Épülettervek/Hallgatói terv
Engesztelő kápolna a Normafára
2015.02.26. 16:11
Ahogyan Mórucz László diplomatervének indoklásában írja "célom, (...) felhívni a figyelmet a magyarság egy majd’ elfeledett keresztényi feladatára, egy mozgalomra, s feladatuk súlyára, fontosságára." Bemutatjuk a Széchenyi István Egyetem végzős hallgatójának elképzelését.
Története
1939-ben történt, hogy Natália nővérnek – aki egy felvidéken született, szerény, visszahúzódó apáca volt - látomásban nyilatkoztatta ki Jézus és Szűz Mária akaratukat: Magyarországról induljon ki egy világméretű engesztelőmozgalom. Ennek véghezvitelére új rendet kellett alapítania, s megpecsételésképp a Szent Anna-rétre egy kápolnát építeni. Látomásai között voltak beteljesült jóslatok, intések, felszólítások is. Többek között XII. Pius pápa az egyik ilyen látomása miatt maradt a világháború idején a Vatikánban. Állította, ha a kápolna felépült volna a kérésnek megfelelően, a világháborút is elkerülte volna az ország. Ezeket mind lejegyezte, ebből könyv is jelent meg.
A nővért felkarolta Mindszenty József bíboros. Az állam az egyháznak adományozta a földterületet, megkezdődött a tervezés Hermány Géza által. 1944-ben letették az alapkövet, azonban már késő volt, az orosz hadsereg elérte Budapestet, félbeszakadt az építkezés. 1946-ban újabb próbálkozás történt, de az aktuális politikai helyzet nagy akadálynak bizonyult, Mindszentyt letartóztatták, majd szabadulása után Ausztriába menekült.
A rendszerváltás után 1992-ben újra felmerült az építés szándéka, Natália nővér még élt, azonban a földterület tulajdonjoga körül problémák akadtak, elhalt az ügy.
2011-ben megalakult a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom és Alapítvány. Eltökélt szándékuk a kápolna felépítése, s Natália nővér hagyatékát gondozni.
A feladatról
Diplomatervem igen nehéz témának bizonyult, rengeteg feladat és probléma vetődött fel. A szakralitás komoly dolog, az emberek hite írta a történelmünket. Mindenkiben él egy kép Istenről és a túlvilágról. Néha bizony úgy éreztem, nem vagyok elég érett a feladathoz, hogy a láthatatlan valóság tárgyi nyomait létrehozzam, a maga tökéletlen visszfényével sem.
A kápolna nem is próbál önálló teret a céljára lehatárolni egy szentnek hívott helyen; úgy tekintettem, mintha a kápolna már állna, csak kell egy jel, egy anyag, amiben testet ölt egy része, hogy érezzük, hol is vagyunk. Így alakult ki, hogy Isten házának előtere a réten helyet foglaló „hat fa" az előtér, a fák térfala a falak, és a kápolna a szentély, egy lezárás. Az épületben ez a lezárás és a mégis mögötte lévő funkció keltett feszültséget, mely izgalmas építészeti feladat is egyben. A két funkció különálló, mégis egy. Nagy nemzetközi zarándokutakon jellemzőek a – valószínűleg szükség okozta – templomszállások használata, ahol szent és profán egybemosódik. Talán azokhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, de más a megoldás.
Az épület kezdeti fázisaitól törekedtem a divatos megoldások kívül tartására. Egyszerű, őszinte házat akartam, amely nem akar feltűnősködni, csak csendben akar lenni, örülni a kevésnek is, annak, ami van. Mindezt jó minőségben. Amelyek együtt, azt hiszem, nagyon is kortárs gesztusok.
Összességében a célom az volt, hogy a ház a zarándokokat egy rövid időre kellemes maradásra bírja egy csodás környezetben, majd útjára indítsa. Emellett egy, a helyhez méltó Isten imádására felhívó jelet, helyet hozzak létre, ahogyan azt Natália nővér látta.
A tervből rengeteget tanultam. Többek között, hogy valamit nem tenni is nehéz lehet.
Helyválasztás a Szent Anna-réten
A korabeli tanúk és a talajradaros feltárások nyomán nem volt megállapítható az 1944. évi alapozás, vagy az 1946-os Mindszenty alapkőletétel pontos helye, ezért a Szent Anna rét bármely pontja alkalmas lehetetett. Számomra egy jel volt, hogy felülnézetből a rét alsó, északi része kirajzol egy keresztet (Salamoni templom utalás a természetben); és mivel látomás útján adták meg a pontos helyet, ez a jelenség is erősíti a hely szakralitását.
Nagyon megfogott a helyszínen, ahogy megpillantottam a sűrű erdőtől külön, a tisztáson álló kört alkotó hat tölgyfát. Erős térfoglalás és helykijelölés.
