Ház a magyar sportért – Sportmúzeum, Budapest
Hivatalosan 1957 óta létezik a Magyar Sportmúzeum intézménye. A magyar sport gazdag és sikeres történetét bemutató kiállítási anyag mintegy 700 ezer fényképből, 30 ezer éremből, 15 ezer jelvényből, 18 800 könyvből, filmarchívumból áll. Megalakulása óta már számtalan helyen működött, jelenleg a Puskás Ferenc Stadion területén lévő elhagyott helyiségek szolgálnak raktárul a gyűjteménynek. A jelenlegi vezetés immáron 20 éve dolgozik azon, hogy sikerüljön egy állandó helyet biztosítania az értékes dokumentációnak, és erre a problémára kívánt választ találni Horváth Gábor is diplomamunkájában.
Ház a magyar sportért – Sportmúzeum
Budapest, II. kerület, Ganz-gyár, "M" csarnok
„A sport az ország képe, a nemzettudat része. A magyar sport mindig is sikeres volt. A múltat pedig meg kell ismertetni ahhoz, hogy a jövő sikeres legyen."
dr. Szabó Lajos
„Sajnálatos állapot, ha egy nemzetnek vannak nagyszerű atlétái, és testi kultúrája még nincs... A sport is csak akkor gyökerezik mélyen, ha a testnevelési feladatot be lehet vinni a magyar nemzet legszélesebb rétegeibe."
Klebelsberg Kuno
Diplomám témájául a Magyar Sportmúzeum intézményének problémáját választottam. A hivatalosan 1957 óta létező múzeum megalakulása óta számtalan helyen működött, jelenleg a Puskás Ferenc Stadion területén lévő elhagyott helyiségek szolgálnak raktárul az azóta igencsak gazdaggá vált gyűjteménynek. A jelenlegi vezetés immáron 20 éve dolgozik azon, hogy sikerüljön egy állandó helyet biztosítani a magyar sport igencsak gazdag és sikeres történetét bemutató kiállítási anyagnak, amely mintegy 700 ezer fényképből, 30 ezer éremből, 15 ezer jelvényből, 18 800 könyvből, filmarchívumból áll. A témaválasztásom fő oka, hogy egészen kis korom óta - azon túl, hogy magam is versenyszerűen cselgáncsoztam - rajongok a sportért, legyen az asztalitenisz, vagy atlétika, futball vagy szertorna. Ebből kifolyólag foglalkoztatott régóta egy olyan ház megtervezésének gondolata, melynek minden részlete teljes egészében a sportról szól.
Úgy gondolom, hogy Magyarországon – a négyévente megrendezésre kerülő olimpiai játékokat illetve bizonyos nemzetközi sikersportágak világeseményeit leszámítva – kicsi a sport iránti érdeklődés, ami sajnos az általános testnevelési kultúra fejletlenségét is tükrözi. Célom egy olyan terv készítése, amely magában hordozza a sportmúzeum mint intézmény problémájának megoldását, amellett, hogy egy élő, interaktív és elsősorban minden részletében a sportot kiszolgáló környezetet teremt.
Pontosan ezen jellemvonások alapján éreztem úgy, hogy a Sportmúzeumot a különböző sportlétesítményektől távol, egy sokkal inkább publikus, tömegeket vonzó, élettel teli környezetbe helyezem, így esett a választásom a Millenáris Parkra. A park elhelyezkedése és eddigi majd’ 10 éves működése a bizonyíték arra, hogy egy jól működő budapesti közparkról van szó, és úgy gondoltam, hogy gondolataim, koncepcióm beleillik a környezet arculatába.
