Elhallgatott epizódok a magyar építészek 20. századi történetéből (5.)

Egy sikeres építész története a múlt század közepéről: Mátrai Gottwald Gyula második világháborút követő perének előzményeit és körülményeit veszi ezúttal górcső alá Vámos Dominika írása.

A Gottwald–ügy

Noha egy ideje már megszokott tény, hogy a magyar építészet nemigen csap észrevehető hullámokat nemzetközi vizeken, a 20. század válságokkal sújtott korszakaiban még voltak olyan kitüntetett pillanatok, amikor kifejezett érdeklődés mutatkozott bizonyos építészek, építész csoportok teljesítménye iránt. A harmincas-negyvenes évek modernista sikereit a szocreál nemzetközi megbotránkozást keltő intermezzója után az ötvenes években kifejlesztett vasbeton helyszíni előregyártás, mint műszaki újítás elismerése tudta überelni. Az UIA 1961-es August Perret-díja máig számon tartott dicsősége az iparterves mérnököknek és az egész építész szakmának. A Markus Peter vezette Zürich-i építészcsoport is ezeknek a bravúros építményeknek a felkutatása végett jött tavaly Magyarországra, ahogy erről akkor részletes be is számoltam. A svájciakat mindenek előtt az a titok izgatta, hogy honnan kerültek elő a háborút súlyos veszteségekkel túlélő, szegénységtől, szovjet megszállástól sújtott országban olyan mérnökök, akik ilyen kimagasló teljesítményt voltak képesek produkálni. A rejtély megfejtéséhez leginkább az építészek igazolóbizottsági iratanyagainak megismerése vitt közelebb.

Kutatásaim során mindenek előtt ez a forrás jelentette a kiindulópontot, és nyitotta fel a szemem arra a nyilvánvaló tényre, hogy a háború utáni az újabb háborús felkészülés miatt beindított és gigantikus erővel forszírozott nehézipari fejlesztés az akkor és később is hangoztatott szocialista propagandával ellentétben nem a semmiből szökkent szárba, hanem a második világháborúval összefüggésben komoly szakmai – tervezői és kivitelezői - tapasztalattal vált realizálhatóvá. Az ország erejét messze meghaladó vállalás rendkívüli áldozatokat és teljesítményeket követelt. Ennek egyik legjelesebb képviselője és személyisége az a Gottwald Gyula¹ , akit Mátrai Gyula néven, mint kétszeres Kossuth-díjas építészt, az ötvenes években épült hatalmas vasbeton építményei, csarnokai, hőerőművei (Ajka, Inota, Diósgyőr, Dunaújváros, Berente, Gyöngyös, Csepel, Tiszapalkonya, Pécsújhely, stb.) miatt tart számon az építészettörténet, aki valójában a második világháború alatt már egy közel 100 alkalmazottat foglalkoztató, főképp ipari beruházásokkal foglalkozó építésziroda tulajdonosa és szakmai irányítója volt. Kalandos életpályája szorosan kapcsolódik mind a háborús hadigazdaság, mind az igazolóbizottsági és népbírósági vizsgálatok, mind az utókor könyörtelenségének karakterisztikájához.

A Péti Nitrogénművek

A nagy kiterjedésű péti ipartelepek VIDEO >>>

Mátrai Gottwald Gyula (1905-1977) pályafutását a harmincas évek elején kezdte, amikor Benkhardt Ágosttal és Gábor Lászlóval BEGÁGO néven sürgős mérnöki feladatok megoldására közös irodát gründoltak. Nagyobb léptékű (hadi) ipari épülettervezői munkásságát a Péti Nitrogénművek tervezőirodájában folytatta. A péti gyár és a hozzákapcsolódó település (Pétfürdő) a magyar hadianyaggyártás zászlóshajójának számított. 