A hely különlegessége továbbá, hogy több zarándokútvonal halad át rajta. Sőt, mi több, a Mária út É-D-i és K-NY-i tengelye itt találkoznak, majd haladnak együtt pár száz métert az újbóli különválásig.
A Szent Anna-rét alapvetően minőségileg három nagyobb részre bontható:
- az úthoz közel eső, a forgalmasabb, hangosabb (itt van a játszótér és több tűzrakóhely)
- a nyugati részen találhatóak a Vasas SC Sí Szakosztály elhanyagolt gazdasági épületei
- az alsó rét a legcsendesebb, legeldugottabb rész, két ösvény halad át rajta; de ide venném még a Mária utak kereszteződésének környezetét
Az alapos elemzés, helyszíni bejárások, illetve a domborzati- és zajvizsgálat során arra jutottam, hogy az utóbbi, alsó rét a legmegfelelőbb az épület elhelyezésére, a program megvalósítására.
Kápolna
A réten lévő emberek száma rapszodikus, pulzáló. Ehhez a kápolnának alkalmazkodnia kell, így döntöttem végül a szabadtéri kialakítású kápolna mellett.
Alapelveket fogalmaztam meg magamnak, melyek a következők: ne váljon tolakodóvá, hangoskodóvá, de mesterségesen kopottá sem; nem erény, ha meglepő; egyszerű, őszinte és tisztességesen elkészített legyen! Nem palota, sokkal inkább atyai ház, ahová a tékozló fiú is betérhet.
A kápolna zarándokutakon való helyzetéből adódik, hogy helyt kell álljon indulóállomásként (Szent Jakab út) és közbensőállomásként (Mária út) is. Tehát egyrészt biztosítja a megérkezést az útra, ráhangolódást, átszellemülést segíti elő, másrészt a pihenés, továbbindulás funkciónak kell, megfeleljen. Az ökumenikus kápolnát a Mária út vallásos személetével, s Natália nővér látomásaival, Istenbe vetett hitének megfelelő, ezekkel egyező világlátásban terveztem. Mégpedig felgyorsult korunk ideiglenességét, tolakodó hazugságait nélkülözve, kizárva. Fontos volt, hogy kis karbantartási igényű legyen, az anyagok és megoldások legyenek tartósak, a hegyvidéki klimatikus viszonyoknak és nagy látogatói létszámnak ellenállóak.
A kápolna és a „hatfa", elhelyezkedésükkel kijelölnek egy területet, mely maga a templomtér: előtere a hat fa által közrefogott meditatív tér, falai a fák térfala, a kápolna pedig a szentély.
Zarándokpihenő
A réttől nem messze egy 28 fős zarándokház található, azonban ez kerülővel esik útba, a megérkezés és az itt levés kapcsolata döcög. A zarándokpihenő nem titkolt célja és feladata, hogy a zarándokokat a réten, a szent hely közelében tartsa, ha csak 1-2 órára is, de akár egész éjjelre. Innen, aki szeretne, éjszakára lemehet a magasabb komfortfokozatú zarándokházba, de a feltételek adottak a maradásra. A két épület kiegészíti egymást.
Az egységben helyet kapott egy szociális blokk, egy emeleti hálózsákos pihenőhelyiség és egy közösségi helyiség tűzhellyel. A zarándokpihenő átmeneti közösségi tere egy eltolható kapuval egybenyitható a mellette lévő tűzrakóhely környezetével egészen a fák térfaláig, így lakótérré változtatva azt.
A rapszodikus, pulzáló kihasználtság miatt véleményem szerint a szociális blokk méretét ilyen esetben fenntartható keretek közé kell méretezni. Egy mise alkalmával nem jellemző, hogy az emberek csoportosan wc-re járnak, így OTÉK szerint 40 férfire és 30 nőre méreteztem a szociális blokkot. Ha a misén előreláthatólag magas létszámot érnek el, akkor mobil wc-s megoldást javaslok, így alacsonyabb költségű maradhat az üzemeltetés. Egy-egy szervezett zarándoklaton jelenleg jellemzően 10-15 ember indul el. Ezt a létszámot maximálisan kiszolgálja a wc és a zuhanyzó blokk.
A zarándokpihenőt a zarándokház gondnoka és önkéntesek tartanák fönt; a kettő, egy intézmény lenne.
Két funkció egyben, mégis külön
A kápolna és a zarándokpihenő funkciójának összeépítésével, egy tető alá hozásával talán feszültség keletkezett köztük, mely alapvetően a feladatban, a funkciók egymáshoz való viszonyában van. Ezt oldja a két funkció elhúzása egymástól. Így alakult ki, hogy a közösségi térbe átsejlő kápolna kőfala ad egyfajta szakralitást a térnek, amely cél volt.