A helyszín
A helyszin a Millenáris Park, egy Budapest, azon belül Buda szívében elhelyezkedő közpark. A park építészeti koncepciójában a főszerepet az ipari épületek rehabilitációja játszotta. A ház helyének a volt Ganz-gyár „M" jelű szerelőcsarnokát választottam. Hogy a meglévő épülettel foglalkoztam, alapjában véve 3 dolognak tudható be. Az első maga a Millenáris Park jellege, mely alapvetően használja ki a volt ipari épületek adta lehetőségeket, és úgy hoz létre igényes környezetet, hogy új funkcióval tölti meg őket. A második, lényegében ehhez a gondolatmenethez kapcsolódó elképzelés a
fenntarthatóság, újrahasznosítás gondolata. Úgy gondolom, hogy egy jó állapotú, funkcióját vesztett óriási ipari csarnok nem kell, hogy elbontásra kerüljön, ezzel is rengeteg építési törmelékek teremtve, sokkal inkább egy odaillő funkció keresésével lehet megoldani a problémát. Végül, de nem utolsósorban pedig a csarnok gigantikus méreteiből is adódó lenyűgöző érzés sarkallt arra, hogy ezt a helyszínt válasszam. Tervemnek alapvető elgondolása ezen monumentalitás érzékeltetése, a hangulat megtartása és olyan izgalmas terek létrehozása, amelyben találkozik a régi funkció az újjal, de az érzés ugyanakkor nem változik.
A második kerülethez tartozó területre a Millenáris Park sikerei miatt, annak meghosszabbításába tervezték a Millenáris 2-t, ami egészen a körútig tartana, és így jól láthatóan az „M" épületet is magába foglalná. Az én koncepcióm, alapvetően erre épülve, az egész csarnok kihasználása érdekében ütemekben beépülő, hasonló funkciókat tartalmazó „múzeumplázát" teremtene, és a minisztériumi épület elbontásával egy körútra nyitott, közpark jellegű beépítés kezdő- vagy éppen záróeleme lenne.
Építészeti koncepció
Az építészeti koncepció a meglévő épület és az abba tervezett új test kapcsolatára épül. A csarnok, eredeti funkciójából adódóan, olyan szerkezeti formában lett kialakítva, amely nagy fesztávon, két fő- és egy melléktérrel elégíti ki a funkciója által megkívánt követelményeket. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben van egyfajta felelmelő egyszerűség abban, ahogy az egész szerkezet mindenfajta esztétikai kérdés, elgondolás nélkül csak és kizárólag a funkció kiszolgálását tartja szem előtt, és az egész építészeti kialakítás ennek lett alárandelve, így hozva létre egy puritán, de ugyanakkor lenyűgöző térrendszert. Az előregyártott pillérek, a darupályák, a mellékhajó kialakítása mind-mind ennek kíván eleget tenni.
Ezt a szerkezetet vizsgálva elemeztem a régi funkció különböző használati szintjeit, azok kialakítását. Ennek megfelelően 3 szint határolódik el jól láthatóan: a földszint, ahol maga a szerelés folyt, a fő darupálya, mely a szerelt elemek mozgatásában játszotta a főszerepet, illetve a felső "mellékdarupálya", amely a fődarupálya mozgatásához, szereléséhez, karbantartásához nyújtott segítséget. Tervem alapvető elképzelése ezen szintek újraértelmezése. Úgy vélem, ebben a helyzetben a helyes megközelítés az, ha az új épület minden egyes, formálással kapcsolatos problémájára az őt körülölelő házban keressük a megoldást. A kommunikáció a két elem között csak így lehet őszinte, és a helyes építészeti kialakításnak ez alapvető kritériuma. Ezen elgondolások alapján döntöttem egy függesztett kialakításmód mellett, ezzel tulajdonképpen a régi pilléreknek új feladatot adok, ami jelen esetben nem egy daru, hanem egy épület terhének hordása (ezt természetesen a tartók szerkezetének vizsgálata után dönthettem el).
