Jövőképek - Terek, tárgyak és képek mint kritikai gesztusok

A design, mint minden innovatív szakma, orientálódik a jövő irányába. A kiállításokon és publikációkban még is inkább a múlt eredményeivel és a jelen alkotóival találkozni. A Philadelphia Museum of Art kiállítása tervezett jövő alternatívákkal szembesít.

A Designs for Different Futures kiállítás nem az első és bizonyosan nem az utolsó kiállítás, amely a jövőt választja tematikájának. A bejósolható, elképzelendő jövővel, vízióalkotással és jövőorientációval az 1940-es évek óta foglalkoznak behatóan, a jövőkutatás Magyarországon is elismert önálló tudományterület. Nem a jósnők opálos üveggömbjéről és nem is a sci-fi írók fantáziavilágáról van tehát szó, hanem azokról a felvetésekről, amelyek a természet- és társadalomtudomány egyes jelenségeire alapozva  extrapolálnak. A design szerepe a jövőről való kutatásban kettős: egyfelől az elméleti felvetések kevesek számára érthető világát a designer kreatív módon vizualizációkká, tehát képekké, tárgyakká és terekké fordítja át, ezáltal egészen széles közönség számára válhat személyes, megélhető élménnyé a fiktív jövő. Másfelől számos esetben a vízió megfogalmazása nem a tudomány, hanem a design vagy a művészetek terén születik meg, gondoljunk akár Jules Verne felvetéseire.

A Designs for Different Futures című kiállítást 3 amerikai múzeum kurátorai rakták össze (The Art Institute of Chicago, Philadelphia Museum és Walker Art Center) és egészen konkrét, már-már bevezetés alatt lévő tárgyak, illetve absztrakt elképzelések, álmok, sajátos téri és tárgyi környezetek egyaránt szerepelnek rajta. Így disztópiák is: mint a gyereket felnevelő robot (Raising Robotic Natives/ Stephan Bogner, Philipp Schmitt, and Jonas Voigt), ami egy német csapat akkurátus munkája során megszületett gyermeket etető gép, aminek „hála" a szülők időt spórolhatnak meg. Egy ilyen felvetés persze ellenérzést vált ki a nézőből, de talán el is gondolkodtat. Ez a célja! A Designs for Different Futures kiállítás leginkább társadalomkritikai gesztusként értelmezendő. „Sokkal inkább a világ működéséről ad képet, mind a designról" – fogalmazta meg a Walker Art Center részéről közreműködő kurátor Emmet Byrne a szándékokat. A tervezők számára is az alternatív mezőgazdaság, a túlnépesedés problémája vagy az emberi kapcsolatok gyengülése a fontos kérdés ma. „A kiállítás témaorientált és nem design fókuszú lett!" – összegezte a lényeget a főkurátor, Kathryn B. Hiesinger. A Philadelphia Museum kurátora – akinek a nevéhez az 1981-ben megrendezett „Design 1945-től napjainkig" korszakalkotó, klasszikus kiállítás fűződik, ami a modernista design egyik első enciklopédikus tárlata volt olyan alkotókkal, mint az Eames házaspár vagy Dieter Rams – az anyaggyűjtés során mozdult el a tárgyaktól a kritikai gondolkodásmódok bemutatásának az irányába. Mert most ez a lényeg.

A kiállításra meghívott művészek, designerek, mérnökök és tudósok a jövő társadalmát etikai, szociális, kulturális és esztétikai értelemben tematizálják, a 80 alkotás 11 téma köré szerveződik: a természeti kincsek, a föld, generációk, testek, intimitások, ételek, munkák, városok, anyagok, a hatalom és az adatok váltak témává. A gyerekkel együtt növő ruha, a nemek vagy a fizikai képességek közötti különbségek áthidalását célzó agyi hullámokkal irányított eszköz, elektronikus kütyük, a szkennerek által nem felismerhető betűtípus (“ZXX Typeface" designed by Sang Mun), a madarak hangjának hangmintázatából inspirálódó öltözet (Svalbard Global Seed Vault) csak egy-egy példa arra az interaktív közegre, ami fogadja a kiállításra érkezőt. Amerikában egy ilyen kiállításnak különös hangsúlyt ad, hogy a neves Pew Research Center kutatásai szerint az amerikaik jelentős része egyáltalán nem szokott már gondolni a jövőre.

 A kiállítók és a katalógus szövegét írók között építészek is vannak (pl. Francis Kéré). Az egyik építészeti vízió egészen konkrétan kitölti a rendelkezésre álló teret: a Lundén Architecture Company (Eero Lundén, Ron Aasholm, and Carmen Lee) Another Generosity című felfújódó, színváltós tereket alkotott, érvelésük szerint a jövő épületeinek mérete és formája nem lesz állandó, hanem inkább a térhez, helyhez adaptálódó. A levegővel és vízzel töltött szférák megfogalmazásával az építészetnek a környezettel való érzékeny kapcsolatát kívánták hangsúlyozni. Ezt a finn felvetést a 2018-as Velencei Biennálén már többen láthatták.

A Designs for Different Futures kiállítás kapcsán érdemes újragondolni, hogy mi való a múzeum terébe. Science Museum típusú kísérleti helyek, kiállítások már Magyarországon is vannak (A Magyar Mezőgazdasági Múzeum időszakos kiállításai, a Kemenes Vulkánparkban vagy a Design Hét során), azonban képzőművészeti térben is fontos lenne olyan kiállítás készítése, amelynek fókusza nem a tárgy és nem a múlt, hanem a jövő társadalma / a társadalom jövője. Számos szociálpszichológus állítása szerint ugyanis a jövőről való vízió mozgósító erővel bír.

A jövőkutatás szó begépelésére a Magyarország 2050 kutatás számos megjelenése jön ma elő elsőre, ami az ökológiai vészhelyzetek és a klímakatasztrófa témakörével foglalkozik. És ez nagyon fontos. Ugyanakkor a kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy a jövőkutatásoknak sokféle irányba kell kiterjednie, mindig jövőket, azaz többféle alternatívát érdemes vizsgálni, ezzel is jelezve, hogy a jövőképek alakíthatók. A kérdés tehát nem az, hogy mi lesz, hanem sokkal inkább az, hogy mi milyen jövőket tervezünk?

Somogyi Krisztina