Más kérdés, hogy a fentebb említett templomszállásokat tekintve feltételezhető, hogy ezt a feszültséget egy azt megjárt zarándok abszolút nem érzi.
Az új épület egységes, nyújtott tömege két fő részből áll, melyeket egy tető köt össze. A nyugati fejegység egy fedett-nyitott kápolna, az épület többi része tavaszi- nyári- őszi zarándokszállásként funkcionál.
Anyagok
A tervezés során törekedtem természetes anyagokat használni, illetve burkolat nélküli felületeket képezni; az őszinteség és egyszerűség jegyében.
Meglévő anyagok: A Világ Királynője Engesztelő Mozgalom a kápolna építésére már több éve gyűjt építőanyagokat, adományokat az ország minden tájáról, önkormányzatoktól, egyesületektől. Ily módon kb. 200 vágott kőtömb és több száz tégla gyűlt össze. Ezek figyelembevételével és felhasználásával terveztem meg az épületet.
A kövek sokfélesége problémát vetett fel, de ugyanakkor pont ez a szépsége is. A kápolna falaiba három irányban változó méretű kőtömbök kerültek elhelyezésre, melyek külső oldala síkban van rakva, illetve magasságuk válogatás után, váltósorosra lesz vágva. A kápolnafalak pontos képét a sorsszerűség, illetve az építőmester alakítsa ki. A kőtömbök kiugráló vízszintes felületei kiválóak mécsesek számára. A gyertyagyújtás az engesztelési folyamat egy nagyon fontos része. A bekormozódó kövek varázsa erősíti a koncepciót.
A szociális blokk falait nem csak hogy épületszerkezetileg legpraktikusabb volt tömör téglából tervezni, hanem ezek is a meglévő anyagok listáján vannak. A köré épülő faszerkezetű átmeneti teret lehatároló áttört szerkezet melegséget, befogadást sugároz.
A közösségi helyiség téglafala egy üreges tömegfalat alkot, melyen felfut a lépcső. Működése a cserépkályha analógiája. A fatüzelésű sparhelt begyújtása a fal üregeiben légmozgást generál – a kb. 300 C°-os kémény sugárzó hője által. A megfelelő csappantyúkat kinyitva, illetve elzárva más a működése. Így lehet alkalmas hűvösebb éjszakákon melegedésre, és nem zavaró a forró nyári napokon.
Összességében a kápolna kő falai az örökkévalóság, stabilitás, megbízhatóság, halhatatlanság szimbólumaival egy erős súlypontot képez az épület végében, míg a csatlakozó fa/tégla épület alázatosan, tisztelettel próbál hozzáépülni a maga ideiglenességével.
Mórucz László
Budapest, 2015. február 2.
Opponencia Mórucz László „Engesztelő kápolna Normafán" című diplomatervéhez
Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy László személyesen hozta el hozzám diplomatervét, így lehetőségem nyílt a tervek mellett az alkotót is megismerni.
Lászlóval a tervezési helyszínen, a decemberi ónos eső által megkopasztott Normafánál találkoztunk. A hely igazán inspiratív: a piciny Anna kápolna körül adomány kövek várják, hogy serény kezek engesztelő kápolnát emeljenek belőlük a békéért a Világ Királynőjének tiszteletére.
Nagyon szimpatikus a témaválasztás. Mindig öröm egy új templom születését látni, magasztos, ha a hit oly erőssé válik, hogy köveket mozdít meg. László észrevette, hogy a közel nyolcvan éves építési szándék már a Szent Anna rét végébe hordta a köveket s ennek a régi történetnek a befejezését vállalta. A történetet meghallgatva a tervezett kápolna létjogosultsága részemről megkérdőjelezhetetlen.
Az erdős hegytetőn két zarándokút, mint régi jó barátok találkoznak, párszáz métert karöltve haladnak, s mikor már megosztották emlékeiket, őszinte jókívánsággal búcsút intenek egymásnak, s mennek tovább, ki-ki a maga dolgára. Szép gondolat, hogy a tervben e két barát az Anna réti zsivajtól kicsit távolabb, egy kellemes tisztáson közösen megpihen egy rövid imára. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok köztük"(Mt. 18.20)
Kint a helyszínen nekem is sokkal megnyugtatóbb volt a terven szereplő tisztásra képzelni a kápolnát, mint a meglévő Anna kápolna mellé – ahova Natália nővér álmodta, és ahol egyébként már egyszer lealapozták. A László által kijelölt hely sokkal csendesebb, nyugodtabb és körülhatároltabb, ezáltal mind az imádságra, mind a szemlélődésre alkalmasabb.
Általánosságban is helyesnek tartom, hogy Natália nővér látomásainak konkrét, már-már csomóponti részletekre kiterjedő építészeti útmutatásaitól László elszakad. Ezzel a teljes történet reálisabbá, korszerűbbé és minden szempontból beágyazottabbá válik.
