Erdély és Balaton – Toroczkai Wigand Ede nyaralói

„E pár futtában vázolt vonás a követelménye egy magyar és korszerű háznak. Stílusunk fejlesztésében pedig mindig az alapkövetelmények a forraló erők. Kialakult nemzeti irányról csak akkor beszélhetünk majd, ha saját rögünkből és korunkból nőtt hatóerők nyomai forrtak bele." Szezonális örökség című sorozatunk legújabb részében Toroczkai Wigand Ede a Balaton-parti építészetről megfogalmazott gondolatait, és az építész balatoni épületeit mutatja be Wettstein Domonkos. 

A Balaton-parti nyaralótelepek formálódó karakterére kezdettől fogva hatással voltak más, távoli tájegységek is.[2] Ez az áthatás kezdetben a hegyvidéki üdülőhelyek faszerkezetű építészetében mutatkozott meg. A korabeli alpesi üdülőhelyek utazási élményeit megidéző könnyed fatornácos házak a közbeszédben „svájci villákként" váltak ismertté. Ez az invazív építészet hamar elterjedt a tóparton, a századfordulón már az északi és déli parti telepeken is egyaránt jellegzetes formaképzéssé vált. A huszadik század elején kibontakozó nemzeti törekvések azonban kritikával szemlélték a régióban nem őshonos formákat, miközben ők maguk is különböző Kárpát-medencei tájegységek formakincsének vegyítéséből alakították ki a tópart „magyaros" karakterét. Jó példa lehet erre Toroczkai Wigand Ede munkássága, akinek a Balaton-partra tervezett nyaralóin az Erdélyben töltött évek hatása is megjelenik.

Trianont követően a Balaton nemzeti identitásban betöltött szerepe felerősödött, és ezzel összhangban az építészeti szaksajtóban is egyre több publikáció foglalkozott a tópart építészeti karakterével. Korábban már bemutattuk a népies és nemzeti irányzatok képviselőit, akik a régió építészeti karakterében is szükségesnek tartották a „magyaros" formanyelv előtérbe helyezését. Az egyik első tematikus publikáció azonban egy olyan alkotó nevéhez kötődik, akiről még nem esett szó a sorozatban.

Toroczkai Wigand Ede (1869–1945) építész, iparművész, író a huszadik század első felében a nemzeti építészeti törekvések egyik meghatározó alkotója. Pályája elején Steindl Imre mellett az Országház építésén dolgozott, majd 1907-ben Marosvásárhelyre költözött, ahol a környékbeli erdélyi falvak népi építészete nagy hatással volt szemléletére. A Toroczkói (Toroczkai, Thoroczkai) nevet is az Erdélyben eltöltött évek után vette fel. Az első világháborút és a trianoni döntést követően az új határok közé szorult Magyarországra tette át székhelyét és aktív közéleti tevékenységet folytatott. Ekkor került érdeklődésének fókuszába a Balaton-part is.

A nemzeti építészet irányzatait feldolgozó tanulmányában Ferkai András Toroczkai Wigand Edét Medgyaszay Istvánnal, Kertész K. Róberttel és Lechner Jenővel egyetemben a nemzeti építészet turáni vonalához sorolja.[3] Az első világháborút követően elsősorban a felsorolt alkotók foglalkoztak a nemzeti építészettel programszerűen. Toroczkai korábban Lechner Ödön társaságához tartozott, de önálló szemléletével távolságot is tartott Lechner ornamentika orientáltságú építészetétől. Toroczkai ugyanis nem a keleti népek mitikus formavilágából, hanem a Kárpát-medencei népi építészet formakincséből szerette volna felépíteni a „magyaros" építészetet. Épp ezért vizsgálta elmélyülten Székelyföld népi építészetét is, ahol az ősi hun-magyar örökséget vélte felfedezni.

