, játékos, jó arányú beavatkozás kellemesen egészíti ki a parkot, életet vonzva a falak közé.

Nyuli Zsombor hasonló, hossztengelyre igazított, rácsszerkezetre épülő pavilont álmodott meg. A lábakon álló, felső utcáról nyíló épület ellebeg a kert fölött, szinte érintetlenül hagyva a természetet. A közösségi funkciókat egymás után soroló épület elemeli az aktivitást a parktól, ezáltal zártabb belsőt teremtve. A felső és alsó világ vertikális összekötéséül egy csigalépcső szolgál, melynek segítségével le lehet ereszkedni az emlékmű körül kialakított padokkal körbevett köztérre. A hosszú, zárt pavilon végén kinyíló fedett-nyitott terasz kilátást enged a parkon túli történésekre. Az intim belső világot létrehozó, költői mozdulat prózai lezárásaként egy hinta lóg az épület végéről, játékosságot csempészve a kompozícióba.

Sokan a meglévő adottságokat továbbgondolva, lehetőségeiket építészeti nyelvre formálva gondolkoztak. Lipótzy Kristóf tervében az emlékmű környezetére koncentrálva, egy újabb réteget hozott létre a helyszínen, melyet egységes építészeti arculatban képzelt el. A meglévő falakon belül kijelölt egy lehatárolt sávot, ezzel kihangsúlyozva a telek zárványhangulatát. A park többi részét szintén érintetlenül hagyva, ezt a belső világot rendezte be megfontolt kézmozdulatokkal. Az újonnan kialakult zónát építészeti beavatkozásokkal bővítette: a falakra merőleges tengelybe behúzott épülettömeg két oldalán létrejött egy csendesebb terasz és egy lépcsőzetes lelátókkal ellátott nagyobb tér az emlékmű körül. A nagyobb léptékű, többszintessége miatt mégis kompakt épületben kávézó és mediathek funkció kapott helyet.

A saját tervemben a meglévő teraszokat kihasználva, különböző aktivitásokat befogadó sávokra osztottam a telket, melyet egy középső útvonallal tettem átjárhatóvá. A táj különböző módú formálása mellett kisléptékű építészeti beavatkozást terveztem, a teraszos kialakítással párhuzamos, közösségi funkciókat befogadó lineáris pavilont, mely fix bútorokként funkcionáló harántfalak és a köztük kialakuló flexibilis terek sorolásából épül fel. Az épület a telket két részre osztja: egy intenzívebb használatú, sportlehetőségeket nyújtó térre, és egy csendesebb, ligetes parkra. Az épület fedett-nyitott tereivel, feltárható belső világával, egységet teremtve köti össze a két oldalán kialakuló kertrészeket.

Posta Rebeka az emlékműhöz vezető út meghosszabbításával egy új tengelyt alkotott, amely által lehetővé válik az átjárás a területen. Erre a tengelyre fűződnek fel a különböző léptékű építészeti beavatkozások által létrejövő terek, melyek erős identitással töltik fel a helyszínt. A nagyrészt különböző növénybeültetésekkel kitöltött, színes játszótéri elemekkel kiegészített park közepén egy befele forduló könyvtárpavilon, a végében a téglafal felvastagodásaként létrejövő kantinépület keretezi a telket. A színes anyaghasználat mindegyik beavatkozás során megjelenik, így egységesítve a különböző tömegekből felépülő kompozíciót.

Nagyobb beavatkozások is születtek, melyekben sokkal inkább egy új rendszer, belső világ bontakozott ki, mely a jelenlegi helyzetet felülírja. Balogh Enikő a családi házak közösségi tereiből inspirálódva tervezte meg a közhasználatú nappalit és kávézót magába foglaló pavilonpárost, melyet egy szétterülő terasz, és az épülettömegekre helyezett pillangótető fog össze. A pavilon kedvességét a nyitott, lépcsőzetes elrendezés, illetve bútorként is funkcionáló galéria, és a téglakerítés nyílásaira hajazó kerek megnyitások erősítik. A park többi része fákkal és bokrokkal tarkított szabadon használható térként fogalmazódik meg.

Szűcs Imre négyzetes alaprajzú építménye a park közepén egy saját rendszerű, különleges belső világot, topográfiát épít fel. Az egységes, bútorként is funkcionáló kockaelemek sorolásával kialakuló belső domborzat különböző minőségű közösségi tereket formál. A lefedés nagy léptékét egy középső megnyitással oldva, belső átriumtér jön létre, így a természet is meg tud jelenni az épület belső életében. A pavilont körülvevő park egy érintetlenebb, védett kert érzését kelti, melyre ráerősít a földtől ellebegő fémrács közlekedő, melynek segítségével végig lehet járni a telket.

Hasonló arányú, nagyobb léptékű pillérvázas épületet tervezett Oltvai Ádám; építményét a helyszín felső harmadába helyezve, egy addicionális fallal elválasztva, így a zajterheléstől védve. A pavilon a pillérraszterek különböző berendezéséből, összenyitásából és elválasztásából épül fel, melyben egy belső átrium is helyet kap.

A felsorakozó megoldásokból kirajzolódik, hogy az építészeti újrahasznosítás túlmutat a hagyományosan vett építészeti eszközökön. Sokkal kiterjedtebb készségkészlet szükséges ahhoz, hogy egy területen a problémákat, hiányosságokat és adottságokat felismerve, megfelelő arányú beavatkozás jöhessen létre. Az építészeti nyelvezetet a közösségi, fenntarthatósági, környezeti szempontokon keresztül megszűrve, a kutatásokból és helyszínvizsgálatból származó benyomások figyelembevételével érdemes alakítani. A túlépítés elkerülése érdekében az építészet határterületei is előtérbe kerülnek: a táj alakítása, és a nem épített elemekkel való terek létrehozása fontos képességek. A komplex feladatok csak megfelelő ismeretekkel, a problémák és következmények pedig a kreativitásra építő, holisztikus módszerrel válaszolhatók meg, úgy, hogy azok korunk összetett elvárásrendszerének is megfeleljenek.

Szalay Kata Csenge

A munkák a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építőművész MA képzésén készültek, Csomay Zsófia és Marián Balázs vezetésével, Tihanyi Dominika közreműködésével.

A kurzus hallgatói: Balogh Enikő, Deirdre De Coster, Füleky Dorottya Filoména, Huiber Vencel, Máša Khositashvili, Lipótzy Kristóf, Nyuli Zsombor, Oltvai Ádám, Pham Kien, Posta Rebeka, Répás Janka, Szalay Kata Csenge, Szűcs Imre, Tóth Bori, Véghelyi Borbála, Vokó Lili.

Szerk.: Borenich Levente