A zarándokszállás, mint kiegészítő funkció izgalmas felvetés. Az, hogy már működik egy a közelben, bizonyítja, hogy nem légből kapott az ötlet, az igény valós. Szerencsés, hogy a tervezett épület kimondottan más igényszintet céloz meg, mint a panziószerűen üzemelő meglévő szálláshely. Ez a különbség segítheti a két szállás együttélését.
László a két funkciót összeépítette. Ezzel a döntésével könnyen azonosulni tudok: szeretnék én is úgy tekinteni a templomokra, hogy szentek ugyan, de nem érinthetetlenek. A Szent Jakab út spanyolországi szakaszán ez a fajta együttélés különben is gyakori. Tetszik, hogy az összeépítés határozott: tömegében egységes, anyagában szétválik a két funkció. Nekem ez a tetőszerkezet váltása nélkül is elég lenne…
Az épület tömege egyszerű és szép. A választott klasszikus házforma az európai ember számára valahogy mindig olyan megnyugtató. Maga a kápolna gyakorlatilag egy kicsi szentély, melynek temploma az egész rét. Ez a pici szentély sejtelmes, hívogató. A berendezése egyszerű, már-már puritán: ez az ára annak, hogy ne kelljen –és ne is lehessen - bezárni. A falakban a kövek ötletes rakása szép végeredményt sejtet, ráadásul valamiféle ősi díszítő szándékot idéz, melyet európai építészetünk jó ideje oly mélyre elásott.
Az épület térszervezése egyszerű, tiszta. A megcélzott igényszintet színvonalasan kielégíti. Egyedül a tetőtér természetes megvilágítását keveslem.
A szerkesztés tisztasága ellenére érzek egy kis bizonytalanságot a kápolna és a zarándokszállás közé kerülő „fedett-nyitott tér"-ben. Szerintem ez a tér egy kicsit nyomasztó. Azt gondolom, hogy ha a zarándokszállás előtereként szeretne működni, akkor a „közösségi helységgel" valódi kapcsolatra lenne szüksége, valószínűleg egy ajtó sokat segítene rajta. (De ha én is belerajzolhatnék a tervbe, akkor ezt a teret úgy, ahogy van, elhagynám…)
A szerkezeti megoldások az épületszerkezeti részletek szintjéig átgondoltak. Az anyaghasználat képletszerűen tiszta. Az egyszerűségre való törekvés a tervben végig következetes. A hőszigeteletlen tetőszerkezet lehet, hogy nyáron kevés lesz…
A terv a ház távolabbi és közvetlen környezetét is érintetlenül hagyja. A szándék nyilvánvaló és szimpatikus, de azt gondolom, hogy némi jól eltalált burkolt felület még nem sértené a koncepciót, viszont a ház mindennapos használatát könnyíthetné.
Istenhívő emberként egy kápolna terve mindig megindít. Azt hiszem, hogy jó templomot kétféle attitűddel lehet tervezni: vagy ihletett művészként áll hozzá a tervező és a személyes Istenképét faragja a kőbe, vagy a háttérbe húzódik, s feladatát jó építőmesterként végzi. László ez utóbbi utat választotta. A végeredmény tükrében azt mondhatom, hogy ez helyes döntés volt.
Összességében a terv mértéktartó, alázatos, visszahúzódó, de egyúttal nyitott és befogadó. Azt gondolom, hogy ez a viselkedés Jézushoz és a kereszténységhez illő. Örülök, hogy László ezt a feladatot választotta, és gratulálok az attitűdhöz, mellyel a tervet elkészítette.
Juhász Kristóf Attila építész
Budapest, 2015. 01. 26.
18:05
Néhány perce átlapoztam az Archdaily Religious Architecture fejezetét. Kb. 140 alkotást mutatnak be. Közülük egy, azaz egy magyarországi, Nagy Tamás 2007-ben épült, gödöllői temploma, továbbá mintha felvillant volna egy amerikai Breuer Marcel templom is, a klasszikusok között. Amúgy senki magyar sehol, Makovecz, Balázs Mihály, avagy az elmúlt 100 évből bárki - akár az Árkayak közül - senki.
Egy közös azonban megfigyelhető valamennyi bemutatott alkotáson: a jelentőségre törekvés. Persze, ennek lehet oka a válogatók szubjektivitása, ócska, parvenü ízlése, az értékek feláldozása az olcsó szenzációhajhászás oltárán, ó, igen. Mégis, mintha trend volna a szakrális elem építészi felmutatása, a formában is megjelenő hódolás a szolgálni kívánt szellemiség előtt. Néha sután, akár csúnyán is, néha rokonszenvesen, néha csak az ötlet igazán jó, mint pl. itt: http://www.archdaily.com/83906/waukegan-church-stl/attachment/17260016/ Javaslom, lapozzák át a teljes anyagot.
