Friedrich Kiesler - Művész, építész, látnok

Friedrich Kiesler osztrák építész és designer születésének 125. évfordulja alkalmából az Osztrák Kulturális Fórum az Osztrák Friedrich és Lilian Kiesler Alapítvánnyal közösen mutat be kiállítást Kiesler munkásságáról. 

Megnyitó: 2015. február 23., 18:00
Helyszín: Osztrák Kulturális Fórum / Österreichisches Kulturforum
1068 Budapest, Benczúr utca 16.

Nyitvatartás: február 24. - április 2.
Hétfőtől péntekig, 9:00-16:00

Friedrich Kiesler 1890. szeptember 22-én született Csernovicban (akkoriban még az Osztrák-Magyar Monarchia része, ma Ukrajnához tartozik). 1908-ban kezdte el építészeti tanulmányait a bécsi Császári és Királyi Műszaki Főiskolán, egy évvel később viszont félbeszakította. A Képzőművészeti Akadémián sem szerzett diplomát. Arról, hogy a háború ideje alatt mivel foglalatoskodott, csak keveset tudunk. Később úgy nyilatkozott, hogy három évet szolgált a háborús sajtóközpontban.

A háború után néhány évig munkanélküli volt. Első várva-várt megbízását 1923-ban kapta Berlinből, méghozzá a színház világából: a kurfürstendamm-i színház Karel Čapek „R.U.R“ (Rossum’s Universal Robots) című darabja díszleteinek megtervezésére kérte fel. Kiesler elektromechanikai szerkezete már a filmvetítés technikájával működött és a művészeti avantgárd nemzetközi elismeréssel díjazta.

Egy évvel később a „társaság a modern bécsi művészet támogatásáért“ Bécs városának zenei és színházi fesztiválja keretén belül az „Új Színháztechnika Nemzetközi Kiállításának" megszervezésével bízta meg. Így arra nyílt lehetősége, hogy a különböző európai avantgárd-mozgalmak képviselőit – a Bauhaus, a De Stijl, az orosz konstruktivizmus és az olasz futurizmus alkotóit– elhívja Bécsbe és forradalmi koncepcióit egy saját maga által kifejlesztett térbeli prezentációs rendszer, az úgynevezett „Leger- und Trägersystem“ segítségével kiállítsa. Ezen felül Kiesler-nek egy valós méretű, modern színpadmodell megépítésére és felavatására nyílt lehetősége. A spirális formájú „térszínpadot“ sportpályák és hullámvasutak inspirálták és a sebességek színházát mutatta be.

A következő évben Josef Hoffmann kérte meg Kiesler-t, hogy az 1925-ös párizsi nemzetközi iparművészeti kiállítás, az „Exposition Internationale des Arts Décoratifs et Industriels Modernes“ keretén belül az osztrák színház-szekciót ő tervezze meg. A hagyományos kiállítási kialakítás helyett Kiesler térkitöltő struktúrát építtetett, ami a plafonon lógott és úgy tűnt, mintha szabadon lebegne a térben. Később az úgynevezett „Térvárost“ értekezésekben egy jövőbeni repülő város modelljeként jellemezte.

Párizsban Jane Heap-el ismerkedett meg Kiesler, a „Little Review“, egy avantgárd újság kiadójával, aki megkérte, hogy 1926 tavaszán együtt szervezzenek egy nagyívű színházi kiállítást New York-ban. 1926. január 19-én Friedrich Kiesler feleségével, Stefivel együtt egy az új világ felé tartó hajó fedélzetén elhagyta Európát. Ebben az időben még nem sejtették, hogy New York lesz életük új középpontja.

A Steinway Building-ben megszervezett „International Theatre Exposition“ visszafogott sikerének következtében minden további megbízás zátonyra futott. Megélhetésük biztosítása érdekében Stefi Kiesler a New York-i Közkönyvtárban kezdett el dolgozni főállásban, ahol gyorsan megvetette lábát és átvette a német és francia nyelvű gyűjtemények gondozását. Mindeközben Kiesler a Saks Fifth Avenue nevű áruháznak tervezett kirakatokat és az ezekben található, alig néhány tárgyat feltűnően teátrálisan rendezte el.

