Közélet, hírek

Elindult a Nemzeti Hauszmann Program honlapja

1/5

Az újjáépülő Vár látványképe a Nemzeti Hauszmann Program honlapján. Kép (c) Nemzeti Hauszmann Program

A Dísz tér 1943-ban, szemben a Honvéd Főparancsnokság, a baloldali házsor utolsó épülete a Külügyminisztérium – mindkettő ebben a formában épülne vissza. Fotó: Fortepan/ Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi / Carl Lutz felvétele

Dísz tér 1-2., a Külügyminisztérium romos épülete 1945-ben. Fotó: Fortepan/Scherman Ákos

A Honvédelmi Minisztérium a Szent György téren 1894 körül. Ez az épület nem épül vissza. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.011

A Szent György tér nyugati oldala 1905 körül. A jobboldali főhercegi palota újjáépítésének előkészítése megindult; a baloldali tömb, az egykori királyi istálló felépítéséről nincs szó. Fotó: Fortepan/Széman György

?>

2019.08.25. 06:10

Cikkinfó

Szerzők:
Kovács Dániel

Földrajzi hely:
Budapest

Építészek, alkotók:
Hauszmann Alajos

Cég, szervezet:
Nemzeti Hauszmann Program

Vélemények:
3

Dosszié:

Öt évvel a bejelentését követően elindult a Nemzeti Hauszmann Program honlapja is, amely pontokba szedve mutatja be az aktuális, illetve a közeljövőre tervezett programelemeket. Indul a Külügyminisztérium, a főhercegi palota és a Honvéd Főparancsnokság újjáépítésének előkészítése, de felújítják a Várlejtő kertjeit is.

A 2014-ben meghirdetett Nemzeti Hauszmann Program most indult honlapja a 2019-2021-es időszakra tervezett projektelemeket mutatja be, Fodor Gergely, a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos ismertetője szerint. A 10 programelem között van olyan, amely részben vagy egészben már befejeződött, de van olyan is, amely a hosszabb távú munka előkészítéseként értelmezhető. A kormánybiztos írásából kiderül: a jelenlegi munkával párhuzamosan a Budavári Palota teljes felmérése is zajlik, megalapozva a további rekonstrukcióról hozandó döntéseket.

A programelemek közül egy mára teljesen elkészült: az egykori karmelita kolostor, a későbbi Várszínház átépítése és rekonstrukciója a Miniszterelnökség számára. Itt egy új épületet is emeltek a ZDA - Zoboki Építésziroda tervei alapján, az egykori tábori püspökség helyén.

A Dísz tér 1943-ban, szemben a Honvéd Főparancsnokság, a baloldali házsor utolsó épülete a Külügyminisztérium – mindkettő ebben a formában épülne vissza. Fotó: Fortepan/ Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi / Carl Lutz felvétele
2/5

A „Csikós udvar" elnevezésű programelem részben azokat a fejlesztéseket takarja, amelyek 2019-ben már befejeződnek: az egykori Királyi Lovarda, a Főőrség, valamint a kettő szintjét összekötő Stöckl-lépcső visszaépítését. A munkákat ebben az esetben Potzner Ferenc irányította. A munka az ugyancsak a két szint összekötését szolgáló, Hauszmann-féle rámpa újjáépítésével, a török kori Karakas pasa tornyának rekonstrukciójával, illetve a Lovarda szintjét támasztó támfal rekonstrukciójával folytatódik.

Jelenleg is zajlik a Budavári Palota déli szárnyának, illetve az ebben elhelyezkedő Szent István-teremnek a rekonstrukciója. A munkálatok momentán az Országos Széchényi Könyvtárat és a Budapesti Történeti Múzeum tömbjét összekötő nyaktagra vonatkozik. Ide építik vissza a századfordulós iparművészetünk egyik csúcsművének tartott, de a háborúban jelentősen sérült, majd elpusztult reprezentációs termet, valamint néhány kapcsolódó helyiséget, a korábbi homlokzati beosztás rekonstrukciójával.

Szintén a Palota épületéhez kapcsolódó programelem, hogy a középkor várfalak gyilokjárójának rekonstrukciójával megvalósulna az épület körbejárhatósága, valamint újra a helyére kerülne az Erzsébet királyné által építtetett pergola a Palota déli homlokzata előtt.

A Honvédelmi Minisztérium a Szent György téren 1894 körül. Ez az épület nem épül vissza. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.011
4/5
A Honvédelmi Minisztérium a Szent György téren 1894 körül. Ez az épület nem épül vissza. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.011

A jelenleg előkészületi fázisban levő munkák között szerepel az egykori Külügyminisztérium újjáépítésének előkészítése, a Dísz tér délkeleti sarkán található, jelenleg üres telken. A második világháborúban megsérült, majd elbontott ötszintes, közel 2600 négyzetméteres, eklektikus palota homlokzata az eredeti mintájára épül vissza, és belsejében is korabeli jegyeket visel majd.

