Hófehér villa Debrecenben

Háromosztatú épület transzparens terekkel, klasszikus szerkesztés, az utca felé totális zártság, makulátlan fehérség jellemzi a Kovács Péter DLA tervezte debreceni villát. Az épület falszerűségét az elforgatható lamellák oldják fel. 

A helyszín Debrecen kertségi területe. Itt régen hosszú keskeny telkek voltak, elől szerény kis épületekkel. Az utcák maguktól alakultak ki, jó ha egy szekér elfért rajtuk. Mára a régi struktúra felborult, több telket összevontak. A kertségi kis házak lassan eltűnnek, helyükön nagyobb lakóházak létesülnek. Ez még ennek ellenére sem az elit negyed. A megbízónak saját kötődése van a környékhez, így szokatlan módon megkereste azt a lehetőséget, amivel itt mégis elhelyezhetővé vált egy nagyobb alapterületű villa. Megvásárolt ugyanis három keskeny telket, így lett elegendő hely.

A tervező álma az olyan megbízó, aki kellő intelligenciával, esztétikai érzékkel rendelkezik, szabad kezet ad a koncepció kialakításában és meg is tudja „építeni" az épületet. Azt hittem, ilyen nem létezik, de mégis van. Még így is meglepődtem, amikor az első prezentáció alkalmával a szikárnak tűnő rajzokra azt mondta – teljesen jó. Nem lehet ilyen szerencsém, gondoltam, de lett.

A koncepció lényege egy háromosztatú épület, ahol a középső traktusban a külső, belső, átmeneti terek transzparens módon egymáshoz sorolódnak. Ez a kapcsoló elem, a „nappali" zóna. Nem sterilen kialakítva, de szándékoltan, déli a gyerekszoba, a hálószoba és fürdő zóna, északon a munkavégzéssel kapcsolatos konyha, könyvtár és dolgozószoba található. Ez a hármas a három telket is visszaidézi. A régi debreceni polgári villákra is jellemző volt a háromosztatú szervezés, a középső hall, a szimmetria. Jelen esetben is a középső, sorolódó kétszintes térrendszer a szervező erő, melynek kifutása a medence.

Ha úgy vesszük nagyon klasszikus szerkesztés. Az épület formai kialakítását egy másik, már saját magam által támasztott elvárás határozta meg. A szándék az utca felé totális zártság, a kert felé totális nyitottság. A kertről beszélve már a középső térsorolás patióját is beleértem. Ez az elv kizárja a hagyományos ablakos ház építészeti nyelvrendszerét, ablak tulajdonképpen nincs is. Üvegfalak és tetőbevilágítók vannak. Szerencsére pont ekkor került a kezembe Essman új fejlesztése, egy lakóházhoz is alkalmazható kupola, ami a patióval kombinálva teljesen más lehetőségeket teremtett. A fény teljesen átjárja az épületet, miközben kívülről, az utca felől ez falszerű. Azonban ez az elforgatható lamellákkal feloldható. A mindenkori szándéktól függ, hogy az utca bevonódik-e a belső térrendszerbe vagy attól teljesen kizáródik.

A belső terek az egyszerű szerkesztés ellenére sok lehetőséget rejtettek a térformálásra. A legizgalmasabb a könyvtárszoba, mely alul vizuálisan teljesen összenyílik a belső udvarral. Felül a kicsit elszerkesztett csonkagúla bevilágítója jelent különlegességet. Az „elszerkesztésnek" egyéb oka is van, archicad-es programmal modelleztük, hogy a természetes fény ne károsítsa a könyveket és a képeket. A terekben a régi családi tárgyak is a helyükre kerültek.

Jó, hogy nem érzékelhető a tárgyak „zsarnoksága", mely néha vissza akarja állítani a régi környezetet, és ezzel disszonanciát hoz létre. Ez köszönhető Frank György és Tatár Balázs belsőépítészeti munkájának, mely az összes beépített berendezést az épülethez szervesítette, így egy sokkal befogadóbb arányrendszer jött létre. Az építtető számára pozitív az, amit az épület kifelé közvetít. Ez egy szerénységet tükrözni akaró jólét, ami ma a skandináv demokráciákban életmód szinten is működik. Ezért az egyszerű vakolt fehér falakat már nem is kellett argumentáljam. Ezeken viszont nagyon szépen reflektálódik a fény, ami aztán a terekbe is beköltözik.

Kovács Péter DLA