1921-ben jelentette meg „Hogyan építsünk a Balaton-partján?" című írását. Tanulmányában a Balaton-parti építészet „idegen" hatásait kritizálja és a magyaros építészet szükségessége mellett foglal állást. Terjedelmes fejtegetésében ugyanakkor a fókusz hamar elmozdul a Balaton-környék építészetéről. Elsősorban egy összmagyar építészet vízióját vázolja fel, amelyben különböző tájegységek formavilágából hoz példákat. A Balaton számára inkább csak egy analógia a nemzeti építészetről alkotott víziójának kibontásához. A trianoni döntést követően felfutó Balaton-parti építkezések, a tehetősebb villa építtető réteg intellektuális érdeklődése jó alapot adott nemzeti építészeti programjának kibontásához.

Érezhetően nem vizsgálta korábban részletesen sem a Balaton déli, sem az északi partjának népi építészetét. Elsősorban a Göcsejből hoz példákat. Az illusztrációk, tervek sem a balatoni nyaralótervek, hanem korábbi, főként erdélyi munkáival illusztrálja a balatoni építészetről szóló kiadványát. „A természetes, józaneszű magyar oly otthont, házat akarhat csak magának, mely mentes minden hazugságtól s az állandóság követelményeinek megfelel. Egészséges, kényelmes, kellemes, tisztaság minden zuga. A tapasztalat azt mutatja, hogy házaink építésmódja eleddig rideg, túlságos mértani hatású, színekben vérszegény, egyhangú."[6]

A kiadvány populáris címével és látványos rajzaival élénk érdeklődést váltott ki a korabeli közéletben. A visszhangja nem is elsősorban a szaksajtóban, hanem a közéleti lapokban jelentkezett. A Dunántúli Tanítók Lapja egyik írásában a Balaton-parton a népi kultúra ismeretének terjesztésére hívja fel a figyelmet és külön kiemeli a tanítók szerepét az építészeti ismeretterjesztésben: „A balatonparti jellegzetes építkezési értékek megőrzése szintén a tanító feladata. Világosítsa fel népét, az új házak építésénél, a régiek javításánál ne utánozzák a semmitmondó »habarcsművészet«-et, hanem ápolják azt a szép, táji jelleget, amelynek vonzóerejével nem vetekszik egyetlen balatoni villa sem. Egyes falvakban már csaknem teljesen kiveszett a kő és fa együttes felhasználásának egészséges építkezési művészete. A mai nemzedék rövidlátó módon szégyenli az öregek »zsuppos-farú«, »kontyostetejű«, „üstökös", «füstös», «boronás» és „kemencés" házait és ha csak lehet, lebontják ezeket a regényes külsejű kedves emlékeket, hogy helyébe felépítsék lélektelen tucatházaikat."[7] Ebben az írásban elsősorban Toroczkai Wigand Ede kiadványára hivatkoznak, amelyre a tanító, ismeretterjesztő munkát fel lehet építeni.

Erre a generációs konfliktusra reflektál a Magyar Jövőben megjelent kritika. A „Korunk romantikus hajlamai" alcímmel megjelent kritikában Toroczkai programadó írását és a szalmatetős házak propagálást vitatták. „Toroczkói-Wigand Ede már évtizedek óta hirdeti a szalmatető poétikus szépségét. Különösen a Balaton partján épülő házak befedésére ajánlja a nádat, mint a környezethez alkalmazkodó, stílusos tetőt. Természetesen úgy a szalmát, mint a nádat a tűzveszély kikerülésére: impregnálva."[8] A vitairat főként a modernizációval, az életforma és a technológia átalakulásával érvelt a korszerűbb szerkezetek mellett. A szalmatetőt álromantikusnak és idejétmúltnak tekintették, amely a múltba révedő konzervatív szemléletet tükrözi, miközben az új generáció már más szempontokat helyez előtérbe. „A fiatalság majd be fogja látni, hogy a romantikus szalmafedélnél mégis csak jobb a józan, napfényes, levegős háztető."[9]

Toroczkai művének hatására a harmincas évek második felében is éreztette hatását. 1937-ben Szigligeten egy mozgalom is elindult, amely egy népies nyaralótelep kialakítását célozta. A mozgalom azonban nemcsak az épületek formai kialakítására gondolt, hanem a nyaralók viseletére, zenéjére és „magyaros" erkölcsére is. A telepet az akkor még „érintetlen" Szigliget mellett kívánták kialakítani. A település népi építészeti öröksége az első népi építészeti feldolgozások számára is fontos kiindulópontot jelentett. A Szigligeti Fürdőegyesület a mozgalom keretében az építőmesterek számára tájékoztató tanfolyamot indított az építőművészet magyarrá tételéről. A mozgalom Budapesten is tartott ismeretterjesztő előadásokat, az első eseményen Toroczkai Wigand Ede tartott előadást.