A beépítés, ahogy korábban említettem, a csarnok óriási méretei miatt több ütemben képzelhető el, ahol az egyes ütemekben végül hasonló funkciók kerülhetnek egymás mellé. Ennek érdekében volt fontos tervezési szempont a földszint szabad alakítása, mely a későbbi időkben szabad átjárást, beláthatóságot biztosít, míg a fő tömegek a fejünk felett helyezkednek el. Ennek megfelelően a földszint és a fődarupálya szintjén helyezkedik el maga a múzeum és annak kiszolgáló egységei, és az eddig kevesebbet említett harmadik szint, a mellékdarupálya szintje ad helyet a sportnak. Célom alapvetően egy olyan élő környezet, interaktív központ létrehozása, melyben a múzeum mint történeti emlékeket bemutató téri egység a sport elméleti részével foglalkozik, és ezzel szemben, illetve inkább emellett egy "küzdőtér", egy sportolásra alkalmas téri egység a sport gyakorlati oldalát mutatja, és éjjel nappal, korosztálytól függetlenül használható. Úgy vélem e két szervezeti egység összekapcsolásával egy izgalmas, mozgó, élő környezet alakul ki.
Építészeti kialakítás
A korábban leírtak alapján az építészeti kialakítás tehát a két fő függesztett elemet, két "tornyot" és a kiszolgáló egységet foglalja magában. Az eddig nem említett tornyok a csarnok vertikális méreteinek bemutatására szolgálnak, amely alapvetően abból a térérzetből indul ki, amit akkor tapasztalunk, amikor belépünk ebbe az óriási térbe. Célom a hatalmas tér több nézőpontból való bemutatása volt, illetve a tornyok ebben az esetben a két fekvő tömeg ellenpólusaként is értelmezhetőek. A kiszolgáló egység az eredeti csarnok kialakításának megfelelően a mellékhajóban kap helyet.
Függesztés
Ahogy korábban említettem, a csarnok kialakítása teljes egészében a funkció kiszolgálására törekedett. A befüggesztett szerkezettel egy olyan döntést hoztam, mely a későbbiekben az egész építészeti kialakításra hatással volt. A könnyű acélszerkezet, a gipszkarton falak mind-mind ennek a kialakításmódnak a következményei. Ezzel válik teljesen nyílvánvalóvá a régi épület új épületre gyakorolt hatása, mely tehát még a szerkezeti kialakításban is megfigyelhető.
Felhők
Az ezzel létrejött két fő tömeg tehát, mint egy felhő, lebeg a csarnokban. A „felhő" metaforának az arculat kialakításában is nagy szerepe van, hiszen egy olyan homogén tömböt szerettem volna létrehozni, mely valóban felhőként tud viselkedni, és méretei ellenére lebegni tud a csarnok belsejében. A burkolat alkalmazása is ennek a szempontnak lett alárendelve, hiszen egy tükröződő anyag alkalmazásával egyrészt jól elrejthetők a nyílások, ezzel elkerülve egyfajta lyukarchitektúra megjelenését, mely az épület épített mivoltát hangsúlyozná, másrészt pedig a tükröződéssel növelhető a belső térérzet, ezzel erősítve a test lebegésének érzetét.
Nyílások és folyosók
Az eredeti elképzelésem egy olyan belső tér kialakítása volt, ahol egyes viszonyítási pontok alkalmazásával az új épület minden pontján pontosan behatárolható, hogy a csarnok mely pontján vagyunk éppen. Ezek a viszonyítási pontok azok a megnyitások, amelyek a homlokzaton kapnak helyet, illetve az üvegfolyosók, melyek a különböző tömegeket kötik össze. Ebben az esetben az üvegfolyosón áthaladva egy pillanatig a régi környezetben érezhetjük magunkat, mígnem megérkezünk az új térbe, ahol egy teljesen más térérzet fogad minket. Ezek az ugrások, a tér észlelésével való játék érzésem szerint olyan izgalmas érzetet teremt, melyben az elkülöníthető emóciók egy kiegyensúlyozott elegyet alkotnak.
Összességében tehát mind a formálásban, mind a szerkezetben, mind az arculatban egy olyan épületet szerettem volna létrehozni, mely együtt tud működni a régi csarnokkal, annak előnyeire támaszkodva, egyfajta szimbiózisban él vele, anélkül, hogy azt a legcsekélyebb mértékben is degradálná.
