Programok

Építészkorzó – bemutatók

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Építészkorzó – bemutatók
Programok

Építészkorzó – bemutatók

2014.05.06. 07:14

Eseményinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Helyszín:
Építészek Háza

Építészek, alkotók:
Csontos János

Esemény kezdete:
2014.05.07. 16:00
Esemény vége:
2014.06.11. 18:00

A 12 részes, epizódonként 26 perces építészeti-építészettörténeti filmsorozatot az M1 tűzi még idén a műsorára, a szakmai bemutatókra pedig hat alkalommal, szerda esténként a Magyar Építőművészek Szövetsége Kós Károly termében kerül sor a szerkesztő-producer, Csontos János közreműködésével. 

A sorozat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy egyrészt a laikus néző számára is fogyasztható és élvezhető módon közelítse meg az építészettörténetet, másrészt hidat verjen a régebbi építészeti törekvések, irányzatok, korstílusok és a mai kortárs architektúra élvonala közé. Ennek érdekében a jeles építészeti helyszínekre való „korzózásra" olyan elismert, Ybl-, Kós Károly-, Prima Primissima-, Kossuth- és Széchenyi-díjas építészeket, professzorokat, akadémikusokat invitál meg, akik az epizódban vizsgált korszak jó ismerői, szakértői, illetve személyes kötődésekkel is rendelkeznek az adott témához. A sorozat epizódjai úgy jelennek meg a bemutatón és a képernyőn, mint tucatnyi különálló történet. Ami összeköti őket, az a „keretjáték", a tematikus séták szertartása, ami változatos körülmények között zajlik, szellemében mégis mindenütt ugyanaz. Az egyes részekben oldott dialógusokban, beavató túrák során tárják fel a „sétatársak" a hajdani és mai építészet különbözőségeit és izgalmas kapcsolódási pontjait. A produkció a jelenidejűség élményével idézi meg az „orrunk előtt" lévő épített csodákat. A korzózást és az azt követő beszélgetéseket a Kós Károly- és Ezüst Ácsceruza-díjas szerkesztő-riporter, Csontos János celebrálja; a sorozat rendező-operatőre pedig Szabó Mihály.

Bemutatók a Kós Károly teremben

  • 05/07 Ferencz Marcel – Dévényi Tamás
  • 05/14 Nagy Gergely – Skardelli György
  • 05/21 Cságoly Ferenc – Czigány Tamás
  • 05/28 Turi Attila – Winkler Barnabás
  • 06/04 Klein Rudolf – Wagner Péter
  • 06/11 Istvánfi Gyula – Vadász György

Az egyes epizódok témái

  • Czigány Tamás – Pannonhalmi bencés építészet a középkortól a XXI. századig
  • Cságoly Ferenc – A ciszterci építészet mint a kortárs „erkölcsös" architektúra forrásvidéke
  • Dévényi Tamás – A magyarországi Bauhaus-kísérletek a világépítészet élvonalában
  • Ferencz Marcell – Urbánus táj: belvárosi homlokzatok mint az időbe ágyazottság krónikásai
  • Istvánfi Gyula – Az ókori és a népi építészet örökségének jelenléte napjainkban
  • Klein Rudolf – A nemzeti szecessziós kísérlet szabadkai és palicsi példákon
  • Nagy Gergely – A hazai közösségi kolóniaépítészet fénykora: a Wekerle-telep
  • Skardelli György – A hatvanas-hetvenes évek időtálló középületei Budapesten és vidéken
  • Turi Attila – Az organikus építészet mint makoveczi örökség és posztmodern világmagyarázat
  • Vadász György – A Vadász-Preisich iroda: a két világháború közti polgári építészet remekei
  • Wagner Péter – Lajtha Béla nyomában: kísérlet a jellegzetes magyar art deco építészetre
  • Winkler Barnabás – Itáliai hatások a klasszikus magyar modern architektúrában

A filmsorozat elkészülését a Nemzeti Kulturális Alap Építőművészeti Szakkollégiumának és a Magyar Művészeti Akadémiának a támogatása tette lehetővé.

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.