Erről „Fehrentheil László dr. lovag elnöki bevezetőjében ismertette az egyesületnek azt a célját, hogy a még érintetlen Szigligetből olyan mintanyaralótelepet fejlesszenek, mely minden vonatkozásában, tehát nemcsak építészetében, hanem zenéjében, viseletében s erkölcseiben is magyar maradjon. Kifejtette, hogy a korszerű magyar nvaralóépítést még csak ezután kell megteremteni. Méltatta Toroczkai-Wigand Ede ezirányú érdemeit. Ezután Toroczkai-Wigand megtartotta felolvasását, a hely lelkéről, a helyi építőanyagokról, kőről, agyagról, éghetetlenné itatott nádról hódfarkú cserépről."[10] Ezen az eseményen két építészgeneráció eltérő megközelítésmódja is találkozott. Toroczkai előadását követően ugyanis az a Tóth Kálmán tartott tájékoztatót a Balaton-felvidékről, aki a harmincas évek közepén a tájegység első részletes népi építészeti feldolgozását készítette el. Szemléletével a fiatal generáció tájegység fókuszú látásmódját képviselte, amelyről a sorozatban korábban már részletesen is írtam. Míg Toroczkai a nemzeti vízió jegyében különböző tájegységek hatását vegyítette, addig Tóth már letisztultabb szemlélettel, kifejezetten a Balaton-környék népi építészetére összpontosított és a közvetlen környezet egyedi karakterét vizsgálta.

Toroczkai kiadványának a célja talán a tehetősebb városi nyaraló építtetők érdeklődésének felkeltése volt. A későbbi életművében két nyaralót is felfedezhetünk, amelyek az átépítések ellenére még ma is mutatják Toroczkai Wigand Ede szemléletét. Az erdélyi építészet hatását Keserü Katalin dolgozta fel részletesen tanulmányaiban és ezzel összefüggésben említi meg a balatoni nyaralókat is.[11] „Már látnia kellett akkor Torockó falazott lábazatú, boronafalas házait, a kerített középkori templomokat, de azokat a magas nyeregtetős, szalmával fedett, hegyvidéki szálláshelyeket vagy zsindellyel borított székelyföldi kúriákat is, melyek védelmező, beborító – ilyképpen is funkcionális – tetőformái megigézték. Ezek a műépítészetben addig számon sem tartott elemek elegendőek voltak egy új építészet (és építészgrafika) kezdeményezéséhez."[12] Jellegzetes, négyzetes-centrális szerkesztésű rajzainak határozott keretezése volt, ugyanakkor egy-egy helyen az ég felé mindig felnyílt a vonalvezetés. Ez a rajzi stílus a későbbi generációkra is hatással volt, már a Fiatalok csoportja is átvette.

Balatoni munkásságának egyik első eleme a húszas évek elején a Szentkirályi család számára egy badacsonyi villa tervezése volt, amely vélhetően nem valósult meg. A nádtetős ház félköríves nyílásokkal tagolt homlokzatképzése a Balaton-felvidék vernakuláris építészetével keres párbeszédet, igaz kompakt alaprajzi elrendezése és a hagyományos falusi épületektől eltérő léptéke már önálló alkotói felfogást mutat. Talán ez a meg nem valósult terve az, amely a legszorosabb kapcsolatokat mutatja a Balaton-felvidék hagyományos építészetével. Tihanyban, a Váralja utcában állt egy neki tulajdonított nyaraló, amelyet később elbontottak és a helyére a Győri Keksz- és Ostyagyár üdülője épült fel. Ez a ház Keserü Katalin szerint Toroczkai egy korábbi, székelyföldi népház típustervének és a balatoni stílusfelfogásának az ötvözete volt.[13] Egyik korábbi alkotásával, a Szőlőhegyi házzal rokonítja: a tájba illesztést az épület erős, dramatizált tektonikus felépítésével fejezi ki. Az alsó zömök bástyaszerű kiképzésre ül fel az épület tetőformája a visszahúzott emeleti tornáccal.

