Föld és levegő – A Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Karának új épülete

"...önkéntelenül egy a korai modern építészet ideáit modellszerűen megjelenítő formálásmódot választottunk; így lettek épületünk meghatározó elemei a filigrán oszlopok, a lebegő tetőlemez, az áramló tereket határoló üveghártyák, az elkülönült funkciókat befoglaló tömör dobozok és az anyagtalan, síkszerű hatást erősítő tiszta alapszínek." Tessedik Sámuel Főiskola Gazdasági Főiskolai Karának új épületét az Építész Kaláka csapata tervezte Kalo Emese, Pásztor József és Dudics Krisztián vezetésével. 

Békéscsaba jellegzetes alföldi város: az épületek lustán tapadnak a földhöz (hely is, idő is van), és nagyratörő igények nélkül, a díszítésben élik ki szerény vágyaikat. De ott gyökereznek, mulandóságukban is elpusztíthatatlanul. Nem éltető elemük a levegő, hanem a föld, a föld. A főiskola környezete zavarba ejtő hely: szélesen elterülő mező, belőle, látszólag minden különösebb indok nélkül, ilyen-olyan házak nőnek ki. A tanulmányi épület maga is ilyen furcsa képződmény: eredetileg két középiskola számára épült egy-egy – kiterjesztett szárnyra emlékeztető alaprajzú – épületszárny, amelyeket csak egy keskeny bejárati-lépcsőházi mag kapcsol össze. Mindez a ’80-as évek jellegzetes diagonális alaprajzi szerkesztésmódjával és kispaneles homlokzatképzésével. Az épület önmagában zárt, befejezett jellege, a telken való elhelyezkedése és a két szárny közötti „hónaljban" kijelölt csatlakozási pont együttesen szinte lehetetlen helyzetbe hoztak bennünket a bővítés tervezésekor.

Ebbe a miliőbe, úgy éreztük, nem lenne helyes „stílusban" odaillő épületet tervezni. A meglévő épület diagonális tengelyszimmetrikus kompozícióját sem funkcionálisan, sem formailag nem akartuk folytatni. Ugyanakkor szerettünk volna a környezet esetlegességétől egy absztraktabb, szublimáltabb, egyszersmind frissebb architektúrával elrugaszkodni. Ezért önkéntelenül egy a korai modern építészet ideáit modellszerűen megjelenítő formálásmódot választottunk; így lettek épületünk meghatározó elemei a filigrán oszlopok, a lebegő tetőlemez, az áramló tereket határoló üveghártyák, az elkülönült funkciókat befoglaló tömör dobozok és az anyagtalan, síkszerű hatást erősítő tiszta alapszínek. Az épület azonban mindezek mellett sem vesztette el helyi kötődését: a tájon laposan, vaskosan terül el.

A bővítés funkcionális képlete igen egyszerű. A meglévő épület csuklópontjában lévő lépcsőházhoz – megkerülhetetlen kötöttségként – két szinten köldökzsinórként csatlakozó üvegezett átjáróból az előadói épületrészbe jutunk. Ebben az egységben még érvényesül az átjáró diktálta szimmetrikus átlós szerkesztésmód: itt található az emeleti feltöltésű, a földszintre lelépcsőző 350 fős előadóterem, alatta a központi kétszintes tér köré szervezett büfé és találkozó-elosztó tér, valamint a tanulmányi osztály irodái. A szintén kétszintes könyvtárépületbe az immár az épület főirányaival párhuzamosra fordított közlekedőzónából az első emeleti hídon át juthatunk. Itt egy oszlopokkal kiemelt, világos térben az emeleten az olvasóterem kapott helyet, alatta pedig a szabadpolcos tér és a számítógépes olvasói helyek találhatók. A falakkal lehatárolt kisebb terekben további számítógépes és olvasótermek, a mellékhelyiségek, az irodai blokk és a tömör könyvraktár találhatók. Ezek a külsőben és a belsőben is játékosan, három különböző színnel festett „építőkockákként" jelennek meg. A „tömör test" hatással kontrasztba állítva, a közlekedő és közösségi terek a tartószerkezettől elhúzott, elanyagtalanított transzparens felületeken keresztül oldódnak át a külső térbe.

Az intézmény működéséhez elengedhetetlenül szükséges funkciókon kívül olyan tágas, levegős tereket alakítottunk ki, amelyek a főiskola nyitott szellemiségét is közvetítik; ahol csak szabadon és emelt fővel lehet találkozni, beszélgetni és gondolkodni: emberré válni. Mert a szellem éltető elemei a levegő és a fény. Ilyen terek az előadóterem előtti háromszög alaprajzú fényudvar (amely inkább a napi, prózai találkozások tere), a két épületrész közötti, húzott térarányú, a magasban átlebegő pergolaelemekkel átszellemített nyitott, árnyas patio, és persze maga a könyvtári olvasóterem, a szellem temploma.

Miközben az építészeti formálás idealisztikus kortalanságra törekszik, természetesen az épület megvalósulása magán viseli a kor lenyomatát. Meg kell említeni, hogy az engedélyezési tervek elkészítése után a beruházás a PPP finanszírozási modell (szenvedő) alanyává vált. Eszerint az állam megszabadul ugyan az azonnali költségektől, de ezzel befolyásolási lehetőségéről is lemond a – kivitelezést is végeztető – befektető javára. Így beruházó és kivitelező érdekei egybe-, s az olcsóság irányába csúsznak, amellyel szemben, a minőség védelmében egyedül az építész állhat ki. A használót és a külső szemlélőt persze a küzdelmek nem, csak a végeredmény érdekli. A bővítéssel az oktatás körülményei nagyban javultak, és meggyőződésünk, hogy épületünk nemcsak az előadó és a könyvtár négyzetmétereivel, hanem nyitott, világos tereivel, vidám színeivel és szellemi tartalmaival is hozzájárul majd a diákság testi-lelki fejlődéséhez.

Az épületet 2007 februárjában átadták, azóta már a saját életét éli. A diákok és tanárok kezdik kiismerni és belakni, kreatívan használni, behozott tárgyakkal és növényekkel otthonossá tenni, érzésekkel és emlékekkel kötődni hozzá – és ez így van rendjén. Csak az idő fogja eldönteni, befogadja-e igazán a hely a szellem absztrakcióját: összeférhet-e a föld a levegővel.

Dudics Krisztián

(A cikk megjelent az Árkád 2007. decemberi számában.)