A jelenleg töredékében, két szint magasságban álló egykori Honvéd Főparancsnokság épülete is visszaépülne eredeti méretében, turisztikai és kulturális funkciókkal. Az épülettömb Szent György térre néző homlokzatát modern formában építenék újjá (a korábban itt állt Honvédelmi Minisztérium nem épülne vissza).

Az újjáépítésre szánt épületek között szerepel József királyi főhercegnek a Szent György tér nyugati oldalán állt egykori palotája, valamint az ehhez kapcsolódó kert és istálló, mégpedig a századfordulós, Korb Flóris és Giergl Kálmán által tervezett állapotban.

A Szent György tér nyugati oldala 1905 körül. A jobboldali főhercegi palota újjáépítésének előkészítése megindult; a baloldali tömb, az egykori királyi istálló felépítéséről nincs szó. Fotó: Fortepan/Széman György
5/5

A Program egyelőre nem tisztázza az újjáépítendő tömbök funkcióját: mindhárom épület esetében „intézményi", „irodai", illetve kulturális és turisztikai szerepet tüntet csak fel. A programelemek jelen fázisa csak az újjáépítések előkészítésére vonatkozik – 2021-ig tehát a fenti esetekben még nem indulnak meg a munkálatok.

A program további elemei viszont olyan rekonstrukciós, illetve helyreállítási munkák, amelyek már a közeljövőben lényegi változást hozhatnak a Vár jelenlegi állapotában. A tervek szerint helyreállítják a Mátyás-kutat, illetve a jelenleg nem működő Halászó fiúk kútját a Nemzeti Galéria dunai homlokzata előtt. A Vár nyugati oldalán helyreállítanák a Fehérvári rondellát, a várfalak alatt elterülő Nyugati kert pedig a jövőben a Vár harmadik mélygarázsának adna helyszínt. Ezt a zöldfelületek rendezése kísérné.

Emellett önálló programpont tartalmazza a Várlejtő déli, délkeleti, délnyugati és keleti lejtőinek rekonstrukcióját, kertépítészeti fejlesztését, továbbá a Szent György tér régóta esedékes rendezését.

A Nemzeti Hauszmann Program honlapjával párhuzamosan saját Youtube-csatornát is indított.

Vélemények (3)
Reki
2020.04.29.
15:54

T. P. Imre! Érdeklődéssel olvasom hozzászólását. Néhány megjegyzés: 1. A polgármester-asszony körüli vitába nem mennék bele, nyilván pártállástól függ kinek szimpatikus, kinek nem. Az viszont biztos, hogy nem igazán támogatja a lerombolt épületek újbóli visszaépítését. 2. Hogy minek van és minek nincs helye a várban az már vitára alkalmat adó kérdés. A vár folyamatosan épült az évszázadok alatt a gótikákól az eklektikáig. Ez utóbbi is a vár építészetének része. Ami nem oda való, az a lecsupaszított, díszeitől megfosztott szocreál "palota".

Hergár jenő
2020.01.25.
12:26

Tisztelt Fodor Gergely Úr! Örömmel olvastam a 22-i fórummal kapcsolatos reakcióját! Az ülést hazugsággal kezdte a polgármester-asszony, ugyanis azt mondta, hogy meghívta Önt, de Ön a meghívást nem fogadta el. Ekkor elhatároztam, hogy elkérem a meghívót és az Ön válaszát, de erre nem került sor, mert, bár hozzászólásra jelentkeztem, nem kaptam szót. De a hazugság a bejáratnál lelepleződött, mert az Ön aktivistái kérdésünkre közölték, hogy önöket nem hívták meg. Hozzászólásom lényege az volt, hogy megkérjem a polgármester-asszonyt, hogy a várfalon belüliekre ne hivatkozzon, mert itt a Hauszmann terv szerint elkészült gyönyörű épületeket látva, 143 többletszavazattal a Fidesz győzött. Kérem folytassák a megvalósítást! Üdvözlettel: Hergár Jenő

P. Imre
2020.01.26.
21:12

@Hergár jenő: A polgármester-asszony nem hazudott (micsoda szóhasználat az Ön részéről...), hanem pontosan elmondta, miként történt a kapcsolatfelvétel a Várkapitánysággal. Másrészt, mintegy a Dísz tér 2. beépítéséről, valamint a többi várbéli visszaépítésről folyó vita el nem hangzott konklúziójaként, megjegyzem: a Budai Vár épületeinek alapvető, hagyományos mérete egy-két emelet, illetve 20 méternél nem nagyobb homlokzatszélesség, stílusa pedig a barokk, a klasszicizmus, valamelyest a reneszánsz és nyomokban a gótika. A XIX. és XX. századi historizmusnak és eklektikának, amely nagy épületeken jelenik meg, itt nincs helye, annak ellenére sem, hogy a historizmus és az eklektika Budapest egyéb, belvárosi területeinek legnagyobb ékessége és vonzereje.

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.