Két ma is álló villaépülete azonban már kevésbé mutat szoros kapcsolatot a tájegységi hagyományokkal. Ennek oka az épületek eltérő kontextusa lehet. Ezek a házak ugyanis a tópart frissen parcellázott nyaralótelepein állnak és nem az ősközségek vagy a szőlőhegyi épületek közelében. A villatelepek parcellázása és az építtetők reprezentáció iránti igénye is vélhetően Toroczkai autonóm nemzeti építészeti felfogását helyezte előtérbe a tájegységi hagyományokkal szemben. Csopakon ma is áll a kétszintes Czillinger villa. Központos szerkesztésében egy nagy „körszoba" köré szerveződik az épület. Zömök tömegformájában és tetőformájában az erdélyi építészet hatásai tükröződnek. Az épület térelválasztásában sajátos könyöklős lapos ívek jelennek meg, amelyek Keserü Katalin szerint a Balaton-felvidék építészetének hatását is mutathatják, miközben arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a formaképzés már az erdélyi épületein is megjelent.

Arácson (ma Balatonfüred) épült fel a másik ismert alkotása, a Peremartoni Nagy Sándor részére készített nyaraló.[14] Az épület 1922-23 között készült el és a tulajdonos feleségéről Mädy-villának nevezte el. Peremartoni Nagy Sándor fontos szerepet játszott a település életében, részt vett a Balatoni Szövetség, a Gyógyhelyi Bizottság és a Balatoni Intéző Bizottság munkájában is, valamint ő alapította a Balatoni Yacht Club balatonfüredi osztályát, ami lehetővé tette hogy a középosztály is bekapcsolódhasson a vitorlás életbe.  Szintén az ő nevéhez köthető a nagybányai művésztelep pótlására életre hívott balatoni Művészkolónia Egyesület. Nyaralójában műtermet és hálószobát alakított ki a vendég alkotók – köztük Rákosi Jenő és Kampis János – számára. Az épület ma helyi védelem alatt áll, az átépítéseket követően kissé eltérően az eredeti formájától. A ház kapcsán Keserü Katalin szintén az erdélyi terveket eleveníti fel: „Mintha a marosvásárhelyi, szőlőhegyi Kakasvár sarokra helyezett, a tornácokból kinőtt, faragott faoszlopos, nagy, kerek terasza kelt volna új életre egy másik égtájon."[15]

A két nyaraló klasszicizáló formaképzése ellenére is felismerhetők Toroczkai Erdélyben végzett kutatásainak hatása. Ahogy azt programadó írásában is olvashattuk, a Balaton-parti „magyaros" építészetet elsősorban nem a Balaton-környék egyedi formakincsének megismeréséből bontotta ki, hanem egy tágabban értelmezett összmagyar karakterből, amelyben különböző tájegységek formaelemei szervesültek. Az üdülőtelepeken felépült két nyaraló is ennek az egyéni látásmódnak a nemzeti szintű vízióját mutatja a szűkebben vett tájegységi kontextus helyett.

