Hullámok hátán - Wallner Krisztina laudációja

Az Év Tájépítésze Díj - Mixtura különdíjában részesült Wallner Krisztina tájépítész, aki többek között a balatonfüredi sétányok rendezésével írta be magát a hazai szakmatörténetbe. Szalai Anna laudációja. 

Amikor megállnak a füredi Vitorlás téren, az én szememmel gyönyörködnek a tihanyi panorámában. Az én fülemmel is hallják a balatoni hullámverést. Amikor a néni életében először sétál bele egy vízjátékba, én is vele nevetek. Mert egy kicsit én is ott maradtam a füredi sétány minden egyes darabkáján. A gyephullámok ívén, a padok hullámvonalaiban, az esőház hullámai alatt. S ha egy nyaraló azt meséli nagy lelkesen, hogy már nem rágják pépesre az idegeit mindennap a gyerekei a kemping és a strand közötti távon, hanem végigjátsszák az utat, akkor is érzem a rajta végigfutó pihentető fuvallatot. Wallner Krisztina tájépítész így összegzi az elmúlt tíz év legnagyobb munkáját: Balatonfüred fürdővárosrészének több ütemben lezajló felújítását, amelynek vezető tervezője volt.

A legnagyobb kihívást a Balaton-parti sétány jelentette, amelynek 3 kilométeren át elnyúló része újult meg. A Tagore sétányt és környezetét, illetve a varázslatos vízjátékot felvonultató Kagyló közt tavaly avatták. A sétány tervei egységes koncepció alapján készültek, amelynek fő elemei a természetes kőburkolat, a hullámvonalú raszterek, a vertikális elemek és az egyedi utcabútorok.

Fontos cél volt a vízparti látvány megtisztítása az oda nem illő építmények elbontásával, amellyel erősödött a vízparti kapcsolat is. Helyenként tájsebet gyógyítottak, másutt fasorokat ültettek, fenntartható zöldsávokat teremtettek egy különösen hosszan elnyúló, változatos vízparti sétára.

Kevesen mondhatják el magukról, hogy az élet igazodott az álmaikhoz. Azt meg különösképp, hogy a valóság a legmerészebb álmaikat is valóra váltotta. Wallner Krisztina ezen kevesek közé sorolja magát. Holott akkor végzett az egyetemen tájépítészként, amikor még erősen felhős volt a honi zöld fölé feszülő szakmai horizont. Az elérhető anyagok és a megrendelői szemlélet is szűk korlátok közé szorította a teremtő fantáziát. A magánkertekben találta meg az első kiskaput. A magántulajdonosok hamarabb engedték el a kezét. Talán érezték, hogy valóban figyel rájuk, hogy nekik tervez pihentető külső tereket. Már akkor is értve hallgatta, türelemmel kivárta az apró kívánságokból szőtt zöldálmokat. Örömét lelte a kisebb léptékű családi tájak megteremtésében.

Gyermekeinek születése után – az idő fordulásával, amikor a hétvége és a délután vált foglalttá – új kaput keresett. A Millenáris parkja pedig megnyitotta előtte a közterület világát. Az egykori gyárépületek között kialakított különleges park vezető tervezőjeként a tavaly itt első díjat nyert Új Irány csoport tagjaival dolgozott együtt. A szőlőtőkékkel, fákkal teleszórt dombocskák, pontyokkal életre keltett tavacska, a felettük feszülő rácsos átjárókkal egy csapásra új jelentést adott a fogalmának. Zajos sikert arattak. S ez neki is meghozta az áttörést.

Azóta főként közparkokat és tereket, valamint történeti kerteket gondol újra. Néha kilométer hosszan kanyargó vízparti sétányoknak ad ívet, máskor buja erdőt rendez vissza angolparkká, időnként foghíjra gyömöszöl közösségi találkahelyet, békát faragtat játszótérre, esetleg addig gyötri a zöldmezős beruházás külföldi építtetőjét, amíg legalább néhány fasort nem telepít. Mindegyik kemény meló, mindegyikbe bele kell halni egy kicsit. Minden munka élete egy darabja, mert mindegyik belőle születik.

