"Fokozni kell az örökségvédelem iránti érzékenységet" - Arcasia-V4 konferencia

"Az építészeti örökség védelme nem szorítkozhat a műemlékvédelemre, nyitottnak kell lennie az újabb és újabb felhasználási lehetőségek felé." - írja Bálint Anna a "Műemlék épületek újrahasznosítása Ázsiában és a V4 országokban szimpózium" beszámolójában. Az Arcasia és a V4 Építészeti Alapítvány tagjai a konferencián a műemlék, az építészeti és kulturális örökség fogalmainak újradefiniálását is szorgalmazták. 

Műemlék épületek újrahasznosítása Ázsiában és a V4 országokban szimpózium, Klebersberg Emlékház, 2017. június 30 - július 2.

Nagyszabású közös rendezvényen tekintette át az Ázsiai Építész Szövetségek Regionális Szervezete [Arcasia] és a Visegrádi Négyek Építészeti Alapítvány közös rendezvénye a műemlékvédelem és műemlék épületek hasznosításának kérdéseit. Maga az új funkciókat ellátó helyszín - a nemrég átadott, és a felújítás szakaszait a kiállított fotókkal szemléltető Klebersberg Emlékház - és a két nagy szervezet első találkozóján ismertetett esettanulmányok, a felmerült szempontok sokasága szükségszerűen vezették arra részvevőket, hogy a műemlék, az építészeti és kulturális örökség fogalmainak újradefiniálására és taglalására van szükség.

Nyitásként Kálmán Ernő üdvözölte a részvevőket és Jahangir Kahn, az Arcasia elnöke az oktatás területére összpontosítva, és egy tanár-diákcsere program létrehívását szorgalmazva a két szervezet együttműködési lehetőségeire hívta fel figyelmet. Pálházy Nándor igazgató a hosszútávú Nemzeti Kastély- és Várprogramot ismertette: másfél éve indult, 70 munkatársat foglalkoztat és 39, kizárólag állami tulajdonban levő vidéki várat és kastélyt érint. A többnyire turisztikai célú fejlesztésekről van szó, melyeket jórészt az Európai Unió finanszíroz, megszabva, hogy egy-egy épületre legfeljebb ötmillió eurót lehet költeni. A programot néhány hívószóval jellemezte: fenntartható fejlődés, hálózat, marketing, nemzeti büszkeség, örökségről szóló iskolai oktatás, az eredeti funkciók kísérleti értelmezése, innovációs szabadság, színvonalas kávéházak.

Földes László saját gyakorlatából néhány, a felújítást kortárs építészettel és kortárs funkcionalitással ötvöző munkáját mutatta be. Egerváron, Zircen, Egerben, Gyulán és Budapesten új funkciók kialakítására (látogatóközpont, könyvtár, kortárs művészeti kiállítótér), és új épületszárnyak tervezésére (tornaterem) egyaránt akadt példa. Ramiz Baig pakisztáni építész a saját egyeteme, az Indus Valley of Art and Architecture székhelyének esetét szemléltette. Egy ikonikus, eredetileg kereskedelmi cég raktáraként és székhelyeként használt 115 éves épületet, a Nusserwanjee két - három- és négyemeletes, bontásra ítélt - szárnyát helyezték át Karacsi egyik negyedéből a másikba, hogy az egyetemnek adjon otthont. Gondos felmérés, fotózás, homlokzatelemzés és Archicad tervezés után 26000 követ és épületelemet bontottak le, jelöltek és szállítottak el egyenként, hogy az új helyszínen - néhol a struktúrát acélvázzal erősítve - emeljék újra ugyanazt az épületet. Marvi Mazhar többek között a Pakisztánban hiányzó állami műemlékvédő programról beszélt, az építészeknek maguknak kell megtalálniuk és megmenteniük a műemlékvédelemre érdemes épületeket. Így tett ő is: az 1898-ban épült karacsi Cantt vasútállomás épületét újította fel. Már az is nehézségekbe ütközött, hogy a falakra helyezett politikai kampányplakátokat levetesse, ezután látott neki az 59 festékréteg eltávolításához és az eredeti szerkezetének feltárásához. Ahogy a szerkezet napvilágra került, a főcsarnokot több helységgel is átkötötték, így vált lehetővé, hogy a pályaudvaron üzletek nyíljanak, és egy Pakisztán és India megosztásáról szóló közösségi archívumot is elhelyezzenek. Az eredeti vasúti bútorzatot is helyreállították és külön helyiséget nyitottak a jegyvásárlás, illetve a teher- és csomagszállítás számára.