21:20
@Pákozdi Imre: Az itt bemutatott mű az erdei kápolna kategóriában fut. Tessék ennek megfelelően értékelni, és nem összehasonlítani a templom kategória versenyzőivel.
06:21
@Botzheim Bálint: Az idézett Archdaily kép- ill. projektgyűjtemény (Religious Architecture) nem csak templomokat, hanem kápolnákat, ezen belül erdei kápolnákat is tartalmaz. A jobban megnézve inkább csak 130, vallással kapcsolatos építményből kb. tíz ilyennek, tehát erdei kápolnának, még egyszer ugyanannyi pedig természetközeli kápolnának tekinthető. Külön öröm volt felfedezni még egy magyar alkotást, Sajtos Gáborét: http://www.archdaily.com/305265/franciscan-chapel-sagra/ , amelyet 2006-ban az építészfórum is bemutatott: http://epiteszforum.hu/kapolna-a-gyerektaborban.
A „jelentőségre törekvés” kritériumára és M. László diplomatervére visszatérve, jó összehasonlítás adódik a diplomaterv és az Archdaily-gyűjtemény alábbi darabja között: http://www.archdaily.com/530300/chapel-st-genevieve-obika-architecture/. Itt nem a hasonlóságra, hanem a különbségekre hívnám fel a figyelmet, hiszen pl. ezzel a fedélszék-megoldással máshol is találkozhatunk. A különbség a lényeges: az, hogy a francia kápolna (tervezők: Caroline Leloup Szalkowski, Katarina Dubravcova Malingrey) egy már létezett, régi építmény továbbgondolásával és kiegészítésével jött létre. A kápolna jelentőségét a múlt, az „ősiség”, a vallásos hagyomány építészeti nyomai adják, a feszültség ezek és a kortársi hozzáépítés közötti szimbiózis ill. kontraszt révén lép föl. (Más kérdés, hogy ez a francia építmény jó-e, tartós-e, és pl. anyagválasztásában koherens-e...)
M. László művében nem látok a példáéhoz hasonló, vagy bármilyen más, az épületet száz másiktól, adott szakrális szellemi vonulat nevében megkülönböztető tényezőt. Rácsos falai tényleg leginkább a mezőgazdaság épületeire emlékeztetnek, amely falak ráadásul semmitől sem védenek, hacsak az erdő vadjaitól nem.
09:10
@Pákozdi Imre: Nem kell kilépni a nagyvilágba, itt Magyarországon a pannonhalmi bencések legszebb (legszakrálisabb) új épületei a zarándokok számára készült zarándokház és erdei kápolna Cseh András-Papp Róbert-Czigány Tamás alkotása úgy gondolatiságban, mint eszközeiben, anyagaiban felmutatja azt az egyszerűséget,jelentős építészeti mondanivaló mellett, amit Mórucz László is hangsúlyoz diplomatervében.
http://epiteszforum.hu/szent-csend-zarandokhaz-es-erdei-kapolna-pannonhalma
Ha ez a pannonhalmi kápolna tudatos előkép volt, még jobb, mert az annyira sokszor számonkért vernakularitást jeleníti meg szép (és mások számára is) követendő példaként. Metaforái, intenciója nem a vallásosság templomokban megjelenő okkult tartalmaira reflektál (amelytől a jelentőség hangsúlyozása számonkérhető lenne) , hanem a vallásos világkép entitására, ami bárki, nem vallásos számára is elérhető, megérintő.
És éppen ez való egy olyan helyre, mintegy ellenpontként, mint az Anna rét kizárólag a lét profán örömeivel egyre inkább vásári szinten foglalkozó "vurtsli"-jai.
Így kellene tekinteni erre a házra.
Még egy.Ha már mindenáron példák után kutatunk, az afrikai "spontán" építészet példáit lehetne tanulmányozni távoli párhuzamként. A hasonlóság abban áll, hogy ezt a házat is a semmiből, alkalmi építők munkájával, téglánként összehordott anyagokból építenék, mint Jenni Reuter fiatal finn építész 2011-es Építészkongresszuson bemutatott munkájánál, itt is az építész a vezérfonalat adja a megvalósításhoz. Az efféle építésnél az elkészült mű a spontán építés szubtilis és a tervezett építés racionális, jó esetben jó tulajdonságait hordozza, akár Jenni Reuter 2001-es szenegáli Rufisque Nőközpont épülete.
16:15
Kedves, jó léptékű és érzékenységet tükröző javaslat.
A „jelentőségre törekvést” pontosan az hangsúlyozza, hogy nem törekszik jelentőségre. Ezt kifejezni nehéz, egyenértékű a jelentőségre törekvés akaratának tükrözésével.
