Ismeretlen IPARTERV – Megnyitóbeszédek a kiállításról

Június 8-án megnyílt a MOME Elméleti Intézet Designkurátor képzésében résztvevő hallgatók Haba Péter és Zwickl András vezetésével megvalósult kiállítása a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új pop-up kiállítóterében, a Műhelytérben, amely az IPARTERV 1948 és 1970 közötti korszakát dolgozza fel. Cikkünkben Hartmann Gergely és Dr. Almássy Kornél megnyitón elhangzott beszédeit közöljük.

Megnyitó – Ismeretlen IPARTERV

Tisztelt Látogatók, tisztelt Alkotók!

Több szempontból különleges ez az alkalom, amelyen most összegyűltünk. Alapvetően mindig különleges alkalom, ha építészettörténetünknek erről a rendkívüli módon alultárgyalt korszakáról, a 20. század második feléről készül kiállítás. Ezen túl Haba Péter munkásságát ismerve én már régóta várom, hogy a monumentális, a hazai ipari építészet 1945‒1970 közötti történetét tárgyaló könyve után valamilyen tárlat is létrejöjjön a témában. Ez most megtörtént, ráadásul különleges módon, kutatói munkássága mellett egyetemi oktatói mivoltát is felhasználva egy nagyszabású MOME-s egyetemi projekt keretében. A MOME Elméleti Intézete designkurátor képzésének hallgatói két szemeszter során mélyedtek el az IPARTERV témájában Péter vezetésével. A kurátori folyamatban Zwickl András volt hathatós segítségükre. Az egyes kurátorok egy-egy témát kutattak és dolgoztak ki kiállításra alkalmas formára. Főkurátorként Gallai Renáta fogta össze a csapatot és tartotta sikerrel egyben a koncepciót.

Különleges alkalom ez tehát amiatt is, mivel együttműködésről van szó, a MOME Elméleti Intézete és a Magyar Építészeti Múzeum között. Mindennek a tetejébe pedig a Magyar Építészeti Múzeum reménybeli új (pop-up) kiállítóhelyének első kiállításán vagyunk, ami bizakodásra ad okot, hogy a jövőben még számos ilyen tárlattal találkozhatunk.

A kiállítás már első látásra magával ragadó. Rögtön kitűnik a témák feldolgozásának kreativitása, szabadsága és nem egyszer bátorsága. Látunk kiállítási tárgyakat, képeket, tervezői kellékeket, terveket, de sosem önmagukért és önmagukban. Az igazán érdekesek a rajtuk és a szellemes installációkon keresztül kommunikált kérdésfelvetések, interpretációk, adott esetben rácsodálkozások, vagy éppen figyelemfelhívások. Persze, ilyen egy jó kiállítás, mondhatnánk. Ugyanakkor a hatalmas építészeti szalon-seregszemlék, a sorjázó tablókiállítások és galériatárlatok mellé éppen ebből a komplex megközelítésen, elemzésen és értelmezésen alapuló bemutatásból készült eddig itthon fájón kevés. Ha ilyen lesz a jövő Magyar Építészeti Múzeumának iránya, akkor (az talán túlzás, hogy meg vagyunk mentve, de mindenesetre) elkezdődhet végre az építészeti örökségünk feldolgozásának és bemutatásának egy régóta várt, új, friss fejezete. A MOME Design Kurátor képzése pedig bizonyította, hogy a szakemberképzés háttere mindehhez adott.

Egyszerű, mégis rendkívül kifejező a kiállítás tárgyi világa. Az építész egyéniségekről, a mester-tanítvány viszonyokról szóló szekció rögtön megteremti egy korabeli tervezővállalati iroda hangulatát a fenyőlécből álló kitűzőtáblák megjelenítésével. Látványos műtárgyként pedig rögtön itt egy monumentális rajzgép-szörny, vagy távolabb a pasaréti teniszcsarnok makettje.

Az IPARTERV mint téma azért remek választás, mert különösen élesen vethetők fel a Rákosi- és Kádár-korszak máig velünk élő társadalmi, szociális és kulturális kérdései is. A kurátorok vizsgálták például a tervezőkollektíva mindennapjait, és ezen belül kérdeztek rá a nők helyzetére. Kirajzolódni látszik a megküzdési stratégiák két véglete: a sikeres férj mellett árnyékban maradva alkotni (Cs. Juhász Sára), vagy felvenni a férfitempót, tehát tulajdonképpen asszimilálódni (Minary Olga) – így persze kiviláglik, hogy a két látszólag egymással homlokegyenes ellenkező út végső soron egyet és ugyanazt jelentette: csak nem kitűnni.