Ezt követően két különleges, aktivizmussal is átitatott műemlékvédő projektet ismerhettünk meg. Pinai Sirikiatikul thaiföldi építész Sai Noi városházát újította fel. Az épület eredetileg közadakozásból épült a '70-es években, részben emiatt is döntöttek a felújítás mellett, ahelyett hogy lebontották volna. Az építész koncepciója a társadalmi hierarchia viszonyainak megfordítására ad választ: a szerkezeti elemek, a kialakított terek és a felhasznált anyagok segítségével a város lakóit, a kiszolgált közönséget részesítette előnyben az önkormányzat dolgozóival szemben, megerősítve ezzel a városháza középület jellegét. Ashutosh Agarwal arra hívta fel a figyelmet, hogy Indiában csak az 1947 előtt emelt épületek számíthatnak védettnek, így számos 50 évnél régebbit bontottak már el. Különösen két modernista, most már csak fényképeken megtekinthető moziépület lebontását fájlalta.

Rita Soh Siow Lan a Szingapúri Építészeti Szövetség volt elnöke, választott parlamenti képviselő, előbb a kis területen fekvő ország építészeti sajtosságait, az etnikai hovatartozás mentén - kínai, indiai, brit, maláj - kialakult városnegyedeket és a szerkezettel, építészeti sajátosságokkal együtt járó funkciókat ismertette. Szingapúrban a kulturális örökség háttérbe szorult, a helyhiány miatt alig van mód műemlékvédelemre, csupán funkcióváltás fordul elő - néha, például családi házakból szállodák lesznek. Ezért is számít kiemelkedőnek, hogy a gyarmati múlt két szimbolikus épületét, az 1929-es Városházát és az 1939-ben befejezett Legfelső Bíróság épületét 1992-ben műemléknek nyilvánították, a 2000-es években felújították és összekötötték, majd 2015-ben Nemzeti Galériaként adták át. 

Juraj Herman, a Szlovákiai Építészek Szövetségének elnöke a Magyarországot Szlovákiával összekötő hidakra és a Duna két oldalán elhelyezkedő településekre, a közös történelem mellett a közös műszaki örökségre, a modernista építészeti hagyományokra, és az ipari épületek lehetséges hasznosítására hívta fel a figyelmet. Istenes József, a V4 Építészeti Alapítvány képviselője az érsekújvári huszárlaktanya különböző, a rendszerváltást követő felújítási és hasznosítási javaslatait ismertette: a több mint 40000 m²-es területen üzletsor, a Lovarda épületében rendezvényközpont kapott helyet. 
Karel Smejkal a Cseh Építész Szövetség alelnöke elsősorban szervezetének nehézségeit, válságát ismertette. A társaság megújulását a nemrég alapított Inspireli nemzetközi építészeti díjtól, illetve a hozzátartozó globális építészeti platformtól várják.

Hidasnémeti Máté az M-Teampannon részéről az épített környezethez való igazodás fontosságáról beszélt. A CEU budapesti campusának fejlesztésben résztvevő helyi építészek egyikeként a tervezést megelőző V. kerületi udvar- és passzázstipológia kutatásról számolt be. A tervezőcsapat figyelembe vette, és egy-egy elemet saját terveibe emelve kihasználta az építészeti örökség sajátosságait. Ugyanezzel a szándékkal végeztek homlokzatkutatást is, külön figyelve arra, hogy a CEU épülete a Duna partjáról is látható legyen.