A „törés”, a nyitott tér a „szentély” hangsúlyozása természetes, az következetes része a kompoziciónak.
Amennyiben minden elsőrangú – elemzés, szándék, elhatározás és elhelyezés (jó szó a pozicionálás helyettesitésére) – valami több, mint „siralmas” kell maradjon a arra, ami „műként” született (s maradt is!).
Nincs szüksége ezen munkát bárkinek is védelmébe venni, az önmagáért is beszél, könnyedén átlép minden vélt akadályon.
„Agnus Dei, Qui tollis peccata mundi, Dona eis requiem, Sempiternam requiem.”
17:26
@lszb: Valószínűleg igazuk van, ha már ennyien mondják :-). Három komoly ellenérv után még egyszer végig kell gondoljam a véleményemet, beleértve a hely dolgát is. (Mármint hogy miért kell templom vagy akár csak kápolna is egy olyan területre, amely egyre inkább a hűvösvölgyi Nagyrét szerepét veszi át, és - jó értelemben véve - vurstli hangulatú.)
21:12
Minden hely, ahol a hívő kapcsolatba kerülhet Istennel, az tempolom, ez a kápolna az (a bíborosok sem a palásttól bíborosok - Fellini). Semmi baj azzal, ha a forma akár mezőgazdasági épület, nem ez a lényeg, hanem a kapcsolat - ha már szóba jött Brauer, Szalézi Szent Fernc temploma számomra palást, de elfogadom, hogy van akinek kapcsolati hely. Egy kezdő, diplomázó építész felvezetett egy szép gondolatsort és elég jó választ adott rá. Egyetértek az opponenciával, a fedett-nyitott tér és a faszerkezet még kiforratlan, de lehet belőle tovább építkezni, tanulni. Én gratulálok, szép munka, a kolléga bemutatkozott, mint építész.
06:37
@Huszti István: Vártam egy ahhoz hasonló ellenvetést, amilyennel kezdted ("Minden hely, ahol a hívő kapcsolatba kerülhet Istennel..."), de ez - bocsáss meg, sántít. Mert akkor miért építünk templomokat? A templom és a kápolna mindenek előtt közösségi bizonyságtétel a hitünkről, amely hitet az emberek között, velük együtt, mindennapjainkban, egyházunk ritusait vállalva élünk meg. Létrehozásakor a közösség erőfeszítéseinek legjavát fejti ki, sokat áldoz, kiemelkedő jelentőségű építészeti alkotást hoz létre, amely mind elhelyezkedésével, mind formájával, mind díszítésével kitűnik a környezetéből. Nem igaz, hogy minden hely templom, ahol kapcsolatba kerülünk Istennel. Olcsó poén, mégis idézném az ismert viccet: "Rabbi, szabad imádkozás közben enni?" "Ugyan, fiam, mit gondolsz? Az imádkozás fennkölt cselekedet." "És mondd, rabbi, szabad evés közben imádkozni?" "Persze, hogy szabad. Imádkozni mindíg dicséretes dolog." De illendőbb N. Pevsnert idéznem: "Egy bicikliraktár - épület; a lincolni székesegyház - építészeti alkotás." Az idézet frappáns, ám igazán tanulságos az ezt követő, bekezdésnyi okfejtés, kérem, olvassák el, ill. újra. (Az európai építészet története, Bevezetés).
19:23
@Pákozdi Imre: Látod, ha vártad, teljesül :). Érteni vélem első bejegyzésed indíttatását, de szerintem nem ez a terv lehet a megfelelő alany. Igazad van abban, hogy számtalan építészeti stílustévesztés van és különféle nyakatekert ideológiák mentén egy kaptafára épül présház, lakóház, templom, stb, de más stílusjegyek szerint megépül az n+1-edik kavicsformájú stadion, palacsinta felhő és így tovább. Ezek valóban stílustévesztések, de eredendően a fő bajuk az, hogy nyomon lehet követni a stílusválasztás tényét. Az építészeti stílus építészettörténeti kategória, a jelenben és legfőképpen a tervezésben értelmezhetetlen. Ha egy épület egy adott stílus szerint fogalmazódik meg, akkor nem a tartalom a lényeg, onnan nem építészet, hanem épített divattermék. Hamar unalmassá, üressé válik, mint azt lehet tapasztalni is. Kedves Imre minden tiszteletem mellett azt gondolom, hogy Te abba a hibába esel, hogy az épüketeket stílus alapján közelíted meg - legalábbis itt igen. Ez a terv nem stílust keresett, hanem egy gonolatsort fogalmazott meg és a megjelenés következmény - persze nem az egyetlen lehetőség. Én továbbra is tartom "a minden hely templom......" megfogalmazást, de igazat kell adjak abban, hogy a szándék szerint épített templom hely közösségi megnyílvánulás is, és mint ilyen valóban viseljen kiemelt jegyeket is. Ebben én is látok hiányosságokat, kihasználatlan lehetőségeket, de ez egy diplomázó első lépései. Ha kritizálunk, támogassuk és legyünk tárgyilagosak, ez a munka megérdemli.