1928-ban Friedrich Kiesler a Film Arts Guild számára újszerű mozit tervezett Greenwich Village-ben, amit 1929 tavaszán nyitottak meg „Film Guild Cinema“ néven. „The First 100% Cinema“ (az első 100 százalékos mozi), ezzel a szlogennel reklámozták a filmpalotát, ami egyértelműen elhatárolta a klasszikus értelemben vett színházaktól és ezzel a film, mint fiatal médium különleges érzékelési igényeit is hangsúlyozta. A vetítést ki lehetett bővíteni a plafonra, valamint az oldalfalakra, hogy atmoszférikusan is jobban bevonják a közönséget.

Ez idő tájt a gazdasági világválság szinte minden megbízást csírájában elfojtott. Kiesler ezekben a nehéz időkben bútor- és lámpatervezeteken, a woodstock-i művésztelep számára megalkotott kísérleti színház tervein, valamint egy moduláris családi ház („Nucleus house“) tömeggyártásán dolgozott.

Az 1933-ban megtervezett „Space House“ Kiesler munkái közül elsőként rendelkezik biomorf formákkal és ezzel stilisztikai fordulatot jelöl a művész életében. New York-ban, a Modernage Furniture Company kiállításcsarnokában építette meg, egy családi ház bejárható modelljeként. Feltűnő jellemzője az enyhén ívelt külső fal, amit – a tojás héjához hasonlóan – folyamatos feszültséget szimbolizáló, különálló felületként kell megkonstruálni. Sok későbbi építészeti munkájában visszatérő elemként megfigyelhető a hordozó héjforma.

1934-től több mint két évtizeden keresztül a Juilliard School of Music díszlettervezője és tanára volt Friedrich Kiesler. A színház a rendszeres fizetés mellett próbatermet is biztosított Kiesler számára, ahol ötletein dolgozhatott. Ezen felül 1937-től a Columbia Egyetem School of Architecture tanára is volt, ahol ő alakította ki az úgynevezett „Laboratory for Design Correlation“-t és egyben 1941-ig vezetője is volt. Célja a dizájn-folyamat tudományos megközelítése volt. Ennek keretében Kiesler “Correalismus" elméletét továbbfejlesztette és diákokkal együtt egy rugalmas könyvespolcszerkezet prototípusán („Mobile Home Library“), valamint egy az emberi látás vizualizálásához használatos, háromdimenziós készüléken dolgozott („Vision Machine“).

Az 1940-es éveket Kiesler életében egyrészt számos európai művész, író és értelmiségi New York-ba való emigrálása jellemezte, akik számára hamarosan ő lett egyfajta csatlakozási pont, másrészt innovatív kiállítási munkái. Peggy Guggenheim műkincsgyűjteménye számára 1942-ben két egykori szabóműhely kiállítási termekké való átalakításával bízta meg. Az „Art of This Century“ elnevezésű múzeumi galéria többek között egy kizárólag szürrealista művek kiállítására szánt teremmel rendelkezett, ahol egy az állomásra érkező vonat zaja ijesztette meg a nézőket és mesterséges karok nyújtottak át nekik keret nélküli műveket. A szomszédos teremben található absztrakt tárgyakat ezzel szemben padló és plafon között kifeszített köteleken rögzítettek.

1947-ben két szürrealista kiállítás vízionárius megvalósítása következett: a „Bloodflames 1947“ a new york-i Hugo Gallery-ben és az „Exposition Internationale du Surréalisme“ a párizsi Galerie Maeght-ben. Az itt kiállított képek a plafonon lógtak, a földön hevertek, illetve némelyiküket csak a falra feszített vásznakban található kémlelőnyílásokon keresztül lehetett szemügyre venni. Kiesler nagy célja a festészet, szobrászat és építészet minden műfajának egy összművészeti alkotásban való egyesítése volt.