A vegyipari termelés Pétre telepítése még Gömbös Gyula hadügyminiszteri döntése nyomán, Chorin Ferenc szervezői közbenjárásával történt 1928-ban, a várpalotai lignit, a bakonyi mészkő, a Séd-patak és a kedvező szállítási feltételek együttes adottsága miatt. 1931-ben megbízták Münnich Aladárt, Wellisch Andort és Quittner Ervint a lakó- ill. üzemi épületek tervezésével, Magyary Dezső pedig a HM XI. osztály részéről ellenőrizte az építkezést. Gömbös, miniszterelnökként, három részvénytársaság egyesítéséből hozta létre a Péti Nitrogénművek Rt.-t (Magyar Ammóniagyár Rt., Magyar Műtrágyagyár Rt., Nitrokémiai Ipartelepek Rt.). A gyár hadiipari tevékenysége 1935-ben kezdődött hivatalosan különféle békés célú gázok, rovarirtó szerek gyártásával, valójában mustárgáz és egyéb harcászati vegyi anyagok nagy mennyiségben való előállítására készültek. A 1936-ban határozta el a HM a nagyüzemi gyártásra való áttérést, új ipari létesítmények telepítését. A tervek a Péti Nitrogénművek RT. saját tervezőirodájában készültek, amelyet Mátrai Gottwald Gyula vezetett, egyik munkatársa Szendrői Jenő volt. Itt készültek például az üzem monumentális vasbeton héjboltozatú sóraktárának tervei. Az építés főszervezője Bangha Imre, az olasz-magyar fegyverkezési bizottság elnöke volt. 1937-ben egy HM elnöki rendelet már konkrét építési, felszerelési ütemezést, költségvetést állapított meg. Műtrágya, salétromsav és robbanóanyag gyártására alkalmas ammóniumhidrátot állítottak elő. 500 ezer pengő önrészhez 22,5 millió pengő kölcsönt vettek fel, ami kitűnő befektetésnek bizonyult, mert 1943-ban csak olajfeldolgozásból 27,5 millió pengő bevételre tett szert a részvénytársaság, amely a HM közvetlen irányítása alatt állt, és kiemelt jelentőségű hadiüzemnek minősült, az ezzel összefüggő kedvezményekkel és kötelezettségekkel: az építkezéshez olcsó munkaerőt igényelhettek, ez a gyakorlatban főként munkaszolgálatosok foglalkoztatását jelentette. A háborúban több bombatalálat érte a gyárat, a németek pedig robbantásokkal vetettek véget a harcigáz-gyártásnak.² 

Újjáépülnek a péti Nitrogénművek épületei VIDEO >>>

1940-től alapította meg saját irodáját a Belváros közepén, a Parlamenttel szemben, amely 1941-43-ban ért a csúcsra. Olyan hatalmas munkákhoz jutottak a Magyar Építő Rt. jóvoltából , mint a pestszentlőrinci PIRT Repülőgépgyár boltíves nagycsarnoka, a Fegyver- és Gázkészülékgyár hajlított héjú vasbeton csarnoka, vagy az Uhri Testvérek cégének köszönhetően a mátyásföldi Ikarusz-gyár szerelőcsarnoka, a mátyásföldi Repülőgépgyár nagycsarnoka és a nyergesújfalui Viscosa-gyár. A periratokban szó esik még egy előkészítés alatt álló Bosch gyár és egy földalatti olajgyár terveiről is, egy mátravidéki hadiépítkezésről és különböző üzemi óvóhelyekről, valamint a péti művek földalatti bunkerbe menekítéséről. A korszakban létrehozott jelentős ipari épületek, létesítmények különös és szomorú fehér foltjai a történetírásnak, hiszen titkosságuk miatt felépülésük nem volt publikus, a háborús pusztítások során nagy részük súlyosan megrongálódott vagy megsemmisült, a háború után pedig – politikailag érthető okból nemigen firtatták létrejöttük körülményeit, mára pedig jellemzően még a gyártörténeti leírásokból is kimaradnak és a feledés homályába merülnek.

