Építészet vs. migráció

A Velencei Építészeti Biennále fókuszában idén az építészet társadalmi, szociális, közösségi szempontjai állnak - mit tehet az építészet az emberekért, hogyan jobbíthatja körülményeiket? És pláne, mit tehet azokért, akik mozgásban vannak épp egy jobb élet reményében? Varga Csilla írása. 

Több pavilon is foglalkozott a migráció és lakhatás kérdéseivel, ezek közül most három kiállítás, a németek, a finnek és az osztrákok anyagából mutatunk be projekteket.

A legátfogóbban a német ’Making Heimat. Germany, Arrival Country’ kiállítás foglalkozott a migrációs kérdéssel. A kiállított anyag a kanadai Doug Saunders könyvén alapul, aki a migránsok által belakott városrészeket vizsgálta. Megállapításai szerint – melyek a kiállítás tételmondatait is adták – a bevándorlók olyan helyeken telepednek le, ahol megfizethető lakhatást találnak; könnyű hozzáférésük van a munkához, és a közlekedési rendszerhez; az utcaszinten kis kereskedelmi egységek állnak rendelkezésre; ahol már eleve kialakult a saját kultúrájukból érkezők hálózata; és ahol a vezetés és a közösség megtűri az informális, féllegális megoldásokat. Mindez azonban csak a második szint, hiszen a menekültek előbb ideiglenes táborokban várják, hogy hivatalos státuszt kapjanak az országban – a kiállításon az átmeneti menhelyek építészeti megoldásai is nagyító alá kerülnek. A feliratok és a bemutatott anyag célja, hogy diskurzust indítson a migráció témakörében, gondolkodásra és állásfoglalásra késztessen. Az utóbbit a német kurátorok erős gesztussal tették meg: kibontatták a pavilon falát több ponton is, nyitottá téve az épületet.

’From border to home’ címet kapta az idei finn kiállítás, mely a Finn Építészeti Múzeum és a Finn Építészek Szövetsége közös pályázatának eredményeit mutatja be. A kiírás célja az volt, hogy ötletek szülessenek a menekültek elszállásolására, szem előtt tartva a hosszú távú hasznosulást is. A szervezők szerint a bevándorlók szükségletei és az azok kielégítésére tett megoldások valójában nem is állnak olyan távol néhány aktuális európai problémától, mint a hajléktalanság, munkanélküliség kérdése, vagy a szociális marginalizáció, így a pályázat eredményei a többségi társadalom számára is szolgálhatnak értékes tapasztalatokkal.

A nyertes pályaművek között volt olyan, amely már rendelkezésre álló, de kihasználatlan kapacitásokat forgatna a bevándorlók javára. Az ’Enter the void’ projekt az üresen álló irodaépületek fokozatos funkcióváltásával hozna létre megfizethető szálláshelyeket. A ’Society lab’ koncepciója egy olyan platformot vázolt fel, mely összeköti a keresletet a kínálattal, azaz az (akár csak átmeneti) otthont kereső bevándorlókat az üres lakásokkal. Az ötlet a Finnországba érkezők integrációját is elősegíti, hiszen általa a bevándorlók a városban elszórtan telepedhetnek le, nem alakul ki elkülönített negyedük, így megnő a helyiekkel való interakciók lehetősége.

Más megoldások a jövőbeli építésekbe foglalnák bele a menekültek szempontjait. A ’We house refugees’ javaslata szerint a lakások részét képezhetné egy akár bevándorlóknak is kiadható szoba. Egy család élete – például a tagok létszáma, koruk, vagy az általuk képviselt életmód – az idő folyamán különben is változik, az erre adott flexibilis építési megoldások egyszerre adhatnának választ a bevándorlási kérdésekre is. Az ’In my back yard’ csapata a finn családok kertjébe telepítene menedékkérők számára szállásokat, az építésbe bevonva a helyi vállalkozókat is. A ’Start with a roof’ projekt is hasonlóan gondolkodik, az ideiglenes szállásokat tető formájúan képzelik el, így a később megvalósuló tartós épületekre szerkezetük ráépíthető lenne.

Az osztrák pavilon ’Places for people’ című kiállítása az együttélés gondolata köré épül. Hogyan értelmezhető a megfelelő lakókörnyezet egy olyan világban, ahol az emberek akár önként, akár kényszerből, de folyamatosan mozgásban vannak, változtatják lakhelyüket? Mivel tud hozzájárulni az építészet például a menekültek életéhez? Az osztrákok szándékosan nem akartak csupán a koncepció szintjén álmodozó projekteket bemutatni, inkább belevágtak az elképzelések megvalósításába.

Az EOOS designerekből álló csapata az Erdberg házban indította el projektjét. Az épületet már régebb óta használják bevándorlók elszállásolására, ám működésében inkább a vészhelyzeti gondolkodásmód volt eddig uralkodó. ’Living, Cooking, Working’ projektjük által a designerek szeretnék a lehetőségeket figyelembe véve a hétköznapi élethez közelíteni az itt tölthető időt. Olyan bútorokat hoztak létre, melyek javítják a lakhelyek minőségét, biztonságát, segítik a tájékozódást, és az önszerveződést. Mindez egy letölthető katalógusban öltött testet, amely segítségével workshopok kereteiben a lakók maguk készíthetik el a csináld magad bútorokat.

A Caramel Architecten célja az átmeneti szállásokon élni kényszerülő emberek intimitásának, magánéletének biztosítása volt minimális költségek árán, az adott épületek átalakítása nélkül. Egy olyan könnyen összeszerelhető és szétszedhető, vízálló anyagból készült sátrat hoztak létre, melynek alapja egy nagy méretű napernyő. Az ernyő peremére körben takarást adó, és elkülönülést biztosító „falat" lehet felszerelni, és a kialakuló belső teret pedig további elválasztókkal tagolni. A menedéképületen belül így kis sátorfaluként kialakíthatók az egyes családok intim terei egységenként mindössze 50 € áron.

A The next ENTERprise építészei a migrációs kérdést tágabban, az urbánus közegbe ágyazva értelmezik. Legfontosabb szempontnak a súrlódásmentes együttélést tekintik, a lehető legkisebb mértékre redukálva az emberek közti feszültségeket. Ezt szem előtt tartva olyan kísérleti téri elemeket fejlesztettek, melyeket menekültek és tanulók is használhatnak a közösségi élet során, beltéren lakhelyek és munkakörnyezet kialakításához alkalmazhatóak, kint elhelyezve pedig a kommunikációt segítik lakók és szomszédaik között.

Varga Csilla