1950-ben Friedrich Kiesler egy „Endless House“-ról készült első apró agyagmodelljét állította ki David Hare egyik szobrával a new york-i Kootz Gallery-ben. A végtelen ház ötlete egészen haláláig kísérte, mindazonáltal soha nem tudta megvalósítani azt. Az egyik kísérőszövegben Kiesler a tojás formájú ház belsejét uraló folyékony átmenetekről beszél, ellenezte a külön terekre való felosztást. Ezen felül a fény pszichológiai hatásain is elmélkedett és, hogy miként tudná felerősíteni az “Endless House" a beáramló fény erejét.

1957 és 1962 között Armand Bartos-sal üzemeltetett közösen egy építészirodát. Ebből az együttműködésből született Herbert Mayer műgyűjtő („World House Galleries“) megbízására egy galéria a new york-i Carlyle szállodában, valamint a jeruzsálemi „Shrine of The Book“ (a könyv szentélye). Eme különleges épületben az Ószövetségből származó bibliatöredékeket tárolnak és mutatnak be, melyek a Holt-tenger melletti Qumran-ban végzett ásatásoknál kerültek napvilágra. A „Shrine of The Book“ a szimbolikusan megnyilvánuló építészet egyedi példája: a földalatti kiállítási termeket ellensúlyozza egy a föld feletti, sötét színű bazaltfal és egy fehér csempékkel díszített betonkupola. A csempéket folyamatosan éri vízpermet és a vulkanikus bazalttal optikai ellentétben áll, a jó és rossz közötti harcot szimbolizálva.

1958-ban a Museum of Modern Art régóta áhított lehetőséget biztosított Kiesler számára az „Endless House“ koncepciójának gyakorlati megvalósítására, méghozzá a múzeum szoborparkjában, életnagyságú modell formájában. Néhány vázlat és tervrajz mellett az ezt követő évek során kisebb háromdimenziós tanulmányok egész sora született meg. A valós léptékű modellt végül nem sikerült megvalósítani, Kiesler tanulmányai kiállításoknak köszönhetően viszont így is világhírre tettek szert.

Élete utolsó éveit elsősorban a szobrászatnak szentelte Kiesler. Az ebben az időben született műveit a „Galaxies“, „Shell Sculptures“ és „Environmental Sculptures“ nevekre keresztelte. Némelyike a részben térkitöltő szobroknak fény- és hanghatású installációkkal került színpadias kiállításra. A Ford Foundation egyik ösztöndíjával kapcsolatban egy ideális színház tervein dolgozott Kiesler, melyekben összefoglalhatta az elmúlt évtizedek koncepcióit és követeléseit: a „The Universal“ rendelkezzen maximális rugalmassággal és egészítsék ki egy tíz emeletes ház formájában irodákkal, rádióállomásokkal és galériákkal. Kiesler terveit, alumíniumból készült modelljét hét további koncepció mellett a „The Ideal Theatre: Eight Concepts“ című utazó kiállítás keretén belül prezentálták.

Az Indiana állambeli New Harmony Community számára tervezte utolsó építészeti megbízását, a „Grotto for Meditation“-t, amit azonban már nem tudott megvalósítani. Ez a szimbolikus épület abban segítette volna az embereket, hogy létrehozzák a kapcsolatot a kozmikus világgal.

Kiesler felesége, Stefi 1963. szeptemberében hunyt el tüdőrákban. 1964. márciusában Kieslernek szívinfarktusa volt, majd röviddel ezután elvette egykori asszisztensét és régi bizalmasát, Lillian Olinsey-t. 1965. áprilisában nyitották meg ünnepélyesen a „Shrine of The Book“-ot Jeruzsálemben, ami Kiesler egyetlen megvalósított és a mai napig fennmaradt épülete. Friedrich Kiesler 1965. december 27-én hunyt el New York-ban.