Mostanság égető téma az élelmezési válság. Különösen izgalmas, ahogyan a tárlat tematizálja, hogy a mai "minőségi éhezés"-t hogyan alapozta meg a szocialista élelmiszerpolitika és élelmiszeripar. Az IPARTERV története a hazai szocialista iparosítás történetével fonódik össze elválaszthatatlanul.

A kurátorok Kazincbarcikára is elkalauzolnak minket, amely egy a számos újonnan alapított szocialista iparváros közül. A városok, és maguk a lakók is a rendszerváltás óta küzdenek sokszor szó szerint a túlélésért, megélésért – hol kevesebb, hol egyébként több sikerrel.

A záróegység pedig azt demonstrálja, hogy mi is maradt az IPARTERV által tervezett épített örökségéből, azaz mi maradt az épületekből. A létesítmények aránya, amelyeket ma is eredeti vagy hasonló ipari funkcióra használnak 58%. Meggyőzőnek tűnhet a habkarton-sziklának a többi fölé tornyosuló jelenléte. A magyarázószöveg azonban megjegyzi, hogy az épületek állapota vegyes, alapvetően már nem, vagy csak részben tükrözik az eredeti koncepciót. Azt, hogy egyébként mennyi építészeti érték ment veszendőbe, talán valóban jobb nem is firtatni.

A lakóépület és középületekhez képest az ipari épületek teljesen csupaszon állnak szemben a gazdasági és technológiai változások kegyetlen realitásaival. Ráadásul ezekkel az építményekkel a legabsztraktabb a viszonyunk. Egy termelő üzem nem, vagy nehezen hozzáférhető. Legfeljebb utakat szegélyező homlokzatokat jelentenek legtöbbünk számára, vagy távolról szemlélve a táj részévé vált gigantikus komplexumok szobor-képeit. Még a kutatók is sokszor csak fotókra és publikációkra hagyatkozhatnak. Éppen ezért nem lehetünk eléggé hálásak a Modern Ipari Építészetért Alapítványnak, hogy az IPARTERV több mint 20 000 fotóját megmentették és főképpen, hogy közzé- és kutathatóvá tették. Ahogyan a kiállításból is kiderül, az IPARTERV kiemelt figyelmet fordított saját munkáinak dokumentálására, valamint hazai és külföldi publikálására. És ez a mostani "szerencséje" is, hiszen egy adott téma feldolgozásának módja és minősége egyenes arányban áll a róla szóló anyagok rendelkezésre állásával, és a hozzáférhetőségének egyszerűségével.

Végül feltehetjük a kérdést, hogy mi is a mi ismeretlen iparterves örökségünk? Ez az 58%-nyi megmaradt épület? Persze ez is, és kell, hogy minél többet újrahasznosítsunk belőlük. Ugyanakkor mintha fontosabbak lennének a történetek. A szellemi örökség, a mérnöki, esztétikai, vagy éppen gyártástechnológiai invenciók történetei. Az emberi viszonyok, kapcsolatok történetei. A gyártott termékek (persze sokszor nosztalgikus) emlékezete, ugyanakkor hatásuk vizsgálatának ma is aktuális feladata (ld. élelmiszeripar). Maradnak a települések, a közösségek és azon belül a konkrét emberi sorsok ‒ a kihúzott talaj bizonytalanságára való újraépítés elkerülhetetlen feladata.

Nekünk pedig marad a sok a tennivaló, hogy mindezeket a történeteket feltárjuk, feldolgozzuk és számot vessünk vele. Végül, hogy el is meséljük ezeket a történeteket. Mára itt ez megtörtént. Tehát konkrétan ma este marad a büszkeség és a köszönet. Köszönjük az alkotóknak és Önöknek köszönöm a figyelmet.

Hartmann Gergely, építész, építészettörténész, a MOME óraadó tanára
Magyar Építészeti Múzeum, Budapest, 2023.06.09.