Megadja a térnek a tiszteletet. Megadja a helynek az időt, amíg átfolyik rajta, hogy meghallja, amit üzenni akar. Érezni a napot és az esőt, látni a fényeket, hallani az apró zörejeket és az ordító zajokat. Mert akkor él tovább az újonnan születő játszótérben, parkban, közösségi kertben, apró zöldben a hely szelleme, ha nem újat alkot, nem saját koncepciót gyárt rá, csupán kibontja, újraértelmezi a meglévő értékeit. Így lesz fenntartható és őszinte a táj. Úgy véli, akkor alkotott jót, ha belülről érzi a mólón sétálók csendes örömét, ha belülről hallja a gumihullámon egyensúlyozó gyermekek gurgulázó nevetését, ha csukott szemmel látja az alcsúti Oroszlános kút vízsugarába nyúló tétova ráncos kezet. Azt szereti a legjobban, ha használják és élvezik az általa alkotott tereket. Ő maga szereti feszegetni a határokat. Kísérletezni térrel, anyaggal, de legfőként belebújni a majdani használók bőrébe. A kísérlet akkor zárul sikeresen, ha a tér játszani hív, próbálkozásra késztet gyereket és még inkább, ha felnőttet, öreget. Szereti kitalálni azt, amiről maguk se gondolták, hogy szeretnék. Az még jobb, ha másként használják, mint ahogy kigondolta, mert akkor továbbszövik az ő álmát.

De kérdez is. Gimnazistákat arról, hogy mitől jó egy kamaszjátszótér. Kutyásokat arról, hogy merre sétáltatnak, kisgyermekes anyukákat a kedvenc játékokról, az idős nénikét a padtámláról és a finom őszi napról. Máskor inkább válaszol, például a helyi lelkes közösség tagjainak felvetéseire.

Időnként szelídít, például foghíjtelekre zárt közösségi tér szomszédságában élőket. S igyekszik hódítani is, lelkes támogatókat toborozni a születő tervhez. Nem hiszi, hogy mindenkinek üdvözölni kellene az újat, mert a változás, még ha jó is, sokakat megrémiszt, szerzett jogokat írhat felül. De hiszi, hogy a közös zöld, közös élmények forrása lehet, ahol konfliktusok simulhatnak el. S idővel a legnagyobb ellenállók lehetnek a legfőbb hívek.

Tudja, mert megtapasztalta, hogy a lepukkant bozótos helyén kialakított sétatér ellen is akad tiltakozó és a megrendelő nem feltétlenül vállalja fel a konfliktust. De ez aprócska árnyékboksz a műemlékesekkel vívott háborúhoz képest. A tatai Angolkert és alcsúti Habsburg kastély történeti kertjének megújítása végeláthatatlan kompromisszumok és a szűk határmezsgyén való egyensúlyozás egymásba érő folyamata volt. De Krisztinát ez sem térítette el, elvégre a tájépítészet 80 százalékban pszichológia. A közös eredő pedig magáért beszél. A tatai angolkert rekonstrukció első szakaszában altervezőként vett részt, a Nyári konyha és környezetének újjászületésében, a park növényállományának rekonstrukciójában már vezetőként volt jelen. Az első ütemben elbontották a Kiskastély elé épült szabadtéri színpadlelátót, információs táblákat és utcabútorokat helyeztek ki, míg az uniós támogatásból megvalósuló tájrehabilitáció révén megtisztult a park fa és cserjeállománya, helyreállították a nyári konyhát, fahidat, műbarlangot, a Tükörforrás tavat, a környezetükkel együtt. Így összességében történeti hitelességgel újult meg az Angolkert magterületének nagy része.

Szintén történeti kutatáson alapuló rekonstrukció valósult meg Alcsúton, a Habsburg kastély parkjában, ahol az úthálózat és a hidak mellett megszépült a Babaház kertje, az oroszlános kút, a Kápolna udvari medencéje és környezete, a Grotta és környezete; nagy dísztó és Hermina árok.

Ma már tudja: nem az a fontos, hogy ott hagyja a kézjegyét. A játszótér, a kert a sétány, a Park, a táj akkor jó, ha az arra járók meghitt otthonossággal veszik birtokba, ha úgy érzik, olyan, mintha mindig is ilyen lett volna. De legalábbis ilyennek kellett volna, hogy legyen.


Szalai Anna