Horváth Gábor
SPORTMÚZEUM
OPPONENCIA HORVÁTH GÁBOR DIPLOMATERVÉHEZ
Nincs szerencséje Budapestnek. A rendszerváltás előtti IKV időszak nemtörődömsége pénztelenséggel párosult, így a főváros hihetetlen gazdag XIX. és korai XX. századi épületállományának karbantartása - finoman szólva is - hiányos volt. Az utóbbi húsz évben viszont lassan, de módszeresen a befektetői lobby illetve az azt kiszolgáló fővárosi és a kerületi döntéshozók hanyagsága vagy egyenesen korrupciója pusztítja az értékeket, ezzel a városi szövetet is. A folytonosság hiányának nem csak az épületállomány a kárvallottja, hanem a várost élő egyes ember és a közösség is. Efajta pusztulás közepette csodaszámba menő kivétel volt a nyolc éve megnyílt Millenáris Park létrehozása, és benne az elhanyagolt ipari épületállomány jelentős részének újjászületése. Engem személyesen mindig örömmel tölt el, amikor egy régi, pusztulásnak indult épület vagy épületegyüttes újraélesztéséről szerzek tudomást, emellett viszont nyílvánvalónak tartom, hogy a „fenntarthatóság" mára szinte elcsépelt fogalma egy funkcióját vesztett, de műszakilag jó állapotú épület újrahasznosításakor valós tartalommal telítődhet. Horváth Gábor diplomaterve a volt Ganz-gyár megmaradt ’M’ szerelőcsarnokának hasznosításával foglalkozik, a fentiek értelmében számomra igen szimpatikus módon. Ezzel együtt pedig az említett park bővítésének gondolatát is feleleveníti, a szomszédos pláza terjeszkedésével - a Mamut 3 nagyon is valóságos elképzelésével szembefordulva. A diplomázó érzékenységét nem csupán egy épület megmentésének gondolata vagy a közpark bővítésének vágya, hanem az ott kialakított kulturális funkciók palettájának színesítésére tett kísérlet is jól szemlélteti. A vázlatokban egy többlépcsős folyamatként megvalósítható „múzeumpláza" vízióját ismerhetjük meg, diplomatervként pedig Gábor az első lépcsőként megépíteni javasolt sportmúzeumot dolgozta ki.
Izgalmas a módszer, ahogy az épületet az új élet belakja. A hatalmas kiterjedésű szerelőcsarnokot reálisan valóban nem tudja egyetlen értelmes funkció kitölteni, emiatt a diplomázó hasonló jellegű kulturális funkciók sorát javasolja benne kialakítani, melynek ütemezett megvalósítása lehetőséget biztosít az épület anyagilag hihetőbb, szakaszolt felújítására is. Az építészeti megközelítés nem előkép nélküli, mégis újszerű. Célja a hatalmas tér lenyűgöző arányainak megjelenítése, amit a belehelyezett, szinte bútorszerű épületek illetve a jól eltalált arányú ’ház a házban’ elv mentén tervezett kompozíció révén nagy biztonsággal ér el. A tervezett parazita jellegű rendszer persze ennél jóval összetettebb, mind céljaiban, mind pedig megoldásait tekintve.
Az utóbbi húsz évben feltűnt parazita épületek nem káros élősködőkként jelennek meg, inkább szimbiózisban élnek a gazdaépületükkel. Leggyakrabban, mint esetünkben is, megvalósításuk a ház meglévő használati módjainak gazdagítását jelenti. Egy parazitaépület ugyan a működéséhez szükséges infrastruktúrát, energiát a meglévő épületből nyeri, illetve arra rátelepedve a meglévő tartószerkezeti rendszert is igénybe veszi, mégis pozitív hatással van a néha kiüresedett szellemiségű épületvázra. A parazita építészet ennek ellenére máig nem túl gyakori, sokszor csak ideiglenes jellegű, vagy képzőművészeti ihletésű munkaként jelenik meg. Talán az egyik legismertebb példa az emlékezetes, élénkzöld színű, rotterdami Parasite Las Palmas volt (Korteknie Stuhlmacher Architecten), ami, mintegy logóként a 2001-es Kulturális Fővárosi évben, kiállítótérként működő raktárépület lépcsőházi felépítményére telepedett, és ott egészen 2005-ig fenn is maradhatott.