21:16
@Huszti István: Jav.: Sok diplomázó első lépését közli az ÉF, van, amelyik tetszik és van amelyik nem. És ha közlik, akkor az megítélni való - pláne, ha így vagy úgy, érdekes. Mizsei Anett vizsgamunkája (az erdei szállás barlangászoknak) pl. nagyon klassz volt, amiképp tetszett a csupa kortenacéllal burkolt (!) debreceni nyomdászház, a kőtömbökből összerótt kilátó-emlékmű, valamint az Alföld keleti szélére, Panyolára álmodott szilva-major is. A jelen kápolna hibája nem a stílusa; nem bármelyik stílust kértem számon, hanem a kivételességre, az ünnepire, a szakrálisra való törekvést. Nem élünk a kora-középkorban, amikor egy ilyen faház komoly közösségi teljesítménynek számított. Magyarországon vagyunk, a XXI. században: ha valaki katolikus kápolnát tervez, az szíveskedjék igényesen, alkalmas helyre, megemelt formavilággal tenni. Nem kell feltétlenül új templom; eleink építettek eleget, jó, ha győzzük rendben tartani azokat. Ám, ha mégis, ráadásul Budapesten építünk ill. tervezünk, akkor úgy tegyük, ahogy egy sokak által követett vallás szent helye megérdemli. Még egyszer: nem a stílust és nem a méreteket "kérem számon", hanem a jelentőségre törekvést.
21:22
@Pákozdi Imre: Isten nem várja mindig a kivételességet és az ünnepit :). Imre szerintem ez ennyi volt.
20:43
@Huszti István: Kedves Imre, nagyon rosszul esett ez a visszakézből elkent vélemény.
A diplomaterv erényei vitathatalanok. Sőt, ritkán találkozni ilyen érett és alaposan körüljárt témájú munkával egy végzős diák tolmácsolásában. Először is gratulálok a terv készítőjének az építész nem attól lesz építész, hogy megtanulja az épszerket meg a statikát és levizsgázik minden tantárgyból, hanem egy ilyen gondolati szintézistől, amit ez a diplomaterv bemutat nekünk.
Egy kicsit a tervezési területről.Talán kevesen tudják ma már, de az Anna rét nem egyszerűen egy kirándulási célpontja Budapestnek, hanem sokáig volt menedéke és találkozási helye olyan embereknek a második világháború után, akiket a kommunizmus a tűrt kategóriába sorolt. Ide tartoztak azok a többnyire értelmiségiekből, de a társadalom bármely, a rendszernek nem tetsző rétegéből a "munkásosztály" legalsó peremére szorítottak, akiket sokféle módon aláztak, többek között identitásuk, erkölcsi és vallási világképük megvetésével. Az ötvenes években az Anna réten meghúzódó kis kápolna volt az a hely, ahol csendesen el lehetett morzsolni egy Miatyánkot anélkül, hogy valaki ezt egy noteszba feljegyezte volna.
Aztán az új államvallás egy szép munkásmozgalmi ünnepén vidám fiatalok jöttek és rendet csináltak a nép nevében, porig rombolva ezt a kis imahelyet, majd a romok tetején elénekelve a „hej te bunkócska te drága….” kezdetű örökzöldet, hazatértek a jól végzett munka örömével szívükben. Ezt követően a kis kápolna helyén valakik mindig elhelyeztek egy csokor virágot vagy egy kis koszorút és úgyanúgy megálltak elmorzsolni azt az imát, a remény örökérvényű bizakodásával.
Ennek a helynek EZ adja a szakralitását és nem XXI. századi, világi és egyházi fennhatóságok által jóváhagyott, sőt ízlésük szerint szponzorált, korszerű, „letisztult”(ez ki ne maradjon!) non standard trendi építészeti nagyszerűségbe burkolt látványterveken köszörült hétszentséges templomcsodák számomra (majdnem)mindig kétséges szakralitása.