Wettstein Domonkos

[1] Toroczkai Wigand Ede: Hogyan építsünk a Balaton-partján? A Táltos kiadása, Budapest, 1921.
[2] A Trianon utáni balatoni építészethez lásd: Wettstein D.: Tájképek Trianon után. Transzferhatások és helyi adottságok a Balaton-part építészetében. (Megjelenés előtt álló publikáció a Tértár Térformák-Társadalomformák sorozat keretében: Tamáska Máté, Kollár Árpád (szerk.): A genius loci áthelyeződései munkacímű kötetben. Az előkészítőkonferenciáról a beszámolót lásd: https://epiteszforum.hu/felepulni-trianonbol
[3] Ferkai András: Nemzeti építészet a polgári sajtó tükrében. I. rész, 1920-1930. Építés–Építészettudomány 20 (1989) 3–4, 331–363.
[4-6] Toroczkai Wigand Ede: Hogyan építsünk a Balaton-partján? A Táltos kiadása, Budapest, 1921.
[7] Szabó D. Béla: Mit tehet a tanító a Balatonért? A Dunántúli Tanítók Lapja, 14 (1938) 15–18, 110.
[8-9] Szeretne-e szalmafedeles házban lakni? Magyar Jövő 1931. augusztus 9., 6.
[10] Hogyan építkezzünk a Balaton partján? Magyarság, 1937. március 11, 10.
[11] Keserü Katalin: Toroczkai Wigand Ede alaprajzai ismert, és újabban megtalált művei szerint – Csete Györgyre gondolva, szeretettel. Országépítő (2013) 1, 36–39. ill. Keserü Katalin: Toroczkai Wigand Ede. Holnap Kiadó, Budapest, 2018.
[12] Keserü Katalin: Toroczkai Wigand Ede alaprajzai ismert, és újabban megtalált művei szerint – Csete Györgyre gondolva, szeretettel. Országépítő (2013) 1, 36–39.
[13] Keserü Katalin: Toroczkai Wigand Ede. Holnap Kiadó, Budapest, 2018.
[14] Peremartoni Nagy Sándor füredi tevékenységéről részletesen lásd: http://www.helyismeret.hu/index.php?title=Peremartoni_Nagy_S%C3%A1ndor_vill%C3%A1ja
[15] Keserü Katalin: Toroczkai Wigand Ede alaprajzai ismert, és újabban megtalált művei szerint – Csete Györgyre gondolva, szeretettel. Országépítő (2013) 1, 36–39. ill. Keserü Katalin: Toroczkai Wigand Ede. Holnap Kiadó, Budapest, 2018.

Szezonális örökség: A kutatás során a Balaton-parti nyaralótelepek kialakulását, parcellázását és jellegzetes épülettípusait vizsgálom. A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.

Irodalomjegyzék:
Berey Katalin: Népies törekvések és a népi építészet kutatása a század első felének magyar építészetében. Ethnográfia 89 (1978) 3, 434–453.
Ferkai András: Nemzeti építészet a polgári sajtó tükrében. I. rész, 1920-1930. Építés–Építészettudomány 20 (1989) 3–4, 331–363.
Keserü Katalin: Toroczkai Wigand Ede alaprajzai ismert, és újabban megtalált művei szerint – Csete Györgyre gondolva, szeretettel. Országépítő (2013) 1, 36–39.
Keserü Katalin: Toroczkai Wigand Ede. Holnap Kiadó, Budapest, 2018.
Szabó D. Béla: Mit tehet a tanító a Balatonért? A Dunántúli Tanítók Lapja, 14 (1938) 15–18, 110.
Toroczkai Wigand Ede: Hogyan építsünk a Balaton-partján? A Táltos kiadása, Budapest, 1921.
Toroczkaí-Wigand Ede kis házai. Új idők (1934) 2, 538

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein Domonkos: Resort Architecture in Regional Perceptions: Multiple Aspects of a Region in Iván Kotsis’ Design Method for Balaton Lakeshore. Prostor, Vol. 29 No. 2(62), 2021.
Wettstein, Domonkos: Regionális törekvések a Balaton-parti üdülőterületek építéstörténetében a két világháború között. Építés - Építészettudomány, 45 (1-2). pp. 139-171. (2017)
Wettstein Domonkos: Modernizáció és modern építészet a két világháború közötti rekreációs célú építkezésekben. In: Veöreös, András; Horváth, Tamás (szerk.) Kortárs építészettörténet V. 100 éves a Bauhaus. Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara, Győr (2020) pp. 111-128.

Szerk.: Winkler Márk