Emberek/Interjú

Haluska Gábor

1/0
Hirdetés
1/0
Emberek/Interjú

Haluska Gábor

2005.12.19. 07:59

MÉSZ-MÉK Diplomadíjas 2004-ben

A diplomavédésed óta eltelt időben merre dolgoztál? Milyen nagyobb projekteken? Milyen tapasztalatokat szereztél az egyes munkahelyeken?

Mintegy három éve dolgozom a KASIB mérnökirodában építészként.
Alkalmam volt nagyobb munkákban is részt venni, többek között a Jászberényi úton épült PLUS Logisztikai központ irodaépületének tervezésében, egészen a kezdeti fázisoktól a kiviteli tervek készítéséig. Továbbá a Budapest Aréna kétszintes parkolójának és emeltszintű közterének lehettem alvállalkozói koordinátora, közmű és közlekedés munkarészekben. Ez idő alatt több tanulmánytervet készítettem: Pestszentlőrinc, Vásáros tér beépítését, Pestszentlőrinc Alacska úti idősek otthonának épületét, több kisebb-nagyobb társasház tanulmánytervét. Az iroda indult a - Wekerle telep speciális szabályozása - tervpályázaton, és a terv építészeti törekvéseiben jelentős részt vállalhattam. (Noha a pályázat 3. helyezést ért el a várostervezési koncepciója miatt, mégis örülök, mert építészetét a zsüri megdicsérte.)

Mennyi időt töltesz munkával átlagosan? Csak a munkahelyen, vagy haza is viszed?

8-10 órát szoktam dolgozni a munkahelyemen, de előfordul, hogy még otthon is dolgozom kisebb-nagyobb terveken, illetve eddig sok energiát fektettem féléves feladataimba.

Milyennek látod a szakma megítélését Magyarországon? Milyen a mindennapi szakmai gyakorlat az egyetemi elképzeléseidhez képest? Azon belül a fiatalok helyzete?

A honi építészetnek, véleményem szerint, nincs kellő becsülete a társadalomban. Talán az építészek is tehetnek erről, mert sokszor nekik sincs elég igényességük arra, hogy képezzék magukat, hogy építészetük tudatos legyen, legtöbben a könnyebb utat választják, a mindennapi rutin, a megszokás nem tud előremutató építészetet produkálni. Sok építész van, és nagyon kiélezett a piaci verseny, a díjak kamarai ajánlása szinte csak álom marad, de javíthatna a helyzeten, ha az építészek közösen próbálnának változtatni ezen. Szerintem a fiatalok, de az idősebbek is csak akkor tudnak fennmaradni, ha képesek a folyamatos megújulásra, és a magukat nem csupán a megrendelők véleményéhez mérik (mert a magyar társadalom művészeti, építészeti képzettsége rendkívül alacsony), hanem saját mércét állítanak fel, mely (jó esetben) mindig kritikus marad.

Mit tervezel a karriereddel kapcsolatban a jövőben?

Olyan mester mellett szeretnék dolgozni, ahol aktív szakmai élet folyik, olyan műteremben, amely mindig igyekszik magas építészeti szinvonalat produkálni. Tanulni szeretnék - ez szerintem olyan szakma, melyet művelőjének folyamatosan tanulnia kell. Szeretném még megpróbálni a mesteriskolát. A hobbim (egyéb más mellett) is az építészet. Tehát pályamódosításról szó sem lehet.

Mivel foglalkozol az építészet/a munka mellett?

Kicsit építkezem, kicsit kikapcsolódom, nyelvet tanulok, olvasok, mozi, szinház.

Család?

Egy támogató szuper feleség.

Hogy vagy?

Jól vagyok, és szeretném az optimizmusomat megőrizni.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

Nézőpontok/Történet

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.