A PIRT

A PIRT – a pestszentlőrinci Ipartelepek Rt. – a volt Filtrex nevű textilipari cégből vált 1942-ben Junkers gépek összeszerelő és javító, kiemelt hadiüzemévé. Ekkor épült a Gottwald Gyula által tervezett szerelőcsarnok. A Németországból érkező alkatrészeket német ellenőrzés alatt német technológiával gyártották, majd a közeli Ferihegyre szállították, és ott szerelték össze. A szállításhoz szükség volt a Gyömrői út kiszélesítésére is. Pestszentlőrinc munkás lakóövezetét egyébként még a kiegyezés utáni időben, az itt alapított üzemek kedvéért alakították ki, amelyet az itt áthaladó Budapest-Cegléd vasútvonal tett értékessé, ipari tevékenységre alkalmassá. Ferihegy miatt, amely bombázási célpont volt a háború alatt, a PIRT telephelye is veszélyeztetett helyzetbe került. Kevés óvóhelyet építettek a munkások számára, de végül az üzem nem sérült meg a háborúban. A háború után egy ideig az orosz harci járművek javítását végezték itt, majd a nagycsarnokba köztes szintet húztak, és itt rendezték be egy korszerű angol gyártósor megvásárlásával a Lőrinci Fonó gyárat, 1947-ben. A repülőgép-szállításhoz szükséges nagykaput beépítették.³ 

A Viscosagyár

A nyergesújfalui Viscosagyárat 1940-ben alapították akkor katonai célú ruházati termékekhez szükséges szintetikus szálak gyártására, több ipari részvénytársaság (pl. Péti Nitrogénművek) bevonásával. (Az igazgatótanács tagjai között találjuk például a Fővárosi Közmunkatanács akkori vezetőjét, Bessenyei Zénót is). A gyár tervezését Mátrai Gottwald Gyulára bízták, így biztosan a nevéhez fűződik a séd tetővel fedett csarnok és a hozzá kapcsolódó lakótelep, közösségi (Kaszinó, később Ady Endre Művelődési Ház) épület. Az építkezés itt is munkaszolgálatosok bevonásával folyt. A gyárat bombatalálat érte, és miután a felszerelést már nem tudták elszállítani, a németek a még épen maradt veszélyes üzemeket felrobbantották.

A per

Gottwald Gyula kétségbevonhatatlan és széles körben elismert szakértelme mellett több nyelven beszélt, politikai és nemzeti hovatartozásra tekintet nélkül építette ki ügyfél-kapcsolatait. Korábban egy angol cég megbízásából hidat tervezett Egyiptomba, de munkáinak többsége állami vagy német érdekeltségi körbe tartozott. Irodájában ugyanakkor - hadiipari munkáinak köszönhetően - jónéhány üldözött építésznek, adminisztrátornak tudott munkát adni, sőt azok családjáról is gondoskodott, amikor a gettósítás idején szükségessé vált, hiszen anyagi kondíciói kimagaslóak voltak, és amúgy is bőkezű ember hírében állt. A törvény sokáig lehetővé tette, hogy megfelelő igazolás birtokában a „nélkülözhetetlennek" számító szakemberek számára szolgálati felmentést kérjen a munkaszolgálat alól, noha a katonai hatóságok általában erős fenntartással fogadták ezeket a kérelmeket⁴. A Szálasi-rezsim alatt, 1944. november végétől már erre sem volt mód, december 1-jén pedig Mátrai Gottwald bezárta az irodáját.

A harcok végeztével Mátrai Gottwald folytatta a munkát. Korábbi kapcsolatai révén a Magyar Építő jóvoltából (Széll Gyulával) romeltakarítással foglalkozott, majd a Ganz gyár helyreállításán és új üzemcsarnok tervezésén dolgozott (Wolf Johannával, Mokk Lászlóval). A nagyelemes helyszíni előregyártás első próbálkozási is itt történtek.