MOME IPARTERV kiállítás megnyitó

Tisztelt Főtitkár Úr, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Vendégeink!

Szeretettel köszöntöm Önöket a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ új kiállítóhelyének és első kiállításának megnyitóján. Külön szeretném üdvözölni a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatóit és hallgatóit, akik partnereink voltak ennek a kiállításnak a létrehozásában, itt a Műhelytérben.

Nagy büszkeség számomra, hogy itt lehetünk. A 2017-ben indult intézményfejlesztési program célkitűzése, hogy új téri és szervezeti kereteket adjon a Magyar Építészeti Múzeumnak. Ebből a célból került fenntartónk, a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába az egykori belügyminisztériumi kórház épületegyüttese. A hatalmas telken két éve lezajlottak a bontási munkálatok, tavaly májusra pedig elkészült a múzeum első állandó kiállítóhelye, a Walter Rózsi-villa épületének felújítása. Ez a következő lépés: a használaton kívül álló, de statikailag jó állapotú modern kórházépület földszintjének ideiglenes hasznosítása, kiállítótérként, rendezvényhelyszínként – ahogy arra az elnevezés is utal, egyfajta múzeumi műhelyként.

Ezt a műhely jelleget tükrözi az első kiállítás is, hiszen kísérleti kezdeményezésről van szó. Nem csupán azért, mert a kurátori csapat legtöbb tagjának is ez az első kiállítása, hanem azért, mert a MÉM MDK és a MOME között sem volt korábban példa ilyen szoros együttműködésre. Bízom benne, hogy ez csak az első lesz a sorban.

Mostantól a téri adottságaink rendelkezésre állnak: új feladatunk tehát, hogy teret kínáljunk a magyar építészet múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó kezdeményezéseknek, amelyek illeszkednek az intézmény profiljához és céljaihoz. A most kialakított terek alkalmasak lesznek arra is, hogy a múzeumban zajló munka láthatóbbá váljon a nagyközönség számára: bemutassuk gazdag gyűjteményeinket, az itt zajló digitalizációs tevékenységet, a műemléki kutatással, dokumentálással, helyreállítással kapcsolatos munkánkat. Terveink szerint itt új közönséget is tudunk majd elérni, kiegészítve a Walter Rózsi-villa látványos, de nem túl tágas belső adottságait.

Első, a MOME-val közös kiállításunk minden szempontból hiánypótlónak nevezhető. Az IPARTERV, ahogyan erre a cím találóan rávilágít, ma már sajnos nem tartozik a közismert építészirodák közé, holott egykor Magyarország élvonalbeli építészeinek adott munkát és megélhetést. A leginkább magától értetődő az lenne, ha a legendás munkatársak neveit kezdeném ezen a helyen sorolni, Szendrői Jenőtől Mináry Olgán át Reimholz Péterig.

Ez a kiállítás azonban ezen messze túllép, és olyan kortárs olvasatokat kínál az IPARTERV történetével kapcsolatban, amelyek a mai látogatóhoz is közel hozzák azt. A sztárkultusz felépítése, a ma már retrónak tűnő grafikai megoldások vagy épp a tervezőnők szerepvállalása- és felfogása olyan témák ezen a kiállításon, és olyan vetületei ennek az összetett történetnek, amelyek kortárs tudást kínálnak a történeti keretben.

Mert ez egy mai múzeum feladata: mindazt a tudást, értéket és tapasztalatot, amit elődeink létrehoztak és felhalmoztak, elérhetővé és érthetővé tenni a ma embere számára, mai eszközökkel és technológiával. A MÉM MDK ebben a szellemben működik és nyitottak vagyunk minden olyan partnerségre, amely a miénkhez hasonló gondolkodáson alapul. A IPARTERV több volt munkahelynél: közösséget épített a kollégákból. Ilyen hellyé szeretne válni a MÉM MDK is.

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki közreműködött ennek a kiállításnak a létrehozásában, a MOME hallgatóinak pedig gratulálok kurátori bemutatkozásukhoz és további sok sikert kívánok pályájukon!

Dr. Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatója
Budapest, 2023.06.09.

A kiállítás július 16-ig tekinthető meg a MÉM MDK Műhelyterében, az egykori belügyminisztériumi kórház földszintjén, a Walter Rózsi-villa mögött.

Szerk.: Hulesch Máté