Hogyan élvezzük az építészetet?

"A 2020-as évek Magyarországán kevés relevánsabb könyv lehetne számunkra, mint egy olyan, amely nem intellektuális fölényből akarja megértetni velünk az építészetet, sem lebutítani azt a hazai kortárs vezető politikai elit által is kedvelt és arcpirítóan egyszerűsítő értelmezésére, miszerint van az új csúnya modern építészet és van a régi szép történeti. Ez a könyv pusztán eszközöket próbál adni ahhoz, hogy élvezzük a körülöttünk lévő építészetet, úgy ahogy van, az első pillantásra csúnyának tűnő, vagy érthetetlen építészettel együtt." Smiló Dávid ajánlója Charles Holland How to Enjoy Architecture című könyvéhez.

Charles Holland a 90-es és 2000-es évek híres/hírhedt brit építész kollektívájának a FAT-nek az alapító tagja volt Sam Jacobbal és Sean Griffithsel együtt. A FAT, azaz a Fashion Architecture Taste egyedülállósága abban rejlett, hogy tevékenységük tökéletesen megfelelt annak, amit a nevük sugallt: egy ellentmondásos fiúbanda allűrjével hoztak létre kísérleti építészetet, amely az éppen lecsengő posztmodern korai, már-már elhamarkodott újraértelmezésével és a popkultúra harsány építészetbe emelésével foglalkozott, miközben bátran ölelték magukhoz a kor frissen megjelent digitális tervezőeszközeit. Házaik, kiállításaik, könyveik látványos műtárgyak is voltak egyben, amelyek folyamatosan megkérdőjelezték, átértelmezték, újrakeretezték a millennium építészetét.

A 2013-ban feloszlott FAT tagjai ma már ötvenes éveikben járó építészként önállóan tevékenykednek, és ugyan visszafogottabban, de továbbra is az építészet és a közízlés határterületén készítik munkáikat: házakat terveznek, könyveket írnak, oktatnak. Sam Jacob tőlünk nem is olyan messze, a bécsi Angewandte stúdióvezetője, és aktív praxissal rendelkező építész. Legújabb házát a Guardian dicsérte. Sean Griffiths pedig a Westminsteri Egyetem professzora.

Hármuk közül azonban talán Charles Holland az, aki a legkonzekvensebben csomagolta újra a fiatal csínytevő pozíciót egy érettebb angol gentleman pozíciójává. Legújabb, How to Enjoy Architecture: A Guide to Everyone című könyve is ennek az arculatváltásnak az eklatáns példája, amelyet ugyan a Yale Egyetem kiadója jelentetett meg, tehát megüti az akadémiai minőséget, a célja mégis inkább az, hogy a közhöz szóljon és mindenki számára érthetően, kézikönyvként adja át: miként érdemes élvezni az építészetet.

A 2020-as évek Magyarországán pedig kevés relevánsabb könyv lehetne számunkra, mint egy olyan, amely nem intellektuális fölényből akarja megértetni velünk az építészetet, sem lebutítani azt a hazai kortárs vezető politikai elit által is kedvelt és arcpirítóan egyszerűsítő értelmezésére, miszerint van az új csúnya modern építészet és van a régi szép történeti. Ez a könyv pusztán eszközöket próbál adni ahhoz, hogy élvezzük a körülöttünk lévő építészetet, úgy ahogy van, az első pillantásra csúnyának tűnő, vagy érthetetlen építészettel együtt.

Innen nézve pedig talán az első olyan könyv, amely a társadalmasítás céljával jött létre, mégis sikerrel kerüli el, hogy határt húzzon építészek és nem építészek közé, hogy aztán a szerző építészi pozíciójából kifele kommunikálva átadjon ismereteket. Ez a könyv bevon. A szerzője pedig nem építésznek tűnik, hanem pusztán egy olyan valakinek, aki szemmel láthatóan nagyon szereti az építészetet úgy ahogy van, és megpróbálja elmesélni, hogy milyen élmények, milyen példák azok, amelyek táplálják benne ezt a szeretetet. És bár ezek a példák túlnyomórészt Angliából származnak, mivel európai építészetről van szó, nem nehéz megfeleltetni őket itthoni példákkal.

Charles Holland hasonlóan nagyvonalú íven át vezet minket a könyvében egy séta könnyedségével, és segít értelmezni nekünk, hogy mit látunk, tapasztalunk ha egy-egy sarkon körbenézünk.

Smiló Dávid

Szerk.: Hulesch Máté