Mindeközben 1945 és '47 között egy hosszadalmas és méltatlan – jóllehet a kívülálló számára inkább kalandregénybe illő – igazolási és népbírósági procedúrának a főszereplője lett. Ez idő alatt – bár jelentős munkáit publikálta a szaksajtó -, neve nem jelenhetett meg nyomtatásban. A per néhány üldözött, de nála menedéket találó kollégájának (köztük egykori cégtársának, későbbi a Műegyetem legendás épületszerkezettan professzorának) feljelentése nyomán húzódott el. Németbarát, oroszellenes kijelentéseket idéztek tőle, nyilas kapcsolatokkal és a péti üzem kitelepítési kísérletével vádolták, valamint azzal, hogy nem tett semmit zsidó származású kollégáinak elhurcolása ellen, sőt, hogy lengyel menekült alkalmazottját, Tichy Andrást maga jelentette volna föl a Gestapónál. A Viscosa Gyár és a Péti Nitrogén háború utáni vezetői, akik korábban is munkakapcsolatban álltak Gottwald Gyulával, ennek éppen ellenkezőjéről vallottak. Köztudott tényként számoltak be arról, hogy '44 nyarán, amikor már alig volt az irodában munka, Gottwald Gyula szociális alapon mindenkinek fizetést adott, és hogy különös gondot fordított gettóba került kollégáinak megsegítésére. Szakmai és emberi helytállását is hosszan ecsetelték. A hosszadalmas eljárás végül 1947 decemberében a lengyel Tichy Andrásnak köszönhetően ért véget, aki a tárgyalások idején véletlenül éppen Budapesten volt, és személyes jelenlétével, tanúvallomásával tudta bizonyítani a felhozott vádak igaztalanságát.

Mátrai Gottwald a vádakra adott válaszában erős gyanújának adott hangot, hogy feljelentői nagy valószínűséggel a konkurenciaharc jegyében méltatlan eszközzel akarják őt ellehetetleníteni: „Én egy olyan momentumot látok fennforogni, hogy a tanúk mind az én megszervezett munkahelyeimen keresnek érvényesülést." Az Igazoló Bizottság ugyanakkor a feljelentőket próbálta védelmébe venni: „A bizottság nem veheti rossznéven a tanúktól, hogy ők is meg akarnak élni." ⁵.

Mátrai Gottwald Gyula sorstársai és ellenfelei akkor még nem tudhatták, hogy nemcsak a rájuk kiszabott feddés vagy eltiltás, de hamarosan konkurenciaharcuk is érdektelenné válik, és mindannyian állami intézmények bérből és fizetésből élő alkalmazottaivá válnak. És azt sem tudhatták, hogy állami alkalmazottként néhány év múlva újabb vádaskodások alapján újra fenyegetett helyzetbe kerülnek majd.

Vámos Dominika

1: Csak 1945-ben lett Mátrai. In: Dr. Merényi László: Mátrai Gottwald Gyula. Budapest,1997.

2: Ury János: A Magyar Ammóniagyár Rt. története. valamint A Péti Nitrogénművek hadiipari tevékenysége. Várpalota, 1988. A Hadtört. Levéltár gyűjteményében

3: Torma Imre: A PIRT gyár 2 éves élete. A Hadtört. Levéltár gyűjteményében

4: „Zsidókat csak különleges szakképzettséggel rendelkező kivételes esetben lehet mentesíteni, midőn azok nem zsidóval sehogysem pótolhatók. Elvileg – ahol kényszerítő szükség esete nem áll fenn, zsidók nem menthesíthetők." (vitéz Bartha elnöki utasítása, 1939. szept. 16.) HM levéltár, Hadüzemi parancsnokok, Sorg Építőipari Rt. 1939-41 II. 1442

5: Szabad pályán működő mérnökök IB-a. BFL XVII.1548.a