Ercsi mentőállomás

Építészet: Sztojka Gábor, Koós Marianna

Sokszor érkezik egy település fordulóponthoz. A városvezetésen, a lakosságon, néha a szerencsén is múlik, hogy helyes irányba indul-e, hogy sikerül-e olyan lépéseket tennie, melyek hosszútávon is szavatolják a fejlődést. A település léptéke is nagyban meghatározó; mindig bajban van egy kisebb város, ha nagyobb volumenű fejlesztéseket tervez, hiszen a pályázatot meg kell találni, az önerőt elő kell teremteni, az anyagi források pedig szerényebb lehetőségeket engednek.

Ercsi helyzete sok szempontból is érdekes lehet. Egyrészt meg kell találnia a helyét a felgyorsult szuburbanizációs változásokban, hiszen az önálló, öntudatos kis település észrevétlenül a saját határait lassan teljesen kinövő Budapest agglomerációs kisvárosává válhat/ vált. Másrészt Ercsi mégis kellően távol esik a fővárostól ahhoz, hogy tisztában legyen saját törekvéseivel; az alvóváros szerepe nem a folyamatosságot engedő irány egy település fejlődésében. 

Az új mentőállomás kétségkívül a fejlődő város jele. Azzal, hogy egy település mentőállomást épít – amikor az egészségügy egyébként is nehéz helyzetben van -, valamiféle autonómiához jut.

A helyszín az Ercsire jellemző adottságokkal rendelkezik- tulajdonképpen egy kisvárosias beépítésű terület szövetébe kellett egy középületet illeszteni. A megvalósult épületben ez a szemlélet lendületes és fiatalos képed ad, míg a helyszín és a funkció adta anyaghasználat és formavilág kötött. Az anyagiak természetesen hasonlóképpen. A családi házak közé ékelődött saroktelek két fő homlokzatot eredményez; egyik az utcai kapcsolatot erősíti a mentőautó gépkocsiállásával, a másik az egészségügyi hovatartozásét - az egészségház mellett. 

A ház alaprajzi tagolása egyszerű és logikus, inkább funkcionalistán jelképszerű. A Semmelweis Ignác utca felől sorakoznak a bejáratok a mentőautónak, a személyzetnek, a közlekedőutak logikusan felfűződnek a funkcióra. A pihenő még kötődik az utcához, majd egyre inkább eltávolodunk, ahogy szigorodik a technológia. A belső közlekedő tengelyt több ponton is el lehet hagyni, ám a legérdekesebb és a legárnyaltabb az a cső, melybe bejutva a személyzet az emeleti pihenőbe, irodába érkezik. A tömegformálás hangulatát meghatározó anyag a korcolt fémlemez. A fémlemez erősíti az átmenetiséget, majd végül tetőbe fordul, mely már mégsem idegen anyag. A cső mondanivalója egyértelmű – az éjszakai pihenőbe már nem juthat fel akárki. Formálása követi a lépcsőt, dokkol, a „kapura" fűződik, visszaköt, a funkció immár nyíltan kivetül a homlokzatra. Mégis diszkrétté válik, hiszen a hátsó oldalon rejtve van a kíváncsi szemek elől. A fémlemez vertikális sodrását ellensúlyozzák a plasztikus fehérre vakolt konzolok, felületek, melyek bátran mozognak a térben is.

A másik rendhagyó, és mégis meglepően egyértelművé váló hangulat a vegyes nyílásrend -a polikarbonát falba komponált fa nyílászáró rendszer. Merész alkalmazás, hasonlóan váratlan, mint a lépcsőház - cső, de beépítve már nem kérdőjelezzük meg. A kis költségvetés pozitív hozománya. A közvetített élmény érdekes, a polikarbonát fal nem engedi a belátást, de mégsem zárja ki teljesen a külvilágot, és nem tartja bent egészen a funkciót. Intim transzparenciát eredményez, hangsúlyt ad a bejáratnak. 

A formavilág hangulatot közvetít. Az említett saroktelki nehézségek mellett a háznak iránya van, tart valamerre. Minden homlokzata a kötött, függőleges felületi-tartalom mellett valami egyedi dolgot is vetít környezetébe. Egyúttal megtestesíti, hogy egy középületet „gondolattal" is fel lehet öltöztetni; az anyagi lehetőségek nem határozhatják meg a minőséget.

szöveg: Medvegy Gabriella okl. építész
képek: Koós Marianna

 

---

Építészet: Sztojka Gábor, Koós Marianna
Statika: Madaras Botond
Gépészet: Bukovics János
Elektromos: Antal Bence
Kivitelezés: Horváth András - Morpheus Kft, Tamási Péter - Tambau Bt.
Megbízó: OMSZ – Kajdi Ferenc területi létesítményfelelős