Cho In-Souk építész a hagyományos dél-koreai hanok házak megőrzéséről, áttelepítéséről, új funkcióiról beszélt. A tervezés és az áttelepítés során nagy hangsúlyt kap a hanok házak tájolása: az épületet magát sem csak anyagi értelemben fogják fel, hanem az épület - környezet - táj - ember közötti viszonyként értelmezik. Dél-Koreában a drámai városiasodás ellenére igyekeznek minél több hanok épületet megőrizni (még Szöul központjában is van egy hanok falu), sok házat kávézóvá, étteremmé, teaházzá alakítottak át, itt zajlik pl. a teakultúra oktatása is.

Zulkhairi Md Zain, a Maláj Építészeti Intézet tanácsának tagja, a 2008-ban UNESCO Világörökség részévé nyilvánított George Town történelmi épületeinek mai funkcióiról számolt be. Az Ázsiában sehol máshol nem fellelhető építészeti stílusban épült házak földszintjén hagyományosan üzletek, az emeleten lakások voltak. Két ilyen épületet múzeummá alakítottak, amellyel az oktatási és kommunikációs igényeknek igyekeznek eleget tenni.

Daragó László röviden összefoglalta a százötven évre visszatekintő, eleinte egy-egy építész - Czigler Győző, Ybl Miklós, Möller István, Hauszmann Alajos - érdeklődése mentén alakuló magyar örökség- és műemlékvédelmi törekvéseket. Saját gyakorlatából pedig a nagytétényi egykori ortodox zsinagóga könyvtárrá alakítását hozta fel. Krizsán András, a Magyar Építőművészeti Szövetség elnöke a 2013-as Balaton-felvidéki építészeti útmutatóját mutatta be. Ez a Mike Shanahan: Cork Rural Design Guide könyvének mintájára készült építészeti karaktergyűjtemény és útmutató tanulmány a Balaton-felvidéki tájegység építészeti jellemzőit foglalja össze az épületek részleteitől a településszerkezetig. A hagyományos és kortárs épületeket bemutató elemzések egyrészt a megismerést segítik elő, másrészt inspirációs forrásként szolgálnak. Schrammel Zoltán az angol nyelvű magyarországi építészeti képzésről számolt be, Szűcs András, European Distance and E-Learning Network (EDEN) főtitkára pedig a digitális és távoktatás előnyeiről beszélt.

Az idő rövidsége miatt a kerekasztalon csak jelzésszerűen lehetett egy-egy problémát és megoldási irányt összegezni, de így is körvonalazódtak az Ázsiában és Közép-Európában egyaránt felmerülő főbb kérdések. A két szervezet további együttműködésének lehetőségeit közös kiállításokban, szakmai műhelyekben és - legfőképpen - az oktatásban látták. Úgy tűnik, hogy az ázsiai kormányok viszonylag csekély figyelmet szentelnek a műemlékvédelemnek, jó lenne fokozni az örökségvédelem iránti érzékenységet. Ennek érdekében az építészettörténet tantárgyként való bevezetését szorgalmazzák, melyhez budapesti oktatási anyagokat is szívesen igénybe vennének. Fenn áll a veszélye, hogy Ázsia könnyen elveszíti építészeti identitását, ha ezt meg akarják előzni, fontos tudatosítani az építészeti örökség megőrzésének etikai szükségességét: a műemlékvédelem minden egyes építészeti műhely érdekében is áll. Ahhoz, hogy a megőrzés közös cél legyen, az örökségvédelem közösségi irányítás alá kerüljön, feltétlenül szükség van a kulturális örökég jó meghatározására, ideértve a multidiszciplináris tudást, a kézműves és műszaki hagyatékot is.

Az építészeti örökség védelme nem szorítkozhat a műemlékvédelemre, nyitottnak kell lennie az újabb és újabb felhasználási lehetőségek felé, és nemcsak érzelmi-kulturális, hanem gazdasági szempontokat is figyelembe kell vennie. Az időbeli korlátokat is át kell értékelni, tekintettel arra, hogy Indiában csak az 1947, Thaiföldön az 1930 előtt emelt épületek lehetnek védettek. Végezetül Bordás András a magyar és európai műemlékvédelem jogi szabályozását is felvetette. Az együttesen megfogalmazott célokat a részvevők a későbbiekben szándéknyilatkozatban is megfogalmazzák, és remélhetőleg valóban gyümölcsöző újabb szakmai kapcsolatok jönnek majd létre.

Bálint Anna