A diplomatervben bemutatott épület viszont állandó jellegű kiállító- és sportszolgáltató épületek csoportjaként jelenik meg. A terv több más ponton is szakít a megszokott parazita épületek „hagyományával". A tervezett épületcsoport nem rátelepszik, hanem sokkal inkább beleszövődik a meglévő struktúrába. A pillérvázra függesztett épületrészek okosan kihasználják a daruzott csarnok adottságait, a meglévő, nagy teherbírású szerkezetre a lehető legadekvátabb módon adják át az új szerkezet terheit. Formálásában sem a megszokott, gyakran organikus vagy legalábbis gyűrt, hajtogatott megjelenésű parazita épülettel állunk szemben, hanem kifejezetten szikáran szerkesztett, racionális szerkezeti és alaprajzi struktúrával, mely a benne elhelyezni kívánt funkciókat jól szolgálja. Ez alól talán az előcsarnok kialakítása tűnik kivételnek, ahol a lépcső iránya, a lift elhelyezése és az infópult viszonya számomra kissé bizonytalanná válik. A tervezett épületegyüttes léptékében is túlmutat az előképeken, viszont a hatalmas csarnok első traktusában nagyon is arányosan jelenik meg. Az egész tervre jellemző ez az arányosság. Jól eltalált a (félig) külső és a belső terek, a légies és a kissé súlyosabb tömegek kiegyensúlyozása, a ki-be és átlátások rendszere. Nagyon szimpatikus a kiállítási (passzív) és a sport (aktív) funkciók vegyítése és arányának kialakítása is. Meglep viszont a mászótorony szinte véletlenszerű elhelyezése és teljes falnyi megnyitásának félig takart jellege. Az épületek szerkezeti rendszere átgondolt, az egységes anyaghasználat és homlokzatképzés nem csupán elegáns és következetes, de jól illeszkedik a felvetett építészeti koncepcióhoz is. Hiányérzet főleg a környezetrendezés terén támad bennem, sem a park nagyobb léptékű, sem az épület közvetlen környezetének alakítására nem találtam utalást, de még a csarnokon belüli, az új építmények közötti területek rendezését, belakását sem tartom igazán átgondoltnak, amit a terv más tekintetben megjelenő kvalitásait érzékelve talán időhiánynak is betudhatunk.
Összességében nagyon szimpatikus mind a tervezői hozzáállás, mind pedig a feladat megoldásaként bemutatott, már-már szinte alázatos diplomaterv. Tetszik, hogy Horváth Gábor javaslataiban nem a ma oly gyakori, látványosan magamutogató gesztusokkal operál. A tervezett beavatkozás inkább rejtőzködőnek tűnik - a meglévő ház homlokzatán megjelenő új elem elhelyezésekor is csupán a bejárat megjelölésére szorítkozik. A meglévő szerkezetet minden tekintetben tiszteletben tartja, értelmezi és annak eredeti használati módja szerint hasznosítja. Ha a fővárosban jellemzővé válhatna az ehhez hasonló építészeti magatartás, akkor talán Budapest újra szerencsés város lehetne.
A bemutatott diplomatervet dicséretesnek tartom, a Tisztelt Bizottságnak pedig elfogadásra javaslom.
Zsuffa Zsolt,
építész
Budapest – II. kerület – Ganz gyár - "M" csarnok
Ház a magyar sportért - Sportmúzeum
tervező: Horváth Gábor
konzulensek:
építészet: Klobusovszki Péter DLA
Tartószerkezetek: Dulácska Endre - prof. emeritus
épületszerkezetek: Páricsy Zoltán
építéskivitelezés: Lepel Adrienn P.h.D.
épületgépészet: Szikra Csaba, Szabó Gergely