A téma kényessége itt meg sem áll. Európa egyik legrégebbi keresztény vallásáról a katolikusról köztudott, hogy ólomlábakon járó nehézkes liturgiája, sokszor vitatható erkölcsi rögzültsége bizonyos témákban, sokakat elriasztott már a templombajárástól.Kialakult az un. egyéni vallásosak egyre népesebb tábora, akik bár világképüket, erkölcsi felfogásukat, emberi magatartásukat keresztényinek élik meg, nem óhajtanak hivatalos egyházi közösségekhez tartozni.Ők képezik nagy részét azoknak a zarándok mozgalmaknak is szerte Európában, amelyek a fogyasztói társadalom agresszivitása elől kihátrálva keresnek egy olyan életmodellt, ami egy keresztényi felfogású életszemléletnek megfelel. Egészen mostanáig ezek a csoportok a hivatalos egyházak számára persona non grata-nak voltak jelölve.Ferenc pápa megjelenésével megváltozott a helyzet. A pápai palást ezentúl őket is befedi, mert a pápa testvérként köszöntötte őket, mint a keresztények egy diszpergált, de létező közösségét.
Ez a hely, amit ebben a tervben megismertünk, ezeknek az embereknek is lehetőséget ad hitük olyan mértékű gyakorlására, ami számukra megfelel. Ceremonális külsőségek,teátrális szakralitás nélkül. Ezt fejezi ki értő módon ez az erdő mélyén meghúzódó egyszerű tömegű, jól felismerhető, ismert eszközöket használó „menedék”, ami akár hasonlíthat egy szépen ácsolt pajtára (a keresztények közösségét az Írások több helyen ’nyáj”-ként említik !), a tisztességes munkával, szívvel megépített épületek méltóságával.
A terv mély gondolatiságú, érett építészeti tartalommal rendelkező mű, kisebb hiányosságai nem kérdőjelezik meg az épület jól megválasztott karakterét.
Mégegyszer gratulálok a terv készítőjének, a diplomázó Mórucz Lászlónak.
21:19
@FenyvesiHK: Kedves FenyvesiHK, szinte semmiben nem értünk egyet, ami persze nem baj.
Véleményem nem "visszakézből elkent". Három felvonásban futottam neki annak, hogy a kifogásomat elmondjam és a zárómondatban talán sikerült is: nem a stílust és nem a méreteket "kérem számon", hanem a jelentőségre törekvést.
Elfogadom, hogy ritkán találkozni ilyen érett és alaposan körüljárt témájú munkával egy végzős diák tolmácsolásában. Ami számít, az viszont nem a téma körüljárása, tehát az analízis, hanem a szintézis eredménye. Hasonló a baj a Várbazárral is: ahogy Potzner F. körüljárta, az példamutató: művészettörténészi teljesítményét nem vitathatja senki. Az ilyen istenadta tehetséggel végzett munkát szokta szerencséltetni Fortuna, Potzner esetében a valamikori kiírások megtaláltatásával a Kiscelli Múzeumban. Mindezek nyomán fantasztikus minőségű helyreállítási munka indult és ment végbe. Ami viszont kortársi hozzátét, az - legalábbis a földfelszínen - siralmas. Nos, szerintem hasonló a helyzet Mórucz László diplomamunkájával, sőt, annak Ön által eszközölt, az előzményeket illető továbbgondolásával is. Ami a történelmi, társadalmi hátteret illeti, az elemzés, a szándék, az elhatározás, a pozícionálás elsőrangú. Ami azonban műként született, ugyancsak siralmas: véleményem indoklását ld. előző hozzászólásaimban. És ezt ki kell mondani, mert ha az opponens elhallgatja, vagy nem veszi észre, a diplomázóban örök élményként marad meg a hamis érdem szédítő mákonya. Kedves FHK, Ön a második, aki itt a diplomázó érzékenységét védi a kritikámtól. "Ne féltsétek őket!" idézem az immáron fél évszázada megjelent antológia címét, amely a hazai 68-as tinédzsereket, az akkor induló művészeket vonultatta föl, káprázatos sorban. Nos, ne féltsük Mórucz Lászlót és ne féltsük Barna Bettinát, a Határház korábban diplomázott tervezőjét (opponens: Ekler Dezső), a bírálattól. A huszonévesek nem kisgyerekek, akiknek bevésődött tapasztalatai örök életükre ható görcsök illetve lendületek forrásaivá válhatnak. A huszonéves végzősök igenis felnőttek, nem pedig szorongó kölykök. Nekik sok sikert, nekünk pedig sok, a huszon- és harmincéves gyerekeinkben meglelt örömöt kívánok :-).
16:52
Ez nem kápolna, ez egy gazdasági épület, tetszetős homlokzati tetőácsolattal. A többedik ezeken a hasábokon, amelynek kapcsán építészeink a szakrális ihletésű stílustévesztést gyakorolják. Pedig a pre-román kortól máig, Breuer Marcel, Le Corbusier és Balázs Mihály kápolnáival ill. templomaival bezárólag nagyon világos, hogy egy épület mitől templom. Ez nem az. Ez az épület legfeljebb a kezdeti keresztény kisközösségek által épített kunyhóknak felel meg.
20:10
@Pákozdi Imre: No de fából van!
Hello Wood!